Cimke - mennyezet, stukkó

A(z) mennyezet , stukkó cimké(k)hez kapcsolódó bejegyzések listája. (Mutassa az összes taget! »)

A találatok szűkítése további cimkék segítségével:

Örök slágertermék a rozetta

2016. szeptember 28.

A középponti világítótest körül, annak talpazatánál elhelyezkedő díszt rozettának nevezzük. A nagyobb méretűeket használhatjuk a csillár kiemelésére, a kisebb darabok pedig akár oldalfalak díszítésére is alkalmasak!

A mennyezetek díszítése kapcsán kerülnek előtérbe a rozetták, amelyek fontos elemei az épületdíszítő stukkóknak. Legtöbbször a plafon közepére, a mennyezeti világítótest talpazatának díszítésére használják, de emellett oldalfali lámpákat vagy megfelelő felületkezelés mellett a homlokzatot is dekorálhatja. A mennyezeti rozetták hangsúlyos elemei a faldekorációnak, hiszen rendszerint a plafon középpontban helyezkednek el, így a szoba bármely pontjáról jól megcsodálhatóak.

A falak mentén lévő sarokléceket, díszítő szegélyeket jól kiegészítik a mennyezetrózsák.

A rozetta a mennyezet közepén van, és a csillár is a plafon középpontjába került, hiszen a fényt így tudja legjobban szétsugározni a szobában!

A szürke-fehér modern enteriőrhöz egy visszafogottabb mennyezetrózsát választottak - amely kis méretű és hasonlít a Bovelacci C-21 típushoz!

Szeretnénk tudni, hogy mutat majd a rozetta a falon? A rozettával azonos méretű papírdarabbal is szemléltethetjük, de a tervezésekor vegyük figyelembe, hogy a felragasztani kívánt dísznek 2-3 cm kiállása is van, mely még inkább látványossá teszi a fali dekorációt!

Kicsi vagy nagy, díszes vagy cicoma nélküli, kék vagy fehér - a falon látható rozetták legtöbbje megvásárolható az ANRO Webáruházban!

A rozetták látványát még tovább fokozhatjuk aranyozással! Kiemeli a szép mintát, mely által még egyedibé válik a felrakott stukkó!

A rozetta közepére fúrt lyukon keresztül tudjuk átvezetni csillár elektromos vezetékeit, ahogyan a villanyszerelő is teszi a képen :)

Nemcsak a klasszikus, hanem a minimal stílushoz is találunk megfelelő rozettát, mint ez az alig díszített kör alakú gipszrózsa!

Egy elegáns angol fürdőszoba, ahol nemcsak puha kanapé, hanem mennyezeti rozetta is díszíti a teret!

Rozetta nemcsak a plafonon lehet, hanem az oldalfalon is - lám milyen különlegesek a különböző színű és mintájú változatok!

Fenséges látványt biztosít a kör alakú lépcsőház mennyezetén lévő stukkódíszítés és az onnan lelógó üvegcsillár!

Az oldalfalra ragasztott krém színű rozetták már egy újszerű dekorációs módot mutatnak be!

Hatalmas gipsz rozetta gyönyörű mintázattal, mely nagyon jól illeszkedik a 6 ágú gyertyacsillárhoz!

A 21. századi hungarocell és polisztirol rozetták a gipsz elemek hátrányát ledolgozva váltak kedveltté, így például nem olyan merevek, ezáltal kevésbé törékenyek, jól szállíthatóak; továbbá súlyuk is lényegesen könnyebb, amely a beépítést egyszerűsíti.

Kínálatunkból fehér színű, import rozettákat vásárolhat meg. Az olasz Bovelacci, a lengyel Marbet és az ukrán Elite Decor márkanevek is megtalálhatóak az ANRO Webáruházban: Festhető rozetták.

A rozetták legfőbb jellemzője a forma, a mintázat és a méretezés, ezek fogják látványos vagy éppen diszkrét díszítőelemmé minősíteni. A rozetta gyártók széles választékban készítenek kör, ovális, négyzet alakú díszeket, különböző méretekben 10 cm-től egészen a 64-75 cm átmérőjű mennyezetrózsákig.

A mintázat terén sem kicsi a felhozatal, találhatunk típusokat az egyszerű kör motívumtól a szépen kidolgozott leveles, virágos, fonott mintás, görög mintás rozettákig egyaránt, a szimmetria szerint kettes-négyes-hatos-nyolcas elrendezésű mintasorral. Amennyiben a környezet megkívánja, a rozetták megjelenését tovább fokozhatjuk a köré rakott keretezőlécekkel, stukkókkal, de akár aranyozással is!

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog mennyezet oldalfali rozetta stukkó

Holkerlécek feladata a mennyezetdíszítésben

2014. október 14.

 A mennyezet és az oldalfal találkozási pontjába ragasztott holkerlécekkel elegánsabbá tehetjük a nappali mennyezetét. A könnyű polisztirol és hungarocell termékeket minden típusú mennyezet elbírja.

A díszítőlécek között a holkerbe való szegélylécek a legkedveltebbek, hiszen ezt a területet más módon nem igazán tudjuk dekorálni, a hungarocell elemekkel pedig könnyed és vonzó látványt biztosíthatunk a sarkoknak!

A nagy felületű plafonokat szépen feloszthatjuk az álmennyezetek és dekorlécek alkalmazásával. A hófehérre festett elemek megtévesztésig hasonlítanak a gipszre, ily módon képes még elegánsabbá tenni az enteriőrt!

A narancs színűre festett hálószobába is választottak egy egyszerű formavilágú szegélylécet, melyből karnistakarót is gyárt a cég, így az oldalfal szélén a függönytartóknál is gond nélkül tudták továbbfuttatni.

A Marbet E-15 vagy éppen az ANRO KA-29 polisztirol dekorlécek is a képen láthatóhoz hasonló formát öltenek! Itt a gipszkarton dobozolás éles sarkait kívánták a díszlécekkel csökkenteni.

A világoskék falhoz is passzol a fehér díszítés. A hungarocell dekorlécek egyszerűen méretre szabhatóak egy szikével, így a különböző alakú szobákban is csak néhány percet vesz igénybe a csatlakozások kialakítása.

A lépcsőzetes sarokprofil a modern otthonok kiegészítője - a holkerbe illeszkedő formák megújításával már nemcsak a klasszikus, hanem az új stílusokhoz illeszkedően is találunk típusokat.

A mennyezeti díszítőléceket még inkább kihangsúlyozhatjuk, ha alatta egy szinttel újabb sor dekorlécet teszünk, amelybe rejtett világítást fektetve kiemelhetjük a plafondíszt és kellemes atmoszférát biztosíthatunk a nappaliban!

Cimkék: beltéri blog díszléc holker mennyezet polisztirol stukkó

Belső téri stukkódekorációk

2014. szeptember 15.

Az emberiség mindig is díszítette környezetét, nem volt ez alól kivétel a belső tér sem. A beltéri dekorációt hagyományos módon a stukkókkal, azaz plasztikus fali díszítőelemekkel valósíthatjuk meg!

Megannyi stukkó díszíti a neoklasszikus nappali helyiséget. A falon lévő számtalan minta mozgalmassá teszi a teret, melyet a színes bútorok még energikusabbá tettek.

A régi épületek felújításakor fontos szempont lehet a belső téri stukkódekorációk megőrzése is. A képen lévő holkerléc és konzol párosítás gipszből készült, restaurálásuk-festésük után egy elegáns enteriőrben fognak díszelegni!

A 10 ágú csillár talpánál néhány füzérrel keretezett kisebb rozettát látunk, de a holkert díszítő, nagy méretű fogazott aljú díszléc viszi a pálmát ebben a helyiségben!

A gipszet utánzó polisztirol stukkók jóval egyszerűbb végeredményt adnak, mint a hajdani gipszdíszek, amelyek visszafogottan, de klasszikus stílusban díszítik a falból kialakított polcok szélét.

Másik nagy kedvenc a boltíves ajtók, kapuk, falnyílások keretezése. Általában egyféle profilt ragasztanak a vízszintes és a függőleges oldalakra is, így egységes szegélyezéssel emelhetjük ki a boltíves belsőépítészeti sajátosságot.

Itt érdemes megjegyezni, hogy ilyen ornamentikus beltéri díszeket nemcsak kőből és gipszből készítenek, hanem ma is gyakori - különösen a tengerentúlon - hogy fából munkálják ki ezeket a cicomás elemeket! Mindemellett a faragott frízekkel a bútorokon is találkozhatunk!

Cimkék: beltéri blog díszléc faldekoráció holker mennyezet oldalfali rozetta stukkó

Rozetták modern és klasszikus térben

2014. szeptember 08.

A rozetta olyan kiegészítője a falnak, amely a klasszikus alkalmazás szerint a mennyezetre kerül. A modern lakásokban is gyakorta van igény a rozetták díszítő funkciójára, ez utóbbi esetben vagy a plafonra raknak egy egyszerű kör alakzatot vagy pedig a klasszikus stílusút ragasztják fel az oldalfalra - így képezve újszerű faldekorációt!

A klasszikus irányzat szerint a rozetta a csillár köré van ragasztva. A plafonra kerülő rozetták kiválasztásakor a szoba alapterületéhez illik választani a díszt is! Kis szobába inkább a kisebb méretű, 30-40 cm átmérőjű mennyezetrózsákat ajánlunk, a nagyobb helyiségekbe akár 50-70 cm átmérőjű rozetták is felrakhatók! Étkezőben különösen mutatós ez a fajta faldísz!

A mennyezeti rozetták az épületdíszítés és a polgári lakások egyik fontos elemének számítanak, segítségükkel a központi világítótest alatti területet, illetve a csillár szerelvényeit is dekoratívan díszíthetjük!

A gyönyörűen kidolgozott gipsz rozetták hajdani szépségét egyre inkább bitorolják az előre gyártott hungarocell rózsák, amelyekről festés után nehéz eldönteni, hogy természetes anyagból vagy műanyagból készültek-e. A képen az arany színű modern függeszték kapott egy kevés talpazati díszítést a rozetta személyében.

Ugyanakkor a rozettának nem feltétlenül kell giccsesnek és túldíszítettnek lennie, hiszen a világítótest kiemelését egy szolid szegélyezés is elláthatja, például kör alakúra ívelt díszlécekből is készíthetünk ilyen keretezést.

A fémesen csillogó barna rozetta kiválóan illeszkedik a csillár sötét színű fém részeihez. A mennyezet és az oldalfal találkozási pontjánál lévő tagozódások, illetve a szekrénypárkány kialakítása is jelzi, hogy itt bizony szeretik a klasszikus stílust!

A rozettákat többnyire a mennyezeten alkalmazzák, ugyanakkor számtalan esetben találkozhattunk már ezekkel, mint oldalfali díszekkel. A képen lévő étkező falát a különböző méretű mennyezetrózsákkal tették szebbé, amely igazán egyedi látványosságot biztosít a helyiségben!

Rozetta kialakítástól függően hasznosíthatjuk a mennyezetdísz közepét (itt szokták átvezetni a világítótest szerelvényeit, vezetékeit, áramkábeleket, stb.), oly módon, hogy tükröt ragasztunk bele, és máris díszesebb keretbe foglalva szemlélhetjük meg képmásunkat!

A szürke falak szinte dísztelenek, ezen akartak változtatni a nikecell rozetták felragasztásával. Az unalmasnak vélt kékesszürke színt élénkítik az oldalfalra rögzített, fehérre festett rozetták, amelyek a modern térhez is nagyon jól illeszkednek, ráadásul kevés eleganciával is megfűszerezik a teret!

Íme újabb bizonyíték, hogy a rozetták nemcsak a tradicionális enteriőrkialakítási megoldások része lehet, hanem a modern környezetek is befogadják azokat! A trendi spanyol apartmanban a konyhabútor feletti oldalfalat rozettákkal dekorálták, melyek közül néhányat rejtett világítással emeltek ki a hagyományos díszek közül!

Egy a különleges díszítőelem leginkább polgári, klasszikus és reneszánsz dekorációkat alkalmazó térben kedvelt, mindemellett minimal és modern stílusú lakásokban is találkozhatunk velük. Ha a fenti képek láttán elgondolkodott a rozetta alkalmazásán, tekintse meg webáruházunk kínálatát, melyből díszes és cicoma nélküli változatot is megvásárolhat, így feldobva lakása belső atmoszféráját!

A poliuretán és polisztirol tárgyak festhetők, vízbázisú festékkel a kívánt színárnyalatban tündökölhetnek. A képeken láthattunk már citromsárga falra ragasztott világossárga rozettát, szürke falra rakott hófehér rozettát - ez mind azt jelenti, hogy igényünk szerint kenhetjük át fehérről bármilyenre, amely szintén megkönnyíti a felhasználást: Festhető rozetta.

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog mennyezet oldalfali rozetta stukkó

Beltéri díszléc

Beltéri díszléc

Vélemények, értékelések

2014. június 30.

Egy hangulatos enteriőr még manapság is csak nehezen képzelhető el valamilyen stukkó vagy díszléc felhasználása nélkül. Lehet, hogy épen csak egy jelzésértékű színelválasztó, vagy egy vékony keretezőléc a mennyezeten, netán a gipszkarton repedését eltakarni hivatott holkerléc a díszlécek szerepe megkérdőjelezhetetlen. Az alábbi fotógalériában szinte minden típusú díszítésre talál példát, ötletet.

Cimkék: díszléc fotó galéria holker karnistakaró mennyezet mennyezeti burkolólap oldalfali polisztirol rozetta stukkó

Rejtett LED világítás díszléccel

Rejtett LED világítás díszléccel

Vélemények, értékelések

2014. június 30.

Rejtett világítás és hangulatfények elkészítésekor a gipszkarton dobozolások és álmennyezetek helyett egyszerűbb alternatívát nyújthatnak a polisztirol díszlécek. Oldalfalra és mennyezetre ragasztással is lehetőséget biztosítanak a LED szalagok dekoratív takarására, így a belső térben kellemes fényhatást biztosító fehér vagy színes világítás kialakítására.

Cimkék: díszléc fotó galéria gipszkarton hangulatvilágítás hideg fehér LED szalag meleg fehér mennyezet oldalfali rejtett világítás spotvilágítás stukkó

Stukkók és díszítőelemek a lakásban

2014. június 20.

A tágas előszoba üres mennyezetét szépen dekorálják a fehér dekorlécek, valamint a kör alakú gipsz rozetta! További pluszként jelenik meg a plafonon a rejtett világítás, melynek kialakítására szintén sokféle díszléc típus lehetőséget ad!

Stukkók felrakásával esztétikusabbá tehetjük a lakást. A nagyméretű ebédlőben a plafon és az oldalfal találkozásához ragasztottak sztirol díszcsíkot, így lágyabb a falak csatlakozása.

A baldachinos ágy mögötti klasszikus kerethez egyszerű oldalfali léceket választottak, a keretezés különlegességét az íves sarkok adják.

A nagy nappaliban nem fukarkodtak a gipszdíszek alkalmazásával. A mintával ellátott hatalmas holkerlécek, a nagy átmérőjű rozetta és az ajtók feletti szemöldökdekoráció tradicionális eleganciát kölcsönöznek a hatalmas térnek!

A többlépcsős álmennyezet lezárásához szintenként különböző stukkókat használtak, így harmonikussá téve a modern technológiákat a hagyományos berendezési tárgyakkal.

A mennyezeten kialakított kerethez a mintás díszítőlécet fehérre festették, az alatta lévő kagylómintás elválasztó léc pedig szüke színű festést kapott!

Az épületszobrászat egyik különleges eszköze az oszlop. Legyen anyaga gipsz vagy műkő, felülete sima vagy bordázott, az oszlop hagyománytiszteletről is árulkodik!

Az épületszobrászat egyik különleges eszköze az oszlop. Legyen anyaga gipsz vagy műkő, felülete sima vagy bordázott, az oszlop hagyománytiszteletről is árulkodik!

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog díszléc mennyezet nappali oldalfali oszlop polisztirol rozetta stukkó

Mennyezet díszítő rozetták

2014. április 11.

A rozetták a klasszikus lakberendezési irányzatokban a mennyezet fontos díszítőeleme volt. Eltakarta a csillár talpának elektromos kábeleit és szerelvényeit, ezáltal a díszítő funkció praktikummal is párosult. Manapság már csak a dekorációs jelleg érvényesül, ezért sok-sok mintával készülnek a különböző típusok. Lássuk a lakás mely részein találkozhatunk velük, hol és milyen formában alkalmazhatóak ezek a polisztirol elemek, illetve a képek alapján azt is eldönthetjük, hogy tetszenek-e vagy sem!

Sokan úgy vélik, hogy az üres plafonokat vétek lenne díszítőelem nélkül hagyni, így sokan választják a mennyezeti rozettákat, amely általában a helyiség közepén lévő lámpatest talpa alá kerül felragasztásra.

A klasszikus berendezések szinte kívánják a hagyományos díszítőelemeket, ugyanakkor a különleges székek, tálalószekrény, komód és tapéta mellé viszonylag egyszerű, függőlegesen tagolt díszléc és egyszerű kör alakú rozetta került.

A világos színek klasszikus elemekkel való kombinációja eleganciát visz ebbe a szobába. A romantikus hangulatot megalapozza a párkányléccel díszített szekrény, valamint a mennyezetre ragasztott levélmintás rózsa.

A bézs falon kifejezetten jól mutatnak a világos citromsárga mennyezeti rozetták. Nevével ellentétben nemcsak a plafont, hanem az oldalfalat is díszíthetjük ezekkel a kör alakú stukkókkal.

Ilyen a látvány, ha aláállunk egy rozettával dekorált mennyezeti lámpának. A rozettákkal egyszerűen és hagyományos módon hódolhatunk a mennyezetek díszítésének.

A rendkívül modern konyhaszekrény és futurisztikus függőlámpa mellett a plafon érdekes pontját képezi a klasszikus rozetta. A plasztikus minták élettel töltik meg az üres falfelületet!

A lapostévé mellett/mögött kiválóan elférnek a tradicionális rozetták. A sötétbarna falra ragasztott fehér színű rozettákhoz hasonló mintájú mennyezetrózsákat webáruházunk kínálatában is találhat :)

Legtöbbször mennyezetek dekorációjához választják a rozettákat, mint díszítőelemeket, mindezek ellenére időnként mégis az oldalfalon, egyes esetekben pedig a homlokzaton kötnek ki. Bárhová is tesszük, fontos, hogy stílusa tetsszen a lakás tulajdonosainak, mérete illeszkedjen a szoba méretéhez és hogy látványa ne legyen tolakodó, hanem illeszkedjen a térbe, ahová szánták.

A rozettákból számtalan méretváltozat létezik, áruházunkban is találhat 6-75 cm közötti átmérőjű mennyezetrózsákat, de akár ovális vagy négyzet alakú rozettákat is. Alapanyaguk polisztirol vagy hungarocell, mely stukkók festését vizes bázisú anyagokkal kell elvégezni. Megrendelhető: Rozetták (Marbet és Bovelacci márkák)

(ANRO Épületdíszítés Kft)

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog mennyezet oldalfali rozetta stukkó

Asztali nézet megjelenítése