Karbonsemlegesség 2023-ra!
Cégünk messzemenően elkötelezett a környezet és a klíma védelme mellett, így eddig is sokat tettünk azért, hogy tevékenységünk minél kisebb mértékben terhelje a környezetet, akár energia, akár hulladék tekintetében. Azonban ahogyan a klímaváltozás is felgyorsult, úgy nekünk is fel kell pörögnünk, ezért a 2021-es évben vállaltuk, hogy 2023-ban már teljesen karbonsemlegesen fogunk működni!
"Szerencsére" az alapokat már lefektettük, hiszen az energiatakarékos működés igénye már a kezdetektől fontos szerepet játszik, így minden telephelyünket már a vásárlás után azonnal hőszigeteltük, a fűtéseket korszerűsítettük, illetve az első napelem rendszer telepítését, már 2015-ben elvégeztük!
Mit jelent számunkra a karbonsemlegesség?
A karbonsemlegességre vagy klímasemlegességre még nincs egyértelműen megfogalmazott ajánlás, ezért egy kicsit pontosítanánk, hogy ez nekünk mit jelent:
- Az elektromos berendezéseink működtetéséhez használt energiát megtermeljük.
- A fűtés esetén a földgáz használatát megszüntetjük, elektromos fűtésre állunk át.
- A gépjárműveinket elektromosra cseréljük, hogy itt se legyen semmilyen szennyezőanyag kibocsájtás.
- Tevékenységünk során a műanyag csomagolóanyagok használatát a minimálisra csökkentjük.
- A keletkezett hulladékot szelektíven gyűjtjük és adjuk át újrahasznosításra.
A karbonsemlegességet az alábbi módon tervezzük elérni 2023-ra:
Energiatermelés:
Cégünk méretei és környezetünk adottságai egyelőre kizárólag a napelemes energiatermelést teszik lehetővé. Célunk az, hogy mind a négy telephelyünk energiaellátásához (a fűtést is beleértve), illetve az elektromos járművek töltéséhez elegendő mennyiségű zöld energiát állítsunk elő.
Már minden telephelyünk rendelkezik napelemmel, összesen 85 kWp teljesítménnyel. A 2022-es év második felében ezt a kapacitást további 25 kWp teljesítménnyel kívánjuk növelni.
Ez felkészülés az energiaigényünk növekedésre, és a terjedő elektromobilitást elősegítő DC töltők kiszolgálására. Ezt egyelőre szintén napelemmel tervezzük megoldani, ám ha addig változik a jogszabályi környezet, akkor a városon kívüli telephelyen akár szélerőmű is szóba jöhet, hogy ne legyen annyira homogén az energiamix.
Energiatárolás:
Igen, tudjuk, a szaldó elszámolás egy kicsit "csalás", így két járható út lenne a teljesen zöld energiáról való működésnek: az egyik a túlméretezés, a másik a tárolás. A túlméretezés nem járható út, hiszen köt bennünket is az 50 kWp-es kiserőmű limit. A másik a tárolás, egyenlőre azonban a hidrogénen kívül nincs valós alternatíva a szezonális tárolásra, az meg még egyenlőre nagyon drága és nagyon nem hatékony.
Ennek ellenére a 2022-es évben legalább az egyik telephelyünket teszt jelleggel ellátjuk akkumulátoros tárolóval, mely legalább a naplemente utáni időszakot (aminek nagy része már egyébként is nyitvatartási időn kívül esik, így jellemzően csak a biztonsági és vészvilágítások, illetve a hálózati eszközök működnek) ellátja energiával reggelig. Természetesen csak kb. márciustól októberig, hiszen az hőszivattyús fűtéshez nem fogunk tudni megfelelő mennyiségű energiát letárolni.
Közlekedés:
Az elektromos autókra való átállás a 2022-es év első feléig megtörtént, a flotta jelenleg
- 3 darab C-Zero/Peugeot Ionnal (16 kW akku)
- 4 darab BMW i3-assal (3 db 96 Ah, és 1 db 120 Ah-s típus)
- 2 darab VW e-Up-pal (1 db 18 kW és 1 db 38 kW-os akku)
- 1 darab Renault Zoe-val (41 kW akku)
- 1 darab VW ID3-al (58 kW akku)
- és 1 db Kia E-Niroval (63 kW akku)
A 2022-es év további feladata lesz a nagyobb futásteljesítményű áruszállítók cseréje. Mondjuk emelőhátfalas típusra jelenleg nincs létező alternatíva, így ez még okozhat problémákat, de reméljük, hogy legkésőbb a 2023-as év elejére már nagyobb kínálattal és emészthetőbb árakkal fogják kínálni az elektromos furgonokat, teherautókat.
Elektromobilitás támogatása:
Az elektromos autózás szerves részét képezi az autók töltése. Az elektromos autók terjedéséhez így az is kell, hogy minél több helyen, illetve munkahelyen is lehetőség legyen a feltölteni a járművet. Cégünk 11 kW-os és 22 kW-os AC töltővel valamint számtalan hagyományos 230V-os 10/16A-es aljzattal áll rendelkezésére munkavállalóinak, hogy elektromos autóikat munka közben feltöltsék.
A jelenleg már rendelkezésre álló AC töltők mellé a 2023-as év elejére üzembe szeretnénk állítani egy 50 kW-os DC töltőt is, melyet munkavállalóink mellett vásárlóink is használhatnak.
Amennyiben és amint a helyi elektromos hálózat bővítésre kerül, úgy egy újabb, legalább 100 kW-os DC töltésre alkalmas berendezést is szeretnénk beállítani.
Fűtés:
A szilárd tüzelőanyagok felhasználását már 2013-ban befejeztük, helyettük a jóval kisebb CO2 kibocsájtású földgázra álltunk át, kondenzációs gázkazánokkal. A karbonsemlegességi döntés alapján a földgáztüzelést a 2021-es évben beszüntettük, kibocsájtásmentes fűtési módra váltottunk.
A jövőt a levegő-víz hőszivattyúkban látjuk: jelenleg ezt tartjuk a leghatékonyabb, környezetbarát fűtési módnak, amely a telephelyi adottságainak is megfelelő.
2022-ben már minden telephelyünket elektromos árammal fűtjük, egy helyen klímával, a többi helyen pedig levegő-víz hőszivattyúval.
Környezetvédelem - újrahasznosítás:
Cégünknél elsősorban könnyen szelektálható és újrahasznosítható papír és műanyag hulladék keletkezik, ezeket szelektíven gyűjtjük, préseljük, majd leadjuk a helyi hulladékkezelőnek újrafeldolgozásra.
A műanyag hulladék csökkentése érdekében a csomagoláshoz is jórészt papír dobozt használunk, melyet vagy réz kapcsokkal tűzünk le, vagy ragasztószalaggal rögzítünk.
A műanyag ragasztószalag használatát, a beszállító cég ígérete szerint már 2022-év végén le tudjuk cserélni papír alapú ragasztószalagra.
Ezzel 99%-ban műanyagmentessé válik a csomagolásunk. Kivételt képeznek a szálas termékek egymáshoz rögzítésére alkalmas nyújtófóliák, melyek helyettesítő alternatíváit jelenleg is keressük.
Áttértünk a digitális számlázásra, ez évente több mint egy raklap A4-es papír és 15-20 db toner fel nem használását eredményezte.
Takarékosság:
És lehet a klímáért passzívan is tenni :) hiszen a legjobb energia az, amit fel sem használunk. Ennek megfelelően a cégvezetés és az alkalmazottak is elkötelezettek a pazarlás, felesleges energia és vízfelhasználás megszüntetése iránt.
Ezek mellett igyekszünk mindig a modern, energiatakarékos technológiákat választani. Minden telephelyünkön LED világítás működik, illetve a telephelyek egy kivételével megfelelően hőszigeteltek is, de további szigetelési munkálatokat is tervezünk.
Zöldremosás vagy valós tettek?
Persze ezek nagy szavak, mi viszont nem egy PR cikket szeretnénk melyben egy távoli dátumra mutogatunk, hanem ténylegesen tenni szeretnék valamit a környzetünkért, melyben nap mint nap élünk.
És, ha már teszünk valamit, akkor annak az eredményét és tapasztalatait be is fogjuk mutatni: minden célkitűzésünk megvalósulása után ebben az új szekcióban be fogunk számolni az eredményekről!
Tályai Gábor
Energiatermelés: napelem telepítések
Utoljára frissítve: 2022. május 18.
Gázkazánok cseréje hőszivattyúra - tapasztalatok
Utoljára frissítve: 2022. július 22.
Elektromos autó flotta
Utoljára frissítve: 2022. május 18.
Elektromos autó töltő: 11kW és 22kW-os töltők a munkaválallóknak is
Utoljára frissítve: 2022. május 18.
BMW i3 tapasztalatok (2021. április)
Utoljára frissítve: 2022. május 18.
Citroen C-Zero: az elektromos autózás kapudrogja
Utoljára frissítve: 2022. május 18.
Hulladékkezelés - takarékoskodás
Utoljára frissítve: 2022. május 18.