Spot világítás díszléc és LED lámpa csináld magad!

40 Wattból két típusú színes világítás 5 méteren? Lehetetlen? Fogadjunk!
Frissítve! 2019. március: bár a cikk elég régi, az ötletek ugyanúgy használhatóak, a termékeket pedig kicseréltük az aktuális kínálatban is elérhető típusokra. Így a szerelés közbeni képeken esetlegesen nem pontosan ugyanazt a terméket látja, mint a szövegben linkeltek. Nagy eltérés nincs, mindössze a cikkben tárgyalt DIP ledes technológia már a múlté.
A múlt héten egy barátom hívott meg magához, mert éppen szobafestés, felújítási munkák folynak a lakásában, és tanácsot kért világítással és rejtett világítással kapcsolatban. Az alapállás az volt, hogy gipszkartonból a mennyezetre épít egy dobozt körbe a szobában, majd méterenként két halogén spot lámpát fúr bele, a doboz tetejét nyitva hagyja, oda pedig fénykábelt fektetne.
Gyorsan felvázoltunk egy megoldási lehetőséget: gipszkarton profil az oldalfalra, arra egy 15-20 cm gipszkarton sáv végig az oldalfalon, a gipszkarton elejét pedig valamilyen karnistakaró díszléccel eltakarja. A a szoba méretei: 3.8 méter x 4.9 méter.
Szóba került a fogyasztás is, méterenként 2 db halogén spot lámpával a 18 méter falfelületre kb. 36 darab 35 Wattos halogén izzó kellene, illetve a gipszkarton tálca tetejére is tenni kellene valamit. Ehhez a régi, hagyományos fénykábelt gondolta, mert az most nagyon olcsó... A hagyományos, mikroizzós fénykábel 16.2 Wattot és abból is 18 méter kellene... Mindösszesen 1548 Watt fogyasztás jött ki, ami annyit tesz, hogy óránként kb. 60 Ft-ba kerül a működtetése...
Mint ahogy sokan mások is, itt mondott nemet a hangulatvilágításra.
- Nem kell hangulatvilágítás, csak a fénycsík majd 300 Wattot fogyaszt, a spotról nem is beszélve, ami 1.2 kiloWatt!
- És ha megoldom az egészet 170 Wattból?
- Akkor csinálhatjuk, de kizárt!
- Fogadjunk?
Ezt a fogadást elbukta, de 90% villanyszámlát megtakarított!
Az új LED-es spot lámpa családunkat ajánlottam neki (GU10 led lámpákat), valamint a LED modulokat. A gipszkarton doboz helyett pedig a Spot Világítás díszléceket (SV sorozat).
Az általa választott LED szpot lámpa 3.2 Wattot fogyaszt, így a 18 méterre szükséges 36 db szpotlámpa fogyasztása: 36 x 3.2 Watt = 115.2 Watt
A célnak megfelelő LED modul fogyasztása pedig 3 Watt / méter, így a 18 méterre: 18 x 3 W = 54 Watt
A teljes fogyasztás így 169.2 Watt, a megtakarítás közel 90%, így már csak 6 Ft-ba kerül neki óránként a hangulatvilágítás, ami egy teljesen vállalható érték, főleg a 60 Ft-hoz képest.
Barátom igent mondott a hangulatvilágításra is és a szpot világításra is, azzal a feltétellel, hogy szeretne látni egyet, mert nem hiszi el, hogy a díszlécek megtartják a halogén foglalatokat, meg hogy hogyan fog ez világítani. Felajánlottam neki egy újabb fogadást, de ebbe már nem ment bele :)
Azonban még meg kell mutatni, hogy nem csak a szám járt, úgyhogy régi raktárunkban egy rögtönzött hangulatvilágítást készítettünk! Itt mindössze 5 méteres falfelületet díszítünk fényekkel, cserébe az egész csak 40 Wattot fogyaszt! Lássuk a szerelést, a hozzávalókat!
Hangulatvilágítás - fénysebességgel
Mivel a bemutatóra mindösszesen két órám volt (nem csalás, nem ámítás), gyorsan összeszedtem ami kellett egy 5 méteres falszakasz spot hangulat- és LED modulos rejtett világításához:
- SV-01 díszléc: 5 m
- LED spot lámpa: 8 db
- Halogén szpot lámpa foglalat (LED-hez is jó, csak olcsóbb), billenthető: 8 db
- GU10 kerámia foglalat az elektromos bekötéshez: 8 db
- Hajlékony vezeték: 12 méter
- Sorkapocs: 8 db dupla (helyette a Wago vezeték összekötőket ajánljuk!)
- LED spot modul: 48 db
- 12V-os tápegység 1.5A-es: 1 db
- Stukkó ragasztó: 3 kartus, illetve szükség szerint
- Körkivágó: 67 mm-es, illetve mindig a szpot foglalatának megfelelő méretű
- Olvadórudas ragasztópisztoly
- Ragasztórúd: néhány rúd
- Fúrógép: abból mindig jó, ha van legalább 2 darab :)
Kezdésnek kijelöltem a hangulatvilágítást hordozó SV díszléc helyét a mennyezettől 15 cm-re, majd Stukkó ragasztó és a olvasztórudas ragasztópisztollyal beragasztóztam a lécek oldalát és mehet is a helyére. Itt jegyezném meg, hogy láttam már olyat, hogy szállítás, tárolás közben a díszléc típustól függetlenül megvetemedik, görbül. Ebben az esetben felragasztás előtt a görbülettel ellenkező irányban a térdünkön a díszléc közepét támasszuk meg, majd a két végét húzva egyenesítsük ki - bátran nyúzzuk, nem fog csontja törni. Az utolsó léc sarkába én vágtam egy 1 cm x 1 cm-es háromszöget, itt fogom elvezetni az áramkábelt.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A felragasztott léceket összecsiszoltam és kifugáztam a hézagokat.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Az ilyen gyors munkákhoz nagyon jó a a ragasztórudas pisztoly, mert csak odanyomjuk a lécet a falhoz és már stabilan ott is marad, nem csúszik-mászik mint ha csak akrylt használnánk. Arra azonban ügyeljünk, hogy a túl forró ragasztó lyukat égethet a lécek véknyabb részein! Előnye még, hogy - mint itt is - nem kell megvárni a vízbázisú ragasztó száradását - lehet azonnal fúrni, faragni a lécet. Én is gyorsan nekiestem fúrtam 8 db lyukat egymástól egyenlő távolságra a lámpáknak - 53 cm-es távolság jött ki, ez látható a képeken is.
Top GU10 LED lámpa termékeink 2023. október hónapban
920 Ft
500 Ft
1 790 Ft
590 Ft
500 Ft
590 Ft
Amíg a készlet tart! Nehogy lemaradjon!
Gyorsan le is festettem két réteg hígítatlan fehér diszperzittel, s amíg száradt, elkészítettem a kábeleket a világításhoz.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Elektromos szerelvények
Amíg a festés száradt, vágtam 7 db 50 cm-es vezetéket, mindkét végét leblankoltam és a sorkapcsok segítségével összekötöttem a GU10-es foglalatokat. A készre szerelt vezetéket ekkor érdemes belefektetni a díszlécbe és ellenőrizni, hogy megfelelő hosszúságú és darabszámú foglalatot készítettünk-e. Ha minden rendben, jöhetnek a foglalatok.
A rugós halogén foglalat két rögzítő szárát összenyomtam és beledugtam az előzőleg elkészített furatba. A foglalat gyorsan a helyére is pattan. Nincs más hátra, mint behelyezni a LED lámpákat a foglalatba.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Alig több mint 2 óra múlva...
A két órába természetesen nem fértem bele, de három óra alatt kész volt a hangulatvilágítás. Még egy réteg festék ráférne, de így is nedves volt még kicsit a festék amikor a spot foglalatokat bepattintottam.
Balra négy darab melegfehér, jobbra négy darab hidegfehér LED spot lámpát tettem a foglalatokba, így a színkülönbség is jól érzékelhető.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Különböző színű spot lámpa
A LED lámpa színeinek kiválasztásához az összes létező színűt kipróbáltuk. Szerencsére nem kellett várni arra, hogy a lámpa vagy a foglalat lehűljön, hiszen fel sem melegednek - munka közben végig kézmelegek voltak.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Top termékeink 2023. október hónapban
Amíg a készlet tart! Nehogy lemaradjon!
Hangulatvilágítás + rejtett világítás
Természetesen nem álltunk itt meg. A LED modulokat még felragasztottam az SV-s díszlécek tetejére, természetesen a Tesa kétoldalú ragasztójával. A tápegységből az áramot egy kéteres kábellel vezettem fel a díszlécek mögé, a toldást a tápegységhez kapott átalakító vezetéken végeztem el. Az előző kábel (a spot lámpák áramkábele) mellett ezt is el tudjuk vezetni a mennyezetig. A sarokban a kábelek eltakarását E-01-es díszléccel oldottam meg. A modulok összekötő vezetékét felragasztás közben végig feszesen tartottam, az egyenletes LED modul távolság érdekében.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
40 W-ból két típusú színes világítás!
A közel 5 méternyi falfelület két típusú hangulatvilágításának fogyasztása: 8 x 3.2W + 4.8 x 3 Watt = 40 Watt. Ha a barátom példáját nézzük, a 20 méternyi felületen ez 160W-ot jelent, a kezdeti 1548 Wattjához képest, ez óránként majdnem 1.4 kiloWatt megtakarítás. A LED világítástechnikai termékek ára manapság már arra a szintre csökkent, hogy néhány hónap használat után szinte teljesen "visszahozzák" az árukat fogyasztásban.
Ezt a példát tekintve napi 4 órával számolva: 1.4 kW = 60 Ft x 4 óra= 240 Ft/nap. Egy évben: 87.600 Ft a megtakarítás, 2 év alatt ennek duplája 175.200 Ft.
A bekerülési költségek hagyományos világításnál: 40 db halogén spotlámpa: 40 x 500 Ft + 20 méter fénykábel: 20 x 430 Ft = 28.600 Ft (ma már ezt a fénykábelt nem is kapni)
A LED ennél ma már olcsóbb: - 40 db LED spot lámpa: 12.000 Ft, 20 méter olcsó LED szalag pedig: 5.000 Ft = 17.600 Ft (illetve egy tápegység ami szintén 3-5000 Ft)
Számoljon, spóroljon, a pillanatnyilag magasabb befektetés hosszú távon szinte mindig olcsóbb, gondoljunk az esetlegesen növekvő energiaárakra is!
Kapcsolódó anyagok:
Ajánlott termékeink
1.
Garancia: 2 év
XPS (zárt
190 mm
50 mm
125 cm
Spot
XPS (zárt
190 mm
50 mm
125 cm
Spot
Ár:
2 240 Ft
/méter
2.
TOP
Garancia: 1 év
Beltéri
Beltéri
Ár:
1 946 Ft
/darab
3.
TOP
Garancia: 1 év
GU10
Fehér
GU10
Fehér
Ár:
150 Ft
/darab
4.
TOP
Garancia: 1 év
GU10
Fehér
GU10
Fehér
Ár:
140 Ft
/darab
5.
Garancia: 2 év
400 lumen
89 lumen/Watt
100°
6106 Kelvin
552 lux
400 lumen
89 lumen/Watt
100°
6106 Kelvin
552 lux
Ár:
590 Ft
/darab
6.
Garancia: 2 év
400 lumen
100°
88 lumen/Watt
575 lux
2951 Kelvin
400 lumen
100°
88 lumen/Watt
575 lux
2951 Kelvin
Ár:
590 Ft
/darab
7.
Garancia: 2 év
400 lumen
88 lumen/Watt
100°
3980 Kelvin
586 lux
400 lumen
88 lumen/Watt
100°
3980 Kelvin
586 lux
Ár:
590 Ft
/darab
8.
TOP
Garancia: 5 év
400 lumen
80 lumen/Watt
100°
4172 Kelvin
601 lux
400 lumen
80 lumen/Watt
100°
4172 Kelvin
601 lux
Ár:
920 Ft
/darab
9.
Garancia: 2 év
GU10
70 mm
IP20
Billenthető
Mattkróm
GU10
70 mm
IP20
Billenthető
Mattkróm
Ár:
960 Ft
/darab
10.
Garancia: 2 év
GU10
57 mm
IP20
Fix
Mattkróm
GU10
57 mm
IP20
Fix
Mattkróm
Ár:
500 Ft
/darab
11.
Garancia: 2 év
GU10
65 mm
IP20
Billenthető
Mattkróm
GU10
65 mm
IP20
Billenthető
Mattkróm
Ár:
750 Ft
/darab
12.
TOP
Garancia: 2 év
Max.
IP00
0.08
Max.
IP00
0.08
Ár:
180 Ft
/darab
56 vélemény, értékelés
#1
- Szikszai József
2009/03/23, 14:39
Nagyon érdekelne,hogy csinálják azokat a (dobozokat) a plafonra. Hogy lehet megcsinálni?
#2
- Tályai Gábor
2009/03/23, 14:39
Tisztelt Szikszai József!
A mennyezeti dobozokat jellemzően gipszkartonból szokták kialakítani, íves és egyenes oldalfallal is. Egy ügyes gipszkartonos néhány óra alatt felvarázsol egy ilyen díszt a mennyezetre.
Jellemzően alumínium L profillal megcsinálják a mennyezeten a doboz helyét, az L profil oldalára csavarozzák a 15-25 cm szélesre vágott gipszkartont.
Majd erre a gipszkartonnra (szoknya alja) ismét egy L profil kerül, amire felcsavarozható a doboz alja.
Íves kivitelnél ugyanez a folyamat, csak L profil helyett ívprofilt (ívelhető profilt) alkalmaznak, a gipszkarton lapot pedig benedvesítik egy éjszakára, így másnap reggel már hajlítható állapotba kerül.
A dobozban közben természetesen kialakítják a lámpák helyét, vagy elvégzik az egyéb villanyszerelési munkákat (pl. rejtett világításhoz aljzat, projektor kábelezés, stb.)

#3
- Salamon György
2009/05/21, 10:02
Kedves Gábor!
Szeretnék öntől segítséget kérni.A problémám a következő:
Van egy oldal fal, ami téglamintás burkolólappal van kiburkolva
és ebben 8db falba vésett kötöző doboz egymástól 40cm-re helyezkedik el.
Szeretnék bele színes(fehér is megfelel,ha nincs más alternatíva)
,Spot;led 3w-5w-s, (max 10w-ig) lámpát hangulat megvilágításnak.
A lényeg a hely szűke,és energia takarékossága.Bármilyen megoldás érdekelne,
Adapteres és 220v-s is.Ehhez kérnék ötletet-segítséget.
Köszönettel: Salamon György

#4
- Tályai Gábor
2009/05/25, 07:57
Tisztelt Salamon György!
A dobozokba/ra meg lehet próbálni egy beépítíthető lámpatestet szerelni és abba hagyományos foglalatú 220 V-os LED lámpát beépíteni, vagy meg kellene nézni a Dora LED és Linda LED lámpa családot.
További kérdés esetén hívjon, írjon!

#5
- Kolonics Adorján
2010/08/22, 19:15
Hello!
Melyik spotnak mi a szükséges beépítési mérete?

#6
- ANRO Ügyfélszolgálat
2010/08/26, 10:03
Tisztelt Kolonics Adorján!
A spotlámpák műszaki jellemzőit tartalmazó táblázatban található az egyes lámpatesteknek megfelelő beépítési furat mérete.
A pl. 60÷70 mm jelzés azt jelenti, hogy a lámpatest rögzíthető egy 60-61-62-62-63-64-65-66-67-68-69-70 mm átmérőjű furatban, 60 mm-től kisebb lyukba viszont nem fér be, a 70 mm-től nagyobb méretű kivágásból pedig kiesik a lámpatest. A beépítési méret főleg a már meglévő furat esetében fontos információ, amikor a régi spotkarikák cseréje miatt új lámpatestek vásárlása esedékes.
Egyébiránt, ha még nincsenek a lyukak kivágva, érdemes megvárni a kiválasztott spot kereteket, és a beépítés helyszínén eldönteni a szükséges furatméretet.
További kérdéseit is várjuk!

#7
- ládi jános
2010/11/03, 13:57
Érdeklödni szeretnék,hogy milyen vastag gipszkartonra van szükség a spotok be szereléséhez ?
#8
- Tályai Gábor
2010/11/03, 16:03
Tisztelt Ládi János!
A szokásos 12,5 mm vastag tökéletesen megfelel. A 9,5 mm-es vastagságúba is beszerelhető, lévén a rugós fül ütközésig húzza fel a lámpatestet, mindegy milyen vastag a gipszkarton.
Remélem tudtam segíteni.

#9
- Lekor
2010/11/03, 17:22
Érdeklődnék, hogy mi lenne az ideális megoldás a következő problémára.
Mennyezeti spot világítást szeretnék kialakítani.
Adott egy mennyezeti 10 cm vastag kőzetgyapot szigetelés, a párnafák között a spot rögzítéshez (süllyesztéshez) osb lap, és
kívülről egy filc (vékony szőnyeg) borítás. Tehát légrés nincsen,
a spot a kőzetgyapotba süllyedne.
Lehetséges ennek a megoldása a melegedés miatt?
(egyrészt, hogy nincsen szellőzés, másrészt, hogy az érintkezési
pont a filc anyaga)
Ha van megoldás milyen spotok, milyen lámpával jöhetnének szóba? Amennyiben lehetséges 230V-os megoldás lenne jó.
Előre is nagyon köszönöm!

#10
- Tályai Gábor
2010/11/08, 08:00
Tisztelt Lekor!
Nem ajánlanék légrés nélkül semmilyen elektromos terméket beépíteni a mennyezetbe.
Van esetleg falon kívüli Gx53-as foglaltunk, az nem felelne meg?

#11
- Balog Csaba
2011/08/24, 16:05
Üdvözletem mindenkinek!
Elhatároztam, hogy én is nekifogok egy oldalfali spot világításnak és ezzel kapcsolatban több kérdésem is lenne.
Szintén az SV-01-es díszlécet választom, de a falon nálunk tapéta van (Vlies - mintás szövettapéta).
Okoz e ez valamiféle problémát. Leeshet e, ha ugyanúgy olvadópisztolyos és mester stukkóragasztóval próbálkozom?
Csak stukkóragasztó használata esetén milyen következményre számítsak?
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv: Csaba

#12
- Tályai Gábor
2011/08/29, 08:40
Kedves Csaba!
Elég a stukkó ragaszót használni, mi a gyors kötés érdekében ragasztottuk a melegpisztollyal.
Tapéta: ha stabilan áll a falon, akkor maradhat, nem kell bántani.
Remélem tudtam segíteni.
Elég a stukkó ragaszót használni, mi a gyors kötés érdekében ragasztottuk a melegpisztollyal.
Tapéta: ha stabilan áll a falon, akkor maradhat, nem kell bántani.
Remélem tudtam segíteni.
#13
- Balog Csaba
2011/08/29, 19:22
Tisztelt Gábor!
Nagyon köszönöm a segítséget, megnyugtatott!

#14
- Katona László
2011/08/31, 12:08
Tisztelt Gábor!
A segítségét szeretném kérni, mivel eddigi pályafutásom során még nem találkoztam spotlámpa szereléssel. Egy üvegszekrénybe kellene négy darab spotlámpát beszerelnem fényerőszabályozóval. A szekrény minden fala üvegből készült csak a váza fém. Milyen módon rögzítsem a foglalatokat/ az olvadórudas ragasztó itt is megfelelő/? Milyen foglalat kell egyáltalán?A tápegység feltétlenül szükséges? Mondom, mégcsak nem is láttam ilyenfajta világítást.
Előre is köszönöm válaszát!

#15
- Tályai Gábor
2011/09/01, 15:42
Tisztelt Katona László!
A szekrény világításból gondolom, hogy 12 Voltos rendszert épít.
Ehhez foglalat: GU5.3 foglalat
A foglalaton két furat került kialakításra, melyen keresztül csavarral rögzíthető a foglalat.
Lámpa: bármilyen GU5.3-as csatlakozójú LED lámpa vagy halogén lámpa
Fényerőszabályzót pillanatnyilag csak LED lámpához tudok ajánlani, ezeket megtekintheti itt.
Tápegység is szükséges lesz a művelethez, a lámpák teljesítményétől függően, kb 10-15 Wattorsa, ehhez a 20 Wattos IP67-es tápegység tökéletes lesz.
A 2011-es beltéri galériánkban találhat ehhez hasonló szekrény világítást.

#16
- Katona László
2011/09/04, 11:59
Tisztelt Gábor!
Köszönöm a leírását, így már tiszta a kép. További szép napot!

#17
- Péter
2011/10/10, 14:48
Tisztelt Válaszadók!
Az alábbi beépíthető lámpát szeretném gipszkartonba beépíteni:
http://www.anrodiszlec.hu/product_info.php/products_id/1613
A lámpa-rajzon azt látom, hogy a gipszkarton mögött még 10 cm-t kellene hagyni. Az eredeti terveim szerint a belmagasságot nem szerettem volna ennyivel csökkenteni, elegendő-e szerintetek kevesebb is? A gipszkarton léccel kerül rögzítésre, a gerendák között (a léceken) lesz terítve az üveggyapot szigetelés.
Gondolkozunk azon, hogy a lámpáknál lejjebb engedjük a gipszkartont, képezünk egy külön szigetet...
(Pl. 3.sor 1.kép:)
http://www.anrodiszlec.hu/article_info.php/articles_id/143
Mit gondoltok? Mekkora légrés szükséges minimum? Illetve a légrés nem a teljes gipszkarton fölött lenne ugye kialakítva, hanem csak a szigeteknél, elég-e ez a légrés?
Üdv.,
Péter

#18
- Tályai Gábor
2011/10/17, 08:06
Kedves Péter!
A 10 cm védőtávolság a halogén fényforrás használata esetén értendő, LED lámpánál (mivel szinte nincs hőtermelés, max. 60C°) nem szükséges légrés, a lényeg, hogy a lámpák elférjenek foglalattal együtt + 1 cm.

#19
- Nagy Róbert
2012/05/20, 17:58
Tisztelt Gábor!
Gipszkartonba szeretnék világítást épiteni. Gu10 35-50W spotok lennének a fényforrások. Normál használatra szeretné az ügyfél azaz (újságot is tudjon olvasni mellette) . A falak színe világos. 1 nm2-re mennyi teljesítményt ajánlasz beépiteni? Kb ez egy 20-25 nm2 nappaliról lenne szó, a szoba közepén egy négy szög alkú mennyezeti gipszkarton bukkana ki a falsíkból.
Üdv Róbert

#20
- Tályai Gábor
2012/05/23, 08:39
Tisztelt Nagy Róbert!
A normál használat nem éppen újság olvasás, lévén elég nagy a fényigénye. Ilyen esetekben helyi világítás általában jobb és takarékosabb eredményt ad.
Általánosságban azonban elmondható, hogy m2-ként 10 maximum 15 Watt halogén fényforrással jó eredményt lehet elérni.
Hozzátenném, hogy nagyon sok múlik a lámpatesten, a lámpatest burájának kivitelén, elhelyezésén, stb. Pl. opál burás lámpatesteknél akár 30-50% is lehet a fényveszteség.

#21
- Szabó Gábor
2012/09/25, 19:27
Tisztelt Gábor!
Az SV-01 díszléc tapétázható Ön szerint vagy maradjak a biztos festésnél?Előre is köszönöm a válaszát!
További szép napot!
Üdv:Gábor

#22
- Tályai Péter
2012/09/26, 09:42
Tisztelt Szabó Gábor!
Elméletileg nem kellene, hogy gondot jelentsen a tapétázás. Ennek ellenére azt tudom javasolni, hogy egy kis (~10-20cm) darabon próbálja ki, hogy a megvásárolt tapéta, valamint a ragasztó hogyan ragad meg a díszlécen. Amennyiben könnyen és szépen lehet vele dolgozni, akkor mehet a tapéta a végleges megoldásra is. Amennyiben nehezen boldogul vele, akkor maradjon a festésnél.
Remélem tudtam segíteni!

#23
- Jakab Örs
2013/05/07, 22:18
Tisztelt Gábor!
Egy 30nm-es szoba világítását szeretném teljes egészében (a közeljövőben tervezek oldalfali rejtett LEDsort is, talán majd az is segít a fehér plafonról visszaverődve) megoldani álmennyezetbe épített LEDes spot lámpákkal.
Arra gondoltam az itteni információk alapján, hogy 9-10 spotot építenék be 60%-ban a hideg 5W-os COBLED lámpákkal, a maradékot pedig 4W-os melegfehér SMD LED-es lámpával.
Ön szerint elég ennyi? Zavaró lehet a színhőmérsékletek keveredése?
A másik kérdésem a beépítés módjára vonatkozik. Úgy gondoltam Kanlux Argus beépíthető CT-2117 lámpatesteket használnék GU10es foglalattal. Kérdés az hogy a gipszkarton álmennyezet minimum hány cm-re kell legyen a plafontól? A lámpatestnél 8 centit ír, de vhol azt olvastam, hogy az főleg a halogén melegedése miatt szükséges. Meg kell említenem, hogy 5cm vastag kőzetgyapot is kerül az álmennyezet fölé, de úgy gondoltam azt a lámpák környékén kivágom és akkor nem probléma.
Kérem írja meg mit gondol.
Előre is köszönöm

#24
- Tályai Piroska
2013/05/10, 12:16
Tisztelt Jakab Örs!
A kérdését emailben is megválaszoltuk, a de a fórumozók felé is nyilatkoznám, hogy a 30 nm-es helyiségbe inkább 16-12 darab 4-5 wattos lámpát érdemes beépíteni.
Köszönjük a türelmet!

#25
- Juhász Gyula
2013/05/24, 07:59
Tisztelt Gábor!
3-4W-os power spot LED izzót be szabad építeni mennyezeti körbekarnistakaró (Magas, 10cm-es) lécezett SV-01-es díszlécbe?
Étkező helyi megvilágításhoz szeretnék 3db lehetőleg kis szögben világító lámpatestet felszerelni.
Válaszát előre is köszönöm.

#26
- Tályai Piroska
2013/05/27, 15:17
Tisztelt Juhász Gyula!
A polisztirol anyag 60-70°C felett deformálódik, így amennyiben a fényforrások nem érik el ezt a hőmérsékletet működés közben, nyugodtan be lehet építeni a polisztirol díszlécekbe.

#27
- Jámbor István
2013/06/29, 15:40
Tisztelt Válaszadók!
Panellakásban szeretném az egyik szobát körberakni SV-02 típusú díszléccel körberakni.
Egyik kérdésem, hogy mennyire viseli jól a panelek dilatációját, szét fog-e repedezni a sarkoknál?
A fent említett 2 típusú ragasztás esetén van-e különbség a terhelhetőségben? Egyáltalán mennyi a terhelhetősége ezeknek a díszléceknek. ( Szeretném a plafon alatt kb. 20cm-el futó kábelcsatornákat megszüntetni, és a LED-es spotlámpák mellett ebben elvezetni a 220V kábeleket valamilyen védőcsőben, valamint a kábeltv, és az otthoni hálózati kábeleket.
A legjobb az volna ha a belső mélyedést még valamivel le is tudnám fedni, hogy ne porosodjanak a benne vezetett dolgok. Meddig terhelhetem ezeket a díszléceket, és mi fog előbb engedni: a ragasztó, vagy a léc fog vetemedni, esetleg törni?
Gondolom nagyobb terhelés esetén inkább gipszkartonból kell hasonló "vályúrendszert" építenem.
Még egy utolsó kérdés: A sarkokban ezeket a léceket is 45°-ba, gérbe vágva érdemes összeilleszteni?
Üdvözlettel:
István

#28
- Tályai Piroska
2013/07/01, 15:44
Tisztelt Jámbor István!
Az SV-02 díszléc polisztirol anyagból készül, nagy terhelés esetén hosszabb-rövidebb idő után elvetemedhet, így a fenti kábelek, védőcsövek és spotlámpák beépítése esetén inkább a gipszkartont javasolnánk. Amennyiben felülről is le lenne fedve, ahhoz valami egyedi gyártásban készülő lécet javasolnánk, amelynek az oldalfali ragasztási felülete meg van növelve, hogy bírja az egész szerkezetet - bár ekkor sem kizárt a vetemedés.
Az SV-02 díszlécek sarkokban történő összeillesztése 45°-os gérvágással a legegyszerűbb.
Ragasztásához valamilyen flexibilis ragasztóanyagot szoktunk javasolni, amely kis mértékben rugalmas, így képes követni az esetleges falmozgásokat: pl. Mester stukkó ragasztó, amely száradás után festhető-csiszolható.
Köszönjük érdeklődését, továbbiakban is állunk rendelkezésére!

#29
- Vinogradova Darja
2014/02/02, 12:12
Üdvözlöm!
LED lámpás világítást szeretnénk beépíteni az álmennyezetbe. Az alábbi termékeket választottuk:
1. Halogén spot, beépíthető lámpatest, Horn CTC-3115 arany-nikkel;
2. GU10 kerámia foglalat 230V
3. LED lámpa GU10 (SMD5050x24/4Watt/120°) meleg fehér.
Szeretnénk érdeklődni, kompatibilisek-e egymással?
Előre is köszönöm a választ!

#30
- Tályai Péter
2014/02/03, 08:30
Tisztelt Vinogradova Darja!
A kiválasztott termékek kompatibilisek egymással.

#31
- Sörös Gábor
2014/03/30, 17:35
Üdvözlöm!
A fenti megoldás super és nagyon jó, h ilyen alapos ,én is a SV01-es díszlécet fogom választani.
A spotok mellé szeretnék beszerelni rejtett világítást is, ami egy komplett 5m SMD szinváltós led távirányítóval, a gondom csak az létezik valami hosszabító amivel meghosszabíthatom valamelyik kábelt az áramellátásig? (plafontól lefelé)
Melyiket érdemes, a táp vagy a 4 színü színes kávelt?
Előre is köszönöm a segítséget.

#32
- Fekete Dávid
2014/04/01, 16:25
Tisztelt Sörös Gábor!
Örömünkre szolgál, hogy elnyerte tetszését a fenti leírásunk.
A leírtak alapján a tápegység bemenő ágára csatlakoztatandó kábelre lenne szüksége, amely esetben 3 eres (föld-fázis-null) kábel lehet az ideális választás. Sajnos a nagy feszültségből (230 V)fakadóan az Ön által jelölt típusok nem megfelelőek, ugyanis ezen darabok 12-24V-os feszültséghez kerültek méretezésre.
A szükséges vezeték nem képezi jelenlegi kínálatunk részét, ugyanakkor az a legtöbb villamosságtechnikai szaküzletben beszerezhető.
Bízom benne, hogy tudtam segíteni.
Üdvözlettel: Fekete Dávid

#33
- Pelle Mátyás
2015/04/16, 10:36
Üdvözlöm!
Szeretnék egy 60x80 gipszkartonból készült mennyezeti lámpát,ebben lenne RGB led szalag (280cm) és12db.mr16 led3W lámpa.A led szalag beltéri stukkóban menne a lámpák pedig dönthető foglalatban lennének.
Két kérdésem lenne,hogy mekkora trafóra van szükség,hogy biztonságosan működjön,és van-e olyan távirányító mely a lámpák különböző funkcióját tudja:ki-be,fényerőszabályzás és a 12led lámpa megosztott világítása,mind vagy csak négy.
Tisztelettel:Pelle Mátyás

#34
- Tályai Péter
2015/04/16, 15:11
Tisztelt Pelle Mátyás!
Tápegységből egy 120 Wattosat ajánlanék. Ez biztonsággal el fogja bírni az összes ledet, amit ráköt, még akkor is, ha 5050-60 ledes RGB szalagot épít be.
A vezérlés tekintetében a Group Control család lesz a megfelelő.
Szükség lesz 1 db távirányítóra: Group Control RGB csoport (zóna) távirányító
Illetve 3 db vevőegységre: Group Control RGB csoport (zóna) vezérlő
A Group Control vezérlők taníthatóak, a 3 vezérlőt az alábbi eszközöket kötnénk be:
1-es vezérlő: RGB led szalag
2-es vezérlő: 8 db led lámpa
3-as vezérlő: 4 db led lámpa
A távirányítót ezt követően az alábbiak szerint kellene hangolni:
1-es csatorna: 1-es vezérlő (RGB szalag)
2-es csatorna: 1-es és 2-es vezérlő (összes led lámpa)
3-as csatorna: 3-as vezérlő (csak 4 db lámpa)
A fentiekkel megvalósítható a 3 csoport külön vezérlése, egy távirányítóval. Sajnos az MR16 12V-os led lámpák fényerőszabályzása többnyire nem megoldott, úgyhogy itt a legjobb megoldás az Ön által is betervezett 4 db-os, csökkentett világítás.
Remélem sikerült a fenti tervet érthetően megfogalmaznom és tudtam segíteni!

#35
- Pelle Mátyás
2015/04/18, 19:42
Tisztelt Tályai Péter!
Köszönöm a számomra szuper segítséget!!!!!!!!!!!!!!!
T:Pelle Mátyás

#36
- Pelle Mátyás
2015/04/29, 17:30
Tisztelt Tályai Péter!
Azt gondoltam,hogy egyszerű lesz a led szalag és a led lámpák bekötése,de már az első lépésnél elakadtam.A led szalag egyszerű volt hiszen a megfelelő színeket a RGB vezérlőre rákötöttem és müködik,de a led lámpák két vezetékének bekötése viszont gondot okoz hiszen a vezérlőnek van egy + és 3db -kivezetése.Én azt gondoltam,hogy a három negatívot közösítem és így kötöm a led lámpára?

#37
- Pelle Mátyás
2015/04/29, 18:47
T:Tályai Péter!
Kipróbáltam egy vezérlőt közösítve bekötni a led lámpákhoz de valami baj történt mert nem tudom zónához kapcsolni csak ki és be kapcsolni.
Ezt a vezérlőt rákötöttem a led szalagra mindent tudok vele csinálni,csak nem tudom egy zónához sem társítani.Ebben is kérném a segítségét,hogy mi lehet a megoldás?
Köszönöm!
Pelle Mátyás

#38
- Tályai Péter
2015/04/30, 16:31
Tisztelt Pelle Mátyás!
A led lámpáknál a színcsatornák közösítése a megoldás, de úgy látom erre időközben magától is rájött.
A vezérlők hangolásával kapcsolatosan sokat segíteni nem tudok. A termék adatlapján található leírás szerint kell elvégezni a vezérlők hangolását. Amennyiben valamilyen probléma merülne fel, akkor érdemes először is a vezérlőt lehangolni a távirányítóról és kezdeni elölről a folyamatot.
Group Control RGB csoport (zóna) vezérlő - kapcsolódó dokumentumok
Az, hogy a vezérlő kimenetén RGB szalag van, vagy led lámpa, semmit sem befolyásol. Ennek következtében akár 3 db led szalaggal is kezdhetjük a hangolást, a lényeg, hogy sikerüljön. Ezt követően pedig azt kötünk a vezérlőre, amit csak akarunk.

#39
- Seres Csaba
2015/09/28, 19:52
Üdvözlöm! Érdeklődnék az SV-01 oldalfali díszléc beépíthető fürdőszobába? A másik kb 17m 5630 smd led szalaghoz és kb 17m 3528 led szalaghoz mekkora trafó kell?
Tisztelettel Seres Csaba
Tisztelettel Seres Csaba
#40
- Tályai Péter
2015/09/29, 08:09
Tisztelt Seres Csaba!
Az SV-01, csakúgy mint az összes többi díszléc típus beépíthető fürdőszobába.
A szükséges tápegységek kiszámításához ajánlom a led szalagok adatlapján szereplő tápegység kalkulátorokat:
pl. Tápegység kalkulátor - 5630-060 ledes szalaghoz
Tápegység kalkulátor - 3528-060 ledes szalaghoz
Ezek alapján a 17 méternyi 5630-060 ledes szalaghoz az alábbi tápegység megfelelő:
LED tápegység (360) 12 Volt, ipari (30A/360W)
A 17 méternyi 3528-060 ledes szalaghoz az alábbi tápegység a megfelelő:
LED tápegység (120) 12 Volt, ipari (10A/120W)

#41
- Seres Csaba
2015/09/29, 15:00
Köszönöm a válaszát.
Még egy kérdés. 3528 rgb ledszalaghoz van sarok csatlakozó vagy jó az 5050es?

#42
- Tályai Péter
2015/09/29, 16:13
Tisztelt Seres Csaba!
Az 5050-es led szalagokhoz megfelelő csatlakozók biztosan nem lesznek jók a 3528-as szalagokhoz, mivel előbbiek 10 mm szélesek, utóbbiak pedig csak 8 mm.
A kínálatunkban nem szerepel 3528-as RGB szalag, így az ehhez szükséges csatlakozóelemek sem.

#43
- Seres Csaba
2015/09/30, 14:27
Köszönöm!
RF Touch RGB LED vezérlő (T18AJM) - 288 Watt - fekete (LLE) ha vezérlőt gipszkartonnal takarom el fog e működni?

#44
- Tályai Gábor
2015/09/30, 14:31
Tisztelt Seres Csaba!
Igen, fog működni, akár két gipszkarton falon keresztül is.
Arra azonban ügyelni kellene, hogy a vezérlő úgy legyen beépítve, hogy esetleges hiba esetén könnyen hozzáférhető, cserélhető legyen.
Üdvözlettel:
Tályai Gábor

#45
- Seres Csaba
2015/10/01, 01:52
Még egy kérdés. Ez a vezérlő alkalmas kb 13m 5050-es rgb led szalag vezérl3sére? Ha nem akkor hogy tudom megoldani?
#46
- Tályai Péter
2015/10/01, 08:17
Tisztelt Seres Csaba!
Igen, a kinézett 288 Wattos vezérlő alkalmas lesz 13 méter 5050-es RGB szalag vezérlésére, akár a nagyobb teljesítményű 5050-060 ledes szalagból is.
Remélem tudtam segíteni!
Igen, a kinézett 288 Wattos vezérlő alkalmas lesz 13 méter 5050-es RGB szalag vezérlésére, akár a nagyobb teljesítményű 5050-060 ledes szalagból is.
Remélem tudtam segíteni!
#47
- Seres Csaba
2015/10/01, 12:42
Tisztelt Tályai Gábor!
Köszönöm a válaszokat!
Köszönöm a válaszokat!
#48
- Seres Csaba
2015/10/01, 12:42
Elnézést! Tályai Péter!
#49
- Halmi László
2016/04/19, 00:09
Kedves ANRO Épületdíszítés Kft.!
Sokáig kerestem megoldást a problémámra, de nem találtam, így kérdezek.
Spot lámpákat szeretnék díszlécbe szerelni. Viszont nem olyan díszlécbe, ami a cikkben is szerepel, hanem olyanba, ami a plafonra és az oldalfalra is 135°-os. Tehát srégen állna.
Van erre megoldás, vagy az elképzelésemen kell változtatni?

#50
- Tályai Piroska
2016/04/19, 15:32
Tisztelt Halmi László!
A szériatermékek között nem talál az elképzelésének megfelelőt, de egyedi kialakítású díszlécet is tudunk gyártatni. Amennyiben érdekli ez a lehetőség, azt ajánlanám, hogy az egyedi profil beméretezett keresztmetszeti rajzát küldje el emailben az info@anro.hu címre, hogy árajánlatot készíthessünk.
Köszönjük érdeklődését!

#51
- Laczi András
2019/05/23, 09:12
Hello,
Az elektromos bekötésnél - bár a fényképen nem látszik egyértelműen - a felfűzés a sodort vezetékek összesodrásával és egy olcsó csavaros sorkapocsban (csoki) csavaros rögzítéssel történik.
A csokiban a csavar vége direktben nyomja a vezetéket a belső rézbetét oldalához, nincs egy kis réz papucs vagy hasonló. Ez a megoldás nem biztonságos. A csavar szétnyomja az összesodort szálakat, amit megfog, azt néha elvágja.
Mindenkép szükséges az érvéghüvely használata! Ha igy szeretnénk felfűzni a spotokat, a két vezetéket eggyel nagyobb érvéghüvelybe (2 darab 1,5mm2 es vezetéknél a 2.5mm2 -es jól működik) tolva jóval biztonságosabban megoldható.
Az ideális toldás minden szpotnál a WAGO 221 hármas csatalkozó lenne, ahol folyamatos rugóerő szorítja a vezetékeket (ez esetben érvéghüvely sem kell).
Költségben, fázis-nulla bekötéshez per spot:
Ólcsó sorkapocs: 40 Ft + 2 érvéghüvely 12Ft = 52 forint
Minőségi sorkapocs: kb 140 forint (de ide is ajánlanám az érvéghüvelyt)
Wago: kb 210 forint
A kérdés kinek mennyit ér a biztonság, de semmiképp se csavarozzuk direktben a csokiba a sodrott vezetéket érvéghüvely nélkül!

#52
- Tályai Péter / ANRO
2019/05/24, 08:43
Tisztelt Laczi András!
Köszönjük az észrevételt, abszolút jogos és helytálló a hozzászólás.
Mentségünkre legyen szólva, hogy a cikk még a hőskorban született (10+ éve). Azóta már mi is előszeretettel ajánljuk a Wago kapcsos megoldásait, hiszen kényelmesen,külön szerszám nélkül, és ami még fontosabb, biztonságosan tudják a vásárlók a sodrott vezetékeket csatlakoztatni.

#53
- Laczi András
2019/05/27, 10:37
Javaslom, hogy esetleg a cikk szövegébe ezt rakják bele.
Amúgy amazon.de -ről 23 EUR környékén lehet venni egész jó fogót + 1200 darabos érvéghüvely szetet. Olcsóbb mint a 20.000 szerzám itthonról, és egyelőre meg vagyok elégedve vele, már az egész ház körül használtam.
Aki sok szpotot rak fel, bele kell hogy férjen egy ilyen beruházás. Szélsőséges esetben maga a csavar is összenyomja az érvéghüvelyt, de egyszerűbb dolgozni vele, ha szerszámmal előtte rásajtoljuk.

#54
- ANRO Épületdíszítés Kft./Ügyfélszolgálat
2019/05/28, 10:17
Tisztelt Laczi András!
Köszönjük javaslatát!
Webáruházunkban forgalmazunk érvéghüvely fogót, amit a következő linken érnek el a vásárlóink:
Tracon Érvéghüvely présszerszám (0.25-6 mm2) 6 pofás
Kérésének megfelelően a cikkben is felfogjuk tüntetni a terméket.

#55
- Roland
2019/11/30, 22:50
Tisztelt Anro!
Vakolt ereszhez hogy készül szabályosan a süllyesztett spotlámpa? Eddig csak IP20-as GU10-foglalatot és LED-et találtam.
A spotlámpákhoz létezik-e valamilyen ház, ami megvédi a deszkát és az EPS-t a ledektől/izzóktól? A kötéseket IP44 dobozba szükséges tenni?
Ha már megvan a ház körül körbe a 22 darabos, süllyesztett, IP20-as spot, hogy lehet szabályossá és biztonságossá tenni? Nem én csináltam, így vettük. Esetleg mire cserélhetném, hogy megfelelő legyen?

#56
- ANRO Épületdíszítés Kft.
2019/12/03, 14:08
Kedves Roland!
Köszönjük érdeklődését!
Mivel a hely sajátosságai nem ismertek számunkra, így javasoljuk, hogy a spot lámparendszer kiépítéséhez, illetve a jelenlegi felülvizsgálatához mindenféleképpen kérje ki a helyszínen egy villanyszerelő szakember véleményét.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy az általunk forgalmazott IP 44 védettséggel ellátott spot lámpatestek alkalmasak lehetnek Ön számára.
A kötések kialakításához javasoljuk az IP 65-ös védettségű kötődobozok alkalmazását.
Amennyiben az épület stílusa lehetővé teszi, kérem nézze meg falon kívüli spot lámpatesteinket , melyek lényegesen egyszerűbben (csavarozással) felszerelhetőek.
Bízom benne, hogy tudtam segíteni!
Üdvözlettel: ANRO Ügyfélszolgálat