Hőszigetelő roló ablakra, ajtóra

Az energiával való takarékoskodás napjaink legfontosabb feladatává vált, hiszen egyrészt természeti erőforrásaink végesek, másrészt a rezsi egyre nagyobb és nagyobb részt hasít ki minden család költségvetéséből. Legújabb rolóink is az energiatakarékoskodás jegyében születtek, hiszen az árnyékolás mellett hőszigetelnek is!
A vászon hatású, ám annás sokkal könnyebben tisztán tartható poliészter alapanyagú rolók hátoldalán egy alumínium hőtükrös bevonatot hoztak létre, mely egyszerre segít a nyári hőség kirekesztésében, illetve a télen drága pénzen előállított meleg lakásban tartásában. Egyszerre dekoratív és energiatakarékos!

A hőtükrös alumínium vebonat mérések szerint ~20%-al csökkenti az ablakon beáramló nyári forróságot, ezáltal csökkentve a légkondicionálás költségeit. Kifejezetten ajánlott déli fekvésű lakásokba, irodákba, ahol a napközben keletkező felmelegedés kellemetlenné válik. A téli hőveszteséget kisebb mértékben ugyan de szintén csökkenti a hőtükrös felület, egyrészt önmagában is meggátolja a hő kiáramlását, illetve a roló és az ablak között kialakuló légpárna egy újabb hőszigetelő rétegként működik.
Olcsó hőszigetelés - szakértelem nélkül
Amikor a hőszigetelés felmerül, mindig viszonylag drága anyagok felhasználására van szükség. Természetesen a bekerülési költség mindig viszonylagos, a megtérülési időtől függ, hogy valójában mennyire drága a beruházás és a kivitelezés. A hőszigetelő roló esetében szerencsére nem kell nagy befektetést eszközölnünk: egy átlagos méretű ablakra 5000-6000 Ft-ba kerül egy roló, a felszerelést pedig saját magunk is elvégezhetjük. Mindezek mellett a roló nem csak hőszigetel, hanem dekorál, véd a napfénytől és az illetéktelenek betekintésétől is!
A hőszigetelő rolók beépítése megegyezik a hagyományos vászon rolók beépítésével, melyet az előző linken megtekinthetnek, illetve az alábbi videóban is megmutatjuk, mennyire egyszerű a rolók felszerelése:
Videó a rolók beépítéséről, felszereléséről
Az alábbi videóban megtekintheti, hogy hogyan kell felszerelni a mini rolókat. Néhány perc alatt elvégezhető feladat, szakértelmet nem kíván. Figyelem! A videóban található kezelőn lévő végsúly típusa eltér a forgalmazott típustól, de ez a felszerelés menetét semmiben nem érinti.
Bézs
68 cm
215 cm
Hőszigetelő r
Poliészter
Bézs
72.5 cm
150 cm
Hőszigetelő r
Poliészter
Csokoládébarna
72.5 cm
150 cm
Hőszigetelő r
Poliészter
Fehér
68 cm
215 cm
Hőszigetelő r
Poliészter
Fehér
72.5 cm
150 cm
Hőszigetelő r
Poliészter
Fehér
97 cm
150 cm
Hőszigetelő r
Poliészter
Natúr
68 cm
215 cm
Hőszigetelő r
Poliészter
Natúr
72.5 cm
150 cm
Hőszigetelő r
Poliészter
Natúr
97 cm
150 cm
Hőszigetelő r
Poliészter
Szürke
61.5 cm
150 cm
Hőszigetelő r
Poliészter
Szürke
68 cm
215 cm
Hőszigetelő r
Poliészter
Szürke
72.5 cm
150 cm
Hőszigetelő r
Poliészter
10 vélemény, értékelés
Az a kis akármi mellette nem sokat szigetelhet. Szóval ennek a lényege, hogy egyik oldala tükröző bevonattal van ellátva, ezáltal visszaveri az ablakon keresztül ment Napsugarak nagy részét. Ez ott, ahol csak belül lehet roló, és meleg van bent, tényleg jól jöhet. De hogy ez hőt szigetel, az nem valószínű. Persze a semmitől biztos többet szigetel, de nem jobban mint egy akármi más.
Télen pedig alapból meg kell fordítani, hogy amíg nem ébredünk fel, addig se verje vissza a Napfényt, mikor besüt a Nap, akkor meg jobban hasznosul, ha az ablaktól távolabbi dolgokat melegíti, hisz a rolót melegítve nagyobb lesz a hőkülönbség az ablak-roló közt, és gyorsabban kimegy, ami bejött.
Igen, abban egyetértünk, hogy az alumínium jó hőszigetelő. Mégis van azonban valami a hőtükör fóliákban. Ez szintén az a kérdéskör, amiben nem vagyok kompetens, azonban találtam a neten hőkamerás felvételt hőtükrös megoldásról, ami ránézésre elég jónak tűnik, és én elfogadom bizonyítéknak is - bár nem roló, de gondolom az elv hasonló:
http://www.heatkeeper.hu/hotukor-folia-hovisszavero-folia-hotukor-panel-radiator-moge.php
Mindezek mellett a levegő igen jó hőszigetelő, gondolatom szerint a mérések során ezért szerepelt jól a roló téli használat esetén: lévén egy újabb légpárnát jelent, hasonlóan mint a több rétegű üvegezéssel ellátott ablakoknál. Nyilván a hatásfok kisebb, de több réteg, jobb hőszigetelés. Az hogy itt a hőtükör réteg jelent-e valamit vagy sem, arról sajnos nincs információm.
Abban viszont teljességgel igazat adok Önnek, hogy télen napsütéses időszakokban érdemes megszüntetni a sötételést (felhúzni a rolót), hogy a beáramló napfény a szobákat fel tudja melegíteni.
Üdvözlettel:
Tályai Gábor
Ez nem változtat semmin, amit írtam. Én is azt mondtam, hogy annyi értelme van, hogy visszatükrözi a napsugarakat. A radiátoros hőtükör nevében is benne van, hogy visszatükrözi a radiátor infra sugarainak egy részét.
De ez hőszigetelő roló. Márpedig nem hőszigetelőbb, mintha bármi más akkora tárgyat betennék oda helyette.
Radiátorra visszatérve: A forró radiátor először infrával melegíti a falat, aminek nagy részét visszatükrözi a tükör. Aztán ez kicsit melegít a levegőn, a hővezetés sokat melegít a levegőn, a hőáramlás pedig felmelegíti az Alut, ami hővezetéssel, és sugárzással leadja ezt a hőt a falnak. Ezért ezt még nem árt szigetelni a faltól. A videóban lévő cucc kisebb felületen érintkezik a fallal, mint a levegővel. Ez sem árt, mert így kevesebb hőt ad át hővezetéssel, plusz az infra sugarak nem csak a falba tudnak menni, hanem egy részük újra elnyelődhet az Aluban, ami így valamivel több hőt ad át a szoba felé, mintha csak síkba lenne a falon.
Visszatérve erre. Én csak annyit mondtam, hogy nem hőszigetelő, hanem napsugár tükröző.
És, hogy télen mindenképp meg kell fordítani, hogy elnyelje a sugarakat, ne visszatükrözze.
És, hogy minél nagyobb a hőkülönbség, annál gyorsabb a kiegyenlítődés, ezért jobb, ha a szoba levegőjét melegíti a nap 1 fokkal, mintha 10 fokkal a rolót, mert annak a hője nem melegíti a szoba levegőjét annyira, mint az ablakot.
De még az is jobb, ha a rolót melegíti, annál, mintha visszatükrözné a napfényt.
Ha érezhetően nem melegít a nap, akkor nem biztos, hogy több meleg jön be, mint ki, így egyértelműen nem mondanám, hogy jó felhúzni mindig. A lényeg az, hogy télen semmikor se jó visszatükrözni azt az esetleges hőt, ami bejöhet.
Azért írtam, hogy meg kell fordítani, hogy ha már nem süt be, és lehúzzuk, és elalszunk, és már a nap felkelt, de mi nem, akkor az az idő, ami eltelik, míg felhúzzuk, ne úgy teljen, hogy visszatükrözi a napfényt, hanem azzal, hogy elnyel annyi hőt, amennyit lehet.
Kérdésem lenne a hőszigetelő rolóval kapcsolatban: átlátszó-e valamennyire?
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:Filipinyi Ágnes.
Igen, elnézését kérem, jó hővezetőt akartam írni: szóval az alumínium valóban jó hővezető.
Tisztelt Filipnyi Ágnes!
Nem, egyáltalán nem átlátszó ez a roló.
Üdvözlettel:
Tályai Gábor
PRO:
- nem porfogó!, allergiásoknak ajánlom
- nagyon egyszerűen összeszerelhető
- egy kisebb méretű szobában rengeteg hely spórolható meg vele
- több fény jut be mint a karnis/függöny megoldásoknál
KONTRA:
- ha sötétíteni szeretnék nem nyithatok ablakot csak bukóra vagy résnyire erre mindenki számítson
- műanyag, nagyon kell vigyázni rá, könnyen törhet
- semmilyen leírás nincs hozzá, csak kis piktogramok és a videó
- annak ellenére, hogy sokkal kevesebb helyet vesz el mint egy karnis/függöny megoldás, nem feltétlenül esztétikusabb, nagyon kopár látvány lesz az ablak
Én azt gondolom, hogy valaki nem kifejezetten a hőszigetelés miatt, hanem inkább a teljes sötétítés miatt veszi ezt a típust. Nem hinném, hogy télen bárki teljes sötétítést szeretne napközben arra a kevés órára, amíg világos van. Ha meg igen, mert mondjuk aludni szeretne, nem hinném, hogy az a 0.001 °C-nyi hőveszteség fog neki hiányozni amit ez a függöny visszatükrözhet.
Remélem bírja majd azért a rendszeres használatot is, de majd ez kiderül.
Valamint szeretném megköszönni az Önöktől rendelt termékeket, jó áron jó árut kaptam. Bárcsak közelebb lennének :) .
Kérdésem lenne a hőszigetelő rolóval kapcsolatban, hogy egyedi méretben is rendelhető-e? (61,5*230 cm)
Válaszukat előre is köszönöm!
Egyedi méretű rolóval sajnos nem tudjuk kiszolgálni. Jelenleg csak az előre gyártott méretekből lehet válogatni, melyek szélessége egyénileg méretre vágható (éles szikével szálalódás-mentesen vágható a rolóvászon is).
Az alábbi típusok használhatóak fel ajtóra: Gardinia roló ajtóra.
Köszönjük érdeklődését, állunk rendelkezésére a továbbiakban is!
Érdeklődni szeretnék, hogy a hőszigetelő roló fa ablakokra is felszerelhető-e. Köszönettel!
Természetesen fa ablakra is felszerelhető a hőszigetelő roló.
A következő videó segíthet a felszerelésben:
Videó a rolók beépítéséről, felszereléséről
Bízzunk benne, hogy tudtunk Önnek segíteni!
Üdvözlettel: ANRO Ügyfélszolgálat