Bútorba építhető elosztók: előnyök, típusok, beszerelés

Utoljára frissítve: 2021 február 25, csütörtök Magazin: Bemutatók, tesztek

A mai modern lakásokban egyre inkább preferálják az olyan áram-elosztási megoldásokat, melyek dizájnos megjelenéssel rendelkeznek vagy pedig a szem elől rejtve, felületbe-falba süllyesztve lehet beépíteni. A beépíthető elosztók nemcsak alig észrevehetőek, hanem használatkor is esztétikusak, így megfelelnek a jelenkor igényeinek. Ezúttal a bútorba-felületbe-asztalba süllyeszthető elosztókat mutatjuk be!

 

230 Voltos dugaljak a lakásban

Konnektort minden lakásban találhatunk, hiszen az elektromos eszközök működtetéséhez szükség van rájuk. A lakások, házak építése során el kell döntenünk, hogy melyik helyiség hány konnektort kapjon, és azok hol legyenek. Azonban a legalaposabb tervezés ellenére is előfordulhat, hogy a fali dugalj kevés, vagy nem megfelelő helyre lett beépítve. Ekkor kerülnek képbe az elosztók.

A hagyományos elosztókat és hosszabbítókat mindenki ismeri, ezek célja az, hogy egy fali aljzatból a feszültséget messzebbre vigye, majd ezt a feszültséget több konnektorra, aljzatra ossza szét. Hátrányuk, hogy kábeldzsungelt hoznak létre, ami nem is probléma addig, amíg ezek az elosztók, vezetékek elférnek a bútorok alatt vagy mögött.

A kábelektől hemzsegő hagyományos elosztót általában egy szekrény vagy asztal mögé bújtatjuk, hogy ne csúfítsa el a szobai körképet.

A kábelektől hemzsegő hagyományos elosztót általában egy szekrény vagy asztal mögé bújtatjuk, hogy ne csúfítsa el a szobai körképet.

 

A beépíthető elosztók előnyei és működése

Ezekre a problémákra nyújtanak megoldást a rejtett elosztók, melyek tulajdonképpen ugyanolyanok, mint egy hagyományos elosztó, hiszen van tápkábelük, melyet a fali aljzatba kell bedugni, illetve több darab 230V-os kimenetet is biztosítanak. A különbség mindössze annyi, hogy a beépíthető elosztók egy mozgató mechanizmussal is el vannak látva, mely segítségével ezek az elosztók könnyedén a bútorba rejthetőek, ha éppen nincsenek használva.

A munkalapból előhúzott oszlopos elosztó használat közben is esztétikus.

A munkalapból előhúzott oszlopos elosztó használat közben is esztétikus.

 

Különösen a konyha szokott problémás eset lenni, ahol a mindennaposan használt kávéfőző és kenyérpirító mellett alkalmanként a robotgép vagy a gyümölcsfacsaró is előkerül, és ha kevés a fali aljzat, akkor szükség van elosztóra. A konyhapulton kígyózó kábel viszont helyet foglal és balesetveszélyes is, ezért itt kiválóan teljesítenek a rejtett elosztók.

A rejtett elosztó működése nagyon egyszerű. Használatkor felnyitjuk a rejtett elosztó fedelét, csatlakoztatjuk a berendezést, majd ha már nincs szükség az áramforrásra, az elosztó felületbe billentésével ismételten rendelkezésünkre áll a teljes munkafelület.

Zárt állapot: használaton kívül nem látunk a beépíthető elosztóból semmi mást, csak a fedelét.

Zárt állapot: használaton kívül nem látunk a beépíthető elosztóból semmi mást, csak a fedelét.

 

A rejtett elosztók két fő típusa

Oszlopos, kör alakú kivitel: a konnektorokat egymás fölött tartalmazza, a beépítése a bútor felületéből kis területet vesz el, azonban nagyobb mélységet igényel

Hasáb formájú, szögletes típus: egymás mellett helyezkednek el az aljzatok, így nagyobb felülettel, viszont kisebb beépítési mélységgel rendelkeznek.

Bal oldalon a kör alakú oszlopos elosztó, jobb oldalon pedig a hasáb alakú szögletes elosztó látható.

Bal oldalon a kör alakú oszlopos elosztó, jobb oldalon pedig a hasáb alakú szögletes elosztó látható.

 

A bútorba építhető elosztók alaptulajdonságai

A 230 Voltos dugaljak száma: a rejtett elosztók típustól függően maximum 5 db 230 Voltos konnektorral vannak felszerelve, de kapható belőlük 2-es, 3-as és 4-es is.

A tápkábel hossza: természetesen az elosztókat is be kell dugni egy konnektorba, de az elosztók mindegyike legalább 150 cm hosszúságú tápkábellel van szerelve.

Szín: szín tekintetében fehér és fekete színben, valamint az ezüst több színváltozatában érhetőek el.

 

Bútorba építhető elosztók extra tulajdonságai

USB porttal szerelt elosztók: USB portból jellemzően 2 db kerül beépítésre ezeken az elosztókon. A beépített USB csatlakozók nagyon praktikusak az okostelefonok, tabletek, vagy más USB-s eszközök töltéséhez.

Az USB-vel felszerelt elosztó rendkívül praktikus, hiszen a telefonok, tabletek, sőt ma már a konyhai mérleg is tölthető USB portról.

Az USB-vel felszerelt elosztó rendkívül praktikus, hiszen a telefonok, tabletek, sőt ma már a konyhai mérleg is tölthető USB portról.

 

Audio, internet vagy HDMi csatlakozók: ezek különösen irodai felhasználásra praktikusak, lévén ha nem használunk semmilyen elektromos eszközt, akkor biztosított a sima asztalfelület. Azonban ha pl. egy laptopot akarunk használni, ily módon azt nagyon gyorsan be lehet üzemelni, hiszen mind a 230V-os hálózati áram, mind a internetes LAN csatlakozó, vagy akár a HDMI port is egy pillanat alatt elérhető.

Audio, internet és USB port a 230 Voltos dugaljak mellett. Ilyen egy modern asztali elosztó!

Audio, internet és USB port a 230 Voltos dugaljak mellett. Ilyen egy modern asztali elosztó!

 

Kábelkivezető: a szögletes elosztóból létezik úgynevezett kábelkivezetős vagy fésűs megoldás, melynél a kábelek egy műanyag sörtén keresztül futnak be a felület alá. Ezek esetében az elosztó fedelét a dugvillák csatlakoztatása után vissza tudjuk csukni és így a konnektorok használata mellett is sima asztalfelületet kapunk.

A kábelkivezetős típusnál a kábelek egy sörtén átvezetve szinte láthatatlanul csatlakoznak be az asztallap alá.

A kábelkivezetős típusnál a kábelek egy sörtén átvezetve szinte láthatatlanul csatlakoznak be az asztallap alá.

 

Motoros elosztó: a non-plus-ultra kivitelt itt a motoros változat jelenti, mely gombnyomásra automatikusan kiemelkedik a felületből, illetve gombnyomásra vissza is süllyed. Nagyon látványos megoldás, ráadásul a motor beépített védelemmel is rendelkezik, így a mozgása megáll, ha valamilyen akadályba ütközik. Azt nem említve, hogy a mai modern igényeknek megfelelően érintésérzékeny felülettel van felszerelve a ki-be mozgató mechanika.

Modern elosztó: motoros működés, érintőgombok, 230V és USB aljzatok, stop biztonsági funkció.

Modern elosztó: motoros működés, érintőgombok, 230V és USB aljzatok, stop biztonsági funkció.

 

A bútorba építhető elosztók beszerelése

A rejtett elosztók beépítése ráadásul nem is túl bonyolult feladat. Elsőként egy megfelelő méretű kör vagy szögletes nyílást kell a bútorlapba vágni, majd az elosztókat ebbe a nyílásba behelyezni és alulról rögzíteni. Az áramforrást természetesen ezeknek az elosztóknak is biztosítani kell - szereléskor tehát vegyük figyelembe, hogy fali konnektor is legyen a közelben, amelyről a rejtett elosztót működtetjük majd.

A bútorba építhető elosztó beépítése nem ördöngősség. Legfőképpen egy körkivágó fűrész és egy konnektor kell a beüzemeléshez.

A bútorba építhető elosztó beépítése nem ördöngősség. Legfőképpen egy körkivágó fűrész és egy konnektor kell a beüzemeléshez.

 

Nagyon megtetszett a bútorba építhető elosztó, szeretném megvásárolni!

A bútorba építhető elosztókból ma már több mint 20-féle típust kínálunk, melyek megrendelhetőek az ANRO webáruházban: Bútorba építhető elosztók, süllyeszthető elosztók.

Ajánlott termékeink
1.
Garancia: 2 év
IP20
1.5 méter
3x1 mm2
3 darab
3-as kapcsolós elosztó (3 földelt) fekete, hosszabbító 1.5m vezetékkel
Raktáron: 6 darab
Ár: 1 690 Ft /darab
2.
Garancia: 1 év
85 mm
3 darab
Nincs
Fekete-szálcsiszolt
Rejtett elosztó bútorlapba építhető, kör alakú (3-as), szálcsiszolt fém
Raktáron: 1 darab
Ár: 8 090 Ft /darab
3.
Garancia: 1 év
85 mm
4 darab
Nincs
Fekete-szálcsiszolt
Rejtett elosztó bútorlapba építhető, kör alakú (4-es) szálcsiszolt fém
Raktáron: 5 darab
Ár: 8 890 Ft /darab
4.
TOP
Garancia: 1 év
115 mm
3 darab
Van
Fekete-ezüst
Rejtett elosztó bútorlapba építhető, kör alakú MINI (3-as+2 USB) ezüst
Raktáron: 10 darab
Ár: 16 180 Ft /darab
5.
Garancia: 1 év
65 mm
1 darab
Van
Fekete-ezüst
Rejtett elosztó, bútorlapba építhető, kör alakú (1-es+1 USB) ezüst
Raktáron: 3 darab
Ár: 10 510 Ft /darab
6.
TOP
Garancia: 1 év
158 mm
275.5 mm
3 darab
Van
Alumínium
Süllyeszthető elosztó asztalba, kábelkivezetővel, alu (3-as, 2 USB)
Raktáron: 8 darab
Ár: 12 940 Ft /darab
7.
Garancia: 1 év
158 mm
313.5 mm
5 darab
Nincs
Alumínium
Süllyeszthető elosztó asztalba, kábelkivezetővel, alu (5-ös)
Raktáron: 6 darab
Ár: 14 560 Ft /darab
8.
TOP
Garancia: 1 év
266 mm
130 mm
2 darab
Van
Fekete
Süllyeszthető rejtett elosztó, téglalap alakú (2-es, 2 USB) fekete
Raktáron: 6 darab
Ár: 32 490 Ft /darab
9.
Garancia: 1 év
130 mm
266 mm
3 darab
Nincs
Fekete
Süllyeszthető rejtett elosztó, téglalap alakú (3-as) fekete
Raktáron: 2 darab
Ár: 24 790 Ft /darab
10.
Garancia: 1 év
110 mm
245 mm
3 darab
Nincs
Szálcsiszolt-fém
Süllyeszthető rejtett elosztó, téglalap alakú (3-as) szálcsiszolt fém
Raktáron: 2 darab
Ár: 16 000 Ft /darab
11.
Garancia: 1 év
45 mm
Nincs
Fekete
System moduláris elosztóhoz: dugalj, 45 fokban döntött - fekete
Raktáron: 6 darab
Ár: 1 390 Ft /darab
12.
Garancia: 1 év
45 mm
Nincs
Fekete
System moduláris elosztóhoz: dugalj, vízszintes - fekete
Raktáron: 3 darab
Ár: 1 390 Ft /darab
Vásárlói képek
Egyedileg összeállítható beépíthető elosztó: USB, konnektor, HDMI, számítógép csatlakozóRejtett elosztó bútorlapba beépítve, lecsukott állapotbanRejtett elosztó felnyitva, 230V dugalj és USB és HDMI bemenettelKonyha spot és LED világítás, közelség érzékelős vezérléssel, illetve konyhasziget rejtett elosztóvalKapcsolók, dugaljak, villamos szerelvényekKonyha LED világítássalKonyhapultba rejtett elosztóTéglalap alkú rejtett elosztó Működés közben a rejtett elosztó Konyhába rejtett elosztó Bútorlapba épített rejtett elosztóRejtett elosztó konyhabútorba Rejtett elosztó bútorlapba építhető, kör alakú MINI (3-as+2 USB) ezüstRejtett elosztó bútorlapba építhető, kör alakú MINI (3-as+2 USB) ezüstRejtett elosztó bútorlapba építhető, kör alakú MINI (3-as+2 USB) ezüstRejtett elosztó bútorlapba építhető, kör alakú MINI (3-as+2 USB) ezüstRejtett elosztó bútorlapba építhető, kör alakú MINI (3-as+2 USB) ezüstRejtett elosztó bútorlapba építhető, kör alakú MINI (3-as+2 USB) ezüst

Vélemények, értékelések

Ehhez a cikkhez még nem érkezett vélemény, értékelés.

Új vélemény, értékelés írása

19 év szakmai tapasztalat
800.200+ elégedett vásárló
448.000+ raktáron lévő termék
207.100+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése