Asztalok újrahasznosított farönkből

Tömör gyönyör ebédlőasztal fából - újabb példa arra, hogy az igazi fából mit is lehet fabrikálni. A legnagyobb alkotás azonban mégiscsak a természeté, hiszen tőle ered a fa erezete és különleges megjelenése!

A szépen megmunkált gyökér-darabra az asztalos vágatott egy üveglapot, majd elkészítette a nappali díszeként megjelenő természetes bútort.

A lakberendező által kiválasztott kanapéhoz merész asztalkát álmodott, amely tulajdonképpen egy-egy farönk darabból áll. Ez a két apróság gondoskodik a fa által közvetített pozitív energia, otthonosság és finom illat közvetítéséről.

A sok éves fát kivágása után az asztalosiparban tudták hasznosítani. A tetejére asztallapot erősítettek, az alján lévő kerekek pedig az ideiglenes mozgatást segítik.

A teljesen lesimított felületeket lelakkozták, ezáltal könnyebben tisztítható felülete. Az asztallap szélén látható fakéreg és a törzs kiszélesedő formája egyaránt erősíti a rusztikus hatást.

Ez a különleges asztal szintén egy szelet fatörzsből készült. Mindössze 4 U alakú fémláb és máris kész a természetes dohányzóasztal.