Konyhai pultvilágító lámpák
A sötét konyhapultok megvilágítására számtalan lehetőség adódik, melyből néhány ötletet most be is mutatunk, alább pedig részletezzük is az egyes megoldásokat. Ha segítségre lenne szüksége a megfelelő konyhapult világítás kiválasztásában, nyugodtan tekintse át többi cikkünket is (Konyhai világítás), vagy vegye fel kapcsolatot munkatársainkkal!

A felsőszekrény alá épített pultvilágítókkal elegendő fényünk lesz a hús daraboláshoz, zöldség pucoláshoz, stb. azonban a fények segítségével jobban láthatóak a szép falburkolatok is, mint például ez a zöld-fekete-fehér kockás mozaikcsempe.

A hagyományos megjelenésű, rusztikus és klasszikus stílusú konyhákban is fontos, hogy a pultnál megfelelő fényt kapjunk. Itt felsőszekrénybe süllyesztett spotlámpák kaptak helyet.

Az újabb lakberendezési stílusok gyakrabban használják az indirekt fényeket, ez azt jelenti, hogy közvetlenül a fény forrását nem látjuk, csak a kiszűrődő, visszavert fényt. A felsőszekrény alján és tetején egy nútot martak, amelybe led csíkot fektettek.

A szekrény aljában RGB fénysor kapott helyet, mely most piros színben világít. A munkalap és a konyhabútor korpusza és frontja is sötét, ezáltal kiemelve a fények és a bútorok közötti színkontrasztot.

A konyhai pultfény hasznos az előkészítésnél és a főzésnél, sütésnél, mosogatásnál; ugyanakkor hangulatfényként is használható!

A konyhai munkalapok világításánál ismét szóba kerülnek a felsőszekrény aljára szerelhető piramis alakú, háromszög spotlámpák, melyeket 40-50 cm-ként ajánlott elhelyezni.
A konyhában végzett munkák során, legyen az főzés, mosogatás, zöldséghámozás, hússzeletelés, bármilyen előkészület vagy takarítási folyamat, szükségünk van olyan világítótestre, amelyik kizárólag a pultmegvilágítást szolgálja. Egykor az asztalosok és megrendelők körében is kedvelt volt a konyhaszekrény koronájába süllyesztett spotlámpák, de azok pusztán dekorációs világításhoz megfelelőek, ugyanis munkavégzés során a pultnál állva ezek fénye árnyékot vet a munkalapra (saját testünkkel árnyékoljuk a felületet), tehát precíz munkára nem alkalmasak.
A legújabb trendek szerint is kell lenni egy kisegítő világításnak a konyhai felső szekrény alatt, ez hozzásegít, hogy biztonságosan és pontosan végezhessük az ételkészítéssel kapcsolatos teendőket. A technológiák fejlődése során nemcsak a fényforrások, hanem a lámpatestek is változtak, így mára megannyi lehetőség áll rendelkezésünkre a konyhai pultvilágítás kialakításakor. Mindezek közül legnépszerűbbek a ledes szalagok, amelyek közül a 3528-120 és az 5630-060 típusok alkalmasak pultfényekhez, ezeket jellemzően valamilyen aluminium profilba rejtik, mely védi is a led csíkot az esetlegesen keletkező zsírtól, párától, fröccsenő víztől.
- munkafelület megvilágítása felületen kívüli spotlámpákkal: Zepo háromszög alakú spotok.
- pult megvilágítása polcba süllyesztett spottal: Gavi kör alakú beépített lámpák.
- mosogató felé szerelhető vonalfényt adó lámpák: LED bútorvilágító lámpák.
- energiatakarékos, kis méretű LED szalagok: LED szalagok pultvilágításhoz.
- LED szalag esztétikus takarásához alu profilok: Alu led profilok.
(ANRO Épületdíszítés Kft)
330 lumen
IP20
120°
270 mm
700 lumen
IP20
160°
551 mm
1600 lumen
IP20
160°
1151 mm
12 Volt
G4
Fehér
12 Volt
G4
Króm
12 Volt
G4
Mattkróm
12 Volt
G4
Réz
73 mm
Mattkróm
IP20
12 Volt
G4
Mattkróm
12 Volt
G4
Mattkróm
200 lumen
1 méter
6 Volt DC
200 lumen
1 méter
6 Volt DC