Magazin - cikkek, leírások, tudnivalók

A legfrissebb cikkek, leírások

Széles ablakok felé is jó az oldalfalra szerelt függönykarnis?

2018. augusztus 13.

Egy ház építésekor a nyílászárók kialakítása fontos pont, hiszen ezen keresztül áramlik majd be a belső térbe az éltető napfény és a friss levegő is. Az ajtók-ablakok tervezésekor elsősorban a megjelenés a fontos, lesz olyan, aki marad az egyszerű, széria-méretű nyílászáróknál és lesznek olyan építtetők, akik az egyedi méretű, hatalmas távolságokat átívelő ablakokat választják.

Ez utóbbiaknak fog szólni cikkünk, hiszen bármekkora ablakunk van, valamilyen árnyékolás szükséges rá - és nézzük elsőként a legáltalánosabb árnyékolót, a karnis-függöny párost, abból is az oldalfalra szerelt függönykarnisokat. A rúdkarnis nevéből adódóan egy rúdon tartja a függönyanyagot, mely rúd készülhet fából, fémből, műanyagból is. És mindegy, hogy milyen anyagból készül, mert a karnisrúd csak egy bizonyos távolságig tud merev maradni - azaz ha bizonyos hosszt meghaladunk, hogy a karnisrúd két támaszpont között meghajlik.

Aktuális bejegyzésünkben olyan képeket mutatunk be, amelyeken rúdkarnisok láthatóak széles ablakok felett. Mindegyik képen igyekszünk kiemelni a szerelőkonzolok jelenlétét, amelyek igazolják, hogy minél több ponton támasztjuk alá a karnisrudat, annál stabilabb lesz a karnisrendszer és annál egyenesebb marad a függönyrúd is. Ez a cikk azoknak lehet fontos, akiknek nagy ablakaik vannak (vagy akár széles franciaerkélyük) és szeretnének ragaszkodni a fém rúdkarnisok által megvalósított látványhoz - annak ellenére, hogy egy mennyezetre szerelt függönysín diszkrétebb és olcsóbb lehet.

200 cm-től keskenyebb ablakokhoz szoktak rúdkarnist szerelni, ezt a távolságot a két szélen felszerelt konzollal jól át lehet hidalni.

200 cm-től keskenyebb ablakokhoz szoktak rúdkarnist szerelni, ezt a távolságot a két szélen felszerelt konzollal jól át lehet hidalni.

Az is szép, ha egy függöny két oldalról keretezi az ablakot - emiatt kettéosztották a függönyt és középre is felkerült egy fali tartó, amely megadja a függönyök középponti találkozási helyét.

Az is szép, ha egy függöny két oldalról keretezi az ablakot - emiatt kettéosztották a függönyt és középre is felkerült egy fali tartó, amely megadja a függönyök középponti találkozási helyét - de maga a karnishossz még nem indokolná a 3 tartó jelenlétét.

Romantikus stílusú háló sok bézs és fehér színnel. A nagy erkélyajtó fölött egy karnisrúd fut, a stabilitás érdekében azonban nemcsak szélen, hanem középtájon is van tartókonzol beépítve.

Romantikus stílusú háló sok bézs és fehér színnel. A nagy erkélyajtó fölött folytonosan fut a karnisrúd, a stabilitás érdekében azonban nemcsak szélen, hanem középtájon is van tartókonzol beépítve.

Bejárati ajtó oldalablakokkal - szélességéből adódón hosszú függönykarnis kellett ide, amelyet két széles és középen megtámasztotva rögzíti a karnist.

Bejárati ajtó oldalablakokkal - szélességéből adódón hosszú függönykarnis kellett ide, amely két szélen és középen megtámasztva rögzíti a karnist.

Az íves falon végigfutó 5 méteres oldalfali karnist másfél méterenként látták el oldalfali konzolokkal, így nem fog elhajlani a függöny súlya alatt.

Az íves falon végigfutó 5 méteres oldalfali karnist másfél méterenként látták el oldalfali konzolokkal, így nem fog elhajlani a függöny súlya alatt (és ott sem, ahol nincs rajta drapéria).

Mindegy hogy fém karnisból, vagy fa karnisból szeretnénk oldalfali függönytartót ajánlani a széles ablakhoz, a hosszú karnisokat mindenképpen több ponton is alá kell támasztani!

Mindegy hogy fém karnisból vagy fa karnisból szeretnénk oldalfali függönytartót ajánlani a széles ablakhoz, a hosszú karnisokat mindenképpen több ponton is alá kell támasztani!

Sok nappaliban vannak nagy ablakok, amik 2 métertől is szélesebbek, de több tartókonzol segítségével ehhez is tudunk felrakni elegáns fém karnisokat!

Sok nappaliban vannak nagy ablakok, amik 2 métertől is szélesebbek, de több tartókonzol segítségével ehhez is tudunk felrakni elegáns fém karnisokat!

Látható tehát, hogy nem megvalósíthatatlan a nagy ablakok fölé is oldalfali karnisokat szerelni. Sokan szeretik ezt a karnistípust azért, mert díszesebb, mint a fehér műanyag sínek. Webáruházunkban több gyártótól, többféle anyagból készült karnisokat is megvásárolhat:
Fantasy fém karniscsalád: egyénileg variálható
Gardinia rúdkarnis garnitúrák 120-240 cm rúddal
Siero fém karnisszettek 120-280 cm hosszban, díszes végfejekkel
Fa függönykarnisok komplett szettben 120-280 cm hosszban

Szállító partnereink útján legfeljebb 240 cm-es szálhosszú csomagot tudunk elvitetni, de ettől hosszabb karnist nem is ajánlott csak a két szélső pontnál konzollal ellátni. Maga a vetemedés miatt is több ponton kell megtartani a karnist, ezáltal vannak, akik eleve nem hosszú karnisrudakat válogatnak, hanem a rövidebb fémrudakból való összetoldást és a toldási pontnál való megtámasztást használják fel arra, hogy széles ablakaik felé hosszú rúdkarnist alakítsanak ki. Amennyiben mégis tanácsot szeretnének kapni a függönykarnis kiválasztásával, felszerelésével kapcsolatban, nyugodtan keressék fel cégünket!

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: antik arany barna bézs cseresznye fa fehér fekete fém függönykarnis króm mattkróm réz szürke

Mosógép a konyhában?

2018. augusztus 09.

Édesanyáméknál a konyhában van beépítve a mosógép, melyen néhány látogatónk igencsak meglepődött. Pedig nem ritka ez az elhelyezés, tekintettel arra, hogy jónéhány bérházi és lakótelepi lakásban olyan picik a fürdőszobák, hogy ha akarnánk se tudnánk kényelmesen berakni egy 60x60 cm-es mosógépet. Nálunk is ebből kifolyólag került a masina a főzőhelyiségbe, ahol igazából semmi problémát nem okozott számunkra, így is örömmel használtuk :)

Akinek tehát nincs elegendő helye a fürdőszobában vagy nincs külön mosókonyhája, hogy ott helyezze el a mosógépet, annak bátran ajánlom, hogy tegye be a konyhába - esztétikailag sem lesz zavaró, ráadásul könnyen kipakolhatjuk a mosás végeztével, amíg várjuk, hogy megfőjön a vasárnapi ebéd :D

Hétköznapi látvány, hogy a mosógéppel a fürdőszobában találkozunk. Ahol elfér, ezzel nincs is baj, de hová tegye az, akinek már nem fér a fürdőbe?

Hétköznapi látvány, hogy a mosógéppel a fürdőszobában találkozunk. Ahol elfér, ezzel nincs is baj, de hová tegye az, akinek már nem fér a fürdőbe?

Egyszerű konyhaszekrény, kissé falusias dekoráció, a mosógép is fedetlenül néz vissza ránk - nincs benne semmi különcség, nagyon igényesen van kialakítva a konyhácska!

Egyszerű konyhaszekrény, kissé falusias dekoráció, a mosógép is fedetlenül néz vissza ránk - nincs benne semmi különcség, nagyon igényesen van kialakítva a konyhácska!

Hoppá! Nem túl nagy konyha, elöltöltős géppel, aminek az ajtaja a fűtőtesttől még éppen csak kinyitható - ez is egy megoldás, kérdés, hogy a tulaj kényelmesen tudja-e használni?

Hoppá! Nem túl nagy konyha, elöltöltős géppel, aminek az ajtaja a fűtőtesttől még éppen csak kinyitható - ez is egy megoldás, kérdés, hogy a tulaj kényelmesen tudja-e használni?

Egy hatalmas konyhában könnyedén be lehet építeni bármit! A mosógép egy mini kézmosóval együtt egy nagy konyhaajtó mögött rejtőzik.

Egy hatalmas konyhában könnyedén be lehet építeni bármit! A mosógép egy mini kézmosóval együtt egy nagy konyhaajtó mögött rejtőzik.

Nono! Van ahol a konyhai berendezések mellett nemcsak a mosógép és a szárítógép is elfér, hanem még egy biliárd asztalnak is van helye :)

Nono! Van ahol a konyhai berendezések mellett nemcsak a mosógép és a szárítógép is elfér, hanem még egy biliárd asztalnak is van helye :)

A konyhabútorba beépítve akár meg is emelhetjük a mosógép szintjét, ezáltal még kézreesőbb lesz a szennyes ruhák bepakolása és a mosott ruhák kiszedése!

A konyhabútorba beépítve akár meg is emelhetjük a mosógép szintjét, ezáltal még kézreesőbb lesz a szennyes ruhák bepakolása és a mosott ruhák kiszedése!

Úgy is meg lehet oldani, hogy ne lássunk semmit! A felültöltős mosógép egy szekrényben található, amelynek felhajtható munkapultja által tudjuk használatba venni a gépet.

Úgy is meg lehet oldani, hogy ne lássunk semmit! A felültöltős mosógép egy szekrényben található, amelynek felhajtható munkapultja által tudjuk használatba venni a gépet.

Az elöltöltős mosogatógépeknek normál csukódású ajtóval is lehet takarást készíteni, így észre sem lehet venni, hogy a konyhabútorban még egy mosógép is el van rejtve.

Az elöltöltős mosogatógépeknek normál csukódású ajtóval is lehet takarást készíteni, így észre sem lehet venni, hogy a konyhabútorban még egy mosógép is el van rejtve.

A hófehér konyhaszekrény között szinte alig tűnik fel a mosógép. Igaz milyen jó helyen van? Ezért is ajánlom, hogy te is nyugodtan építsd be a mosógépet a konyhába :)

A hófehér konyhaszekrény között szinte alig tűnik fel a mosógép. Igaz milyen jó helyen van? Ezért is ajánlom, hogy te is nyugodtan építsd be a mosógépet a konyhába :)

Vélemény, értékelés írása

Mivel dekorálhatjuk az ágy mögötti falat?

2018. augusztus 06.

Egy hálószoba a nyugalom helyszíne, ezért kellemes környezetet kell biztosítson - bármikor is óhajtunk pihenni térni. A hálószobának nemcsak berendezésében kell komfortosnak lennie, de látványra is kell, hogy tetsszen a lakójának. A leglátványosabb díszítőelemeket és beltéri kiegészítőket az ágy mögötti falrészre, az ágy feletti falszakaszra érdemes felrakni, hiszen ezek az ággyal együtt fókuszban lesznek!

A dekoráció lehet olcsó és egyszerű, ilyenek a fali matricák és faltetoválások, amelyek gyorsan megváltoztatják a szoba hangulatát és mégsem kell egy vagyont áldoznunk rá. Hasonlóan helytakarékos megoldás a tapéta és a fotóposzter, melyek mindegyike nagyon kedvelt a 2018-as évben is!

Persze ettől bonyolultabb módok is léteznek, gondoljunk 3 dimenziós faldekorációkra, amelyek a síkból kiemelkedve mutatják meg magukat. A bambusznád és cukornád rost falpanelek, a bőr bevonatú fali panelek, a fa falburkolatok, a kőutánzatú lapok és a fa hatású deszkák, a bútorlapból készített falborítások és az indusztriális téglaburkolatok számos lehetőséget biztosítanak arra, hogy hálószobánk falait különlegesebbé tegyük!

Lássunk néhány példát, hátha könnyebb lesz eldönteni, hogy milyen módon alakítsuk ki a következő hálószobánkat!

Egy gyönyörű, napsüttötte háló természetes színekkel - az ágy mögötti falra kiváló választás volt a fa mintás bútorlap-bevonat!

Egy gyönyörű, napsütötte háló természetes színekkel - az ágy mögötti falra kiváló választás volt a fa mintás bútorlap-bevonat!

A bútorlappal felvértezett fal nagyon modern megjelenést kelt, ráadásul hosszú éveken át díszítheti az ágy hátfalát miközben karbantartást sem igazán igényel, mindössze néha le kell róla törölni a port :)

A bútorlappal felvértezett fal nagyon modern megjelenést kelt, ráadásul hosszú éveken át díszítheti az ágy hátfalát miközben karbantartást sem igazán igényel, csak néha le kell róla törölni a port :)

Habár soroskő hatású falburkolat is létezik már, ne tévesszen meg a látvány! Ez csak egy nyomtatott kép, ami igazán kitűnőre sikeredett :)

Habár soroskő hatású falburkolat is létezik már, ne tévesszen meg a látvány! Ez csak egy nyomtatott kép, ami igazán kitűnőre és valósághűre sikeredett :)

A 3D-s falpanelek is egyre népszerűbbek, hiszen csodás falakat lehet kialakítani vele, rejtett világítással pedig még inkább hangsúlyozhatóak a mintázatok!

A 3D-s falpanelek is egyre népszerűbbek, hiszen csodás falakat lehet kialakítani vele, rejtett világítással pedig még inkább hangsúlyozhatóak a mintázatok!

Bükk bútor, fehér padló, szürke falszín. Az ágy mögött egy fali polcot alakítottak ki, ide le lehet rakni a könyveket, ébresztőórát és egyéb dísztárgyakat is.

Bükk bútor, fehér padló, szürke falszín. Az ágy mögött egy fali polcot alakítottak ki, ide le lehet rakni a könyveket, ébresztőórát és egyéb dísztárgyakat is.

Az öregdeszka és a rusztikus fa lécek is egyre kedveltebbek a falburkolatok között, így ilyen háttérborítást is választhatunk a hálóba.

Az öregdeszka és a rusztikus fa lécek is egyre kedveltebbek a falburkolatok között, így ilyen háttérborítást is választhatunk a hálóba.

Aki szereti az ipari stílust, az a falra választhat fehér téglaburkolatot az ágy mögé, ileltve éjjeli lámpaként egy-egy retro csarnokvilágító is megteszi!

Aki szereti az ipari stílust, az a falra választhat fehér téglaburkolatot az ágy mögé, ileltve éjjeli lámpaként egy-egy retro csarnokvilágító is megteszi!

Egyszerre modern és rusztikus: az ágy mögé épített falra el tudták rejteni a melegfehér fényű LED szalagot is, ami barátságos fénnyel vonja be a barna-vörös téglákat!

Egyszerre modern és rusztikus: az ágy mögé épített falra el tudták rejteni a melegfehér fényű LED szalagot is, ami barátságos fénnyel vonja be a barna-vörös téglákat!

A fotótapéta is szuper, hiszen akár az egész falat is befedhetjük vele! Ráadásul számtalan mintát nyomtatnak: tengerpart, erdő, színes virágok, de absztrakt minták közül is szemezgethetünk.

A fotótapéta is szuper, hiszen akár az egész falat is befedhetjük vele! Ráadásul számtalan mintát nyomtatnak: tengerpart, erdő, színes virágok, de absztrakt minták közül is szemezgethetünk.

A felnőttek szobájába felnőttesebb faltetoválást is ragaszthatunk, de ez a bárányos nagyon jól izgalmas a gyerekszoba ágy felett!

A felnőttek szobájába felnőttesebb faltetoválást is ragaszthatunk, de ez a bárányos nagyon jól izgalmas a gyerekszoba ágy felett!

A kárpittal és bőrrel bevont fali panelek is nagyszerűen alkalmasak az ágy mögé, plusz némi hangszigetelő tulajdonsága is van.

A kárpittal és bőrrel bevont fali panelek is nagyszerűen alkalmasak az ágy mögé, plusz némi hangszigetelő tulajdonsága is van.

Mindezekkel ellentétben a hagyományos hálószoba berendezés is kényelmes és tetszetős lehet. Az ágy feletti falszakasz dekorációjába a faliképet és az éjjeli lámpákat is besorolhatjuk.

Mindezekkel ellentétben a hagyományos hálószoba berendezés is kényelmes és tetszetős lehet. Az ágy feletti falszakasz dekorációjába a faliképet és az éjjeli lámpákat is besorolhatjuk.

A kényelmes és komfortos hálószoba kialakításához webáruházunkban is találhat díszítőelemeket és falburkolatokat, azonban ötletekből is szemezgethet azon képek alapján, amelyeket a vásárlóink küldtek vissza a termékek felhasználását követően: Galéria a vásárlói fotókból.

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: 3D falpanel barna beltéri bézs bőrpanel EPS fa falburkolat falburkoló lap fehér fekete kék kültéri műbőr piros polisztirol PVC rózsaszín sárga stukkó szürke Wallure zöld

Decowood fa utánzatú poliuretán álgerendák

Decowood fa utánzatú poliuretán álgerendák

Vélemények, értékelések

2018. július 31.

A Decowood termékcsoport poliuretán álgerendákat foglal magában, melyek alkalmasak lehetnek a különböző belső terek dekorációjához. A fát imitáló megjelenésével rusztikus hangulat érhető el, mellyel barátságosabbá tehető az enteriőr. A fautánzatú mintázattal és színnel legyártott Decowood díszítőelem profilok többféle kivitelben készülnek, ezeket szeretnénk most bemutatni az érdeklődőknek! Egyes profilok raktárról is elérhetőek, akár másnapi házhoz szállítással!

Cimkék: barna beltéri bükk fa fehér fekete gerenda kültéri poliuretán stukkó

Fekete spotlámpa keretek GU53 és GU10 spot izzókhoz

Fekete spotlámpa keretek GU53 és GU10 spot izzókhoz

Vélemények, értékelések

2018. július 26.

A fekete egy erős szín, mely eleganciát és tekintélyt hordoz magában. Egyre gyakrabban alkalmazzák ezt a színt a lakberendezésben, nem meglepő tehát, hogy ebben a színben készül már spotlámpa keret is. A fekete lámpakeretek 5 cm fej-átmérőjű MR16-os izzókhoz használhatóak fel, a 230 Voltos GU10-es és a 12 Voltról működtethető GU5.3-as izzókkal is kompatibilisek. A cikkben a Kanlux fekete lámpakereteit mutatjuk be.

Cimkék: 12 Volt 230 Volt alumínium AR111 arany beltéri billenthető fekete fém fix GU10 foglalat GU5.3 foglalat kör MR16 méret négyzet spotvilágítás

FLEXWALL PVC falpanelek

FLEXWALL PVC falpanelek

Vélemények, értékelések

2018. július 24.

A Flexwall PVC falpanelek alkalmasak dekoratív falfelületek kialakítására. A vékony, domború, üreges, nyomtatott PVC lapok remekül imitálnak különböző struktúrákat, mint például csempe, fa, kő. A Flexwall PVC dekorpanelek kínálatában találkozhatunk a legnépszerűbb anyagokat utánzó mintákkal, így minden helyiségben találhatunk igényeinknek megfelelőt, legyen szó ebédlőről, hálószobáról, konyháról vagy nappaliról.

Cimkék: PVC

Lakberendezési és LED világítás szaküzlet és bemutatóterem

Lakberendezési és LED világítás szaküzlet és bemutatóterem

Vélemények, értékelések

2018. július 23.

Hajdúböszörményben új helyszínen az Almássy Márton u. 1/A alatt, megújult környezetben, kibővült kínálattal várjuk a kedves vásárlókat és az érdeklődőket! Üzletünkben kellemes környezetben, szakszerű segítségnyújtás mellett ismerkedhet meg az általunk forgalmazott világítástechnikai, villanyszerelési, árnyékolástechnikai és épületdíszítési termékekkel!

A fehér nappali minden lakberendezési stílusban jól mutat

2018. július 12.

Egy fehér falú nappali mindenkinek ismerős lehet, de mi a helyzet egy olyan helyiséggel, ahol szinte csak fehér elemek találhatóak? Bejegyzésünkben olyan nappalikat mutatunk be, amelyben a fehér szín dominál - a falon, a padlón, a mennyezeten és akár a kiegészítők terén is!

A képeken különböző stílusú fehér színű belső tereket mutatunk meg, amely között minimal és retro éppúgy megtalálható, mint a klasszikus vagy a kortárs. Nem meglepő módon mindegyik lakberendezési irányzathoz jól illik a fehér szín, tetőtől-talpig békét és nyugalmat árasztanak.

Kortárs nappali fehérben: a világosság és a szolid megjelenés garantált. Az egysíkú látványt jól megtörik a fás kiegészítők (laminált padló, asztalka, fali polc).

Kortárs nappali fehérben: a világosság és a szolid megjelenés garantált. Az egysíkú látványt jól megtörik a fás kiegészítők (laminált padló, asztalka, fali polc).

Modern nappali szürke lebegő lépcsővel, fehér bőr garnitúrával, fehér padlóval és fehér falakkal. Nagyon jó választás volt a fekete térelválasztós polc és a fekete fém újságtartó is!

Modern nappali szürke lebegő lépcsővel, fehér bőr garnitúrával, fehér padlóval és fehér falakkal. Nagyon jó választás volt a fekete térelválasztós polc és a fekete fém újságtartó is!

Az északi lakberendezési stílus nagyon kedveli a fehéret, ezt szívesen dobja fel a sárga és arany színekkel és különleges geometriai mintákkal (csík, csillag, fenyő, négyzet, hatszög, pötty, stb).

Az északi lakberendezési stílus nagyon kedveli a fehéret, ezt szívesen dobja fel sárga és arany színekkel, továbbá különleges geometriai mintákkal is (csík, csillag, fenyő, négyzet, hatszög, pötty, stb).

A naturális hangulattal is össze lehet egyeztetni a fehér színt. A fehér bútorok és függöny mellett a tengeri fű szőnyegre és a fonott lámpaburára irányul figyelmünk, természetessége jól illik ide!

A naturális hangulattal is össze lehet egyeztetni a fehér színt. A fehér bútorok és függöny mellett a tengeri fű szőnyegre és a fonott lámpaburára irányul figyelmünk, természetessége jól illik ide!

A görögök is vonzódnak a fehér színhez, ezért lakásukat leginkább ilyenre festetik, ámde nem hiányozhatnak a tengert és a vizet idéző kék színű dekorációk sem!

A görögök is vonzódnak a fehér színhez, ezért lakásukat leginkább ilyenre festetik, ámde nem hiányozhatnak a tengert és a vizet idéző kék színű dekorációk sem!

Minimal stílusú nappali, melyben a fehér szín a falakról, a középszőnyegről, a székekről és a lámpáról köszön vissza. A famintás padló melegségét még inkább kihangsúlyozza a fekete tévé és a fémvázas étkező.

Hatalmas rusztikus stílusú nappali, ahogy kell! Gyertyacsillár, látszó gerendák, fa gyökérből készült asztalláb - mindez a hófehérben, krémes-bézses árnyalatokkal tűzdelve!

Hatalmas rusztikus stílusú nappali, ahogy kell! Gyertyacsillár, látszó gerendák, fa gyökérből készült asztalláb - mindez a hófehérben, krémes-bézses árnyalatokkal tűzdelve!

Újabb modern lakás, ahol kábé egyforma arányban használták a fehér és fekete színeket, a produktum mégis kellemes, tiszta érzetet kelt.

Újabb modern lakás, ahol kábé egyforma arányban használták a fehér és fekete színeket, a produktum mégis kellemes, tiszta érzetet kelt.

Ha egy kis vidéki romantikára vágyunk, a fehér tökéletes választás! Az angol széllel díszített párnák és a horgolt asztalterítők igazán elvarázsolják ezt a nappalit!

Ha egy kis vidéki romantikára vágyunk, a fehér tökéletes választás! Az angol széllel díszített párnák és a horgolt asztalterítők igazán elvarázsolják ezt a nappalit!

A retro stílusú fehér nappali sok színes kellékkel él, azonban a fehér is kell hozzá, hogy érvényesülni tudjanak a régies szekrények, a levélmintás tapéta és a retro állólámpa :)

A retro stílusú fehér nappali sok színes kellékkel él, azonban a fehér is kell hozzá, hogy érvényesülni tudjanak a régies szekrények, a levélmintás tapéta és a retro állólámpa :)

A skandinávok a szabadban is sokat találkoznak a fehér színnel (pl. hó formájában), mégsem unják azt, hanem szívesen beviszik a lakótérbe is! Na jó, néha tompítani kell a steril élményt némi pasztell árnyalattal!

A fehér tisztaságot, eleganciát és egyszerűséget sugároz, világosabbá teszi a tereket - mégis sokan attól tartanak, hogy az összhatás túl monoton. Ez esetben érdemes valamilyen színes kiegészítőt becsempészni, de lehetőleg egyféle színárnyalatból! Néhány zöld szobanövény vagy egy pasztell színű díszpárna vagy egy föld színű szőnyeg is jó választás, de láthatjuk, hogy a fekete lapostévé és az áttetsző üvegtárgyak is illeszkednek a fehér nappalikhoz.

Reméljük sikerült meghozni a kedvet a fehér színhez, melyet Magyarországon egyébként is előszeretettel használunk a falakon - ezentúl pedig a fehér lakberendezési tárgyaktól sem kell félnünk :)

Vélemény, értékelés írása

Gömb fejű állólámpák világítanak egy 200 m2-es modern kertben

Gömb fejű állólámpák világítanak egy 200 m2-es modern kertben

Vélemények, értékelések

2018. július 11.

Egy 200 négyzetméteres kerten keresztül mutatjuk be a gömb burás állólámpákat, melyek kedvelt eszközei a kültéri világításnak. Közlekedőutak és tágasabb terek megvilágításához is használhatjuk ezt a lámpatípust, mely stílustól függetlenül jól kiegészítheti a modern és a mediterrán kerteket is! A cikkben egy jól variálható lámpacsaládot ismerhetünk meg, a változtatható bura színnek és méretnek, valamint a többféle oszlopmagasságnak köszönhetően.

Cimkék: 230 Volt arany átlátszó borostyán bura E27 foglalat fehér fekete fém IP44 IP65 króm mattkróm műanyag opál

Bulifénynek is jók a színes fényfüzérek

2018. július 06.

A köznyelvben ismert fényfüzérek olyan világítóegységek, amelyeken a kábelen apró LED diódák vagy halogén izzók biztosítják a fényeket. Mai cikkünkben egy hasonló felépítésű füzér lesz a középpontban, amire cserélhető fényforrást is felfűzhetünk - ezáltal nagyobb fényerővel rendelkező hangulatfényt is készíthetünk!

Az E27 foglalatos fényfüzér néven forgalmazott termékünk nagyszerű eszköze lehet a beltéri-kültéri díszvilágításnak. Összeállíthatjuk színes izzóval, de egyszínű fehér izzókkal is nagyon mutatós, reméljük, hogy a képek is erről tanúskodnak majd :)

Amerikai filmekben találkozhattunk már az utcákat átívelő, fehér izzós füzérekkel. Akkor még azt se tudtam mi az, most meg én is rajongok érte :)

Amerikai filmekben találkozhattunk már az utcákat átívelő, fehér izzós füzérekkel. Akkor még azt se tudtam mi az, most meg én is rajongok érte :)

Nézzük közelebbről. Fekete 230 Voltos gumiborítású kábel, rajta E27-es izzókhoz való foglalattal - ebbe csavarhatjuk a képen látható Edison izzót is, vagy akár színes égőket is!

Nézzük közelebbről! Fekete 230 Voltos gumiborítású kábel, rajta E27-es izzókhoz való foglalattal - ebbe csavarhatjuk a képen látható Edison izzót is, vagy akár színes égőket is!

Ha úgy tetszik, akkor válasszunk hozzá színes villanykörtéket! A képen csak és kizárólag műanyag burás LED izzók vannak, amelyek kevésbé törékenyek mint az üveg burás hagyományos égők!

Ha úgy tetszik, akkor válasszunk hozzá színes villanykörtéket! A képen csak és kizárólag műanyag burás LED izzók vannak, amelyek kevésbé törékenyek mint az üveg burás hagyományos égők!

Az Ikea Solvinden 12 égős világító füzérje drámai hatást ígér a sötétben, viszont az összfogyasztás alig több mint 2 watt - így erős fényt ne várjunk tőle! De azért jól mutat a reklámfotón :)

Az Ikea Solvinden 12 égős világító füzérje drámai hatást ígér a sötétben, viszont az összfogyasztás alig több mint 2 watt - így erős fényt ne várjunk tőle! De azért jól mutat a reklámfotón :)

Az E27 foglalatos fényfüzér könnyedén felszerelhető, köszönhetően a foglalatok felett kialakított akasztófülnek!

Az E27 foglalatos fényfüzér könnyedén felszerelhető, köszönhetően a foglalatok felett kialakított akasztófülnek!

A fényfüzérek IP54-IP65 védettséggel rendelkeznek, kb. esőállóak, így tehát külső tereken is elhelyezhetjük, ha nincs nagy vihar! A medence mellett például iszonyatosan jól néz ki :)

A fényfüzérek IP54-IP65 védettséggel rendelkeznek, kb. esőállóak, így tehát külső tereken is elhelyezhetjük, ha nincs nagy vihar! A medence mellett például iszonyatosan jól néz ki :)

De akár egy hálószobát is feldobhatunk vele, hiszen a plafonról csüngő hangulatfényektől sokkal romantikusabb lesz a szoba!

De akár egy hálószobát is feldobhatunk vele, hiszen a plafonról csüngő hangulatfényektől sokkal romantikusabb lesz a szoba!

A gömb izzós fényfüzérek nagyon jól használhatóak családi házak teraszán és szórakozóhelyek fedett helyiségeiben is.

A gömb izzós fényfüzérek nagyon jól használhatóak családi házak teraszán és szórakozóhelyek fedett helyiségeiben is.

Imádom a színes holmikat, így engem azonnal levettek a lábamról a színes villanykörték!

Imádom a színes holmikat, így engem azonnal levettek a lábamról a színes villanykörték!

A színes izzókkal összerakott fényfüzér bámulatos látványt mutat a sötétben! A bulikhoz egyébként sem árt egy kis hangulatfény, miért ne lehetne ilyen? :)

A színes izzókkal összerakott fényfüzér bámulatos látványt mutat a sötétben! A bulikhoz egyébként sem árt egy kis hangulatfény, miért ne lehetne ilyen? :)

Ez a színes fényfüzér nagyszerű partyfény lehet! Viszont nemcsak egy kerti partin nyújthat hangulatos fényt, hanem fesztiválok sátraiban, kiállításokon, kreatív-hobbi boltokban, esküvőkön, lakberendezési üzletekben is kedves dekoráció válhat belőle! Ha szeretnéd otthonodat te is hangulatosabbá tenni a fényekkel, válaszd az E27 foglalatos fényfüzért!

Ajánljuk hozzá a színes LED izzókat, vagy az átlátszó burás Filament LED izzókat, amelyek megszólalásig hasonlítanak a hagyományos és szénszálas izzókra. Ha már gondoskodtatok a partyfényekről, akkor jó bulizást és kellemes kikapcsolódást kívánunk! :)

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: 230 Volt A energiaosztály A++ energiaosztály átlátszó B energiaosztály beltéri bura Chip On Glass LED E27 foglalat fekete gömb lámpa IP65 kék körte lámpa LED LED lámpa műanyag opál piros rózsaszín sárga természetes fehér zöld

Modern homlokzati lámpák kétirányú fénnyel

2018. július 05.

A modern épületek homlokzataira modern stílusú lámpát érdemes felhelyezni. Egy ilyen modern lámpatestnek számít a kétirányú fali lámpa, amely nagyszerűen felhasználható a kültéri világítási feladatokhoz. A lefelé világító fénysugár megvilágítja a talajt, azaz a járófelületet, miközben a felfelé irányuló fény szépen kiemeli a homlokzatot .

{{pid:16685,14984,15669}}

A megvilágított homlokzat izgalmas látványt eredményez a normál gördülőszemcsés vakolatstruktúra esetén is, pláne ha valamilyen modernebb felületet álmodtunk meg otthonunk külső borításaként, mint például fa-, lemez-, soroskő vagy szürke téglaburkolat. De persze a normál mediterrán lakások kőfalain is mutatós látványt eredményeznek a fények, melyek nélkülözhetetlen kiegészítői minden sötétben használatos térnek!

Az acélvázas kerti szett mellett húzódik a kerítés. Alul tömör fal, felül lemez csíkok szegélyezik a kertet, erre a fehér lemezburkolatra kerültek fel a világosszürke fel-le világító falilámpák.

Az acélvázas kerti szett mellett húzódik a kerítés. Alul tömör fal, felül lemez csíkok szegélyezik a kertet, erre a fehér lemezburkolatra kerültek fel a világosszürke fel-le világító falilámpák.

Narancs-homok színű kőburkolat változó méretű szögletes lapjai jól kivehetőek a fel-le világító lámpák fénye alatt.

A narancs-homok színű kőburkolat változó méretű szögletes lapjai jól kivehetőek a fel-le világító lámpák fénye alatt.

A fekete tetődedéshez és a fekete kerítéshez stílusosan fekete kültéri lámpát választottak a tervezők.

Az antracit tetőcseréphez és a fekete kerítéshez stílusosan fekete kültéri lámpát választottak a tervezők.

A Blue Mansion Hotel vörös téglaburkolatára grafitszürke lámpák kerültek, amelyek az ablakok és teraszajtók közé felszerelve látják el világítási feladataikat.

A Blue Mansion Hotel vörös téglaburkolatára grafitszürke lámpák kerültek, amelyek az ablakok és teraszajtók közé felszerelve látják el világítási feladataikat.

Modern terasz kényelmes ülőgarnitúrával, sok puha párnával, lambériás járófelülettel és a háttérben króm fali lámpákkal.

Modern terasz kényelmes ülőgarnitúrával, sok puha párnával, lambériás járófelülettel és a háttérben króm fali lámpákkal.

A ház melletti járdát a fehér téglaburkolatra szerelt szürke falilámpák fogják megvilágítani, ha eljön az éjszaka.

A ház melletti járdát a fehér téglaburkolatra szerelt szürke falilámpák fogják megvilágítani, ha eljön az éjszaka.

A lépcsőn felfelé vezető út megvilágításáról sajnos nem gondoskodtak a tulajdonosok (pedig nagyon fontos a testi épségünk miatt), de legalább egy falilámpát felraktak a bejárati ajtóhoz.

A lépcsőn felfelé vezető út megvilágításáról sajnos nem gondoskodtak a tulajdonosok (pedig nagyon fontos a testi épségünk miatt), de legalább egy mozgásérzékelős falilámpát felraktak a bejárati ajtóhoz.

6 Wattos LED izzók melegfehér fénye világítja meg a mészkőburkolatos falat. Amellett, hogy szép, teljesen jó látási viszonyokat is biztosít ez a megoldás.

6 Wattos LED izzók melegfehér fénye világítja meg a mészkőburkolatos falat. Amellett, hogy szép, teljesen jó látási viszonyokat is biztosít ez a megoldás.

A bejegyzésben bemutatott kétirányú fali lámpákból létezik foglalatos verzió, amiben beépített izzófoglalat van és ezáltal cserélhető benne a fényforrás. Legtöbbször GU10 spotizzóhoz vannak ezek a lámpák tervezve, hiszen a különböző wattitású GU10 ledes lámpák elegendő fényt tudnak szolgáltatni a családi házaknál szükséges mennyiségben, amelyek elláthatják a közlekedőutak, teraszok megvilágítását.

{{pid:13680,15087,11835}}

A kétirányú fali lámpákból létezik henger formájú, íves kivitelű és szögletes alakú is, így mindenféle háztípushoz megtaláljuk a formában illeszkedőt. A homlokzati falikaroknál már jól ismerjük a szürke és króm színű típusokat, azonban kínálatunkban fekete és fehér falilámpa is elérhető: Modern falikarok kültéri világításhoz.

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: 230 Volt alumínium átlátszó bura E27 foglalat fehér fekete fém GU10 foglalat IP44 IP54 kapcsoló króm mattkróm mozgásérzékelő opál szürke üveg

Az örök klasszikus: rejtett világítás a nappaliban

2018. július 03.

Számtalanszor téma volt már a LED szalagos rejtett világítás, azonban mindig van új ötlet a nap alatt - amit érdemes lehet másoknak megmutatni, főleg akkor, ha még most szeretnék kialakítani lakásuk ezen részét. Nem muszáj ultramodernnek lennünk, nem is feltétlenül kell rengeteg pénzt beleölnünk a felújításba-építkezésbe, hiszen sokszor kis mennyiségű hangulatfénnyel is sokat javíthatunk a szoba általános légkörén. 

Manapság nagy divatját éli a rejtett világítás, mely az elmúlt években szinte nem is hiányozhat egy lakásból. A klsszikus gipszkartonos mennyezeti rejtett világítás látható a képen.

Manapság nagy divatját éli a rejtett világítás, mely az elmúlt években szinte nem is hiányozhat egy lakásból. A klasszikus gipszkartonos mennyezeti rejtett világítás látható a képen.

Hatalmas nappali, amelyben 8-10 személy is kényelmesen hátradőlhet. A több részes helyiségben több kör rejtet világítás van elhelyezve, mind melegfehér fényt sugároz.

Hatalmas nappali, amelyben 8-10 személy is kényelmesen hátradőlhet. A több részes helyiségben több kör rejtet világítás van elhelyezve, mind melegfehér fényt sugároz.

A minimalista nappali hófehér terében felüdítő a néhány méternyi hidegfehér rejtett fény, amely a plafon alól bukkan ki :)

A minimalista nappali hófehér terében felüdítő a néhány méternyi hidegfehér rejtett fény, amely a plafon alól bukkan ki :)

Nagyon izgalmas a karnisvilágítás és a médiafal rejtett világítása - ismert, de ritkán használt különleges világítási módok ezek!

Nagyon izgalmas a karnisvilágítás és a médiafal rejtett világítása - ismert, de ritkán használt különleges világítási módok ezek!

A bukaresti apartman világos társalgójába kék fényű LED szalagot fektettek az álmennyezetbe. Pompás választás volt a kék a fehérhez, egyszerre élénkít és nyugtat!

A bukaresti apartman világos társalgójába kék fényű LED szalagot fektettek az álmennyezetbe. Pompás választás volt a kék a fehérhez, egyszerre élénkít és nyugtat!

Rendkívül modern nappali, amelyben a fekte szín dominál.  A fali szekrény mögül kikandikáló melegfehér fényszín a legjobb választás volt ide, megfelelően lágyítja a sötét-kemény színt!

Rendkívül modern nappali, amelyben a fekte szín dominál. A fali szekrény mögül kikandikáló melegfehér fényszín a legjobb választás volt ide, megfelelően lágyítja a sötét-kemény színt!

Azt hiszem, hogy ez már mégiscsak a giccs határát feszegeti :) A klasszikus stílusú berendezés és a modern LED csík még megférne, na de a felhős mennyezetet már nem tudom hová tenni :)

Azt hiszem, hogy ez már mégiscsak a giccs határát feszegeti :) A klasszikus stílusú berendezés és a modern LED csík még megférne, na de a felhős mennyezetet már nem tudom hová tenni :)

Komfortos nappali kellemes kialakítással. Különlegesség a tükrös mennyezet, amelyet zöld LED fény keretez.

Komfortos nappali kellemes kialakítással. Különlegesség a tükrös mennyezet, amelyet zöld LED fény keretez.

A világos falakhoz a színes rejtett világítás is tökéletes. A kék mennyezeti fények kiválóan megtörik a fekete-fehér stílust ebben a kicsi nappaliban!

A világos falakhoz a színes rejtett világítás is tökéletes. A kék mennyezeti fények kiválóan megtörik a fekete-fehér stílust ebben a kicsi nappaliban!

Sokan vannak, akik talán már cikinek tartják a rejtett világítást - viszont ezt megcáfolnám, hiszen kreatív elhelyezéssel nagyon izgalmas hatást érhetünk el a LED fénysorokkal! Mindössze 1-3 méter LED szalag felhasználásával könnyedén megváltoztathatjuk az egyszerű szobákat is, amelyek főként sötétedés után mutatják meg valós képességeiket! Webáruházunkban nagy választékban kínálunk LED szalagokat, mindemellett galériánkban rengeteg képet megtekinthet, amelyet LED szalag felhasználásával sikerült megalkotni a vásárlóinknak!

Vélemény, értékelés írása

Akciós LED világítások és színes kerti fényfüzérek

2018. június 28.

Az elmúlt hónapokban nem jelentkeztünk hírlevéllel, de rengeteg új termék került fel webáruházunkba! Árnyékolókkal, beépíthető lámpatestekkel, LED szalagokkal és 5 év garanciás LED termékekkel bővült kínálatunk, melyeket az Újdonságok között tekinthet meg.

Mindemellett több termékbemutató cikk is olvasható a honlapon, melyből megtudhatja, hogy milyen fénye van a 10 Wattos LED reflektoroknak, vagy hogy éppen milyen módszerekkel teszteltük a kínálatunkban lévő több 100-féle LED szalagot:
Mekkora fénye van az akciós árú 10 Wattos LED reflektornak?
LED szalag teszt műszeres mérésekkel - fényerő és fogyasztás
 
Akciós E-Series LED reflektorok

A ledes reflektorok nagyszerűen alkalmazhatóak családi házak, külső terek megvilágításához. A slim LED reflektor modern és esztétikus megjelenést biztosít minden épületen köszönhetően a vékony házas kialakításának, valamint a fehér és a fekete színváltozatoknak.

A LED fényvetők hidegfehér, természetes fehér és melegfehér fényszínnel kaphatóak, melyek mindegyike nagyon kedvező áron rendelhető webáruházunkban! A reflektorok készletről elérhetőek, ezáltal megrendelés esetén 1-2 munkanapon belül már át is veheti a csomagot!

{{pid:14451,16597,16898}}

{{pid:14450,16575,17281}}

{{pid:17150,17152,17151}}

Akciós LED panelek

A LED mennyezeti lámpatestek között az egyik legnépszerűbb termék a LED panel. Besüllyeszthető változata már-már nélkülözhetetlen eszköze a gipszkartonba süllyesztett világításoknak. Dekorációs világításhoz a 3 Wattos típusok is felhasználhatóak, melyek átmérője mindössze 9 cm. Fővilágításra a 12-18 Wattos paneleket ajánljuk, melyek 17-22 cm átmérőjűek és alkalmasak a 75-120 Wattos hagyományos izzók helyettesítésére is!

{{pid:11212,11211,13039}}

{{pid:10603,10601,10602}}

A nyár közeledtével sokasodnak a bulik, melyek dekorációs világításához kiválóan felhasználhatóak a fényfüzérek. Az E27 foglalatos fényfüzér szettbe kedvünk szerint válogathatjuk össze a fényforrásokat, hogy aztán egyedülálló hangulatfényt varázsoljunk a bulikra! A felhasználási ötleteknek csak a fantázia szab határt, néhány példát kedvcsinálóként a cikkben is megtekinthet!

{{pid:18323,16591, 16590}}

{{pid:15794, 15795,15797}}

Üdvözlettel: Tályai Gábor

ANRO Épületdíszítés Kft. - www.anrodiszlec.hu
Az ország leglátogatottabb épületdíszítési webáruháza!

Webáruházunkban nagyon sok led szalagot kínálunk, melyek hasonló paraméterekkel rendelkeznek, így nehéz az érdeklődő számára a megfelelő LED szalag kiválasztása. A LED szalagok nagy részét műszeres méréseknek vetettük alá, hogy összehasonlíthatóak legyenek, így segítve a vásárlókat a döntéshozatalban. A fehér fényű szalagokat fogyasztási érték és fényerő szerint is bemértük, de a vibrálásról és a színhőmérsékletről is kaphatunk információkat, melyeket a termékleírásban a Labor mérések táblázatban lehet megtekinteni. Cikkünkben bemutatjuk a tesztelés technikai körülményeit és a mért paraméterekről is szót ejtünk!

Cimkék: 12 Volt 24 Volt A energiaosztály A+ energiaosztály A++ energiaosztály B energiaosztály beltéri CRI 90+ DC Dekor LED szalag dimmelhető fényerő szabályzás HBR LED szalag hideg fehér IP54 IP65 kék LED LED szalag meleg fehér piros RGB SMD 2835 SMD 3014 SMD 3528 SMD 5025 SMD 5050 SMD 5630 SMD 5730 természetes fehér UV LED változtatható színhőmérséklet zöld

Új ötletek a hálószobába bőrpanel ágyvéghez

2018. június 27.

A bőrpanel egy olyan falburkoló elem, amelynek alapja faforgácslap, ez van szivaccsal kitömve és textilbőrrel bevonva. A bőrpaneleket az egykori lambériás burkolat helyett is alkalmazhatjuk, a modern lakásokban azonban szimpla dekorációként is megjelenhet - nem feltétlenül a falvédő funkciója miatt! 

A bőrpaneles fali dekorációkhoz most új ötletekkel járulunk hozzá, ahogyan alább a képeken is látható. A színek változatossága miatt még tovább lehet variálni a falak megjelenését, a naturálistól a vidám játékos árnyalatokig széles választék áll rendelkezésünkre: Kerma textilbőr fali panelek.

Egy csecsemőnek minden új, szóval muszáj megmutatnunk a bőrpanel leggyakoribb felhasználási területét - egyfajta ágytámlaként is használható, ahogy a berlini Hollywood hotelben is megtették!

Egy csecsemőnek minden új, szóval muszáj megmutatnunk a bőrpanel leggyakoribb felhasználási területét - egyfajta ágytámlaként is használható, ahogy a berlini Hollywood hotelben is megtették!

Egy komfortos hálószoba hozzávalói is lehetnek: két falikar, kék ledszalagos világítás, műbőr fali panel burkolat és egy kényelmes ágy :)

Egy komfortos hálószoba hozzávalói is lehetnek: két falikar, kék ledszalagos világítás, műbőr fali panel burkolat és egy kényelmes ágy :)

Többféle méretű piros kocka teríti be a falat! A mozaikos elrendezésnek köszönhetően sokkal vidámabb tőle a háló!
A bőrpanelek bármilyen szoba falburkolataként megállják helyüket, ahogyan ez a zöld falipanel is megfelel a fehér kanapé háttereként!

A bőrpanelek bármilyen szoba falburkolataként megállják helyüket, ahogyan ez a zöld falipanel is megfelel a fehér kanapé háttereként!

Fekete, négyzet alakú , 3d bőrpanelek. Az exkluzív megjelenésű burkolólapok a klasszikus stílusú hálóban is jól mutatnak!

Fekete, négyzet alakú , 3d bőrpanelek. Az exkluzív megjelenésű burkolólapok a klasszikus stílusú hálóban is jól mutatnak!

Különböző méretű négyzet és téglalap alakú fali panelek vonják be a falat. A bézs szín jól illik a bútorhoz, szolid színe megnyugtató légkört teremt a hálóban.

Különböző méretű négyzet és téglalap alakú fali panelek vonják be a falat. A bézs szín jól illik a bútorhoz, szolid színe megnyugtató légkört teremt a hálóban.

Hosszú csík alakú burkolók duplaágy mögött. Igény esetén egyedi méretben, egyedi formával is elkészíthetőek a műbőr fali panelek.

Hosszú csík alakú burkolók duplaágy mögött. Igény esetén egyedi méretben, egyedi formával is elkészíthetőek a műbőr fali panelek.

Kerma 3D bőrpanelek: kék, piros, fehér és zöld színben is rendelhetőek, de pink, sárga is elérhető!

Kerma 3D bőrpanelek: kék, piros, fehér és zöld színben is rendelhetőek, de pink, sárga is elérhető!

A műbőr bevonatú falpanelek nagyszerűen alkalmasak dekoratív falburkolatként bármelyik szobába, de akár közösségi terekbe is. Nemcsak magánlakásokban használhatóak fel, hanem akár egy fodrászműhely vagy szállodai előtér falán is izgalmas látványt képez. Klasszikus lakásokhoz a visszafogott fehér, fekete, bézs színek illeszkednek, míg a modern lakásokba akár a piros, kék, pink, citromsárga színekkel arathatunk nagy sikert - szerencsére minden felsorolt színben kapható a Kerma 3D bőrpanel, így minden vevő igényét igyekszünk kiszolgálni!

A szivacs tömés puhábbá és 3 dimenziós hatásúvá teszi a falpanelt, illetve ezáltal némi hő- és hangszigetelő tulajdonsággal is felvérteződik a burkolólap. Tévéfalként, ágy háttámlaként is alkalmazhatóak, tulajdonképpen bárhová felragaszthatjuk a falpaneleket, ahol díszíteni vagy védeni szeretnénk a falakat!

Az exluzív bőrpanelek kiválóan alkalmasak bármely modern és klasszikus stílusú helyiségek különlegessé tételére. Nem csupán esztétikai örömöt nyújtanak hanem kényelmet is biztosítanak hő és hangszigetelő hatásuknak köszönhetően. A Kerma bőrpanelek 5-féle méretben rendelhetőek és 10-féle színben kaphatóak, de a gyártó az egyedi igényeket is le tudja reagálni :)

Webáruházunkban a szériaméretek könnyedén megvásárolhatóak, a házhoz szállítás szolgáltatásnak köszönhetően pedig nem kell hosszú sorokban kígyózni a pénztár előtt, hogy hozzájuthassunk ehhez az áhított lakberendezési kiegészítőhöz: Kerma 3D műbőr falburkoló lapok.

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: barna beltéri bézs bőrpanel falburkolat fehér fekete kék műbőr piros rózsaszín sárga szürke zöld

Napvédelem reluxával - Gardinia alu lamellás árnyékolók

2018. június 19.

Ebben a nagy hőségben sokan gondolunk arra, hogyan is lehetne hűvösebbé tenni a belső teret?! Az ablak külső oldalán redőnnyel, napvitorlával védekezhetünk, az ablak belső oldalán pedig függönnyel, rolóval, reluxával is felfoghatjuk a nem kívánatos napsugarakat. Mai bejegyzésünkben az alumínium lamellás reluxa lesz a fő téma, amely komfortosan és elegánsan látja el az árnyékoló feladatokat!

A reluxák a német Gardinia gyártótól érkeznek, mely hosszú idő óta jelen van a függönyzésben és árnyékolástechnikában, így reluxáik is a megbízható és minőségi termékek közé tartoznak. Agyagszürke, ezüstszürke, mokka és fehér színben rendelhetőek meg a Gardinia alureluxák, amelyek 25 mm szélességű alumínium lamellákból épülnek fel. Praktikusan használható a műanyag pálcának (a lamellák forgatásához) és a húzózsinórnak (a lamellák felhúzásához és leeresztéséhez) köszönhetően, jól beállítható az egyéni igényekhez is.

{{pid:13627,13476,13621}}

A reluxa régóta kedvelt árnyékolástechnikai eszköz, sok évtizede használják a magánlakásokban, de a munkahelyeken, orvosi intézményekben is! Elegáns megjelenésű, könnyen beépíthető-felszerelhető eszköz, amelyet fokozatmentesen tudunk szabályozni annak érdekében, hogy sok vagy kevés fény érkezzen a szobába. Mindemellett anyaga nem átlátható, ezáltal a reluxa az intim pillanataink védelméről is gondoskodik!

Hagyományos alureluxa árnyékolja be a szobát. Ez a típus nem közvetlenül az ablakra van felszerelve, hanem egy fali konzolra.

Hagyományos alureluxa árnyékolja be a szobát. Ez a típus nem közvetlenül az ablakra van felszerelve, hanem egy fali konzolra.

A Gardinia alureluxái a konyhában is megállják helyüket. Jól néz ki, ráadásul szuperül árnyékol!

A Gardinia alureluxái a konyhában is megállják helyüket. Jól néz ki, ráadásul szuperül árnyékol!

Gardinia márkájú szürke alumínium reluxa. A jobb oldalon látható a szerkezet lelke, azaz a zsinór, amellyel fel- vagy leeresztjük a lamellákat; illetve az üvegpálca, amellyel a lamellák állását szabályozhatjuk.

A kép csak illusztráció, nem kell minden zsinórt és pálcát egyszerre mozgatnunk, hogy jó legyen idebent az árnyékolás :D

A kép csak illusztráció, nem kell minden zsinórt és pálcát egyszerre mozgatnunk, hogy jó legyen idebent az árnyékolás :D

Ablak belső oldalára szerelt reluxa mosókonyhában - modern hangulat, egyszerű kezelhetőség jellemzi.

Ablak belső oldalára szerelt reluxa mosókonyhában - modern hangulat, egyszerű kezelhetőség jellemzi.

Az alureluxa a falra is felszerelhető, de ha nekünk ott nincs hely, az ablakszárnyba is kerülhet.

Az alureluxa a falra is felszerelhető, de ha nekünk ott nincs hely, a mennyezeti falra is kerülhet, egyes gyártók pedig kifejezetten az ablakszárnyban ajánlják elhelyezni.

Nagyon menő a sötét színű alu lamella, szerintem bármilyen modern helyiségben jól mutat!

Nagyon menő a sötét színű alu lamella, szerintem bármilyen modern helyiségben jól mutat!

Gardinia referenciakép a mokka reluxához. Ez a szín is jól néz ki :)

Gardinia referenciakép a mokka reluxához. Ez a szín is jól néz ki :)

A zsalus árnyékolók között a reluxa az egyik legmodernebb megjelenésű. Gyártják műanyagból és alumíniumból is, de az alumínium reluxa tartósabb, könnyebb javítani, nem törékeny és jól árnyékol. Apropó árnyékoló hatás - az ablakszárnyba szerelt reluxák minimális mértékű napfényt átengedhetnek a keret szélein, ugyanakkor az ablaküveget takaró reluxák képesek lesznek kizárni a fénysugarakat, így megóvni lakásunkat a meleg napfénytől!

A reluxa legnagyobb előnye, hogy igény szerint szabályozhatjuk. Az üveg tekerőpálcának nevezett műanyag rúd segítségével állíthatjuk be a lamellák pozícióját. Nyitott állapotban jól átlátunk rajta, lefektetett állapotban pedig nem - de ha akarjuk közzé nyúlunk, kissé széthúzzuk a lamellákat és kitekintünk rajta :)
A kezelőzsinór a rolettához hasonlóan a fel-le irányban szabályoz, ennek segítségével félig vagy akár teljesen fel is húzhatjuk az ablak felső részéhez a lamellákat - így szabaddá válik a kilátás, egyúttal eltűnik az akadály a természetes fény (és napfény) előtt is.

Munkahelyi irodánk ablakain is reluxákat használunk az árnyékoláshoz. Gyorsan és jól beállítható a fényáramlás a lamellák segítségével.

Munkahelyi irodánk ablakain is reluxákat használunk az árnyékoláshoz. Gyorsan és jól beállítható a fényáramlás a lamellák segítségével.

Én is használok otthon reluxát, habár 7 ablakból csak 1 ablakon van reluxa felszerelve. Ez a helyiség a fürdőszoba, ahová 2 év alatt sem találtunk megfelelő árnyékolót, mert a függönykarnist nem lehetett volna esztétikusan felrakni, a roló pedig túlságosan szabadon hagyta volna az ablakot, amely által a betekintés nem korlátozott - ha pedig le van eresztve, akkor nem látok ki a kertbe :) Az alureluxa a fürdőszobában nagyon jól használható, szeretjük is a családban! :)

Emellett a munkahelyen is reluxák vannak az ablakon. Az alureluxa évszaktól függetlenül nagyon praktikus, hiszen a számítógépes szobában nyáron gyakran kell árnyékolnunk, hogy dolgozni tudjunk és ne csillanjon meg a napfény a képernyőn. Télen a korai sötétedés miatt hasznos a reluxás árnyékolás, mert a szobában felkapcsolt fények miatt jobban be lehet látni, amely időnként zavarja a magánszféránkat :) Összességében elégedettek vagyunk használatával mind a dolgozói, mind a családi körben!

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: alumínium barna bézs ezüst fehér fekete kék narancssárga reluxa szürke

Menő fürdőszobák LED szalagos fényekkel

2018. június 15.

A komfortos fürdőszoba kialakítása során a megvilágításra is koncentrálni kell! Már nem elég egyetlen üvegburás, vízvédett mennyezeti lámpa, hiszen ettől sokkal izgalmasabb megoldásokat is kialakíthatunk fali LED lámpákkal vagy éppen a flexibilis LED fényszalagok használatával, amelyet szinte bárhol elhelyezhetünk!

A 12 Voltos LED szalagok kis feszültségről működtethetőek, így a fürdőszobában, a vizes környezetben is biztonságosan használhatóak. Emiatt már nemcsak a mennyezeti hangulatfényekhez használják fel, hanem oldalfali burkolatba, padlócsempébe, kád pereméhez, mosdókagyló szekrénybe süllyesztve is beépíthetik ezt a különleges világítóeszközt! Kis mérete miatt ezt könnyen meg is lehet tenni, mely által szebbnél-szebb fürdőszobát alkothatunk, amit reményeink szerint a fotók is igazolnak!

Fürdőszoba mennyezet LED szalaggal: a legáltalánosabb megoldás, hogy egy álmennyezetet készítenek és annak peremén futtatják végig a LED szalagot (amely ez esetben hideg fényt ad).

Fürdőszoba mennyezet LED szalaggal: a legáltalánosabb megoldás, hogy egy álmennyezetet készítenek és annak peremén futtatják végig a LED szalagot (amely ez esetben hideg fényt ad).

De a ledszalagot a csempesor tetején elhelyezett alumínium LED profilban is el lehet helyezni, innen is gyönyörűen veti fényét!

De a ledszalagot a csempesor tetején elhelyezett alumínium LED profilban is el lehet helyezni, innen is gyönyörűen veti fényét! A képen melegfehér fényű LED csík van beépítve.

A fürdőszobai zuhanyzó LED szalagos megvilágítása nagyon menő és dekoratív, ráadásul biztos hogy meg is tudunk fürdeni ebben a fényáradatban :)

A fürdőszobai zuhanyzó LED szalagos megvilágítása nagyon menő és dekoratív, ráadásul biztos hogy meg is tudunk fürdeni ebben a fényáradatban :)

A fürdőszobai zuhanyzó LED szalagos megvilágítása nagyon menő és dekoratív, ráadásul biztos hogy meg is tudunk fürdeni ebben a fényáradatban :) Csak egy kis vízálló RGB LED csík kell hozzá, hogy ne csak kék, hanem akár zöld, piros fényben mossuk magunkat tisztára :)

Csak egy kis vízálló RGB LED csík kell hozzá, hogy ne csak kék, hanem akár zöld, piros fényben mossuk magunkat tisztára :)

A zuhanyzó és kád oldalfalán is van mód süllyesztett polcok kialakítására, itt is szép eredményt érhetünk el a beépített LED szalagokkal.

A zuhanyzó és kád oldalfalán is van mód süllyesztett polcok kialakítására, itt is szép eredményt érhetünk el a beépített LED szalagokkal.

{{pid:8200,8201,10354}}

{{pid:7156,17411,9959}}

A tükör köré szerelt ledszalag is izgalmas hangulatfényt biztosít, de ha jól akarunk látni, egy-két spotlámpával meg lehet támogatni a fényerőt!

A tükör köré szerelt ledszalag is izgalmas hangulatfényt biztosít, de ha jól akarunk látni, egy-két spotlámpával meg lehet támogatni a fényerőt!

A mosdószekrény alatti ledszalagot várhatóan nem fogja víz érni, de azért ide is javasolt az IP65 vízálló ledsor használata!

A mosdószekrény alatti ledszalagot várhatóan nem fogja víz érni, de azért ide is javasolt az IP65 vízálló ledsor használata!

Divat a csempe közé épített LED szalag is, aminek kivitelezését már jó előre el kell tervezni, mégsem biztos, hogy mindenkinek tetszik az elkészült látvány :D

Divat a csempe közé épített LED szalag is, aminek kivitelezését már jó előre el kell tervezni, mégsem biztos, hogy mindenkinek tetszik az elkészült látvány :D

A fürdőkád alá beszerelt LED világítás nagyon romantikus hangulatfényt biztosíthat. Nemcsak fehér, hanem színes fényt is választhatunk hozzá!

A fürdőkád alá beszerelt LED világítás nagyon romantikus hangulatfényt biztosíthat. Nemcsak fehér, hanem színes fényt is választhatunk hozzá!

Szuperül kigondolták a tetőtéri fürdőszoba díszvilágítását! A kék led szalag a ferde és a függőleges fal találkozásánál lett elhelyezve.

Szuperül kigondolták a tetőtéri fürdőszoba díszvilágítását! A kék led szalag a ferde és a függőleges fal találkozásánál lett elhelyezve.

De ha igazán jó kivitelezőkkel és szakemberekkel tudunk dolgoztatni, akkor lényegében bárhol helyezhetünk el LED szalagot, hogy fürdőszobánk menőbb és hangulatosabb legyen! :)

De ha igazán jó kivitelezőkkel és szakemberekkel tudunk dolgoztatni, akkor lényegében bárhol helyezhetünk el LED szalagot, hogy fürdőszobánk menőbb és hangulatosabb legyen! :)

Elképedve nézhetjük a képeket, hogy milyen sok helyre fel lehet szerelni ezt a kicsiny led szalagot! A fürdőszoba mennyezetére, a zuhanyzó plafonjára, a mosdószekrény peremére és aljára, a fürdőszobai tükör köré, a fürdőkád lábazatába, de akár a csempébe, falfülkébe szerelve is nagyon hangulatos fényt adnak a ledek!

2018-ban lassan elképzelhetetlen az élet a LED világítások nélkül, melyeket a fürdőszobában is esztétikusan alkalmazhatunk. Webáruházunkban mind a fürdőszobai fővilágítás, mind a hangulatvilágítás elkészítésében tudunk ötleteket adni, hiszen fürdőszobai lámpatesteket és vízálló LED szalagok is megtalálhatóak nálunk!

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: 12 Volt 24 Volt A energiaosztály A+ energiaosztály A++ energiaosztály B energiaosztály DC Dekor LED szalag dimmelhető fényerő szabályzás HBR LED szalag hideg fehér IP54 IP65 kék LED LED szalag meleg fehér piros RGB SMD 2835 SMD 3528 SMD 5050 természetes fehér zöld

Közelségérzekelős LED szalag szett a Kanluxtól!

Közelségérzekelős LED szalag szett a Kanluxtól!

Vélemények, értékelések

2018. június 14.

LED szalagos világítást kiépítését tervezi, de nem szeretne bajlódni a hozzávalók külön beszerzésével? A mai cikkünkben bemutatott LED szalag szett mindent tartalmaz amire szüksége lesz! Az érintés nélküli kapcsolásnak köszönhetően kezelése is olyan egyszerű, akár a beépítése.

Cimkék: 12 Volt A energiaosztály DC Dekor LED szalag dimmelhető fényerő szabályzás IP54 LED LED szalag meleg fehér SMD 2835

Belsőépítészeti és berendezési tárgyak betonból

2018. június 12.

A betont rideg, masszív anyagként ismerjük - mégis milyen tulajdonsága tette népszerűvé ezt az anyagot? Mert jelen korunkban a beton nemcsak az épületek külső részeinek megalkotásában játszik szerepet, hanem a mindennapi használati tárgyakban is megjelenik!

A kész beton ellenálló, kemény, tartós, strapabíró - ez a jellemvonás minden területen jól jön. Mindemellett jól megmunkálható, színezhető, különböző minták is kialakíthatóak rajta, sőt formába öntve is engedelmeskedik - egyszóval igényünk szerinti tárgyakat is készíthetünk belőlük! És készítenek is, hiszen a 21. századi lakberendezők és dizájnerek fantáziája határtalan!

Nem mellesleg manapság divat az ipari (indusztriális) és loft lakberendezési stílus, mely előszeretettel alkalmaz betont, nyers színeket, újrahasznosított elemeket, fémet, üveget egyaránt. Az ilyen stílusok erősítéséhez is nagyon jók a beton tárgyak, melyekből most bemutatunk néhányat.

A betonfal az egyik legismertebb a cement felhasználási területei közül. A kenhető betonnal izgalmas falburkolatokat is képezhetünk!

A betonfal az egyik legismertebb a cement felhasználási területei közül. A kenhető betonnal izgalmas falburkolatokat is képezhetünk!

Szürkés árnyalatú betonfelület egy wc-fülkében.

Szürkés árnyalatú betonfelület egy wc-fülkében.

A fal és a kádperem is betonból készül, a vizes helyiségekben is praktikus ez az anyag.

A fal és a kádperem is betonból készül, a vizes helyiségekben is praktikus ez az anyag.

A betonból öntött mosdókagyló letisztult formavilágot képvisel, amellett, hogy teljesíti azokat a követelményeket is, amelyeket általában egy mosdóval szemben támasztunk :)

A betonból öntött mosdókagyló letisztult formavilágot képvisel, amellett, hogy teljesíti azokat a követelményeket is, amelyeket általában egy mosdóval szemben támasztunk :)

Az ablak belső oldalára is kell párkány! A képen lévő könyöklő betonból készült, a könnyű tisztíthatóság érdekében impregnálással ellátva.

Az ablak belső oldalára is kell párkány! A képen lévő könyöklő betonból készült, a könnyű tisztíthatóság érdekében impregnálással ellátva.

A beton virágtartók is népszerűek! A hobbibetonból akár otthon is elkészíthetjük ezeket az apró beton kaspókat!

A beton virágtartók is népszerűek! A hobbibetonból akár otthon is elkészíthetjük ezeket az apró beton kaspókat!

Lámpa is készíthető betonból, ráadásul a tervezők nem is szabnak határt a formáknak!

Lámpa is készíthető betonból, ráadásul a tervezők nem is szabnak határt a formáknak! A függőlámpák különböző geometriai alakzatokban láthatóak!

Nemcsak függeszték, hanem beton asztali lámpa is létezik! Nagyszerű kiegészítője a vörös téglafalnak és az indusztriális stílusú belső térnek is!

Nemcsak függeszték, hanem beton asztali lámpa is létezik! Nagyszerű kiegészítője a vörös téglafalnak és az indusztriális stílusú belső térnek is!

Lebegő lépcső betonból! A légies lebegő lépcsők súlyos betonból készültek, üvegfal lezárással - az összhatás gyönyörűen elegáns!

Lebegő lépcső betonból! A légies lebegő lépcsők súlyos betonból készültek, üvegfal lezárással - az összhatás gyönyörűen elegáns!

Rendkívül lenyűgöző látványt nyújt a beton recepciós pult, melyet a háttérben látható melegfehér LED világítás még szebbé tesz!

Rendkívül lenyűgöző látványt nyújt a beton recepciós pult, melyet a háttérben látható melegfehér LED világítás még szebbé tesz!

Látható tehát, hogy sokféleképpen alkalmazhatjuk a cement- és betontárgyakat otthonunkban! Erős, időtálló anyag, mely csiszolt vagy rusztikusan hagyott felületével, nyers szürke vagy festett színben is megragadó! A formázási lehetőségeknek hála különböző geometrikus formák is megalkothatóak, melyek a skandináv és északi lakásokban is dekoratív kiegészítők lehetnek!

A beton lakberendezési tárgyak közül webáruházunkból csak a beton lámpákat tudjuk az érdeklődők figyelmébe ajánlani, hiszen világítástechnikai bolt révén ezekhez kerültünk közel. Mindegyik típus egyedi megjelenést képvisel, mely első látásra megkapó! Vannak bura nélküli típusok, és van lyukas vagy épp aszimetrikus burával készült is. Nappalik, étkezők függesztett világításaként kiválóak lehetnek, de éjjeli lámpát helyettesítő függőlámpát is láttunk már!

{{pid:14228,14230,17342}}

{{pid:14229,14230,14232}}

Ha pedig nem tudjuk elfogadni a szürke színváltozatot, akkor jónéhány színezett betonlámpával is tudunk szolgálni :)

{{pid:13929,13887,13876}}

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: 230 Volt alumínium barna beltéri beton bézs bura csillár E27 foglalat fehér fekete fém kék lámpatest műanyag piros sárga szürke vezeték zöld

Hangulatos LED ágyvilágítás a Kanlux és V-TAC szettjeivel

Hangulatos LED ágyvilágítás a Kanlux és V-TAC szettjeivel

1 vélemény, értékelés

2018. június 11.

Az ágy körüli dekorációs világítások közkedvelt eszköze a LED szalag. Cikkünkben két külön gyártótól származó komplett LED szalag szettet mutatunk be, amelyek alkalmasak arra, hogy hangulatosabbá tegyék a hálószobát a fények által!

Cimkék: 12 Volt A++ energiaosztály DC Dekor LED szalag dimmelhető fényerő szabályzás HBR LED szalag IP54 IP65 LED LED szalag meleg fehér SMD 2835 természetes fehér

Elemes LED szalag szett mozgásérzékelővel a Kanluxtól!

Elemes LED szalag szett mozgásérzékelővel a Kanluxtól!

1 vélemény, értékelés

2018. június 11.

LED szalagos világítást szeretne kiépíteni? Szeretné, ha a könnyű még könnyebb lenne? Mai cikkünk főszereplője ebben lesz a segítségére, hiszen használatával pillanatok alatt alakíthatunk ki ledes világítást hálózati áramforrás nélkül. Az elemes LED szett mozgásérzékelő szenzort is tartalmaz, hogy még praktikusabb legyen a ledes szett működtetése!

Cimkék: A++ energiaosztály Dekor LED szalag IP54 LED LED szalag meleg fehér SMD 2835

Asztali nézet megjelenítése