Cimke - árnyékoló

A(z) árnyékoló cimké(k)hez kapcsolódó bejegyzések listája. (Mutassa az összes taget! »)

A találatok szűkítése további cimkék segítségével:

Miért van szükség függönyre?

2017. július 25.

Ablak függönnyel - több száz éve jól ismert látvány ez szinte minden ember számára!

Miért van szükség a függönyre? Többféle feladata is van, melyek között esztétikai és funkcionális szerepet is meg tudunk nevezni. A függöny leginkább egyfajta árnyékoló, amely arra szolgál, hogy elsötétíthessük az ablakot - esetenként pedig arra is, hogy díszítsük vele a szobát, vagy hogy a textil takarása által kizárhassuk otthonunkból a nem kívánatos betekintéseket! Ezeket a feladatokat bővebben is lehet értelmezni:

A függöny, mint dekorációs elem: az enteriőr berendezése során a megfelelő árnyékoló kiválasztásával könnyen megváltoztatható a szoba hangulata! A függöny anyagától, színétől, a ráncolás milyenségétől, az anyag szabásától is függhet, hogy éppen elegáns vagy egyszerű megjelenésű lesz a helyiség és az ablakok atmoszférája, illetve hogy kicsinek vagy nagynak érezzük a szobát, stb.

A függöny, mint hőszigetelés (1): a függönyök megóvhatják lakásodat a bejutó fények melegítő hatásától. Egy megfelelő árnyékoló segítségével akár 40%-kal is hűvösebb lehet a lakásban nyáron, mintha hagynánk a csupasz üvegen át akadálytalanul besütni a napfényt! Ezáltal energiát (és pénzt) takaríthatunk meg, hiszen kevesebbet kell a légkondit, ventilátort működtetni.

A függöny, mint hőszigetelés (2): ez az árnyékoló lepel azonban nemcsak a hőségben, hanem a hidegben is jó társunk lehet. A függönyök használata mellett akár 30%-kal kevesebb hő távozik a lakásból, mintha semmi nem lenne az ablakon! Nyilván a speciális anyagok (pl. bélelt vagy thermo) tartják leginkább bent a meleget a házban, de bármilyen függönnyel képezhetünk némi légrést az ablak és a függöny között - és tudjuk jól, hogy a levegő szigetel! Azáltal, hogy kevesebb hő távozik a lakásból, várhatóan a fűtési költség is csökken majd.

A függöny, mint magánéletünk védelmezője: lássuk be, függöny nélkül igen egyszerű lenne benézni az otthonokba. A különböző típusú anyagok által meghatározhatjuk a belátás fokát is (áttetsző legyen, kevésbé átlátható, vagy abszolút átláthatatlan). Ha nem tudnak betekinteni otthonunkba, akkor nem látják mit csinálunk a zárt ajtók (és ablakok) mögött, így tehát a privát szféránkat is nagyobb biztonságban tudhatjuk!

A függöny, mint értékeink védelmezője: a belátás korlátozása útján nagyobb biztonságban tudhatjuk értékeinket is, hiszen az ablakból nem lehet azokra közvetlenül rálátni - így nincs, ami ösztönözze a betörőt!

Ez a hosszú és mintázott sárga függöny szépen harmonizál a falon, a fotelen és a díszpárnákon látható mintákkal. Vidám színe pedig bearanyozza a napot! :)

Intim hangulatot kölcsönöznek a hálóban a földig érő függönyök!

A hosszú függönyöket akár a szoba optikailag való nagyobbítására is használhatjuk, hiszen ez által magasabbnak tűnhet az enteriőr!

A textilanyagok a szoba dekorációját is szolgálhatják. Ugyanaz a szín fedezhető fel az ágyterítőn, a díszpárnákon és a függönyökön!

Stílusirányzatokat is szimbolizálhatunk a függönyökkel. Ez a padlóig érő kék függöny a kék faldekorációval görögös hangulatot idéz ebbe a gyerekszobába!

Egy könnyű, légáteresztő függöny jó ha van az ablakon. Sokkal barátságosabb tőle az enteriőr!

A magánélet védelme érdekében a hálószobában mindenképpen javasolt a függöny felrakása. Emellett biztonsági okokból is praktikus, ha megakadályozzuk a betekintés lehetőségét - nehogy ez adjon okot a betörőnek, hogy bejöjjön!

A függöny a gyerekszobában is a fénytakarást szolgálja, de egy játékos darabbal az egész szobát még vidámabbá tehetjük!

Egyes esetekben gyönyörű látványnak szab határt a függöny, hiszen ezt a vízpartot élvezet lehet nézni is! :) Viszont a szemérmesebbek faltól-falig függönyt fognak felrakni az ablakra, ahogy itt is van :)

Függöny nélkül is lehet élni, de látjuk, hogy a tekintetek kizárására és a napfény felfogására itt is kellett valami - ez a valami a roló! :)

Sőt! Nemcsak függöny, hanem bármi egyéb árnyékoló nélkül is el lehet lenni. Ehhez viszont kell egy jó nagy terasz, meg egy hatalmas féltető/fedett pergola, amely meggátolja a benapozást! És lehetőleg legyen távol mindentől, hogy ne nézegessenek fel az emeletre :)

Az emeletes ágyak befüggönyözésére is akad példa - itt szintén a magánélet szentsége a tét :) Ugyanakkor talán ez az egyetlen felhasználási mód, ahol nem lenne praktikus rolóval vagy más árnyékolóval helyettesíteni a függönyt! :)

A budapesti eladó lakás nagyszobájából sem hiányozhat a függöny! Mert a magyarok szeretik a függönyt :)

A nappaliban sok vendég megfordulhat, így ide olyan függönyt ajánlatos rakni, amely visszafogott és illeszkedik a szoba stílusához. Az aranybarnás ülőbútorhoz kiváló választás volt a világosbarna anyag.

Ahogy a bejegyzés elején is említettem, a függöny igazából egyfajta árnyékoló - de a legtöbben úgyis választanak valamit az ablak elé (kívülre vagy belülre), mert nem szeretnék, hogy belássanak a szomszédok az ablakon, vagy azért, hogy a régi típusú nyílászárón minél kevesebb hő távozzon, vagy azért mert árnyékolás nélkül kibírhatatlan lenne egy-egy napsütéses napon a szobában tartózkodni!

Számos eszköz van a fenti feladatok megvalósítására, melyet a függönyön túl elláthat roló, reluxa, redőny, napvitorla, napellenző is - természetesen hatásfokban is van köztük különbség, de leginkább stílusban, megjelenésben, árban van eltérés! A függöny egy sok éves múltra visszatekintő klasszikus textília, amit sok esetben kár lenne kihagyni a lakásból, hiszen annyiféle típusa létezik, hogy felsorolhatatlan módon képes díszíteni az otthonunkat! :)

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: árnyékoló blog függöny

Árnyékolási megoldások sárga színben

2017. június 15.

A nyár közeledtével sokat találkozunk a sárga színnel, elég csak felkelnünk az ágyból és kitekinteni a Földet megvilágító Napra :) A sárga egy nagyon vidám szín, mely boldogságot sugároz. Használatával jobb kedvűek lehetünk, javulhat a közérzetünk és a koncentrációs képességünk - ezért érdemes a lakás belső tereiben alkalmazni!

A sárga szín felidézésekor legtöbbször a citrom- vagy narancssárga árnyalat jut eszünkbe, mely rendkívül élénkítő, és szürke, fehér, fekete színek mellett nagyon látványos hatás érhető el! A sárga színt bevihetjük otthonunkba egy egyszerű kiegészítő által, mint egy díszpárna vagy ágyneműhuzat; de akár tartósabb módon is bekerülhetnek az enteriőrbe, például sárga falfestés, sárga ülőgarnitúra, sárga lámpatest, sárga függöny formájában.

A meleg nyári napokra tekintettel mai bejegyzésünkben sárga színű, beltéri árnyékolási megoldásokat bemutató képeket soroltatunk fel! Szebbnél-szebb rolók, függönyök és miegymás, amely alkalmas arra, hogy az ablakra vagy ablak elé szerelve felfogja a nap tűző sugarait - mindez azért, hogy lakásunk minél kevésbé melegedhessen fel az egyébként is forró kánikulai napokon!

A csontszínű hálószobafalat nagyon jól felélénkíti a citromsárga függöny, mellyel jól harmonizál a sárga ágytakaró is!

Az ablakkeretre szerelhető roló sokat csökkent a a nap melegítő hatásán, érdemes a napsütéses órákban leereszteni, hogy kevésbé melegedhessen át a belső tér!

A szürke konyhafal mellé tökéletes választás a nárcisz-sárga roletta, mely nemcsak felfogja a napot, hanem a belátást is akadályozza!

A poliészter vászonrolók bírják a nedves környezetet is, fürdőszobában is alkalmasak az ablak takarására!

Szép: narancssárga árnyékoló roló a natúr színű fonott fotelek mellett.

Tökéletes egyensúly - a szürkére festett fal mellé nagyszerű választás a mennyezettől padlóig érő sárga függöny!

A sárga rolóról annyit érdemes tudni, hogy napsütés esetén szinte világít, mintha egy lámpa fényével állnák mögötte :)

Sokan épp ezt szeretik benne, úgy érzik, ahogy a nap átvilágít a függönyön, még inkább világosabb lesz a szobában!

Egy gyönyörű sárga függönyt hagytam a végére, mely éppen beengedi a napfelkelte erős sugarait :)

Egyszerűen lenyűgözőek ezek a sárga árnyékolók, milyen nagy mértékben képes feljavítani a szoba hangulatát az erős-élénk színükkel! Csodálatosak, ráadásul szükség is van rájuk! Választhatunk modern rolót, hagyományos függönyt, dekoratív plisszét vagy római rolót - ablakmatricáról nem is beszélve!

Ha megjött a kedved a roló vásárlásához, webáruházunkban jó néhány típusú Gardinia árnyékoló rolót megvásárolhatsz, de ajánljuk a különböző méteráru boltokat is, ahol ámulatba ejtő mintás anyagokat is találhatsz és olyan függönyt varrathatsz belőle, amilyet csak megálmodsz! Szép nyarat kívánunk!

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: árnyékoló blog függöny hálószoba nappali narancssárga sárga vászon roló

Sötétítő függöny helyett rolót is lehet használni!

4 vélemény, értékelés

2016. július 19.

Az ablakok árnyékolása olyan feladat, amely a legtöbb lakásban a felújítás végén történik meg. Legtöbben még ma is a függönyt választják, pedig sokkal bonyodalommentesebb a roló, amelynek takarítása, kézi működtetése, felszerelése, karbantartása is egyszerűbb a függönyanyagok és a rúdkarnisok együttes problémáinál!

A roló név onnan ered, hogy a függönyanyag (a Gardinia esetében a poliészter vászon) egy hengerre tekeredik fel. A működtetés zsinórral történik, egy gyöngylánc segítségével tudjuk fel-le mozgatni az anyagot. A rolók nagy előnye még, hogy fokozatmentesen állíthatóak be, igény szerint sötétíthetünk vele!

A rolós függönyök minden térben jól mutatnak, de különösen látványosak modern helyiségekben. A Gardinia árnyékoló rolókat sík felületű ablakra tervezték, ugyanakkor nemcsak ablakra, hanem ajtóra kompatibilis méretet is találhatunk a szortimentben!

Tény, hogy bámulatos függöny+karnis párosítások állnak rendelkezésre a boltban, de vannak, akik nem szeretik ezeket a hagyományos árnyékoló megoldásokat!

Márpedig a napfény ellen célszerű valamilyen eszközzel védekeznünk, és nem árt, ha az az eszköz a beláthatóságot is megakadályozza. Ilyenek pl. a Gardinia rolók.

Gyerekszobában is praktikusak az árnyékoló rolók, mert könnyű kezelni és tisztítani is, ráadásul kevésbé balesetveszélyes mint egy függönyös karnis.

Számítógépek közelében különösen fontos a jó árnyékolási lehetőség, hiszen a képernyőbe belesütő napsugarak igencsak zavaróak munka és játék közben is!

Egy ablakos nappaliba, fal melletti ablakhoz is egyszerűen felszerelhető az árnyékoló roló, amely egy hengerről tekerődik fel- és le, így szabályozható a beáramló napfény mennyisége is!

A sötét színű rolóanyag napsütésben sok fényt felfog, így leeresztett roló mellett kényelmesen lehet tévézni is!

A rolóra modern függönyként is tekinthetünk, ezért gyakran nevezik rolós függönynek is (rolós, mert feltekeredik az anyag).

A roló talán még jobb is mint a függöny, hiszen anyagán nem lehet átlátni, ezért megfelelőbb lehet a fürdőbe, ahol meztelenül is jár-kél az ember.

A fürdőszobában is jó hasznát vehetjük a poliészter rolóknak. Ha a kád, zuhany közelében van az ablak és esetleg felmerülhet, hogy rácsapjuk a vizet fürdéskor, akkor nem kell aggódni, a poliészter roló hamar megszárad!

A Gardinia árnyékoló rolói között megtaláljuk az ajtóra passzoló méreteket is, ezáltal egy napsütötte erkély- vagy teraszajtót is be tudunk rolózni!

A blackout anyagú rolókkal -főleg ha még sötét színűek is- biztosak lehetünk abban, hogy ki tudjuk zárni a napfényt a szobából, így akár le is pihenhetünk!

A textilrolók tehát a függönnyel megegyező feladatokat látnak el: belátás megakadályozása, napfény felfogása, szoba díszítése. A Gardinia ablakra, ajtóra való rolók többféle színben kaphatóak, így minden korosztály kiválaszthatja, hogy mi tetszik neki akár a hálószobába, akár a konyhába, a nappaliba vagy a gyerekszobába van rá szükség! Modern megjelenése miatt a gyöngyláncos rolettákat magán egészségügyi intézményekben, irodákban, hotelekben, konferenciatermekben is alkalmazzák!

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: árnyékoló blog függöny gyerekszoba hálószoba nappali vászon roló

Napfény vagy árnyék - a sávrolóval mindent lehet!

2016. április 13.

Április közepén egyre többet süt a nap, ez nemcsak azt jelenti, hogy a napfény jótékony hatással van a hangulatunkra, hanem azt is, hogy egyre többet kell az árnyékolással foglalkozni. Mai bejegyzésünkben a dupla rolókkal fogunk foglalkozni, amelyek lényege, hogy egy anyagon belül váltakozva vannak beszőve a fényáteresztő és sötétítő csíkok, ily módon szinte fokozatmentesen tudjuk szabályozni a beáramló fény mennyiségét.

Az árnyékolás egyik célja, hogy ne melegedjen át a szoba az ablakon át besütő napfénytől. Másik célja lehet a láthatóság javítása, azaz hogy ne kelljen hunyorognunk, ha véletlenül a nappal szemközt ülünk. Az árnyékolásra olyan esetben is szükség van, amikor a számítógép előtt dolgozunk vagy a tévé előtt szívjuk magunkba az információkat - ilyenkor is eléggé bosszantó tud lenni ha a nap visszatükröződését fedezhetjük fel a kijelzőben, ezért az is kívánalom lehet, hogy ne süssön a nap a képernyőbe! Sokan azért tesznek fel valamilyen függönyt, rolót, reluxát vagy egyéb árnyékoló textilt, hogy megfelelő körülményeket teremtsenek egy délutáni pihenéshez :) Legyen célunk bármelyik, a sávrolóval elegáns módon oldhatjuk meg a szobába bejutó napfény mennyiségének csökkentését!

Képünkön a fehér színű sávroló - modern környezetben is jól mutat ez az egyszerű árnyékolástechnikai eszköz!

A két különböző fényáteresztő képességű anyag felváltott szövésével és a zsinóros kezelés fokozatmentes jellegével érhetjük el, hogy éppen világos vagy árnyékos legyen a szobabelső!

Ez már szó szerint zebraroló - hálószobában is tökéletes választás a fekete-fehér csíkos roló, egy délutáni pihenéskor is sokat csökkent a fény mennyiségén.

A bézs színű sávosrolók díszítik is a padlótól szinte plafonig érő ablakokat!

A nappaliban az egyik fal nyílászáróval van felszerelve, így muszáj volt az árnyékolásról is gondoskodni, melyhez a praktikus doppelrolóra esett a választás.

Irodában és tárgyalóban is esztétikus megoldást biztosíthatnak a sávrolók, ezért cégek is vásárolták már tőlünk ezt a terméket.

Sávroló nyitott ablaknál - előbb fel kell húznunk a rolót, kinyitni az ablakot, majd visszaereszteni a rolót az általunk kívánt árnyékoló fokozatba!

Geometriai formákkal díszített enteriőr - hullám mintás Shaggy szőnyeg szögegyenes csíkozású duplarolóval.

A Gardinia által sávrolónak nevezett árnyékoló-alkalmatosságot a köznyelvben és a kereskedelemben számos változatos elnevezéssel is megtalálhatjuk: dupla roló, doppel roló, sávos roló, zebraroló - lényegében mind utal a kettős kialakításra, melynek keretében a a fényáteresztő és árnyékoló részek felváltva helyezkednek el!

A Gardinia sávroló kézi mozgatású roló, egy gyöngyös kezelőzsinór segítségével tudjuk a sávok egymáshoz viszonyított állását módosítani (remélem érthető, bár élőben vagy vidó útján szemléletesebb lenne), illetve fel-le mozgatni. Ablakszárnyanként 45 cm-től 120 cm-ig tudunk válogatni a szélesség terén, de nemcsak ablakra való, hanem ajtóra szerelhető sávroló is létezik!

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: árnyékoló blog függöny vászon roló

Felvidító színes függönyök télire

2015. február 04.

Októbertől februárig a szürke hétköznapok befolyásolhatják hangulatunkat. Ezt a negatív érzést jól ellensúlyozhatjuk, ha vidám tárgyakkal, színes és bohókás kiegészítőkkel vesszük körül magunkat. A függöny minden lakás egyik alapvető dekorációs eleme, amely nemcsak fontos eleme az ablaknak és az árnyékolástechnikának, hanem akár az enteriőr díszítésében is szerepet játszhat! Lássunk néhány ötletet a függönyözésre, amellyel felvidíthatjuk az egyhangú téli időszakot!

Habár az képeken látható típusokhoz hasonló textilanyagot nem forgalmazunk, mégis figyelmükbe ajánlanánk a kínálatunkban elérhető organza készfüggönyöket, amelyek 240 cm magas és 280 cm széles előre elkészített változatban vásárolhatóak meg!

Télen amikor az ablakon kitekintve minden szürke és fehér, látszólag élettelen, akkor pezsdítőként hathat a zöld függönyanyag, amely azonnal felidézheti a tavaszi-nyári élővilágot!

Az egy dolog, hogy egy vidám szín jó hatással van ránk, de azt se felejtsük el, hogy az ablak jól átengedi a kívülről érkező hideget. Éppen ezért a függöny fontos kiegészítője lakásunknak, amely egyfajta belső téri hőszigetelőként működik!

A chevron minta korunk egyik modern motívuma - a narancs alapú függönyön lévő fehér cikkcakkok a lakás díszítésére és lelkünk felmelegítésére egyaránt jók!

Next Multi Stripe függöny modern nappalikba - a semleges króm színű karnison lógó zöld függönyt lime és fukszia csíkok teszik még bolondosabbá!

Bármelyik egyszerű szobából életvidám helyiséget varázsolhatunk ezzel a fodrozott függönnyel, amelynél a különböző színárnyalatú részek egymásra rétegződése különleges látványt ad!

Az Ikea ezt jól eltalálta! A Malin nevű függöny felvidítja a szürke hétköznapokat a nappalival együtt, hiszen pink, lila, zöld, sárga és fehér mintáival derűs élményt biztosít!

A virág mintákkal hímzett piros műselyemből készült függönynek nemcsak a megjelenése különleges, hanem a kialakítása is, hiszen alul és felül is bújtatós, így mi döntjük el, hogy a függöny felrakásakor alulra vagy felülre kerüljenek a virágminták!

A lila ágyvéghez tökéletesen illeszkedik a lila függöny, amely nemcsak derűsebbé teszi a hálót, hanem fényt is enged át a könnyű, légies anyagú firhang!

Az aszimmetrikusan elhelyezett függöny dekoratív kivitelezést takar, amelyben a kétféle sárga (narancs és citrom) egészen napsütésessé teszi a komor délelőttöket is.

Az aszimmetrikusan elhelyezett függöny dekoratív kivitelezést takar, amelyben a kétféle sárga (narancs és citrom) egészen napsütésessé teszi a komor délelőttöket is.

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: árnyékoló blog függöny hálószoba nappali színes

Asztali nézet megjelenítése