Cimke - led világítás

A(z) led világítás cimké(k)hez kapcsolódó bejegyzések listája. (Mutassa az összes taget! »)

A találatok szűkítése további cimkék segítségével:

Félkör alakú medence színes fényeffektussal

2016. július 07.

A medence önmagában is a kikapcsolódást szolgálja, legyen szó akár egy buborékokkal telt pezsgőfürdőről, akár egy meleg vizes ülőmedencéről. A felüdüléshez még inkább hozzájárul, ha a medence kellemes környezetben helyezkedik el. A kültéri medencék általában a kert forgalmas, ámde mégis intim szférájában helyezkednek el. A nappali vagy a lakás közelsége még inkább társasági hellyé formálja a medencét, amelyben így nem csak a családtagok, hanem akár a barátok is megmártózhatnak.

Vajon hiányozhat-e még valami, ha megvan a medence, víz is van benne, van hozzá jó társaságunk és kellemes környezetünk? Mint világítástechnikával foglalkozó webáruház, természetesen a víz alatti fényeket tudnánk még kiemelni, amellyel jelentősen meg lehet változtatni egy medence hangulatát! Nem mellesleg a fényekkel éjszaka is élvezhetjük a fürdőzést, amelyet a különleges fényeffektek még elvarázsoltabbá tehetnek!

A bolgár Hotel Kamelia spa részlegében járunk, ahol egy félkör alakú medence várja a meleg vízben ázni vágyó vendégeket. Nemcsak a vizes fények, hanem a mennyezeti rejtett világítások is mutatósak!

A medence széle fehér kövekkel van lerakva - természetességet közvetít, miközben diszkréten elrejti a feszített víztükörhöz kapcsolódó túlfolyó csatornáját.

Látható, hogy a szálloda nemcsak a víz alatti színes fényeffektusokkal próbálja lenyűgözni klienseit, hanem a téglaburkolatban kialakított falfülkék is hangulatfényekkel vannak megturbózva!

Zöld lett a víz a medencében - az RGB LED medencelámpa néhány gombnyomás után máris zölddel világít, amely így megfesti az egész medencét!

Ha már most elnyerte a tetszését a színes fényeket adó víz alatti lámpa és lenne hová beépíteni (mert most készül a medence vagy épp le van engedve a víz belőle éves karbantartás miatt), akkor ajánljuk a kínálatunkban szereplő V-TAC IP68 LED medencelámpákat, amelyből fehér fényt adó és színváltós fényt adó típus is elérhető. A fehér fények a mindennapos használat során is elegánsak, egy medencés partit vagy hétvégi bulit azonban könnyen feldobhatnak a színváltós világítások is!

A medencékben már eddig is alkalmaztak különböző világítótesteket és PAR56 halogén izzókat, azonban a LED technológiának van egy nagy előnye a halogénnel szemben: az alacsonyabb energiafogyasztás. Mindemellett az élettartama is hosszabb a LED világításoknak, függetlenül attól, hogy egyszínű vagy változtatható színű lámpát építettünk be.

Medencelámpa piros fénnyel - az RGB lámpatest színváltós, de nemcsak egy fényt, hanem fényjátékot is megjeleníthetünk, így a piros után nem sokkal a lila fog világítani.

Az általunk forgalmazott led medencelámpák távirányítással is vezérelhetőek, így a ki-bekapcsoláshoz, a színek közötti választáshoz és a fényjáték programok indításához nem kell bemásznunk a vízbe.

Hotel Kamelia melegvizes medencéje színváltós LED lámpákkal, amelyek a víz alatt elhelyezve csodásan átfestik a színtelen vizet is!

Ilyen szép királykék fényt is kihozhatunk az RGB lámpákból, amelyek színkeverés útján még számos már árnyalattal is képesek világítani!

A szálloda erkélyéről csodás látvány tárul elénk! A kültéri medencékbe beépített színváltós vízi lámpák az egyik fürdő vizét zöldre, a másikét pirosra színezték!

A vízen és a vízben megcsillanó ledes fényektől szemgyönyörködtető a látvány, különösen sötétedés után! A kerti medencébe telepített fényforrások nemcsak hangulatfokozóként, de akár tájékozódó fényként is szolgálhatnak este és éjszaka. Mindemellett elég kitekinteni a ház ablakából és láthatjuk, milyen tetszetős a színváltós világításokkal felvértezett medence, mely hol pirosan, hol zölden, hol rózsaszínen tűnik ki a zöld gyep vagy a térburkolat közül!

Az IP68 védettségű elektromos termékek bírják a víz alatti működtetést, ezáltal a medencelámpák és a medencelámpákhoz alkalmas lámpatestek ilyen védettséggel kell rendelkezzenek. A V-TAC kínálatában is találhatóak már ledes medencelámpák, melyek között az egyszerű fehér fényű medencelámpák és a színváltós RGB LED medencelámpák is elérhetőek. Ezeket a termékeket nem tartjuk raktáron, így érdemes néhány héttel a beruházás-kivitelezés megkezdése előtt megrendelni a medence világításhoz szükséges alkatrészeket!

Hozzászólok!

Cimkék: blog hideg fehér kert világítás lámpatest LED LED lámpa led világítás medence meleg fehér RGB színes világítás

Stukkóban futtatott LED hangulatfények

2016. július 05.

A stukkós LED világítások népszerűsége töretlen, hiszen webáruházunkban is naponta több alkalommal értékesítjük ezeket a termékeket! A polisztirol rejtett világításos díszlécek egyszerűen felrakhatóak, de talán a LED fényszalag bekábelezése és bekötése igényel némi szakmunkát, melyben egy villanyszerelő szívesen segít. Mindettől függetlenül sokan kezdenek bele és a végén megelégedéssel fogadják a LED hangulatfénnyel felturbózott és megújult belső teret!

A rejtett világítással könnyedén átformálhatjuk a helyiséget! A lágy fények barátságosabbá teszik a belső teret, ráadásul piciny fényt is biztosítanak a relaxáló tevékenységekhez!

Magyarországon sokan raknak fel díszlécet a mennyezethez, néhány profil oly módon van kialakítva, hogy fényt is lehessen bele fektetni!

Polisztirol fényléc LED szalaggal - a stukkó egyszerre zárja le a gipszkarton szélét és vezeti el magában a hangulatról gondoskodó háttérfényt!

Lássuk mi kell a világító stukkóhoz? Egy rejtett világításos profil és LED fényszalag, valamint működtető tápegység a led csíkhoz. Természetesen a munkaerőről se feledkezzünk meg, hiszen anélkül ezek az eszközök csak kihasználatlan tárgyak lenének!

Nem csak polisztirol és gipsz vagy műkő lehet a rejtett világításos díszléc alapanyaga, hanem akár fa is! A képen látható profilt fénylécnek is nevezik az asztalosok, de hazánkban inkább csak konyhabútorokon alkalmazzák!

A LED szalag stukkóba beragasztása nem mindig egyszerű. Kell hozzá némi türelem és minél ügyesebb kezek, de a végeredmény elkészültével mindenki örülni fog az új hangulatfénynek!

Ez a bácsi nem szívbajos, hanem villanyszerelő! :) Ha már kész van a stukkó festése és a kábelezés, akkor már csak a LED világítás bekötése várat magára. Ahogy végez a bácsi, megszépül a nappali a világító stukkótól!

A rejtett világításos stukkókat már Olaszországban és Franciaországban is kezdik megismerni, nem csak a magyarok szeretik tehát a rejtett világítással felturbózott nappalikat! :)

A stukkós rejtett világításokhoz a 2.4W/m és a 4.8W/m LED szalagok fénye is elegendő, hiszen általában a szoba teljes kerületén végig vannak futtatva, ezáltal jelentős fényt biztosítva a helyiségben!

Egyedi lett a nappali a stukkós led világítástól, melynek erős fényében a falon elhelyezett festményeket is jól megnézhetjük magunknak!

Webáruházunkba nemrég érkeztek az Elite Decor rejtett világításos termékei: Tesori díszlécek. Ezek a profilok gyárilag úgy vannak kialakítva, hogy abban a LED szalag mellett a kábel vagy egy kisebb kábelcsatorna is elvezethető legyen.

RV-jelű díszléceink közül az RV-01-A és az RV-07-A típus a legkedveltebb, köszönhető ez gazdaságos árának, valamint a legtöbb enteriőrhöz illeszkedő kialakításának.

Ha már igyekszünk sorra venni a kellékeket, ne feledjük a LED csíkot sem. Az, hogy színben ki-milyet választ, az saját ízlésen alapul. A háromféle fehéren kívül még piros, kék, zöld, sárga fényű LED csíkot is vásárolhatunk, de ha mindez mégsem lenne elég, akkor rendelkezésre áll egy speciális típus az RGB, azaz a színváltós LED. Szinte mindenféle színt megjeleníthetünk vele, akár fényjátékokat is lefuttathatunk, így a szivárvány bármely színét a házba csempészhetjük!

A döntéshozatal előtt át lehet nézni a különböző képgalériákat, gipszkarton-szerelők és festők honlapjait, lakberendezési magazinokat, mégis fotón nehéz visszaadni azt a látványt, amelyet egy rejtett világítással felszerelt szobában átélhetünk! Ha van lehetőség, legalább néhány méternyit érdemes a szobába beszerelni, ezzel is hangulatosabbá és otthonosabbá tehetjük lakhelyünket!

Hozzászólok!

Cimkék: blog díszléc hangulatvilágítás LED LED szalag led világítás rejtett világítás stukkó

Fürdőszobai LED-es rejtett fények

2016. június 22.

A LED szalag a fürdőszobából sem maradhat ki! Legyen szó kellemes dizájnelemről, romantikus háttérfényről, fürdőzést segítő halvány világításról vagy akár mennyezeti fővilágításról, a LED szalagok a tisztálkodásra szánt helyiségben is megállják helyüket. A vizes környezet miatt ide jellemzően cseppálló és vízálló, 12 voltos fényszalagokat szoktak alkalmazni, melyek látványban és szerelés tekintetében is szinte megegyeznek a bevonat nélküli beltéri típusokkal!

Fürdőszoba led hangulatfényben: a polc és a szekrény aljára ragasztva melegfehér fényszalagok gondoskodnak a különleges látványról.

A fürdőkád oldalában elhelyezkedő mozaikkal burkolt falfülkék és a kád alja is hidegfehér fényű, vonalfényes led világítást kapott, amely igazán modernné és egyedivé teszi a fürdőt!

Kis pénzből kis led! Kevesebb, mint másfél méternyi LED csík kellett a tükörhöz, mégis megbolondítja a látványt és a légkört is!

Egy 21. századi futurisztikus fürdőszobában a formatervezett csillár mellől a LED csíkfény sem hiányozhat!

Az izgalmas falburkolatokat jól kiemeli a falmosó fény, mindemellett egy zuhanyzóban kifejezetten relaxáló-lazító élménnyel gazdagíthat a sejtelmes megvilágítás.

Akár most készül a fürdőszoba felújítására, akár nem, a lapos LED szalagokkal egyszerűen díszítheti a helyiséget! Felújítás előtt gipszkartonba, díszlécbe, bútorba, falba, csempeburkolatba is be lehet szerelni a flexibilis LED szalagot, így exkluzív élményt adva a fürdőszoba látogatójának-használójának. Felújítás után is találhatunk némi helyet, ahova kevés LED csíkot rakva könnyen feldobhatjuk a hangulatfénnyel a fürdőt, pl. zuhanyzó teteje, fürdőszobatükör kerete, szekrény teteje.

A krémes és föld színű árnyalatokhoz tökéletesen passzolnak a melegfehér fények, melyek ez esetben a gipszkarton álmennyezetben kerültek elhelyezésre.

Hidegfehér SMD LED szalagok fürdőszobai rejtett világításhoz. Ha alu profilba van építve, akár beltéri szalagot is választhatunk!

A tetőtérben lévő csapott falak is változatos lehetőséget adnak a LED szalagok elhelyezésére, így a vízszintes-függőleges-ferde síkokon végigfuttatott vonalfények látványosan keretezik a fürdőszobát!

A padlóba süllyesztetten elhelyezett fürdőkád modern tervezés eredménye, akárcsak a lépcső alatt elhelyezkedő LED szalag is, amely a hangulatról és a biztonságos közlekedésről egyaránt gondoskodik.

Egyszerű eleganciát sugalló LED szalagos fürdőszoba, amely családok és egyedülállók számára is praktikusan használható! A melegfehér LED világítás megkoronázza az egész helyiséget!

A LED fényszalagokból legtöbben a fehér fényű típust ismerik, de nem muszáj ennél leragadni. A háromféle fehér egyébként máris nagy szabadságot ad: a melegfehér ledsor bizalmas jellegű, barátias szín; a hideg fehér fényszalag inkább a modern otthon kiegészítője, a természetes fehér led csík pedig azoknak lehet jó választás, akik nem tudnak a két szín között dönteni és egy arany középútban hisznek :)

A másik népszerű választás fürdőszobai led szalagból a színváltós típus. Ez az RGB LED szalag, amely egy megfelelő vezérlő segítségével a szivárvány számtalan színárnyalatát megjelenítheti a rejtett világítás keretében, így exkluzívabbá téve a fürdőhelyiséget, tusolót vagy mosdóhelyet!

Hozzászólok!

Cimkék: blog fürdőszoba hangulatvilágítás hideg fehér LED szalag led világítás meleg fehér rejtett világítás világítás

Éjszakai hangulatfények a kertben

2016. június 16.

Nyáron sokáig van világos, éppen ezért sokat tartózkodunk kint a kertben is! Este 9-10 után azonban Európában is besötétedik, szükségszerű tehát valamilyen világítást a kertben is alkalmazni, hogy lássuk merre járunk vagy hogy jobban érezzük magunkat! A ledes vonalfények és a különböző kerti lámpák együttes vagy külön-külön történő alkalmazása során látványos hatást érhetünk el, így még szebb lehet a kert!

Este is látványos a LED csíkkal megvilágított járdaszegély! Az IP65 vízálló fényszalagok a sétálóutak mentén vagy alacsony támfalaknál is jól használhatóak.

Hangulatfények szalonnasütéshez és kerti partikhoz: a padok alatt elfuttatott LED szalag kitűnő háttérvilágítást ad a tűz fénye mellett is.

Modern kert japán lámpákkal, csobogóval, zöld bambuszokkal, gabion kőfalakkal, tiki bárral és természetesen éjszakai fényekkel. A növényeknél melegfehér, a bárszékeknél hidegfehér fényszalagot használtak.

Az amerikai irodaépület előtt hatalmas park terül el, mely a vonalfényeknek köszönhetően éjszaka is pazar látványt biztosít!

A talajba süllyesztett fények kiválóan kiemelik az oszlopokat, így lesz a dekorációs világításból praktikus háttérfény!

A lépcsőkön való biztonságos közlekedés végett mindig javasolt világítást alkalmazni, viszont egy színes fénnyel hangulatot is teremthetünk!

Lebegő kerti pad, alján kb. 2 méternyi hidegfehér led szalaggal.

A japánok sem feledkeznek meg a kültéri hangulatfényekről - sötétedést követően az utcai padok alatt is fénycsíkot pillanthatunk meg az irodaház előtti téren.

Egy bécsi szálloda kerthelyiségében sem feledkeztek meg a fényekről! Az állólámpák sötétedés után biztosítják a világosságot a vendégek számára.

A szögletes állólámpák modern megjelenésűek, a lefelé irányított fénysugár pedig rendkívül diszkrét fényt ad a sötétben is!

Kültéri nappali led szalagos hangulatvilágításokkal - a 21. századi kerttervezők egyre inkább ilyen berendezésben gondolkodnak!

A kert otthonossá tételében persze nem csak a kültéri világítások játszanak közre, bár jótékonyan hatnak a hangulatunkra. Egy sötét kertben az emberek többsége fél, a világítás tehát biztonsági szempontból is fontos, nemcsak dekorációs szerepe miatt.

Másrészről egy kert sokkal barátságosabb lehet az általános berendezkedésétől pl. hintaágy, kerti pihenő, sörpad, grillező vagy szalonnasütő, stb. és a kerti növényzettől is. Amennyiben kertje már csak a zöldellő növényekre vár, tekintse meg kertészeti részlegünket is, ahol sövények, bokrok, virágos díszcserjék, örökzöldek és lombhullató élőlények is megvásárolhatóak: Üdekert Webáruház.

Hozzászólok!

Cimkék: blog kert kert világítás LED szalag led világítás

Árumegvilágítás polcra szerelt LED csíkkal

2016. május 27.

Az üzletekben, kereskedelmi létesítményekben is fontos szempont a minél alacsonyabb költség, amelyet a világítás korszerűsítésével is megvalósíthatnak. A LED fényforrásokkal akár 80-90%-kal is kevesebb áramot használhatunk fel a világításra, mint a halogének esetében, továbbá kevesebb cserét igényelnek, ezáltal a karbantartásra fordított kiadás is csökkenthető.

A bejegyzésben ezúttal a led szalagos polcvilágításokról ejtünk néhány szót, amelyekkel nagyon szépen kiemelhetjük az állványokon lévő termékeket. Legyen az a mindennapokban szükséges üdítő, keksz, tej vagy szalámi majdnem olyan dekoratív a LED csíkok fényében, mintha aranyrudak, de legalábbis ékszerek, órák hevernének ott :)

Természetesen ennyire nem szépíti meg a valóságot a LED szalagos polcvilágítás, de lássunk néhány képet, hogy milyen végeredményt lehet elérni egy boltban, trafikban vagy butikban!

Az ékszerek, órák, bizsuk látványa még fenségesebb, ha csillogást adó világítással támogatjuk meg. Az üvegpolc felső felén 5050-030 típusú hidegfehér LED csík látható.

Parfümök és szépségápolási cikkek megvilágításához is használható a LED, itt a polc hátuljába, a fal felőli oldalon rögzítették a melegfehér LED szalagot.

Koktélbár RGB LED világítással - a színváltós fények kifejezetten illeszkednek egy bár, klub belső berendezéséhez, hiszen így még változatosabbá tehető a buli!

Rugalmas Osram LED szalagok világítják meg a női butik polcait, amelyek így modern módon hívják fel a vásárló figyelmét a termékre.

Egy átlagos élelmiszerboltban is el kell adni az árut, ha más nem, egy kis dizájnos világítással megturbózva talán még inkább felfigyelnek a vásárlók!

Az óraüzlet jellemzően zárható vitrinekből áll, amelyet a mennyezeti fények nem tudnak bevilágítani. A helyi világítások LED szalaggal készültek.

A csokoládésdobozok a polc felső részébe szerelt LED csíktól válnak jól láthatóvá, míg az általános fényt a mennyezetről irányított fémhalogének adják.

Ledes világító egységek egy ékszerüzlet polcain.

Könyvek, prospektusok, képeslapok és egyéb papíráruk is jól megvilágíthatóak a folyamatos fényt adó LED szalagokkal.

Hidegfehér fényű, bevonatos LED szalagok és powerledes spotlámpák világítják meg a fehér arany garnitúrákat.

Az üzleti világításoknál elsősorban a természetes fehér színhőmérsékletű LED csíkokat, valamint a hidegfehér fényű LED sorokat használják leginkább, melyek jól illeszkednek például az ezüstös csillogású fémekhez. A hidegebb fények rendelkeznek talán a legnagyobb kiemelő hatással, ugyanakkor egyes termékek kifejezetten a melegfehér fényű LED szalagokat igénylik, mint például a sárga arany ékszerek. Mindemellett minden igény szerint változtatható és ha úgy tetszik, a színváltós RGB szalagot választjuk, amellyel akár üvegtárgyak, partykellékek, elektronikus eszközök megvilágításakor is dekoratív eredményt érhetünk el!

Hozzászólok!

Cimkék: blog LED LED szalag led világítás polc világítás rejtett világítás világítás

Ledesítés után: milyen az új LED izzó fénye?

2016. május 09.

A hagyományos izzók kora kezd lejárni, ennek leginkább az az oka, hogy az elmúlt évek során sokat fejlődtek a ledes lámpák. A halogén izzókhoz hasonló színhőmérséklet és fényteljesítmény biztosítása egyre nagyobb bizalmat ébreszt a LED lámpák iránt, így egyre több helyen találkozhatunk a ledekkel.

A háztartásokban alkalmazott hagyományos fényforrásokat és kompakt fénycsöveket is egyre inkább kiüti a nyeregből a LED lámpa, amely kevesebb áramot fogyaszt, ráadásul egyre többféle formában fedezhetjük fel a kínálatban. Ez által nemcsak nyitott csillárokban és nagy méretű lámpatestekben alkalmazhatunk ledet, hanem akár apró konyhavilágítókba is megtalálhatjuk a halogén izzók kicsi alternatíváját.

Lássuk ki-hogyan tudta lecserélni a hagyományos izzót ledre vagy milyen teljesítményűt választott a régi lámpa helyére? Egyes esetekben azt a következtetést is levonhatjuk, hogy habár az áramfogyasztást nem sikerült csökkenteni, de a ledtől jobbak lettek a szobában a látási viszonyok, vagy éppen sikerült olyan ledes fényforrást találni, amely dekoratív megjelenésű és így bátran villoghatunk vele egy nyitott lámpatestben is!

A halogén izzók és a kompakt fénycsövek ideje lejárt, elkezdődik a LED korszaka! Vagy mégsem? Van-e olyan jó a LED lámpa, mint a korábbi fényforrások?

A munkahelyi folyosón kompakt fénycsöves armatúrát cseréltek LED panelre. Habár a fogyasztás nem csökkent, a fényviszonyok sokat javultak és kevesebb karbantartást is igényel majd a LED, mint a fénycső.

Konyhai háromszöglámpa 20W G4 halogén beszúrós izzóval - na ez se sokáig lesz már így.

A halogént DIP ledes G4 lapkára cserélték, de ma már jóval nagyobb fényt ad az SMD LED-es változat. A 12 voltos égőknél mindenképpen ellenőrizzük a működési feszültséget, nehogy a 12V DC igényű tápot egy AC trafóra kössük!

A mennyezeti spotlámpában most még egy 9W GU10 kompakt fénycső világít, de már nem sokáig. Találtak helyette jobb alternatívát!

A powerledekkel szerelt GU10 LED izzó még a kompaktnál is kevesebbet fogyaszt. A 9 wattos spot fénycső helyett egy 5 vagy 7 wattos LED is megteszi, de nem kell neki bemelegedni és kedvünk szerint kapcsolgathatjuk!

A kristálycsillár is ledesítve van már. Az E14 foglalatú, hidegfényű COG LED lámpától a csillár is szép, illetve látni is lehet a szobában!

A gyertyatartó formájú asztali lámpában 3 wattos E14 láng alakú LED izzók vannak beszerelve. Az arany foglalatos égő passzol a lámpatest arany színű talpához is.

A 10 wattos Philips LED lámpa egy 60 wattos hagyományos izzó fényét tudja produkálni, így bátran lecserélhetjük a konyha, nappali izzókat, vagy egy állólámpa fényforrását is, ahogyan a képen látjuk.

Az otthonokban leginkább E14, E27 és GU10 foglalatú izzókat találunk. Ezek a fényforrások házilag is egyszerűen cserélhetőek, hiszen néhány mozdulat kicsavarni és becsavarni a lámpát. Célszerű minden esetben áramtalanítani a hálózatot, ezzel is eleget téve az érintésvédelmi szabályoknak. Az E14, E27 és GU10 foglalatú LED izzók cseréjekor a méretet érdemes még a vásárlást megelőzően ellenőrizni, hogy biztosan beférjen az új LED lámpa a régi hagyományos égő helyére! Webáruházunkban nagy választékban találhat LED fényforrásokat különböző foglalattal: E14, E27, GU10, G4, G9, GU4, GU5.3, GX53, AR111, R7s LED égők.

Hozzászólok!

Cimkék: blog hálószoba konyha LED LED lámpa led világítás mennyezet nappali

Rejtett világítás üzletekben led szalaggal

2016. április 25.

Bármilyen környezetben is legyünk, a világításokkal és fényekkel könnyen lehet hangulatot teremteni, vagy éppen komorrá tenni a helyiséget. Természetesen mi igyekszünk a fények hangulatteremtő erejére koncentrálni, ezért próbálunk minél több fotót összegyűjteni arról, hogy milyen látványban is lehet részünk, ha egy hangulatvilágítással díszített szobába megyünk.

A hangulatvilágítások egyik legfőbb eszköze 2016-ban is a led szalag, amely olcsó, kevés áramot fogyaszt, törpefeszültségről működik és kiváló fényt ad. A városunkban például a kormányablak irodájában találkoztunk a feliratot hátulról megvilágító led világítással, de már a patikában is LED szalagos polcvilágítást szereltek fel! Cipőboltok, édességboltok, ruházati üzletek, szolgáltató vállalkozások is egyre többet alkalmazzák a LED szalagokat, polcon, szekrényen, mennyezeten vegyesen!

Joyce butik férfi ruhásüzlet - a próbafülke bejárata fölött hangulatos rejtett világítás húzódik.

A gyerekruhaüzlet színes öltözékei és az eperre hasonlító fonott kosár-dekorációk között nehezen vesszük észre a modern fényeket, amelyek a polc tetejébe süllyesztett LED fénysortól erednek.

Egy berlini cipősbolt hosszúkás üzletében a két oldalra rendezett polcok megvilágítását citromsárgának ható LED fényekkel valósították meg.

Édességbolt energiatakarékos ledekkel - a kimérős gumicukrok feletti polcba süllyesztett LED csíkok megvilágítják a színes nassolnivalót!

A rejtett polcvilágítás és mennyezeti hangulatvilágítás nemcsak a kereskedelmi egységekben, hanem egy magánlakás konyhájában is igencsak dekoratív, éppen ezért nagyon kedvelt a lakosság körében is!

Kreatív és dekoratív berendezésű táskaüzlet: a falfülkék önmagukban is kiemelik az egyes modelleket, a táskák felé szerelt led csíkkal viszont még inkább kiemelhetjük ezeket a ruházati kiegészítőket!

Biondini Párizs: az exkluzív cipőboltban az áruvilágításhoz is exkluzív fényforrást választottak a hidegfehér led szalagok személyében.

Az illatszerboltban mindkét üzletvilágítási formát megtalálhatjuk: az általános fényeket fémhalogén izzós mélysugárzós lámpatestek bocsájtják ki, míg a hangulatvilágításról a gipszkarton peremén végigfuttatott hidegfehér fényű LED csíkok biztosítják.

A ruhatisztító trapéz alakú pultja és az üvegportál feletti terület kapott dekorvilágítást, melyhez melegfehér LED szalagot használtak fel.

A hűtött áru megvilágítására is alkalmas a LED, így kiváló fényforrás a tejespultba vagy a felvágottas pultba is!

Az üzletekben, bevásárlóközpontokban, ruhásboltokban, cipősboltokban, drogériákban, de akár építőanyagot forgalmazó bemutatótermekben is egyre többet találkozhatunk a hangulatfényekkel. A kisebb-nagyobb méretű helyiségekben legtöbbször gipszkarton szerkezeteket alkalmaznak, amelyekben van is lehetőség a világítások elhelyezésére - legyen szó akár led szalagos rejtett világításról vagy LED paneles általános világításról. Keressék bármelyik megoldást is, igyekszünk segítséget nyújtani mind a kialakításban, mind a termékek beszerzésében!

Hozzászólok!

Cimkék: blog bútorvilágítás gipszkarton hangulatvilágítás LED szalag led világítás polc világítás rejtett világítás üzlet világítás

Ruhák led világításban

2016. március 31.

A LED csíkokkal gyerekjáték a szekrénybelsők fénybe borítása! A kisméretű, kevés helyet igénylő LED szalag szinte bárhol elfér és olyan erős fénye van, hogy képes bevilágítani a bútor tartalmát. A fényben kiválaszthatjuk a legszebb ruhánkat az estélyi táncmulatságra, a mindennapi munkába járáshoz vagy egy hétvégi családi ebédre is.

Nézzünk néhány megvalósítási ötletet a szekrénybe beépített LED világításokról, amelyekkel fényt csinálhatunk a sötét szekrénybe!

A vállfatartóba szerelt led szalag az egyik legpraktikusabb módja a szekrényben lévő ruhák világításának.

A szekrény belső oldalán függőlegesen felragasztott fénycsík láttatni engedi a férfi zakókat és a női estélyi ruhákat is!

A ruhásszekrény tetejébe átlósan építették be a LED szalagot, így még nagyobb területet tud bevilágítani és még kevésbé sötét szekrénybelső.

Ruhásszekrény fények: amikor még a LED-ek drágák voltak (vagy még nem is voltak), akkor a hagyományos mini izzókkal szerelt fények közül lehetett választani. A halogén megoldások is mutatósak ugyan, de magas fogyasztásúak és melegednek is.

Egy ügyes férfiember szerelte be a polcok felé a led szalagot, így sötétben is ki tudja választani a megfelelő inget és nadrágot!

Három ajtós szekrény teletömve ruhákkal - rengeteg öltözékből lehet válogatni, így itt nagyon hasznos a fény!

Speciális vállfatartó rúd ledes világítással - irányított fény közvetlenül oda, ahol szükségünk van rá!

A Paulmann valamely világítástechnikai terméke szolgáltat fény a tetőtéri gardróbszobában.

Bútorlapba bemart alumínium sín opál takaróval, alatta LED szalaggal - esztétikus, helytakarékos és praktikus megoldás.

A LED csíkok csekély hőt termelnek, így fa szekrényekbe, bútorlapból készült bútorokba, de akár gipszkarton lapokból kialakított ruhatároló megvilágításra is használható. Hatalmas színválasztékban és különböző teljesítménnyel kaphatóak a LED csíkok, így az eltérő bútorméretekhez (pl. cipőtároló, kabáttároló, polcos szekrény, akasztós szekrény) jól lehet alkalmazkodni. LED szalag a webáruházunkból is vásárolható, a teljes választékot itt találja: Öntapadós LED szalag.

Hozzászólok!

Cimkék: alumínium profil blog bútorvilágítás LED szalag led világítás

Csillagként fénylő ledek a plafonon

2016. február 15.

A csillagos égbolt világítások olyan különleges látványt nyújt, hogy sokan el sem tudják képzelni nélküle az otthont. Főként a hálószobában és a gyerekszobában szokták beépíteni, de kiváló dekorációs jelleget ad nappali mennyezetén, kültéri filagória vagy terasz plafonjába süllyesztve, mindemellett wellness szállodák spa részlegeiben is találkozhatunk ilyen hangulatos fényt adó pici fényforrásokkal.

Csillagos égbolt kivitelezéséhez tudunk egy praktikus és szuper terméket ajánlani, amely LED, tehát rendkívül keveset fogyaszt: led csillagos égbolt a Kanlux Oyo LED termékével. Mindemellett IP68 szintű védettséggel rendelkezik, ezáltal bátran tehetjük víz közelébe, párás helyre, kültérre is, tehát nem ritkán találkozhatunk hasonló megvalósításokkal medencetérben, gőzkamrákban vagy egy családi fürdőszobában!

Kortárs fürdőszoba modern káddal és csillagos égboltot idéző mennyezeti LED világítással.

A gőzfürdőkben, szaunákban is gyakran találkozni hangulatvilágításokkal, melyek közül a csillagos égbolt fények népszerűek, mutatósak és viszonylag kevés karbantartást igényelnek.

Gipszkarton sziget hangulatfénnyel? Kanlux Else lámpatestek és melegfehér fényt adó halogén izzók alkotják a csillagos égboltot.

Gipszkarton sziget hangulatfénnyel: Kanlux Else lámpatestek és melegfehér fényt adó halogén izzók alkotják a csillagos égboltot.

Nemcsak a plafonba szereltek csillagfényeket, hanem az ágy melletti ferde falra is telepítettek fénypontokat, amely külön kapcsolható éjszakai fényként is alkalmazható a gyerek hálószobájában.

A fürdőszobai csillagos plafon is rendkívül népszerű, hiszen bármikor feldobhatjuk a fürdőzést-otthoni pancsolást.

A fa deszkákon is mutatósak a csillagként fénylő ledek, mely kivitelezéséhez a Kanlux Oyo LED-ek is tökéletesek!

A mozi teremben, otthoni házimozi szobában is fel kell készülnünk csekély fényt adó háttérvilágítással, erre is jók a ledes csillagfények.

Gyermekszoba és csecsemőszoba díszeként is felhasználhatóak az optikai szálas világítások, ahogyan a képen látható módon is felhasználták azokat!

A hotelszoba dekoratív berendezésére a koronát a plafonon lévő sárgás fénypontok halmaza teszi fel, mely hangulatosabbá és intimebbé teszi a helyiséget.

Régebben persze halogén fényforrásokkal is meg tudták valósítani az apró pöttyökkel világító mennyezetet, melyhez egy kisméretű, kör alakú lámpatest (Kanlux Else fém foglalat) és egy szintén apró, de annál nagyobb fogyasztású és működés közben jelentős hőt termelő fényforrás (G4 halogén izzó) szükségeltetett.

A másik népszerű megoldás csillagos mennyezetre az optikai szálas világítás. Ezek a hosszú kábelek a végein világítanak, viszont számos különböző színű fénnyel megvásárolhatjuk őket. Így például a webáruházunkban kapható típus RGB, azaz színváltós, így kellemes színeket és fényjátékokat is megjeleníthetünk az apró fénylő pontok segítségével.

A fenti megoldások mindegyike süllyesztést igényel, azaz szükségünk van valamilyen felületre, amelybe beépíthetőek ezek az apró fények. Általában gipszkarton álmennyezeteknél találkozhatunk velük, de bárhol is legyenek elhelyezve, díszvilágításként kitűnő látványt nyújtanak. Korábban is posztoltunk már csillagfényes hangulatvilágításról, így képeket itt is megtekinthet: Csillagos égbolt LED világítás képekben.

Hozzászólok!

Cimkék: blog csillagos égbolt csillagplafon gipszkarton halogén hangulatvilágítás Kanlux Oyo LED LED led világítás mennyezet

Melegfehér ledszalagok beltéri dekorációhoz

2016. február 02.

A melegfehér fényű LED világítás a legnépszerűbb a beltéri dekorációs fények között! Kellemes sárgás fényével tökéletes kiegészítője otthonoknak, családi lakásoknak és bensőséges élettereknek, mellyel modernebbé is teszi az egész házat. Mindemellett a kereskedelemben és üzleti életben is gyakran alkalmazzák, legyen szó egy tárgyaló háttérvilágításáról, akár egy üzletben lévő bemutatóvitrin megvilágításáról!

Ha kedvet kaptunk volna a megvalósításhoz, akkor ajánlanánk egy kis LED szalagot a kínálatunkból: SMD LED szalagok melegfehér színhőmérsékletben.

A LED szalagokkal kiválóan dekorálhatjuk a beltéri helyiségeket, legyen szó konyha, nappali, gyerekszoba, hálószoba vagy üzleti környezet díszítéséről!

Mennyezeti rejtett világítás egy családi házban - a meleg fehér színhőmérsékletű fénytől bensőségesebb az egybenyitott tér.

A konyhai pultvilágítás során felhasznált meleg fényű led szalag akár háttérvilágításként is szolgálhat vacsoránál!

A fa anyaghoz és tölgy-bükk-fenyő mintás bútorlaphoz is jól illeszkedik a melegfehér fény - itt például egy recepciós pultot díszítettek a fénysorral.

Sok üzletben már led világítással árulják az ágyakat, megfelelve a 2016-os év lakberendezési igényeinek! A fekete ágy keretén helyezkedik el a melegfehér led csík, vezérlése pedig távirányítóval történik.

A fürdőszobai rituálé szinte kívánja valamilyen hangulatvilágítás aktiválását, amely egy tükör fölötti ledszalagos fénnyel is biztosítható!

A japán étterem Puro Blanco pultját is melegfehér LED szalag díszíti. A fény nagyságát távirányítóval tudják szabályozni, így igazítható akár a nappali, akár az esti igényhez.

Balra meleg, jobbra hidegfehér fény - a képszerkesztő programokkal könnyedén prezentálható a színhőmérsékletek közötti különbség, mely ugyan nem a valóság, de hasonlít ahhoz :)

Egy átlagos konyhát is különlegesebbé tehetünk, ha a szekrény tetején néhány méternyi led szalagot futtatunk végig!

Kicsit talán haloványnak látszódik, de még ez is beleesik a melegfehér tartományba, így ez a táskabolt is melegfehér fényű LED dekorációval van felturbózva.

Az ipari stílusú lakberendezés elegáns vonalát valósították meg az 1871 bárban, ahol az indusztriális jelleget a melegfehér fényekkel lágyították.

A sok-sok méternyi melegfehér LED szalag szerencsére gazdaságosan üzemeltethető még egy ilyen hatalmas vendégtérrel rendelkező étteremben is!

A szürke sorostéglával burkolt falrész textúráját kiválóan megvilágítják a melegfehér falmosó fény.

Gipszkartonnal szegélyezett szobafal, melegfényű LED szalagos világítással.

A melegfehér fényű LED csíkokkal számtalan kreatív világítást elkészíthetünk, amelyekkel szebbé és meghittebbé tehetjük a lakásunk belső terét!

A melegfehér LED szalagok közé soroljuk a 2700-3200 kelvin színhőmérsékletű LED szalagokat. Ez a sárgás fény hasonlít leginkább az egykori halogén izzók és kompakt fénycsövek színére, így otthonokba, családi házakba általában ezt vásárolják. A leggyakrabban beltéri dekorációs világítások fontos eleme, úgymint gipszkarton dekoráció, álmennyezet peremvilágítás, szekrény belső világítás, tévé háttérfény, ágy alatti éjszakai fény, stb: Hangulatvilágítások meleg fényű LED szalaggal.

Webáruházunkban különböző led számmal (30-60-120 LED/méter) és különböző LED chippel (3528, 5050, 3014, 2835, 5630 SMD LED) szerelt LED szalagokat tud megvásárolni, melyeket rendszerint készleten tartunk és ezáltal rövid határidővel házhoz is szállítunk: Melegfehér beltéri SMD LED szalagok.

Hozzászólok!

Cimkék: beltéri blog fürdőszoba hálószoba hangulatvilágítás konyha LED LED szalag led világítás meleg fehér nappali rejtett világítás

Melengető hangulatfények pirosban

2016. január 27.

Kedveli a piros színt? És lenne kedve ilyen színnel megvilágítani valamit? Vajon hogy nézne ki, ha a fehér mennyezetre piros színű világítást irányítanánk? Milyen lenne, ha a konyhába csempésznénk be a vöröset? Vagy legyen piros színű egy asztal háttérfénye? A gördeszkán is jól mutat?

Az alábbi képeken piros fényű megvilágításokat lát, amelyek mind elkészíthetőek led szalaggal. Ez a hosszú, keskeny világító szalag nagyszerűen használható a dekorációs világításban, hiszen 12V alacsony feszültségről működik, hátoldala öntapadó ragasztóval ellátott, nagyszerű fényt ad - és egyre olcsóbb. Tekintse meg kínálatunkat, melyben már néhány száz forintos méter ártól vásárolhat LED csíkot:
Piros fényű LED szalag, öntapadós, 12V.

Általában ez a látvány fogadja azokat, akik egy egész tekercs LED szalagot vásárolnak. Szürke antisztatikus tasak, fekete műanyag dobra feltekerve az 5 méternyi hajlékony led csík.

Extra közelről láthatjuk a parázslóan pirosló ledeket, amelyek egymáshoz olyan közel helyezkednek el, hogy fényük már néhány centiméterről egybefüggő fénycsíkká válik.

A vörös bársonyszékekhez és a sötét falakhoz tökéletes választás a kétszintes piros fényű rejtett világítás.

Gipszkarton sziget piros led szalagos rejtett világítással keretezve. Ezzel a színnel felborzolhatjuk a kedélyeket egy hétköznapi vacsora és egy hétvégi buli alkalmával is!

Az italtartó üvegpolc élvilágításához piros led szalagot használtak, amely a bár hangulatát is feldobja!

Ezzel a deszkával a sötétben is száguldozhatunk, a rajta lévő padlót világító ledekkel csak egy sebes fénycsíknak fogunk tűnni :)

Melengető piros fényben úszik az egész hálószoba, köszönhető annak a néhány méternyi piros led csíknak, amit az ágy fölötti falrészre ragasztottak fel.

PC modding piros led sorral. A számítógépesek szeretik megvilágítani a ház belsejét, a piros mellett gyakran választják még a kék színt, amely a műszaki cikkekhez jól passzol.

Milyen lenne a piros led világítás fehér plafonnal? Jól láthatjuk a gipszkartonra fektetett piros ledes szalag vetített fényét a fehér mennyezeten.

A gipszkarton polcok dekorációs világítására kiváló bármely színű led szalag, de ezen a képen a piros fényeket csodálhatjuk meg.

Kültéren is alkalmazhatunk színes világításokat! A különleges homlokzati dombormintákat zöld és piros leddel emelték ki a ház lakói.

Különleges látvány a piros leddel megvilágított konyhai hátfal, amely az egyébként is modern bútornak még exkluzívabb látványt kölcsönöz!

Ledes bútor - a Coca Cola feliratú asztal belső megvilágítása energiatakarékos led, így gazdaságosan működtethető a szórakozóhelyen.

Látványterven szerepel a piros álmennyezeti fény, amelyhez a megvalósítás során legpraktikusabb, ha LED csíkot alkalmaznak.

A LED szalagok adta fényekkel varázslatosabbá tehetjük otthonunkat, így ha módunkban áll, érdemes kihasználni a kis méretű LED világításokat! Ajánlat a piros fénnyel világító termékeinkből:

Hozzászólok!

Cimkék: álmennyezet blog gipszkarton hangulatvilágítás konyha LED LED szalag led világítás nappali piros rejtett világítás világítás

Látni is akar mosogatás közben? LED szalaggal fog!

2016. január 26.

A mosogató egy jellegzetesen sötét pontja a konyhának. Miért? Azért mert helye rendszerint a rendszerint a fal mellett van, egy felső szekrény alatt megbújva. Az ilyen helyekre kiváló a LED szalagos világítás, amely helytakarékos és nagy fénye van, másrészről pedig rendkívül mutatós eredményt érhetünk el vele!

A modern konyhákban sokszor az ablakhoz építik a mosogatótálcát. Ez sem rossz megoldás, mégis majdnem ugyanott vagyunk, mint hajdan nagyanyáink, akik lavórban mosták fel az ételes tányérokat, hiszen nekik is csak a napfény szolgált fényforrásként ehhez a konyhai munkához. A másik újdonság, hogy különálló konyhaszigetbe építik a mosogatót. Ennek előnye, hogy felette könnyen tudunk függesztett világítást elhelyezni, itt tehát van lehetőség a jó látási viszonyok kialakítására.

Világítsuk meg a szekrény alatti területet, ahova a mosogató, tűzhely és egyéb munkaterület esik, lássuk tehát a példákat, miként csinálhatunk fényt a led szalaggal a konyhában!

Egy modern konyhába szinte már csak LED világítást érdemes építeni, ha dizájnos és energiatakarékos pultvilágítást akarunk!

A hosszú vonalfényt adó világításokkal (mint ez a szekrényre utólag felszerelt LED fénysor) a pult minden pontját egyformán világítjuk meg, így mindenhol ugyanolyan fényviszonyok között dolgozhatunk.

A polc aljára ragasztott LED szalaggal fénybe boríthatjuk a munkafelületet, így a mosogatás is egyszerűbb, hiszen minden piszkot megláthatunk!

Ha van áramforrás a közelben, akkor utólag is bármikor szerelhetünk fel pultvilágítást. A LED profilok esztétikus módon takarják el a LED csíkot, így nem kell a csupasz led szalagot bámulni!

A fal melletti asztalfelületen kiváló fény van. Azonban a konyhaszigetnél kizárólag a páraelszívóba épített világítás működik, így este jobban használható háttérfényként, mint munkafényként.

A konyha közepére állított sziget felett csak függőlámpákkal tudunk fényt biztosítani. Miért ne lehetne viszont ebben is LED szalag? Hiszen már az ANRO-nál is többféle aluprofil kapható, amely alkalmas a függesztésre!

A LED szalagok takarás nélkül is alkalmasak a konyhai világítási feladatok ellátására, ugyanakkor lényegesen dekoratívabb és védettebb megoldást jelent, ha alumínium sínbe helyezzük!

Szép, de nem praktikus - vízvető felé felragasztott LED csík csak dekorációs világításhoz alkalmas! Ez nem pultvilágítás, ettől nem fog jobban látni a munkaterületen, így kizárólag hangulatvilágításra ajánljuk!

Egy jól kialakított munkafelület világítás nemcsak a munkára van kihatással, hanem jótékonyan befolyásolja az egész konyha megjelenését!

A fénycsöves bútorvilágítók is szép fényt adnak, viszont sorolásuk alkalmával megtörik a fonyamatos fénycsík. Sokaknak még mindig fénycső van a felsőszekrény alatt, de amíg az ki nem ég, addig nem gazdaságos a ledre történő cserén gondolkodni.

Ha ez a képsorozat kevés volt ahhoz, hogy képet kapjunk a konyhai LED világításról, akkor tekintse meg korábbi blogbejegyzésünket, ahol szintén ez a téma: Konyhai pultvilágítás led szalaggal.

Ha pedig meggyőzték a látottak és szeretne a mosogatóhoz valamilyen erős fényű LED szalagot, amelyel egyenletes hosszanti világítást valósíthat meg, akkor tekintse meg kínálatunkat: Öntapadós, 12V LED fénysorok.

Hozzászólok!

Cimkék: alumínium profil blog hangulatvilágítás konyha konyhabútor LED szalag led világítás pult világítás rejtett világítás

Hol van a LED szalag tápegysége?

2 hozzászólás

2016. január 25.

A LED világítás kialakításával kapcsolatban fontos tudnivaló, hogy a led szalagok jellemzően törpefeszültségről működnek. Ez azt jelenti, hogy 12 volt vagy 24 volt egyenfeszültség szükséges az üzemeltetésükhöz, amelyhez rendszerint egy áramátalakító szükséges, amely a 230 volt hálózati feszültséget átalakítja a lednek megfelelő szintre. Ezt az áramátalakítót különböző névvel találhatjuk meg a webáruházak kínálatában, például LED trafó, driver, tápegység, adapter, stb.

A LED világítás és a működtető egységek összeállításához leggyakrabban szakembert kérnek fel, aki pontosan tudja, hogy milyen hosszúságú szalaghoz milyen teljesítményű tápegységet kell választani és hogy azokat hogyan kell bekötni a helyes és tartós működéshez. A fém házas tápegységeket sokan szekrény tetején, szekrény alatt üzemeltetik, többen gipszkarton álmennyezet szerelhető rekeszébe rakják, mások egyszerűen csak falon kívüli műanyag szerelődobozba rejtik.

Az adapteres tápegységekkel egyszerűbb a helyzet, hiszen a manapság elterjedt LED szettekben minden rendelkezésre áll az azonnali használathoz. A LED szalag és trafó csatlakozók összeillesztése, a dugvilla aljzatba dugása és az elemvédő fólia távirányítóból való kihúzását követően máris élvezhetjük a hangulatos fényeket!

A szettben megvásárolható szalagokhoz konnektorba dugható adaptert adnak, az ilyen hangulatvilágítás üzembe helyezése rendkívül egyszerű és gyors!

A sorkapcsos LED trafókat kizárólag szakember vagy villanyszerelő szerelje, laikusok ne nyúljanak hozzá, mert balesetveszélyes lehet!

A sorkapcsos trafókat akár direktbe is beköthetjük egy villanykapcsolóhoz, de akár dugvillát is szerelhetünk rá, ha érintésvédelmileg jól el tudjuk helyezni a fém házas tápot.

Próbaüzemben a LED tápegység, a színváltós szalag és az RGB vezérlő is, így már el lehet kezdeni a LED szalag beragasztását a végső helyére.

Csak a konyhaszekrény alatt fért el a pulvilágítás drivere, viszont ez nem védett a víz ellen, így a beépítéskor egy dobozra helyezték, hogyha valamilyen oknál fogva víz kerülne a padlóra, akkor azonnal ne ússzon a táp vízben.

A 12V DC feszültséget adó szigetelt trafó két fehér fényszalagot hajt meg tesztüzem gyanánt.

A szekrényben elhelyezett 100 wattos Mean Well márkájú szigetelt kültéri tápegység mellett a LED dimmer is jól megfért, így mindkettő por- és vízmentes, jól szellőző környezetben került beépítésre.

Egy számítógép asztal alját láthatjuk, ahol már folyamatban van a billentyűzetvilágításhoz szükséges trafó kábelezése és beszerelése.

Tápegység a LED profilban: egyes speciális alumínium profilok a LED meghajtók elhelyezésére is helyet biztosítanak, így egy komplett lámpatestet építhetünk a profil+trafó+ledszalag hozzávalókból!

Ha nem dugvillás LED adaptert választunk, akkor talán úgy járunk a legjobban, ha a tápegységet egy szerelődobozba rejtjük, ami legalább kétszer akkora, mint maga a táp, így a szellőzés is biztosított a hosszú élettartam érdekében!

A 230V/DC12V-os stabilizált tápegység nemcsak a 12 voltos LED csíkokhoz alkalmas, hanem a 12V LED spotok, LED modulok, G4-es lámpák működtetéséhez is. Különböző kialakítással kaphatóak, amelyet a laikusok és a szakemberek is használatba tudnak venni.

- műanyag házas LED adapter, DC gyorscsatlakozóval: ezek jellemzően lakossági célra készülnak, a konnektorba dugható dugvilla és a 12V oldalon lévő DC csatlakozó segítségével pedig akár forrasztás nélkül is összeállíthatjuk a LED világítást! Általában fekete színűek és 100-200 cm hosszú vezetékkel vannak ellátva.

- fém házas LED trafók: ipari tápoknak is nevezik, mert folyamatos üzemre is alkalmasak. Dugalj nélküli trafó, bekötése a hátoldalon lévő sorkapcsok útján történik. Jellemzően több DC 12V +- kimenet van rajta, így akár meg is osztható a terhelés. Bekötését csak villanyszerelő végezheti; beszerelése-elhelyezése az érintésvédelmi szabályoknak feleljen meg. Dobozba építéskor hagyjon helyet a szellőzésre.

- vízálló LED tápegység: jellemzően műanyag házban lévő 230V/12V DC transzformátor, amely 10-30 cm hosszú szabad kábelvégekkel rendelkezik. Bekötése szintén szakember feladata. Vizes-párás helyiségekben és kültéren telepített díszvilágításokhoz is alkalmazható, hiszen a tápegység védett a víz behatolása ellen.

Hozzászólok!

Cimkék: 12 Volt 230 Volt 24 Volt AC blog DC hangulatvilágítás LED led világítás rejtett világítás tápegység

Színváltós világítás munkaasztalhoz

2016. január 18.

A The Makers Workbench oldalán találtunk egy rendkívül mutatós munkaasztal világítást, amely ha jobban szemügyre vesszük láthatjuk, hogy LED világítással van felvértezve. Készítője leírta, hogy a munkaterület fényszegény, ezért valamilyen helyi világításra mindenképpen szükség volt.

Ekkor jött a képbe az RGB LED szalagos megvilágítás ötlete, amihez az amazon.com-ról rendelt egy 5 méteres RGB szettet (a szett tartalma trafót és vezérlőt is, így csak össze kell állítani, áram alá helyezni és máris lehet élvezni a ledes fényt!). Az elbeszélés főszereplőjét csodálattal töltötték el a villódzó színek, néhány hét után mégis az az ötlete támadt, hogy igencsak alkalmas lenne a polc alatti világításhoz is! Némi méricskélés, vágás, forrasztás és ragasztópisztolyozás után a képen látható eredmények születtek, amelyből a fehér fény olyan erős, hogy a szobai fővilágítás nélkül is lehet a munkaasztalnál dolgozni.

A színváltós LED világítás jó döntés azoknak, akik szeretik kicsit extrémebben bevilágítani otthonukat, akár a képen látható kék, zöld, piros fényekkel, de azoknak is, akik valamilyen modern háttérvilágítást keresnek (tévé mögé, könyvespolcra). Továbbá azoknak is ajánlhatjuk, akik nem tudják eldönteni, hogy pontosan milyen szín is lenne az ideális az álmennyezeti világításhoz, mert nem tudják eldönteni, hogy hideg vagy melegfehér, avagy valamilyen színben tündöklő legyen-e a fény színe! Nem mellékesen pedig bármikor lehet egy jó partyt rendezni, hiszen a színváltós fényekkel kiváló bulihangulatot hozhatunk létre!

Munkaasztal világítás egy ezermesternél - a LED világításnak olyan erős fénye van, hogy a helyiség mennyezeti lámpáját már fel sem kell kapcsolni!

Közelebbről megtekintve láthatjuk, hogy az 5 méter szalagot 3 sorban elosztva ragasztották fel a polc aljára, így erős fehér fényt kapunk.

Az infravörös elvű RGB LED vezérlő csak egy pici ponton veszi a jelet, ezért ezt a fehér vezetékkel összekötött fekete színű vevőegységet mindenképpen olyan helyre kell tenni, hogy a távirányítóval rá tudjunk mutatni.

Munkaasztal világítás pirosban - bármikor partyt rendezhetünk ilyen hangulatfény mellett!

Polcra ragasztott RGB fényszalagok zöldben - a zöld szín nyugtató hatása jól jöhet, ha valamilyen meló felidegesítette a mesterünket :)

Hiába fedi be a munkaasztalt a hűvös és modern kék fény, a színes világítás sajnos nem alkalmas aprólékos feladatok elvégzéséhez!

A webáruházunkban forgalmazott színváltós szalagok mindegyike képes különböző színű világítások megjelenítésére, erre galériánkban számtalan példát is láthattunk már: Színváltós LED világítások.

5 méteren 150 led, tehát méterenként 30 darab 5050 RGB SMD LED gondoskodik az erőteljes megvilágításról. A színváltós LED szalagok célja tehát kettős, hiszen a fehér fénnyel bármilyen környezetben visszafogott hangulatot valósíthatunk meg, ugyanakkor az élénk színekkel felpörgethetjük az állóvizet is! :)

A színek megjelenítése függ a vezérlőtől is, hiszen egy olcsó infrás gombos RGB vezérlőn a kevés funkciógomb miatt lényegesebb kevesebb színt tudunk kikeverni, mint egy érintőképernyős LED vezérlőn, ahol a színkör bármelyik pontjára pittyentve aktiválhatjuk a megérintett színt.

A megjeleníthető színek azonban a LED szalag műszaki jellemzőitől is függhetnek, hiszen ma már nemcsak a hagyományos RGB szalag kapható, hanem olyan RGB LED szalag is, amelyik kifejezetten fehér vagy melegfehér színárnyalattal is képes világítani!

Ehhez természetesen szükség volt arra is, hogy az RGB chipek mellett W (white) vagy WW (warm white) fehér fényű chipeket is szereljenek a nyákra, így már nem kell egy külön sornyi LED szalagot lefektetnünk, ha a melegfehér fényű hangulatvilágítás is fontos, nemcsak a színváltás: RGB + fehér vagy melegfehér fény egy LED szalagon.

Hozzászólok!

Cimkék: asztali lámpa blog hangulatvilágítás LED szalag led világítás polc világítás RGB RGB vezérlő színes világítás

Hangulatos falifülkék LED fényben

2016. január 13.

A falfülkék minden helyiségben hangulatosak, de általában nappaliban és fürdőszobában találkozunk ilyenekkel. Fali mélyedés révén a fény csak nehezen vagy egyáltalán nem jut be, így jellemzően helyi világítást kell kiépíteni. Ezzel elérhetjük, hogy azt is látni lehessen, amit a fali fülkében elhelyeztek, illetőleg magát a fali fülke belsejét is kiemelhetjük!

A fali fülkék megvilágításában spotlámpák és LED szalagok egyaránt közreműködhetnek. A spot világítással egy pontból indítjuk a fényt, míg a LED szalaggal inkább hosszanti megvilágítást, vonalfényt érhetünk el. A legtöbb esetben a beltéri felhasználásra tervezett eszközök megfelelőek, de ha vizes környezetben, párás helyen alkalmazzuk, akkor minden esetben olyat válasszunk a lámpatestből, tartóprofilból és fényforrásból, amely bírja a fennálló környezeti körülményeket!

Igényesen kialakított pihenő egy wellness fürdőben. A műrattan ágyak mellett a fények is segítenek az ellazulásban, amelyek egy része a spotlámpás falifülke világításból és a mennyezeti rejtett fényekből tevődnek össze.

A gipszkarton médiafal 21. századi kialakításához hozzá tartoznak a dekoratív fények is, amelyek a beugrókat és a széleket is megvilágítja.

A piros mozaikcsempével burkolt falifülkét piros led csíkkal dobták fel. A bal oldali rekeszben virágdekoráció, a jobb oldaliban pedig a kádtöltő csaptelep kapott helyet.

Modern fürdőszoba szürke csempével, amelynek sarkába vízálló hidegfehér LED fénysort szereltek.

A török hammam kupolás falfülkéi aranyozott mozaikkal vannak kibélelve, ez önmagában is lenyűgöző! Az alulra épített spotok pedig gondoskodnak a fülke fénybe borításáról.

Zuhanyzóban kialakított fali mélyedés csempézve, LED szalaggal megvilágítva.

Ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy ezek nem igazi falifülkék, hanem falra ragasztott polcok. A belső megvilágításukhoz melegfehér LED fénysorokat használtak fel.

Két kamrás falfülke nappaliban. A szárazépítészet keretében kialakított falmélyedésekben egy-egy kerámiaváza helyezkedik el. A dekorációs tárgyakat hideg spotfénnyel világították ki, amely hűvös fény illeszkedik a hófehér felületekhez.

Miniatűr fürdőszoba sárga csempével és fűzöld szőnyeggel. A vidám hidegburkolatot és a hófehér szanitereket melegfehér LED szalagos rejtett fénnyel világították meg.

Falifülke dizájnvilágítás spotlámpákkal

A spotos megvilágítás keretében használhatunk kisebb méretű LED paneleket, pl. 3W mini kör LED panel, 3W négyzet LED panel. Ezek komplett világítótestek, mindössze áram alá kell helyezni és világítanak.

Használhatunk különálló fényforrás és lámpakeret párosítást, amelyet igény szerint állíthatunk össze. Webáruházunkban már több mint 200-féle spot lámpatestből válogathat, amelyek mindegyike alkalmas a gipszkartonba történő besüllyesztésre. Egy részük vizes helyiségben is alkalmazható, hiszen védettek a fröccsenő víz ellen is, ezek a fürdőszobai spotkeretek.
Ezekhez azonban még szükségünk van fényforrásra, amely szintén nagy választékban elérhető, másfél wattos típustól egészen a 7 wattos led spotlámpáig találhat izzót, nemcsak fehér, hanem akár színváltós fénnyel is! Az égő teljesítményéről is szabadon dönthetünk, mely alkalmazkodhat a helyi adottságokhoz (a bevilágítandó terület mérete, magassága).

Vonalfényes fülkevilágítás LED szalaggal

A spotlámpák mellett igencsak kedveltek a vonalfényt adó led sorok is. Ezekből szintén számtalan variáció megvalósítható, de a legfontosabb, hogy ebből is választhatunk mindenféle színt, így igazodva enteriőrünk belső színeihez, stílusához. A beltéri változatok lehetőséget adnak a száraz-pormentes környezetben (pl. nappali, előszoba) történő elhelyezésre, a vízálló változatokkal pedig párás közegben (fürdőszoba, gőzkabin) is dekoratív eredményeket érhetünk el!

Hozzászólok!

Cimkék: blog gipszkarton falfülke hangulatvilágítás LED szalag led világítás világítás

Tegyük alu sínbe a LED szalagot!

2015. december 17.

A LED világításokat már egyre jobban ismerjük, azonban a LED szalag beépítésére alkalmas profilokról kevés említés esett. Az alumínium sínek feladata a LED csík esztétikus rögzítése, valamint a hűtőfelület biztosítása.

A következő képeken szinte fel sem tűnik a fémsín, hiszen elvakít minket a LED szalag - világítás közben tehát inkább a hűtőfelület biztosítása a lényeges, míg a LED fénysor kikapcsolt állapotában már az alusín takarási funkciók fontosak; pl. egy lépcsőfok megvilágítására használható profilnál napközben nem szükséges a fény biztosítása (amely eltereli figyelmünket a LED szalag beépítésének módjáról), ezért nappali fényben is esztétikusnak kell lennie a világítás alkotóelemeinek. A legtöbb profil tehát önmagában is dekoratív, hogy a led szalag felkapcsolt és lekapcsolt állapota esetén is jól mutasson a beépítés helyén!

A fa polcra telepített fém sín észrevétlenül gondoskodik a LED csíkok rögzítéséről, hűtéséről és takarásáról is, amely rendszer kiválóan megvilágítja a különböző borokat!

Mennyezeti hangulatfényhez is használhatóak. A lefelé irányított fény hangulatosabb, ha nem vakít, ezért itt opál fedős alusínt szereltek fel a falak találkozási pontjába.

A talajba süllyesztett led profil közlekedőfényként, irányfényként, jelzőfényként alkalmazandó, ide az erősített burás bemarható profilokat szokták beépíteni.

A lépcsőfok aljába süllyesztetten építették be a LED világítást.

Korlátvilágítás a kapaszkodóba süllyesztett LED szalagos alumínium profillal.

Az opál takaróbura megfelelő sűrűségű LED szalag  (vagy megfelelő profilmélység) esetén összefüggő fénycsíkot láttat, amelyet funkcionális és dekorációs világításhoz is igénybe vehetünk.

Egyes profilok oly módon vannak kialakítva, hogy a tápegység is elhelyezhető legyen benne, így csak az áramot kell a beépítés helyére vinni, utána már dekoratívan elvégezhető a trafó és a szalag beszerelése.

A nagy profilba alul-felül lehet led sort helyezni, középen a tápegység is elhelyezhető, így tulajdonképpen egy komplett lámpatestet kapunk végeredményként. A középső üregben kényelmesen elfér a trafó és a szellőzés is biztosított.

Szekrényvilágításoknál is kedvelt a LED szalag. Ha gyártatjuk a bútort, akkor bemarható profil is alkalmazható, ha viszont bútorboltból szerezzük be, akkor a felületre szerelhető változatok telepítése egyszerűbb.

Az alumínium profilok típustól függően 1 vagy 2 méteres szálakban vásárolhatóak meg. A szálhossz megvásárlásakor fontos szempont a gazdaságosság, illetve a minél kevesebb toldási pont kialakítása, így a legtöbben a 200 cm-es profilokat választják. Manapság azonban nemcsak a szürke, mattkróm színű fém síneket választják, hanem a kínálatunkban elérhető színes profilok is kelendőek: Lumines színes L profilok és Lumines színes U profilok.

A színes profilok kifejezetten jól használhatóak, ha szeretnénk, hogy a led világítás még inkább beleolvadjon a majdani helyére. A fehér LED profilok egyértelműen kiválóak a fehér MDF táblákhoz és a fehérre festett gipszkarton felületekhez is. A fekete alu profilok leginkább a sötét bútorlapoknál alkalmazhatóak jól, de akár feltűnő kontrasztot is képezhetünk egy világos alapon. A bronzbarna LED sínek a barna-földszínű-aranyszínű festett felületekhez és bútorlapokhoz illeszkedhetnek.

Mindemellett az ezüstszürke fém profilok bármilyen felülethez illeszthetőek, hiszen ez a szín modernséget és semlegességet egyaránt képvisel. Miután időtlen dizájnt képviselnek a szürke színek, a gyártók is ebből készítik a legváltozatosabb típusokat. Webáruházunkban éppen ezért már több, mint 50-féle változatban vásárolhatóak meg házhoz szállítással: Szürke LED profil.

Hozzászólok!

Cimkék: alumínium profil blog bútorvilágítás falon kívüli hangulatvilágítás LED szalag led világítás süllyeszthető

Spa és wellness tér világítások a nagyvilágból

2015. december 03.

A wellness terek lehetőséget adnak a test pihentetésére, amellett, hogy a kellemes környezet a lélekre is jótékonyan hat. A nyugtató dekoráció, a sejtelmes fények, a víz csobogása mind-mind hozzásegít a relaxációhoz! Wellness hotelek medencéihez, gőzfürdők és masszázsszobák előtereibe kalauzoljuk a bejegyzést olvasókat, hogy megszemlélhessék milyen típusú világításokkal tehetőek szebbé ezek a helyiségek! Az exkluzív fényekhez ajánljuk az energiatakarékos LED világításokat is!

A szögletes jacuzzi önmagában is alkalmas a pihenésre, a szobába viszont színváltós világítást is szereltek, így fényterápiával egybekötve élvezhetjük a buborékfürdőt!

A zuhanyzóban frissítő kék, a masszázsteremben nyugtató zöld színben világítás a színváltós LED fény.

Wellness medence fehér fényekkel az általános látási viszonyokhoz, zölddel kiegészítve a békítő hatás eléréséhez.

Intim térben biztosított a pihenés, melyhez háttérfényt a gyertyák pislákoló lángja ad!

Mozaikkal kirakott medencetér, közepén pezsgőfürdővel, falba épített apró spotokkal és mennyezeti fényekkel.

Jól megvilágított, de békés tér látható a kör medence körül: itt is koncentrálhatunk a kikapcsolódásra és a feltöltődésre.

Az élményelemekkel gazdagított medencát látványos fények tárják a szemünk elé, így kényeztetve testet és lelket az elegáns környezetben.

A wellness terek egyik tartozéka lehet a Kneipp-taposó, ahol a hideg- és meleg víz jelzéséhez kitűnő a kék és piros megvilágítás.

Melegfehér rejtett világítás: a vízen és vízben megcsillanó fények pompássá varázsolják a hatalmas élménymedencét!

Wellness pihenés barátokkal - egyszerű, de hangulatos térben.

Kültéri medence tüzes-érzetet nyújtó piros színű LED fényekkel, amely szinte a hideg levegőbe szálló gőzt is megfesti!

Cimkék: blog led világítás medence RGB

Férfilakás Taiwanban

2015. november 17.

Pofás kis belső tér rajzolódik ki a képeken, amely otthon tökéletes lehet egy nőtlen üzletember vagy egy sokat dolgozó vállalkozó részére is. Bízzunk benne, hogy a képeken kirajzolódó kutya is eljár dolgozni a gazdival, különben igen unalmas napjai lesznek szegény jószágnak!

Az ingatlanban minden helyiség egy térben összpontosul, mindössze a fürdőszobáról nincs információ. Privát természete indokolná a takarását, ugyanakkor egy lakásbemutató során az is fontos pontja az élettérnek :)

A modern térben főként szürke és fehér színekkel dolgoztak, amelyet megtörtek az élénk zöld színű szőnyeggel! Feltűnő még a rejtett LED világítás, amelynek melegfehér sárgás fénye jól feldobja a semleges színű fehér és szürke falakat-bútorokat!

Modern stílusban berendezett kis apartman Taiwanban egy asszony nélküli férfiember számára :)

A jól felszerelt konyhában szinte bármilyen gasztronómiai csodát megalkothatunk, de a díszítő hatású világításokból ítélve itt inkább az étkezés hangsúlyos :)

Reggelizőpult: ez biztosít felületet a nap bármely szakában történő étkezéshez. Az átlátszó műanyag székek alig láthatóak, a lakberendező célja ezzel is a zsúfoltságérzet csökkentése volt.

A vörös színű japán akita a lakó hű társa, aki életet és vidámságot visz a lakásba! De nem dísz, úgyhogy felelősségteljesen kell róla gondoskodni!

Hatalmas üvegajtók takarja a gardróbot, amely jól elrejti a ruhákat a nem kívánt tekintetek elől.

Minden otthonba kell egy kényelmes kanapé, amelyen pihenés céljából elnyújtózhat az ember. A fűzöld szőnyeg is nagyon jó választás volt, igazán felüdíti a színben szegény teret!

Romantikus hálófülke két személyre - egy főnek luxuskényelmet szolgáltat az ágy, de a plusz helyen akár egy vendéget is elszállásolhatunk :)

A lakás szinte bármely pontjáról belátjuk az egészet, így a kicsiny enteriőrben mindig bensőséges és bizalmas a légkör!

Cimkék: blog LED szalag led világítás rejtett világítás

Világítási ötletek bárpulthoz

2015. november 12.

A bárpultok fontos elemei a szórakozásnak, hiszen helyet foglalhatunk mellettük, beszélgethetünk, kávézhatunk, italozhatunk, koktélozhatunk, ismerkedhetünk, de akár dolgozhatunk is! Mindenesetre legyen otthonunkban vagy egy vendéglátóegységben, fontos hogy pozitív kisugárzása legyen :) A jó megjelenésen segíthetünk némi fénydekorációval is, így a sötétebb helyszíneken is kiemelkedő látványt biztosíthat!

A bárpultok (legyen az egy recepcióspult, egy kocsmai pult vagy egy konyhai reggelizőpult) nagyon dekoratívak tudnak lenni a különböző világításoktól, melyet futtathatunk egészen alul a lábazatnál, de közvetlenül a könyöklő lapja alá is szerelhetőek, így a teljes oldalfalat megvilágítva ad hangulatos látványt. A világítási ötletek között leginkább LED fénysor felhasználását tapasztalhatjuk, hiszen ennek a keskeny világító szalagnak rendkívül egyszerű a felhasználása! A fehér, piros és kék színű fénycsíkok mellett a színváltós RGB LED megvilágításra is találhatunk példát, így igazi partihellyé varázsolhatjuk a bárpult környezetét!

Félkör alakú, modern stílusú bárpult, amelynek lábazatát kék led szalaggal tették futurisztikussá!

Ebben a kanadai kiskocsmában sem feledkeztek meg a fából készült, mintás felületű oldallapok megvilágításáról.

Színváltós LED szalagvilágítás a pultba és a polcokba szerelve - ennyi fény elég a kikapcsolódáshoz!

A konyhaszekrény mintájára kialakított bárpultnál a munkalap alá szerelt LED csík ad hangulatfényt.

A terasz dísze az éjszakában is hidegkéken világító, üveglapos bárpult, amely mellett bármelyik nyári éjszaka emlékezetes lehet!

Hollywood Home Bar Counter: Kompletten is vásárolhatunk bárpultot otthonunkba: pult, szék, dekoráció, világítás - már csak a társaság hiányzik!

A színváltós RGB LED világítással szerelt pult bármilyen színben tündökölhet, ráadásul a lefelé irányuló fények szépen kiemelik a szögletes műbőr lapokat is!

Fehér színben is kapható a Hollywood bárpult, amelynél a fehér textilbőr kockákat tökéletesen átfesti a színváltós RGB LED csík fénye!

A lábazaton végigfuttatott RGB csík a DJ-pulttal is összeköttetésben van, így alkalomadtán a zene beindultával a fények is őrült színváltásba és fényjátékba kezdenek :)

Egy nagy hotel központi bárjában vagyunk. A szórakozóhelyeken a fények nemcsak a látási viszonyokról gondoskodnak, hanem fontos eleme a belső tér dekorációjának is!

Kis LED szalagok nagy ötletek megvalósításához: LED fénysorok.

A rugalmas, hajlékony LED szalag jellemzően 5 méteres hosszúságban kapható. Típustól függően 2.5 - 10 centiméterenként vágható, így jól beszabható egy polcra vagy egy pult aljára is! Az élettartamuk rendkívül hosszú, akár 20-30 ezer óra, mindemellett rendkívül energiahatékonyak is! Érdemes lehet tudni még, hogy öntapadós hátoldaluk van és 12 voltról működnek.

Webáruházunkban a LED csíkok jellemzően távirányító és hálózati adapter nélkül vásárolhatóak meg, így mindenki maga választhatja meg, hogy a helyszíni adottságokhoz mérve melyik kiegészítőből milyen típusra lehet szükség (pl. adapteres trafó, szerelhető sorkapcsos trafó, fali LED vezérlő, távirányítós dimmer, stb.). Az így összeállított LED világítás saját igényeink és ízléseink szerint készülhet el, hogy minél hosszabb ideig szolgálhassa lakásunkban a dekorációs világítás feladatát!

Hozzászólok!

Cimkék: blog hangulatvilágítás LED szalag led világítás pult világítás RGB

Világító gömbök a kertben

2015. október 29.

Az október végi óraállítást követően legtöbbször sötét van, mire hazaérkezünk. Egy kisebb méretű kert esetén a bejárathoz felszerelt lámpa elegendő fényt adhat az udvar bevilágítására, azonban egy nagyobb méretű teleknél további világítások kiépítésére lehet szükség. Régen ezt a ház sarkára szerelt, hagyományos izzós 40-100 wattos égőkkel felszerelt, üveggömb burás világítótestekkel oldották meg, melyek hosszú évekig gond nélkül látták el az éjszakai világítási feladatokat!

A jól kiépített kerti világítás nem kizárólag a jó látási viszonyok megteremtését szolgálja, hanem célja lehet akár a hangulatos látvány megalkotása is! Képes bejegyzésünkben ezúttal a gömb burás kerti világító oszlopokat vesszük górcső alá, melyek igen dekoratív és kedvelt eszközei a sötét udvar fényesítéséhez!

A gömb burával rendelkező lámpa család tökéletes kerti világításhoz, bejáró-felhajtó, terasz, ösvény vagy járdavilágításhoz.

Modern kerti lámpaoszlop egy izzóhoz - fekete pózna, átlátszó bura, igény szerint választható teljesítményű E27 égő.

A kültéri állólámpa időtlen dizájnt hordoz, hiszen minimalista megjelenésével szinte természetes kiegészítője lehet a kertnek.

Fekete lámpa fehér gömbbel - az opál bura sejtelmes szórt fényt ad a téli-nyári éjszakákon!

Kerti állólámpa gömb burával: önmagában és csoportosan felállítva is kellemes látványt nyújthat a kertben!

Kültéri gömb lámpa választható 60-80-100-120 cm magasságú talppal és opál, átlátszó vagy borostyán színű műanyag burával.

Gömb lámpák mindenhol - a falikar és az állólámpa 1-1 burás, míg a kandelláber egy exkluzív 3 burás változat!

Ez a gömb burás világítótest kompatibilis bármilyen energiaosztályú fényforrással (A++, A+, A, B, C jelzésű halogén, kompakt és LED izzók), így befolyásolhatjuk áramfogyasztásunk mértékét

Gömb burás hordozható állólámpa, amely egy esküvői sátor belsejében ad díszvilágítást.

Dekoratívan emelkedik ki a bokrok közül a világító gömb lámpa, amely hangulatos fényt ad az esti kertben.

A gömbre szimbólumként a tökéletesség jelképeként is tekintenek! A lakberendezésben is kedvelt dekorációs elem, lámpában, ülőbútorban, gyertyában, kandallóban is felfedezhetjük a golyó formát.

Webáruházunkban is kapható kifejezett gömb alakú lámpatest:
- A fekete lámpaoszlop 4 méretben kapható, ez biztosít alátámasztást, tartást a buráknak. A pózna hossza igény szerint választható meg a 60-80-100-120 cm-es típusokból, így az összeállításkor eldönthetjük, hogy a talajtól milyen messze kerüljön majd a világító bura.

- A póznával kompatibilis gömb burák többféle változatban érhetőek el, melyek 20-25-30-40 cm átmérővel készülhetnek. A PMMA (polimetál-metakrilát) nagyon hasonlít az üvegre, de valójában műanyag, amely kiváló optikai tulajdonságokkal rendelkezik.

  • Az átlátszó gömb lámpabura egyáltalán nem korlátozza a világítótest fényét, ezáltal koncentrált-erős fényt is létrehozhatunk.
  • Ezzel szemben a fehér opál burás golyó jelentősen csökkenti a káprázást, így sejtelmes-szórt fényt eredményezve.
  • A borostyánsárga beütésű arany színű bura segítségével elegánsabb, ünnepélyesebb hangulatot teremthetünk.
- Ezek a lámpaburák tartalmazzák az E27 menetes izzófoglalatot, azonban az égőt nem! Bátran választhatunk bele az energiatakarékos E27 LED lámpákból is, de ha nem lesz sűrűn használva akkor halogén is mehet bele.

- IP44 védelemmel rendelkezik, ezáltal a csapódó víz ellen védett, így nyugodtan kihelyezhető egy teraszra vagy a kígyózó kerti utak mentén.

A gömb burás kerti lámpacsalád elemei rendelésre érkeznek, így vásárlás esetén kell néhány munkanap türelem a kiszállítás megkezdéséig. A kapcsolódó szállítási költség bruttó 1490 Ft, melyet 30 ezer Ft-ot meghaladó rendelés esetén cégünk átvállal, így Önnek már csak a termékekért kell fizetnie!

Hozzászólok!

Cimkék: arany átlátszó blog E27 foglalat kert világítás kerti lámpa led világítás opál

Díszvilágítás zöld led fényekkel

2015. szeptember 24.

A színes világítás hangulatteremtő hatású, de feltűnő is! Színével kitűnik a tömegből, így egyedi megoldásokhoz is szeretik alkalmazni. Ebben a blogbejegyzésben néhány képet mutatunk a zöld színű LED fénysor felhasználásáról. Az alkotók határtalan fantáziájának köszönhető, hogy a dekorációs LED csík már nemcsak az álmennyezeten hódít, hanem akár egy gördeszkáról vagy bicikliről is visszatekinthet!

A színes világításokat színterápiához is használhatják. Ennek lényege, hogy környezet bizonyos színnel történő megvilágítása hatással van a testre-lélekre. A zöld szín szinte mindenkinek a természetet juttatja eszébe, harmóniát és nyugalmat közvetít. A színterápia hatásosságáért nem tudunk kezeskedni, de az biztos, hogy egy zöld hangulatfénnyel feldobhatjuk otthonunkat-környezetünket, következzenek a példák!

Bejegyzésünk főszereplője a zöld LED szalag. Készülhet 3528 vagy 5050 SMD LED chipekkel méterenként 60 darab leddel, de akár RGB LED-ek segítségével is előállíthatjuk a zöld színű fényeket!

A fürdőszobai tükör felé vízálló zöld led sort ragasztottak, amelynek felfelé vetülő fénye éppen megvilágítja a házilag készült órát.

A gipszkartonból kialakított különleges álmennyezeti forma hangsúlyozására is tökéletes a zöld led sor.

Házimozi szoba háttérvilágítása zöld színű LED szalaggal.

Teraszvilágítás RGB szalaggal zöldben: a bevonattal ellátott szalagok akár kültéren is alkalmazhatóak, pl. a lépcső fokok szélére ragasztott fények a felhívják a figyelmet a bukkanóra.

Férfi bicikli led világítással: zöld fénysor a váz és az abroncs belső oldalára ragasztva - biztos, hogy meglátják a kerékpárost a legsötétebb utcán is.

Egy jól felrakott LED csíkkal az éjszaka fénylő pontjává válhatunk, így még látványosabbak a gördeszka trükkök!

Nagyon hangulatos a zöld rejtett világítás, amelyet nemcsak a plafonon villantottak meg, hanem parapet magasságban is kiegészítették - vélhetően ide fog kerülni az ágy.

Italpolc zöld fényben: az üvegtárgyak, polcok és flaskák megvilágítása mindig sikeres, hiszen a fény könnyen  áthatol az átlátszó felületen!

Dekoratív példa arra, hogy hogyan is díszíthetjük a konyhaszigetet led szalaggal!

Nem mindenki vágyik eredendően a zöld hangulatvilágításra, néha azonban elég egy jó felhasználási példát látni, hogy az ember beleszeressen. Egy szórakozóhelyen kiépített zöld világítás nem biztos, hogy otthon is állandóan megfelelő, így érdemes lehet az egyszínű zöld LED csík helyett a színváltós RGB LED szalagokat alkalmazni. A színváltós LED-eket igényünk szerint állíthatjuk be, így nemcsak zöld, hanem akár fehér, kék, pink színnel is bevilágíthatjuk a teret! A színváltós és a zöld LED csíkot is megtalálja kínálatunkban: 12 voltos LED szalagok.

Hozzászólok!

Cimkék: blog hangulatvilágítás LED szalag led világítás rejtett világítás világítás zöld

Nagy LED panelek a mennyezeten

2015. szeptember 16.

A mennyezeti megvilágításnál is hódítanak az energiatakarékos LED világítótestek. A vékony, mindössze 1-2 cm vastagságú LED panelek helytakarékosságuk folytán sokféle helyre beszerelhetőek, szögletes alakjuknál fogva szinte bármilyen dizájnba beilleszthetőek, homogén fényük pedig minden felhasználási területen jól használható!

A nagy led panelek fehér fényű változatai munkahelyek, irodák, üzletek, bevásárlóközpontok, társasházak, folyosók, lépcsőházak megvilágításánál lehetnek hasznosak. Természetesen kis alapterületű helyiségekben is használhatóak a 600x600 mm-es LED panelek, mint például nappali vagy konyha, ez esetben viszont el kell, hogy fogadjuk, ha látványosan nagy teret foglal el a plafonból! Ez mindössze esztétikai kritérium lehet, ha a látási viszonyokat kellőképpen biztosítja a helyiségbe választott megfelelő fényerővel rendelkező típus.

Lássuk, ki-milyen módon rakta fel a LED panelt a mennyezetre, vagy álmennyezeti rendszerbe illesztve, vagy valamilyen egyéb módon a plafonhoz erősítve! Garázs, iroda, élelmiszerbolt, folyosó, tárgyalóterem, kórházi recepció nagy LED panellel megvilágítva.

Fehér fényű LED panelek egy modern iroda álmennyezetére szerelve.

Kazettás álmennyezetbe szerelt 60x60 cm méretű, lapos LED világítótestek.

LED panelek több méretben: hosszúkás téglalap 30x120 cm és 30x60 cm-es méretben, illetve a klasszikus kocka forma 60x60 cm mérettel.

Előterek, munkaterületek, raktárak, alacsony belmagasságú helyiségek, nagy belmagasságú szobák megvilágításához is alkalmasak a nagy méretű LED panelek, melyek közül a 120x30 cm-es változatot szerelték a kék ajtó felé.

 Egyenletes-árnyékmentes fény és energiatakarékos világítás - A gazdagok lakásában akár a garázsban is led panel világít! :)

40 wattos LED mennyezetlámpák világítják be az olasz élelmiszerüzlet vásárlóterét.

Tárgyaló és konferenciaterem világításához is építettek már be LED panelt, itt is a kazettába rakható 60x60 cm-es győzött, melyet dekoratív módon szereltek a légkondi mellé!

Egy ipari mennyezetre ideiglenesen felszerelt panelt láthatunk, amelynek célja, hogy tesztelhessék a LED lámpatest fényét!

A kórházi váróterem tipikusan olyan hely, ahol éjjel-nappal vannak betegek, páciensek és kísérők, így itt nonstop kell világítani - jó döntés tehát az ezüst keretes, alacsony áramfogyasztású LED panelek alkalmazása.

A nagyméretű LED panelek között legkelendőbbek a 60x60 cm-es típusok, amelyek tulajdonképpen nagyon egyszerűen beépíthetőek a korábbi fénycsöves armatúrák helyére. Mindemellett a 30x120 cm-es változatok is népszerűek, és habár ezek fényereje sem kisebb, talán dizájnosabbak, így modern környezetben még mutatósabbak!

A 60x60 cm-es nagyméretű LED panelek fehér fényű változata 3 színhőmérsékletben érhető el:
- 4500 Kelvin természetes fehér fényű LED panel (középfehér, neutrális fehér névvel is illethetik)
- 3000-3200 Kelvin melegfehér fényű LED panel (sárgásfehér névvel is illethetik)
- 5500-6000 Kelvin hidegfehér fényű LED panel (jégfehér névvel is illethetik)
A fenti típusok raktárról szállíthatóak, esetleges készlethiány esetén az egyes terméknél feltüntetett beszállítási idő az irányadó. A termékkel, szállítással kapcsolatban felmerülő kérdések esetén állunk rendelkezésükre!

Hozzászólok!

Cimkék: álmennyezet blog LED panel led világítás mennyezet világítás

Hálószoba sejtelmes megvilágításban

2015. szeptember 14.

Számtalanszor hangoztattuk már, hogy világítás minden helyiségben szükséges, ott is, ahol pihenni szeretnénk! A hálószoba éppen egy olyan hely, ahová csak hálni jár a lélek, így akár teljes sötétség is indokolt lehet. Ugyanakkor sötétben vélhetően megbotlanánk az ágy lábában vagy a ruhánkat gyűjtő szobainasban, ezért nyilván nem élhetünk világítás nélkül a hálóban sem!

A hálószobában nem szükséges túlzásba vinni a világítást, elég csak sejtelmes fényeket biztosítanunk. A csekély fények kíséretében a helyszín bizalmassá-romantikussá változik, így egyre több lakásba szerelnek be rejtett világítást. A felnőttek és szülők szobájában egyértelműen az intimitás megteremtése a cél, a gyerekszobában inkább éjszakai fényként tekinthetünk a ledszalagos világításokra!

A hálószobában kiépített rejtett világítások első számú eszközévé váltak a LED szalagok, amelyek energiatakarékosak, 12 voltról működnek, kis helyigényűek, hajlékonyak és számtalan színben elérhetőek, hogy mindenki ki tudja választani a magának tetszőt! Még több ötlet: Hálószobai rejtett világítások LED szalaggal.

A fényekkel izgalmas hangulati hatásokat hozhatunk létre, főleg a hálószobában! Apró fénypontú csillagos égbolt és mennyezeti párkányból sejtelmesen kiáradó rejtett világítás egy modern hálóban!

iRooms Roma - A jacuzzis szobában az ágy támlájaként egy szív forma jelenik meg, melynek belső oldalán melegfehér LED szalag fut végig, ez akár éjszakai kísérőfényként is használható.

A tetőtéri szoba kicsiny légterét kellemesen bevilágítja a háttámlába szerelt 2 méternyi LED szalag! A sejtelmes fény bizalmas légkört teremt!

A világítás a lakásdekoráció része is lehet! Az ágy mögötti előtétfal réseibe szerelt LED szalag dekoratív jellege nappal is érvényesül, erős fénye jól látható világosban is.

A Franciaországban lévő dijoni hotelben is éltek a világítás hangulatteremtő erejével - a szállodai ágy háttámlája LED szalagot takar.

Faldekoráció, amely felfelé és lefelé is vetít némi fényt. Ha alulra erős fényű LED szalagot szerelünk, az olvasáshoz is jó lehet; felülre viszont a kisebb teljesítményű LED csíkok is felhasználhatóak, dekorációnak nem szükséges erős fény!

Vajon ki fogja egy ilyen enteriőrben álomra hajtani a fejét? Modern hálószobai látványterv hidegfehér fényű indirekt világítással.

A plafonon kialakított íves gipszkarton álmennyezet fehér szalagot rejt, amelynek visszaverődő fényét szinte zöldre festi a plafon!

Kellemes földszínű belső tér, hozzá illeszkedő meleg fényű hangulatvilágítással és dekoratív spot lámpákkal.

Romantikusan csekély fényt ad az ágy háttámlájába süllyesztett LED-es világítás, amely így minden éjszaka fontos kiegészítője lehet!

A hálószobai sejtelmes fények kialakításához a belsőépítészek, lakberendezők, valamint a villanyszerelők és villamossági boltosok is többnyire a LED szalagot ajánlják. A fenti megoldások között gipszkartonba fektetve találkozhattunk vele, vagy az ágyat alkotó bútorlapba bemartan láthattuk, illetőleg egyedi formára hajtva is felhasználásra került.

A LED szalag különböző igényekhez jól illeszkedik a flexibilitásával, a jó méretezhetőségével (2-10 cm-ként vágható), az alacsony működtetési feszültségével, illetőleg a nagy színválasztékkal (meleg, hideg, természetes fehér, piros, kék, zöld, sárga, RGB színváltós). Megvásárolható az ANRO Webáruházban is: 12V, öntapadós LED szalagok

.

Hozzászólok!

Cimkék: blog hálószoba hangulatvilágítás LED szalag led világítás rejtett világítás

Világító ledes üvegpolc a konyhában

2015. július 24.

A konyha lakásunk fontos eleme, ahol a világítás szempontjából nemcsak az általános világítást kell megtervezni, hanem hangulati- és funkcionális feladata is lehet. A beépített világítások egyik látványos formája a konyhai felsőszekrény alján megjelenő LED világítások, melyek közül most a világító dobozokról mutatunk néhány képet!

Ezek a világító dobozok többnyire alumínium keretezéssel készülnek, az áttetsző felület üveg, a fényforrás pedig LED - így összességében egy modern és energiatakarékos lámpatestet kapunk, amelyet akár polcként is használhatunk! A konyhaszekrény gyártók már régóta alkalmazzák ezt a típusú bútordarabot, amelyet vagy az oldalfalra szerelnek vagy eleve úgy alakítják ki a szekrénysort, hogy a konyhai felsőszekrény alsó elemét helyettesítik az üvegpolcokkal.

LED világítású üvegpolc alumínium keretezéssel - hangulatlámpaként sem utolsó, de az alatta lévő területet is bevilágítja!

A konyhai felsőszekrény alsó bútorlapját a világító dobozzal helyettesítették, ezáltal a fenékbe épített led biztosítja a pulton végzett munkálatokhoz szükséges fényt.

Glass LED Box Shelf - ez a LED világítású üvegdoboz kapcsolóval is rendelkezik, így mi döntjük el, hogy mikor és melyik polc világítson!

A falra szerelhető világító polcokat nemcsak a konyhában használhatjuk, hanem szórakozóhelyen vagy a nappaliban, előszobában is dekoratív megjelenést biztosítanak lágy fényükkel.

A mosogató felé szerelt üvegpolc lefelé is erős fényt bocsájt ki, így nyugodtan mosogathatunk alatta, felül pedig a szárazáruk vannak elhelyezve, amelyekre főzés közben szükség lehet!

Látványos megoldást nyújt a felfelé és lefelé is fényt kibocsájtó üvegpolc, amely szépen átvilágítja a ráhelyezett borospoharakat is!

A LED üvegpolcokat itt kiegészítésként szerelték fel a felső szekrény és a pult közé, így még több pakolófelületet kaptunk, amit idővel fűszerek fognak feltölteni :)

Az általunk forgalmazott LED világításokkal, LED szalagokkal és LED izzókkal látványos világítást építhetünk ki magánlakásban és üzleti környezetben egyaránt. Ha szeretne még több ötletet megtekinteni a konyhai világításokról, látogassa meg fotógalériánkat: Konyha pult- és lábazatvilágítás, hangulatfények, általános világítás.

Hozzászólok!

Cimkék: blog hangulatvilágítás konyha led világítás pult világítás

Asztali nézet megjelenítése