Cimke - konyhabútor, led világítás

A(z) konyhabútor , led világítás cimké(k)hez kapcsolódó bejegyzések listája. (Mutassa az összes taget! »)

A találatok szűkítése további cimkék segítségével:

Látni is akar mosogatás közben? LED szalaggal fog!

2016. január 26.

A mosogató egy jellegzetesen sötét pontja a konyhának. Miért? Azért mert helye rendszerint a rendszerint a fal mellett van, egy felső szekrény alatt megbújva. Az ilyen helyekre kiváló a LED szalagos világítás, amely helytakarékos és nagy fénye van, másrészről pedig rendkívül mutatós eredményt érhetünk el vele!

A modern konyhákban sokszor az ablakhoz építik a mosogatótálcát. Ez sem rossz megoldás, mégis majdnem ugyanott vagyunk, mint hajdan nagyanyáink, akik lavórban mosták fel az ételes tányérokat, hiszen nekik is csak a napfény szolgált fényforrásként ehhez a konyhai munkához. A másik újdonság, hogy különálló konyhaszigetbe építik a mosogatót. Ennek előnye, hogy felette könnyen tudunk függesztett világítást elhelyezni, itt tehát van lehetőség a jó látási viszonyok kialakítására.

Világítsuk meg a szekrény alatti területet, ahova a mosogató, tűzhely és egyéb munkaterület esik, lássuk tehát a példákat, miként csinálhatunk fényt a led szalaggal a konyhában!

Egy modern konyhába szinte már csak LED világítást érdemes építeni, ha dizájnos és energiatakarékos pultvilágítást akarunk!

A hosszú vonalfényt adó világításokkal (mint ez a szekrényre utólag felszerelt LED fénysor) a pult minden pontját egyformán világítjuk meg, így mindenhol ugyanolyan fényviszonyok között dolgozhatunk.

A polc aljára ragasztott LED szalaggal fénybe boríthatjuk a munkafelületet, így a mosogatás is egyszerűbb, hiszen minden piszkot megláthatunk!

Ha van áramforrás a közelben, akkor utólag is bármikor szerelhetünk fel pultvilágítást. A LED profilok esztétikus módon takarják el a LED csíkot, így nem kell a csupasz led szalagot bámulni!

A fal melletti asztalfelületen kiváló fény van. Azonban a konyhaszigetnél kizárólag a páraelszívóba épített világítás működik, így este jobban használható háttérfényként, mint munkafényként.

A konyha közepére állított sziget felett csak függőlámpákkal tudunk fényt biztosítani. Miért ne lehetne viszont ebben is LED szalag? Hiszen már az ANRO-nál is többféle aluprofil kapható, amely alkalmas a függesztésre!

A LED szalagok takarás nélkül is alkalmasak a konyhai világítási feladatok ellátására, ugyanakkor lényegesen dekoratívabb és védettebb megoldást jelent, ha alumínium sínbe helyezzük!

Szép, de nem praktikus - vízvető felé felragasztott LED csík csak dekorációs világításhoz alkalmas! Ez nem pultvilágítás, ettől nem fog jobban látni a munkaterületen, így kizárólag hangulatvilágításra ajánljuk!

Egy jól kialakított munkafelület világítás nemcsak a munkára van kihatással, hanem jótékonyan befolyásolja az egész konyha megjelenését!

A fénycsöves bútorvilágítók is szép fényt adnak, viszont sorolásuk alkalmával megtörik a fonyamatos fénycsík. Sokaknak még mindig fénycső van a felsőszekrény alatt, de amíg az ki nem ég, addig nem gazdaságos a ledre történő cserén gondolkodni.

Ha ez a képsorozat kevés volt ahhoz, hogy képet kapjunk a konyhai LED világításról, akkor tekintse meg korábbi blogbejegyzésünket, ahol szintén ez a téma: Konyhai pultvilágítás led szalaggal.

Ha pedig meggyőzték a látottak és szeretne a mosogatóhoz valamilyen erős fényű LED szalagot, amelyel egyenletes hosszanti világítást valósíthat meg, akkor tekintse meg kínálatunkat: Öntapadós, 12V LED fénysorok.

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: alumínium profil blog hangulatvilágítás konyha konyhabútor LED szalag led világítás pult világítás rejtett világítás

Bútorlapra vagy bútorlapba szerelt spotlámpák

2015. július 09.

Az összefoglaló néven bútorvilágításnak nevezett világítás takarja a szekrényre, bútorra, polcra szerelt világításokat, legyen az funkcionális vagy dekorációs céllal felszerelve.

Funkcionális világítás esetén az erős fény a legfontosabb, így például egy munkaterület vagy konyhapult megvilágításához célszerű erős fényű lámpatesteket vásárolni. Ezzel ellentétben a dekorációs világításoknál gyengébb fényt is alkalmazhatunk, amely éppen csak kiemeli, fókuszba helyezi a megvilágított felületet, ezáltal hangulatosabbá téve a belső teret!

A bútorvilágításoknak több típusa van, melyek közül szabad szemmel is megállapíthatjuk, hogy adott lámpatest a bútorlap síkjába süllyed, avagy csak a felületére rögzül-e. Ez alapján különíthetünk el ráépíthető, illetve beépíthető bútorvilágítókat és hogy melyiket választjuk, azt befolyásolhatja például a telepítés ideje (kész van-e már a bútor vagy még gyártás előtt van), de akár az esztétikai igény is (egy besüllyesztett világítótest dekoratívabb, mint egy felületből kiálló lámpa).

Kínálatunkban fénycsöves és leddel működő, LED vagy halogén izzóval szerelhető bútorvilágítókat is megtalálhat: Bútorvilágító lámpa.

Bükk színű MDF lap króm keretes beépített lámpatesttel.

A bútorvilágítókat nem szükséges a polc aljára szerelni, akár a szekrény belsejének megvilágítására is használhatjuk, így sötétben is könnyebben megtalálunk benne bármit!

Az elkészült konyhabútoron a villanyszerelési munkálatokat már elvégezték, így a bútorba épített világításban már lehet gyönyörködni.

Modern kialakítású lámpatest a felső szekrény aljára szerelve.

A bútorvilágítókat dekorációs világításhoz is használhatjuk, gy kiemelhetünk vele érdekes szobrokat, emléktárgyakat is!

A világítás nemcsak praktikus, hanem a szekrényt is elegánsabbá és szebbé is teszi!

Kör alakú LED lámpák a ráépíthető fajtából - a vezetékezés miatt látszik, hogy itt utólag szerelték fel a konyhavilágítást!

Az alacsony bútorlámpák szerencsére jól megférnek a nem túl vastag bútorlapban!

Magasfényű konyhabútor besüllyesztett króm keretes spotlámpákkal.

Süllyesztett beépítésű világításhoz jók lehetnek a Gavi spotlámpák, amelyek 2 centis magassága általában a vastagabb bútorlapokba észrevétlenül beépíthető. Izzóval működtethető, a felhasználó dönti el, hogy LED vagy halogén égő kerüljön-e bele. A színek tekintetében fehér és króm színek állnak rendelkezésre, amelyek a legtöbb bútorlap mintához illeszkednek! Gavi süllyesztett bútorspotok.

Felületre építhető spotlámpaként egyrészt a kör alakú GX53 fényforrások jöhetnek szóba (habár ehhez a típushoz létezik süllyeszthető és ráépíthető keret is): GX53 lámpa és világítótest bútorvilágításhoz.

A ráépíthető bútorvilágítási megoldások közé sorolhatóak a Zepo lámpák, amelyek piramislámpaként is ismeretesek háromszöges formájukból fakadóan. A polc, bútorlap aljára szerelhető Zepo lámpák modern megjelenésűek, de klasszikus környezetben is mutatósak: Zepo bútorvilágító spot.

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog bútorvilágítás konyhabútor led világítás polc világítás süllyeszthető

Melegfehér ledeket a lakásba!

2015. január 14.

Melegfehér álmennyezet világítás fürdőszobában

Konyhabútor lábazati elemére ragasztott meleg fényű ledsor

Hotel előterének mennyezeti világítása melegfényű ledekkel

Melegfehér spotlámpák és LED szalagok felhasználása nappaliban

A hálóban is meghitt hangulatot keltenek az ágytámla mögé telepített melegfényű ledek

Fa körül kör alakban kialakított dekorvilágítás vízálló LED szalaggal, melegfehér fényben

Uszoda mennyezetvilágítás fapárkány mögé rejtett melegfehér LED szalagokkal

A lábazati takarólécekhez ragasztott melegfehér LED szalagokkal légiesebbé tették a konyhát!

A LED szalagok a folyosó mennyezetére és járófelületére vetítik kellemes melegfehér fényüket

Bejegyzésünk címében arra buzdítjuk az olvasókat, hogy válasszanak melegfehér fényű LED termékeket a lakásba! Igen ám, de nem biztos, hogy mindenki tudja mit takar egyáltalán a melegfehér fény kifejezés, így érdemes lenne ezt kifejteni!

A melegfehér egy sárgás árnyalatú fehér szín, amelynek színhőmérsékleti tartománya 2700 kelvin és 3400 kelvin közé esik. Ilyen színű fényt bocsájt ki a hagyományos izzólámpa, de a gyertya is, amelyek megszokott színeit meghittnek, hangulatosnak tartjuk. Éppen a melegfehér fény kellemes érzete miatt választják ezt a színhőmérsékletet lakásokba, háztartásokba vagy olyan helyen, ahol pihenésre, kikapcsolódásra vágyunk.

A címben szereplő javaslat természetesen csak ajánlás lehet, hiszen mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy tudna-e együtt élni a melegfehér fényű ledes termékekkel. A képek alapján csak ötleteket adhatunk a világítás kialakításához, de LED fényforrás vásárlása előtt érdemes lehet személyesen is ellenőrizni a színhőmérsékletet - ezt meg lehet tenni internetes vásárlás útján is, hiszen ha nem tetszik a termék, akkor elállás jogával vissza lehet küldeni, így nincs feleslegesen kidobott pénz. Ha pedig elfogadhatónak tartjuk az adott fényforrás színét az adott környezetben, akkor érdemes belefogni a ledesítésbe!

A melegfehér LED fények (legyen az hangulatvilágításhoz felhasználható LED szalag vagy fővilágításhoz alkalmas LED izzó) jól igénybe vehetők tehát beltérben nappalikban, hálókban, fürdőkben, konyhákban, közlekedőkön, de akár a kültéri fénydekorációban, kertvilágításban is megállják helyüket! Természetesen webáruházunkban számtalan ledes termék megtalálható melegfehér színhőmérséklettel:

(ANRO Épületdíszítés Kft)

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog folyosó fürdőszoba hálószoba hangulatvilágítás konyha konyhabútor LED szalag led világítás meleg fehér nappali

Modern konyhabútorok lábazatvilágítással

2014. november 18.

Egy elegáns konyhához hozzátartozik a jól tervezett világítás - itt például dekorációs világításként alkalmazták a lábazaton végigfutó melegfehér fénycsíkot.

A magasfényű padlón és frontokon szépen megcsillan a természetes fehér fényű szalag fénye, a szekrény lábazat takarójánál van rögzítve.

Jól látható a lábazati elem elé ragasztott hidegfehér kültéri LED csík, amely távolabbról szemlélve a levegőbe emeli a konyhaszekrényt.

A konyhai dizájnhoz alkalmazkodva modern világítással tették barátságosabbá a fa színű bútort, amelyhez igazán jól illeszkednek a felszerelt melegfehér fényű LED szalagok!

A konyhaszekrények alsó elemének aljára rögzített hidegfehér fényű LED szalagok jól illeszkednek a minimal stílusú bútorhoz.

A méterenként 60 db 3528 SMD LED-et tartalmazó szalag kiválóan felhasználható konyhai világításhoz, dekorációs jellegéből extra látványossá tudja tenni bútorunkat!

A képen látható 3 dimenziós tervről sem tudták kihagyni a LED világítást, hiszen a dizájner is tudja, hogy a fényeknek óriási hatásuk van egy enteriőr atmoszférájában!

A sötét konyhabútorhoz és a krém színű falakhoz tökéletesen passzol az elemek alsó részére felragasztott meleg fényű LED csíkok.

Hangulatfényként nemcsak a fehér fények alkalmazhatóak, hanem a képen látható színváltós RGB szalagok is. A konyhabútor tetején türkizkék, a lábazatán pedig királykék színű fény dobja fel a konyha megjelenését!

Természetesen webáruházunkban széles választékban megtalálhatóak azok a ledes fénysorok, amelyek kiválóan felhasználhatóak a konyhabútor érdekesebbé tételére, legyen az akár a konyhaszekrény tetejére építve koronavilágításként, akár konyhai pultvilágításhoz szükséges erősebb fény, akár a cikkben bemutatott lábazati világítás céljából: 12 voltos LED szalagok helyi és dekorvilágításhoz.

(ANRO Épületdíszítés Kft)

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog hangulatvilágítás konyha konyhabútor LED szalag led világítás

Ledes pultvilágítás a konyhában

2014. október 31.

A krokodilbőr mintás konyhai hátfal nagyon exkluzív hátteret biztosít az alsó- és felső szekrény között, vonalfénnyel megvilágítva még inkább kihangsúlyozhatjuk a felület izgalmas textúráját. Nem mellékesen a felragasztott melegfehér led szalag kellő erősségű fényt ad a pulton elvégzendő feladatokhoz is!

A konyhai világítás egyik kiemelt területe a munkaterület megvilágítása, ezt rá- vagy beépíthető spotlámpákkal is kialakíthatjuk. A kellően erős fényhez inkább sűrűbb elhelyezés javasolt, nehogy kevés legyen a fény a konyhában!

Kényelmi és biztonsági szempontból is fontos a munkapult megfelelő megvilágítása. A fénycsöves világítások mellett egyre gyakrabban az SMD LED szalagra esik a választás, hiszen egy folytonos fényt biztosít a pulton, ellentétben a pontszerű fényt adó spotokkal!

Ha jobban alánézünk a konyhabútor felső elemének, megtalálhatjuk a LED szalagot! Az öntapadós hátoldalnak köszönhetően egyszerűen felragaszthatóak a bútorlap felületekre, nagyobb teljesítményű szalagokat viszont érdemes alumínium LED csatornába szerelni, mely a LED chipek hűtéséről is gondoskodik!

A konyhában színes díszvilágításokat is alkalmazhatunk, ekkor jobban járunk RGB LED szalag felszerelésével, amelynek színváltoztatható voltát jól kihasználhatjuk! Tevékenység, főzés, előkészítés esetén állítsuk fehér fényre, hogy minél jobban lássunk, egyéb esetben pedig használjuk ki a piros, kék, sárga színeket, ezzel téve hangulatosabbá a lakás egyik fő helyiségét!

Itt is a színváltós LED szalagot építették be, amely a lábazatnál piros, a pultra pedig pink színű fényt vet. A fehér konyhabútoron gyönyörűen megjelennek ezek az extrém színek, amelyek egy baráti összeröffenésnél, házibulinál, romantikus vacsoránál is dekoratív kísérőfények lehetnek!

A konyhabútor tervezők és az asztalosok is egyre gyakrabban ajánlják az energiatakarékos ledes pultvilágítások beszerelését, nem csoda, hiszen egyszerre teszi fényűzővé és modernné a konyhát, másrészről pedig a közlekedésben, a hangulatteremtésben és a tevékenységek elvégzésében is segíthet!

Leghasznosabb konyhai fényt a méterenkénti min. 10 wattos meleg- és hidegfehér színhőmérsékletű LED szalagokkal érhetünk el, hiszen ezek fényerőssége oly mértékű, hogy akár opál fedlapos profil mögé beépítve is helyt állnak!

Pult feletti szekrények helyett itt polcos elemeket gyártottak, de ebbe is bemarhatóak a különböző LED profilok, amelybe 1-2 sornyi LED szalag is beragasztható. Lefelé irányuló fényük közvetlenül a pultra vetődik, amely így a konyhai munkához tökéletes!

Lakásunk helyiségei között a konyha fontos szereppel bír, hiszen nemcsak az étkezések, de a közös beszélgetések, családi események helyszínévé is válhat. Azt már sokszor említettük, hogy a világítás hangulatformáló hatással is bírhat, azonban a konyhában ettől sokkal fontosabb, hogy az ott végzett tevékenységekhez elég erős fénnyel rendelkezzünk!

A konyhában erre a célra külön kialakított munkafelületek önálló világítást kell kapjanak, mert a mennyezeti világítások fényét sajnos saját testünkkel eltakarjuk, így árnyékot képezve a pulton. Megfelelő erősségű fény nélkül a konyhai előkészítő munka veszélyes lehet, balesetet okozhatunk, ezért fontos, hogy valamilyen helyi világításról gondoskodjunk! A pultvilágítások legelterjedtebb eszköze a fénycsöves bútorvilágító, de ezek helyett energiatakarékosabb, le- és felkapcsolgatást jobban tűrő, kevesebb helyet igénylő megoldások is léteznek. Napjainkban a ledes pultvilágítások népszerűek, melyek közül a LED szalagok egyszerűen felhasználhatóak.

  • ha a konyhabútor tervezésénél már tudjuk, hogy ilyen világító egységet szeretnénk beépíteni, akkor választhatunk a felsőszekrény fenekébe mart ledes megoldások között. Ennek keretében nútot marnak az alumínium LED csatorna számára, melybe beragasztják a LED csíkot, azt pedig eltakarják egy átlátszó vagy tejfehér fedlappal, hogy minél kevésbé vakítsanak a LED-ek.
  • ha a konyhaszekrény már készen van vagy csak a pultvilágítás megújításán törjük a fejünket, akkor az utólag ráépíthető LED profilok közül érdemes válogatnunk, amelyet a felsőszekrény aljára vagy a felsőszekrény és az oldalfal találkozási pontjánál rögzítünk. Ennél a változatnál szintén az alumínium profil és a hozzá tartozó takaróbura fog dekoratív megjelenést adni a LED csíknak, amelynek így csak a hasznos fényét élvezzük!
Az ily módon kialakított ledes pultvilágítás nagyon esztétikus, hosszanti irányban világító fénye kiváló látási viszonyokat biztosít, mely hozzásegít a konyhai munka balesetmentes elvégzéséhez! Webáruházunkban is kaphatóak a munkafelület világítás kialakításához szükséges termékek, melyet bátran felhasználhat újonnan készülő vagy már meglévő konyhaszekrényéhez:
Alumínium tartóprofilok LED csíkhoz
LED szalagok beltéri és kültéri kivitelben

(ANRO Épületdíszítés Kft)

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog konyha konyhabútor LED szalag led világítás pult világítás

Rózsaszínben látni a világot - pink LED fények

2014. október 03.

Gipszkartonba, díszlécbe ragasztott pink színű LED szalagokkal könnyen szemlélhetjük rózsaszínben a világot - és lakásunk belső tereit is!

A magenta vagy rózsaszín árnyalatú, pult aljára ragasztott LED csík nőiesebbé és kedvesebbé teszi a konyhaszigetet!

A rózsaszín egyértelműen egy cuki, kislányos szín, amely megnyugtatást és gyengédséget biztosít, éppen ezért egy gyerekszobában is jó megoldás a pink LED világítás.

A hálószobában felszerelt oldalfali díszlécbe RGB színváltós LED szalagot fektettek. Rózsaszínűre állítva az egész szobát átfesti, hangulatában pedig romantikát közvetít.

A fehér konyhabútor hátfalának dekorációs világításaként a rózsaszínű LED szalagot választották, amely nagyon elegáns és békés megjelenést nyújt a női felségterületű konyhának.

A hölgyeknek, lányoknak az esküvő az egyik legfontosabb dolog az életben - hagyjuk hát rájuk (és az esküvőszervezőkre) a díszvilágítás színének kiválasztását, és ha úgy döntenek, hogy rózsaszín legyen, hát teljesüljön be ez az álmuk is!

A körkörös lépcsőkből felépített gipszkarton álmennyezet külső peremén LED szalag van elhelyezve, amely aranyos fénybe burkolja a különleges szerkezetet!

A lakásban elterjedt hangulatvilágítások színeként csak ritkán választják a pinket, ennek egyik oka lehet talán az, hogy a fehér fények mellett szebben tudnak érvényesülni az egyéb kiegészítők színei. Sokan viszont kifejezetten odáig vannak ezért a cuki, kislányos, aranyos színért, amelynek már csak a láttán is jobb kedvre derülnek!

Korábban volt kínálatunkban rózsaszín és lila ledszalag is, azonban az évek során sokkal inkább átvették a vezető szerepet az RGB színváltoztathatós LED fénycsíkok, amelyek a színes világítások kedvelőinek tökéletes! Egy vezérlő, kapcsoló, távirányító segítségével állítható be a kívánt szín, amely segítségével átfesthetjük a szobát akár úgy is, hogy onnantól kezdve rózsaszínben lássuk a világot!

(ANRO Épületdíszítés Kft)

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: álmennyezet blog díszléc gipszkarton gyerekszoba hangulatvilágítás konyha konyhabútor LED szalag led világítás rejtett világítás

Kék SMD LED szalagok a lakberendezésben

2014. szeptember 18.

A billentyűzettartó és a tévépolc alá, valamint az álmennyezet egyik szélére szerelt kék LED szalagok modernné teszik a szobát. A kék szín frissíti a teret, megnyugtatóvá és rendezetté teszi azt.

A konyhákban is előszeretettel alkalmaznak kék színű kiegészítőket. Az oldalfali függönyök kék színű 3528 SMD ledszalaggal vannak megvilágítva, amely fény emeli a high-tech hatást, a fehér és fémes színekkel együtt használva pedig eleganciát teremt!

Szekrény lábazati világításoknál is jó választás a LED szalag, amely öntapadós, kis helyet igényel, alacsony feszültségről működik, energiatakarékos, tartós, fénye pedig magával ragadó!

Az italospolc is kék színű LED világítást kapott. A LED fénysor fényei jól átütnek az átlátszó üvegeken, így különleges látványt varázsolhatunk egy üveges konyha- vagy bárszekrénybe!

A szekrény tetején sorakozó kiürült üvegek mögé LED csíkot húztak, ezáltal egy békességet teremtő, frissítő hangulatvilágítást sikerült kiépíteni!

A számítógépeknél gyakran találkozhatunk kiegészítő világításokkal, amelyek csökkentik a sötét háttér és a világos képernyő közötti kontrasztot. Itt a monitor hátoldalára ragasztott kék LED csíkok burkolják csekély fénybe a szobát.

Egy szórakozóhelynek igenis kell a dekorvilágítás, ezáltal a vendégek is jobb hangulatban tölthetik az idejüket. A terasz alján kék fényű kültéri bevonatú ledsor világít, míg a filagória és a korlátok hidegfehérben égnek.

A kék színt a vízzel vagy az égbolttal kötik össze, nem meglepő tehát, hogy a medence külső lépcsőjéhez kék LED szalagos peremfényt szereltek.

A hatalmas belmagasságú fürdőszobában a szoba alakjához igazították az álmennyezetet, szélére pedig kék ledszalagos világítást telepítettek. A kék a hideg alapszínek egyike, amelyről a víz juthat eszünkbe, így a fürdőszobába kiváló!

Régóta ismert, hogy az egyes színek - legyen az falszín, egy kiegészítő bútor színe vagy a világítás színe - hatással vannak kedvünkre, lelkiállapotunkra. A kék szín a hideg színek közé tartozik, a levegő, az égbolt, a víz jut róla eszünkbe. A kék szín alkalmazásával derűsebbé, könnyedebbé, nyugodtabbá tehetjük az enteriőrt.

A kék színű világításokat vizes környezetekben, akváriumokban, medencékben, szórakozóhelyeken, bárpultokon, italtartó állványok, számítógépek gépházának világításánál, tévék háttérvilágításánál, autók tuningolásánál használhatják fel, mely csak néhány példa a valóban megvalósult díszítő fények közül! Webáruházunkban is találhatóak kék fényt adó termékek, amelyekkel kellemesebbé tehetjük a lakókörnyezetet vagy a kereskedelmi egységeket: Lámpatestek és LED fényforrások kék fénnyel.

(ANRO Épületdíszítés Kft)

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: álmennyezet blog fürdőszoba hangulatvilágítás kék konyha konyhabútor LED szalag led világítás SMD 3528

LED világítás a konyhaszekrény alján

2014. szeptember 02.

A konyhabútor aljára is szerelhetünk kontúrvilágítást, mellyel igazán modernné tesszük a helyiséget. Hangulatvilágításként elegendő fényerőt nyerünk a 3528 SMD LED szalagok használatával.

A fehér konyhaszekrény alsó elemét jól elszeparálja a padlótól a pink fényű ledszalagos díszfény. A bútor lábazatán elhelyezett LED csík a padlóburkolat kiemelésére is kiváló!

A pontban bemarható lámpákkal is dekorálhatjuk a konyhaszekrény talprészét, ezek közlekedőfényként is hasznosak lesznek.

A bútorlábazatba és a koronarészbe is került LED szalag, mindkét helyre az öntapadó segítségével rögzítették a világítást.

A modern konyha narancs fényei a konyhaszigetet ölelik körbe. A LED technológia energiatakarékos fényforrásai társas összejövetelekhez, kisebb vacsorákhoz is használhatóak romantikus háttérfényként.

A kis helyigényű hajlékony kék led szalagot a lábazati takarólécre ragasztották. A fényes padlólapokon jól visszatükröződik a LED chipek fénye, melyből megállapíthatjuk, hogy ez a szalag méterenként legalább 60 darab ledet tartalmaz.

A konyhaszekrény aljára felragasztott LED csík még exkluzívabbá teszi az új bútort, ezzel együtt éjszaka is hangulatos fényt biztosít.

A bútorok aljára ragasztott ledsorral a bútor mintha a levegőbe emelkedne, nincs ez másként ennél a fekete konyhaszigetnél sem, egyben a sötét színt is otthonosabbá tették a melegfehér fénnyel.

A bútorok aljára ragasztott ledsorral a bútor mintha a levegőbe emelkedne, nincs ez másként ennél a fekete konyhaszigetnél sem, egyben a sötét színt is otthonosabbá tették a melegfehér fénnyel.

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog hangulatvilágítás konyha konyhabútor LED szalag led világítás

Asztali nézet megjelenítése