Magazin - cikkek, leírások, tudnivalók

A legfrissebb cikkek, leírások

Egyedi homlokzat polisztirol stukkókkal

2017. január 04.

A homlokzatok díszítését különleges nyílászárókkal, minőségi anyagból készült párkánnyal, izgalmas lábazati burkolóval is megvalósíthatjuk, sokan azonban még mindig a hagyományos stukkóra szavaznak.

A stukkók olyan épületdíszek, amelyek általában az ajtó-ablak keretezésénél, épületszintek vagy eltérő színű falfestések elválasztásánál jelennek meg a homlokzaton, a falsíkból kiemelkedve. 3 dimenziós megjelenésüknek köszönhető tehát hogy észrevehetőek, és ezáltal képesek dekorálni a falfelületeteket. Lakóépületeken, kereskedelmi létesítményeken, polgári házakon figyelhetjük meg a stukkókat, vagy az alábbi képeken.

A hagyományosan szögletes ablakokat a szemöldökrészre helyezett íves lécekkel gyorsan megváltoztathatjuk - persze optikailag, de az nem baj! :)

A hagyományosan szögletes ablakokat a szemöldökrészre helyezett íves lécekkel gyorsan megváltoztathatjuk - persze optikailag, de az nem baj! :)

Egy régi római villa felújítása során is használták a polisztirol díszítőelemeket, pedig ez az épület egy régészeti múzeumban található.

Egy régi római villa felújítása során is használták a polisztirol díszítőelemeket, pedig ez az épület egy régészeti múzeumban található.

Egy szintes városi ingatlanok külső falán is jól alkalmazhatóak a polisztirol díszítések.

Egy szintes városi ingatlanok külső falán is jól alkalmazhatóak a polisztirol díszítések.

Az ablakok, az ajtók, de még a ház sarkai is kaptak némi dekorációt ezen a családi házon.

Az ablakok, az ajtók, de még a ház sarkai is kaptak némi dekorációt ezen a családi házon.

Egyesek előszeretettel alkalmaznak különleges színű homlokzatokat (rózsaszín, zöld), de szerencsére a díszítőelemeket fehéren hagyják! :)

Egyesek előszeretettel alkalmaznak különleges színű homlokzatokat (rózsaszín, zöld), de szerencsére a díszítőelemeket fehéren hagyják! :)

Elkészült a házdekor! Habár az első szint tetejéig vitt kváderkőnek még várnánk a folytatást, ide már nem lesz több kocka felrakva!

Elkészült a házdekor! Habár az első szint tetejéig vitt kváderkőnek még várnánk a folytatást, ide már nem lesz több kocka felrakva!

A kétszintes családi ház emeleti ablaka fölé még egy nikecellből vágott körgyűrűt is felraktak!

A kétszintes családi ház emeleti ablaka fölé még egy nikecellből vágott körgyűrűt is felraktak!

A stablondeszka alatt timpanont formálnak a díszlécek.

A stablondeszka alatt timpanont formálnak a díszlécek.

Egyszerű, mégis kedvelt díszítési mód asz ablakok és ajtók díszléccel való keretezése, illetve a sarkok kváderkővel való hangsúlyozása.

Egyszerű, mégis kedvelt díszítési mód asz ablakok és ajtók díszléccel való keretezése, illetve a sarkok kváderkővel való hangsúlyozása.

Egyedi homlokzat alakítható ki a stukkókkal, melyet nemcsak családi házon, hanem akár étterem külső falán is használhatunk.

Egyedi homlokzat alakítható ki a stukkókkal, melyet nemcsak családi házon, hanem akár étterem külső falán is használhatunk.

Nem muszáj az egész falfelületet díszíteni! Itt például főként az ablakra koncentráltak, de az egyenes profilok mellé kiegészítőket (zárókő, konzol) is ragasztottak fel.

Nem muszáj az egész falfelületet díszíteni! Itt például főként az ablakra koncentráltak, de az egyenes profilok mellé kiegészítőket (zárókő, konzol) is ragasztottak fel.

Egykor gipszből gyártották a stukkókat, mai modern világunkban azonban áttértek a polisztirolból történő gyártásra. A polisztirol díszléc egy habkönnyű alapanyagból készült profil, mely kínálatunkban 125 cm-es és 200 cm-es hosszban is megvásárolható. Vízbázisú anyagokkal ragasztható és festhető. Házilagosan is felrakható, de ha nem akarunk magunk nekiállni, akkor festő, gipszkartonozó, tapétázó szakembert kell felkeresni.

A polisztirol és nikecell díszlécek nagy előnye, hogy a habszerű matéria rendkívül könnyű súlyú, mindemellett viszonylag strapabíró, így postán is bátran szállítható. Ily módon tehát házhoz szállítással is megrendelheti a homlokzat díszítéséhez felhasználható profilokat!

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog díszléc homlokzat kváderkő polisztirol

Világítás skandináv módra

2017. január 02.

Az északi népeknél ritkábban süt a nap és a téli hónapokban is rövidek a nappalok, éppen ezért megbecsülnek minden fényt! A természetesség híveiként hatalmas ablakokkal várják a besugárzó napfényt, amelynek hiányát éjszaka és a sötét hónapokban mesterséges világítással kell pótolni!

A skandináv népek (dán, norvég, finn, svéd) szeretik a letisztultságot és a természetességet, ez a lakberendezésükben is megmutatkozik. A nyugalom megteremtése érdekében sok világos, főként fehér és esetleg pasztell színt használnak, a melegség érzetet a fa holmikon és puha textíliákon keresztül kívánják közvetíteni, illetve gyertyafényekkel vagy sárgás fényű izzók használatával!

Így el is jutunk a lámpákig, melyből az északiak előszeretettel alkalmaznak függeszthető típusokat. Mai bejegyzésünkben a Skandi lámpákat mutatjuk be képzelt és eredeti környezetükben, hogy ötletet adhassunk hol praktikus ez a kúpos burájú lámpatest?!

Skrivo Slope by Miniforms - az eredeti! Modern lámpa fa díszítéssel, mely nagyszerű kiegészítő bármely fiatalos és trendi szobában és konyhában!

Skrivo Slope by Miniforms - az eredeti! Modern lámpa fa díszítéssel, mely nagyszerű kiegészítő bármely fiatalos és trendi szobában és konyhában!

Ezzel a lámpával a modern, az indusztriális és az északi stílusú lakásban is gondoskodhatunk a világításról!

Ezzel a lámpával a modern, az indusztriális és az északi stílusú lakásban is gondoskodhatunk a világításról!

Függőlámpáknál már megszokott, hogy a különböző méretű, formájú vagy színű darabokat összevegyítjük és így hozunk létre új csillárt, amely egy asztal felett fog világítani!

Függőlámpáknál már megszokott, hogy a különböző méretű, formájú vagy színű darabokat összevegyítjük és így hozunk létre új csillárt, amely egy asztal felett fog világítani!

A kellemesen sárgás fények a hőérzetünkre is pozitív hatással vannak, így a ridegnek tűnő hófehér színű északi lakásokat jól átmelengethetjük a melegfényű izzókkal!

A kellemesen sárgás fények a hőérzetünkre is pozitív hatással vannak, így a ridegnek tűnő hófehér színű északi lakásokat jól átmelengethetjük a melegfényű izzókkal!

Ha nem függesztékként akarjuk alkalmazni, de van kedvünk barkácsolni, akkor a Skandi lámpából akár oldalfali lámpát is készíthetünk!

Ha nem függesztékként akarjuk alkalmazni, de van kedvünk barkácsolni, akkor a Skandi lámpából akár oldalfali lámpát is készíthetünk!

Modern stílusú, fa ebédlőasztalok felett is nagyon jól mutatnak a kúp alakú Skandi lámpák! Nagy asztal felé több darab is belógatható!

Modern stílusú, fa ebédlőasztalok felett is nagyon jól mutatnak a kúp alakú Skandi lámpák! Nagy asztal felé több darab is belógatható!

Hogy kinek jó ez a függeszték? Azoknak, akik übersikkes és ultramodern lámpát keresnek egy újonnan épülő vagy felújítandó lakásba!

Hogy kinek jó ez a függeszték? Azoknak, akik übersikkes és ultramodern lámpát keresnek egy újonnan épülő vagy felújítandó lakásba!

Az alumínium lámpaház összepasszol a téglás falburkolattal is, így az indusztriális, ipari stílusú otthonokban is praktikus lehet a Skandi lámpa!

Az alumínium lámpaház összepasszol a téglás falburkolattal is, így az indusztriális, ipari stílusú otthonokban is praktikus lehet a Skandi lámpa!

A modern és egyszerű kialakítás végett a fordított tölcsér alakú Skandi függeszték szinte bárhol jól mutat! A függesztett lámpákat leginkább reggelizőpultok, konyhapultok, étkezőasztalok, bárpultok, konyhaszigetek felett szokták elhelyezni, függetlenül attól, hogy egy nagy forgalmú vendéglátóhelyről van szó vagy csak egy kis létszámú család otthonáról!

A Skandi függőlámpák burája alumíniumból készül, kívülről fehér vagy fekete színnel, belül azonban mindkét változat aranylóan rezes színben tündököl - ez a kialakítás még inkább hozzájárul, hogy meleg fényt bocsásson ki magából a lámpatest!

Mindemellett nagy bizalommal ajánljuk a LED fényforrásokat is, amelyekből meleg fényű típus is kapható, számtalan teljesítményben és formában, hogy mindenki megtalálhassa a saját otthonához illő fényforrást: Meleg fényű LED izzók E27 foglalatba.

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog csillár E27 fényforrás E27 foglalat étterem függőlámpa konyha lámpatest mennyezet nappali világítás

2017 divatszíne a lombzöld - Frissít és megújít!

2016. december 30.

A Pantone Color Institute segítséget nyújt abban, hogy egy cég megtalálja a márkájához vagy termékéhez illeszkedő színeket, mindemellett trendszínek előjelzésével is foglalkozik. Ez utóbbi tevékenysége keretében idén is megválasztották azt a színt, amelyről úgy gondolják, hogy 2017-ben divatos lesz! Idén a PANTONE® 15-0343 TCX, azaz Greenery - lombzöld színre esett a választás, mely egy igen frissítő és üdítő színárnyalat!

A zöld színt egyébként a nyugalommal, növényzettel, természettel, újrahasznosítással, újrakezdéssel kötjük össze, így tehát nagyon jól alkalmazható a lakberendezésben, de sokan az öltözködésben is kedvelik! Többféle árnyalattal is jól párosítható, kezdve a naturális színekkel a pasztellen át a fémes színekig bezárólag.

Nézzünk mégis milyen színre kell számítanunk, amivel többet fogunk találkozni a jövőben, mindenféle üzletben, legyen szó divatáruról, lakáskiegészítőkről, de akár grafikáról vagy ételekről :)

Az év színének választott lombzöld árnyalat a Pantone skálája szerint. Friss, üde szín, mely újdonságot, nyugalmat sugároz!

Az év színének választott lombzöld árnyalat a Pantone skálája szerint. Friss, üde szín, mely újdonságot, nyugalmat sugároz!

Wienerwald gyorsétterem München: a zöld színekkel és fa motívumokkal a természetre és az erdőkre utalnak.

Wienerwald gyorsétterem München: a zöld színekkel és fa motívumokkal a természetre és az erdőkre utalnak.

 Élettel teli lombzöld műfű az erkélyre és máris úgy érezhetjük, hogy lett saját kertünk!

Élettel teli lombzöld műfű az erkélyre és máris úgy érezhetjük, hogy lett saját kertünk!

Salzburg melletti óvoda zöld belső térrel. A tervezők az élet és a fiatalság színeként választották a zöldet. Mindemellett pszichológiai szerepe is van, hiszen nyugtató hatása van, másrészt a toleranciát és segítőkészséget is fokozhatja.

A zöld szín legtermészetesebb alkalmazása a növényzetben valósul meg. Éljünk tehát bátran a szobanövények díszítő funkciójával!

A zöld szín legtermészetesebb alkalmazása a növényzetben valósul meg. Éljünk tehát bátran a szobanövények díszítő funkciójával!

Elegáns és élénkítő: fekete-arany-barna bárpult mellé helyezett zöld színű magasított székek.

Elegáns és élénkítő: fekete-arany-barna bárpult mellé helyezett zöld színű magasított székek.

A divat miatt soha ne változtassuk meg drasztikusan otthonunkat, ezért ha trendik szeretnénk lenni az is elég, ha szétdobálunk néhány zöld almát az asztalon :)

A divat miatt soha ne változtassuk meg drasztikusan otthonunkat, ezért ha trendik szeretnénk lenni az is elég, ha szétdobálunk néhány zöld almát az asztalon :)

A vidéki otthonokban egyébként is népszerűek a színes tárgyak, ezzel a lombzöld függesztett lámpával azonban még jobban feldobhatjuk a fehér falú konyhákat!

A vidéki otthonokban egyébként is népszerűek a színes tárgyak, ezzel a lombzöld függesztett lámpával azonban még jobban feldobhatjuk a fehér falú konyhákat!

A divattervezők is beindították magukat, így ruhából sem lesz hiány, ha zöld színűt keresünk a boltokban!

A divattervezők is beindították magukat, így ruhából sem lesz hiány, ha zöld színűt keresünk a boltokban!

A lombzöld mellett a Pantone a fenti színeket is beválogatta 2017 kedvencei közé, így reméljük mindenki megtalálja a magának tetszőt!

A lombzöld mellett a Pantone a fenti színeket is beválogatta 2017 kedvencei közé, így reméljük mindenki megtalálja a magának tetszőt!

Ha valakinek mégsem nyerné el tetszését ez a hangsúlyos lombzöld szín, akkor bátran átnézheti a Pantone által javasolt további kelendő színeket is! Olyan kellemes árnyalatok sorakoznak fel a listában, mint a mogyoró, a felhőkék, a halvány rózsaszín, a kankalinsárga vagy éppen a matt piros!

Ha viszont mégiscsak a zöld szín mellett teszi le a voksát, akkor ajánljuk figyelmébe a webáruházunkban található zöld színű lakáskiegészítők (árnyékolók, lakástextilek, lámpák)et, melyekkel még inkább egyedivé teheti otthonát!

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog színes zöld

Hová tegyem az új tévét?

2016. december 29.

Ha máskor nem is, karácsonykor sok emberen elhatalmasodik a vásárlási vágy, így történhet meg, hogy egyik pillanatról a másikra tulajdonosai vagyunk egy új tévének! Ha sikerült a műszaki üzletek felhívásának eleget tennünk és vettünk egy jó nagy képernyőjű, lapos, kiváló felbontású, ultra HD, smart, LED tévét vennünk, akkor már csak arról kell gondoskodni, hogy hová tegyük?! :)

Azt mondhatnánk, hogy ez legyen a legnagyobb baj! Lessünk rá az internetre, hogy milyen megvalósult ötletek vannak a tévé otthonunkba iktatására!

Nem rossz és gyors megoldás: a megvásárolt új tévét letesszük egy komódra az előző tévé helyére :)

Nem rossz és gyors megoldás: a megvásárolt új tévét letesszük egy komódra az előző tévé helyére :)

Egy jól felszerelt lebegő polcon is elhelyezhetjük az új tévét, de győződjünk meg arról, hogy a polc el fogja bírni a tévét! :)

Egy jól felszerelt lebegő polcon is elhelyezhetjük az új tévét, de győződjünk meg arról, hogy a polc el fogja bírni a tévét! :)

Egy használaton kívüli kandalló tűzterébe is beépíthetjük a tévét :)

Egy használaton kívüli kandalló tűzterébe is beépíthetjük a tévét :)

A klasszikus stílus hívei egy klasszikus díszítésű szekrénybe is beépíthetik a televíziót. Látványra olyan,
            mintha photoshop lenne, pedig ez a valóság! :)

A klasszikus stílus hívei egy klasszikus díszítésű szekrénybe is beépíthetik a televíziót. Látványra olyan, mintha photoshop lenne, pedig ez a valóság! :)

A komplett médiaszekrények egész falat elfoglalnak, így jól ráfér a tévé, de akár könyvek és további lakásdekorációs mütyürök is!

A komplett médiaszekrények egész falat elfoglalnak, így jól ráfér a tévé, de akár könyvek és további lakásdekorációs mütyürök is!

Sokszor közvetlenül a falra szerelik a tévét, mely rendkívül helytakarékos és modern megoldás.

Sokszor közvetlenül a falra szerelik a tévét, mely rendkívül helytakarékos és modern megoldás.

A fali konzolon lévő tévék általában a csupasz festett falra kerülnek, talán azért, mert ezzel van a legkevesebb bajlódás :)

A fali konzolon lévő tévék általában a csupasz festett falra kerülnek, talán azért, mert ezzel van a legkevesebb bajlódás :)

Persze sokkal szebb a látvány, ha valamilyen struktúrált felületre szereljük fel a tévét.

Persze sokkal szebb a látvány, ha valamilyen struktúrált felületre szereljük fel a tévét.

Látható, hogy a nappali a tévé köré van rendezve. Nem baj, hiszen minden nagyon szép és kényelmes. A függönyök, a világítás, az ülőgarnitúra és a parketta is barátságos!

Látható, hogy a nappali a tévé köré van rendezve. Nem baj, hiszen minden nagyon szép és kényelmes. A függönyök, a világítás, az ülőgarnitúra és a parketta is barátságos!

Használt deszkák, szétbontott raklaplécek is szolgálhatnak a tévéfal burkolataként - a rusztikus fa és modern fekete tévé nagyon izgalmas összhatást ad!

Használt deszkák, szétbontott raklaplécek is szolgálhatnak a tévéfal burkolataként - a rusztikus fa és modern fekete tévé nagyon izgalmas összhatást ad!

A modern dizájnnak megfelelően frissen gyalult fa léceket is felfogathatunk a falra, ezzel díszítve a tévé hátterét.

A modern dizájnnak megfelelően frissen gyalult fa léceket is felfogathatunk a falra, ezzel díszítve a tévé hátterét.

Egyszerű, mint az egyszer egy és ez is szép! A hófehér falat a melegfehér led világítás festi kellemesebb hangulatúvá, melynek közepén láthatjuk a hatalmas fekete képernyőt!

Egyszerű, mint az egyszer egy és ez is szép! A hófehér falat a melegfehér led világítás festi kellemesebb hangulatúvá, melynek közepén láthatjuk a hatalmas fekete képernyőt!

Személy szerint nekem legjobban a falra szerelt televíziók tetszenek, főként azért, mert nem foglalnak sok helyet és könnyű tisztítani is. Egy megfelelően felszerelt fali konzollal pedig a drága tévét sem kell féltenünk, hogy leesik a falról! :)

Néhány képen LED világítást is felfedezhettünk. Ennek nemcsak hangulati és dekorációs okai vannak, hanem a szemünk számára is kellemesebb egy kiegészítő fény mellett nézni a világos képernyőt, mintha teljes sötétségben tennénk azt! Ha kedvet kaptunk hozzá, abban mindig tudunk segíteni: LED hangulatvilágítások.

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog tévé

Faldíszítés szavakkal és betűkkel

2016. december 27.

"Words don't come easy" - a szavak nem jönnek könnyen, mondja a régi sláger. Néhány embernek pedig igenis könnyen jönnek, akár beszédről, akár faldekorációról van szó! :) Márpedig ma a szavak díszítő hatását fogjuk kiemelni, főként arra koncentrálunk, hogyan tudjuk a falakat szavakkal díszíteni!

Az épületek külső oldalán gyakran találkozhatunk szavakkal és betűkkel, melyek cégfeliratokban és reklámszövegekben testesülnek meg. A felirat célja lehet a felismerés (pl. egy vállalkozás beazonosítása) és a figyelemfelhívás is (üzleti reklám esetében). A belső térben elhelyezett szövegek leginkább dekorációs céllal kerülnek ki a falra. Természetesen ebben az esetben is lehet más funkciója a falra rakott betűhalmaznak (pl. ösztönző hatású pozitív gondolatok), de leginkább mégiscsak a díszítés, a lakás egyéniesítése a cél.

Faldíszítés betűkkel - vegyesen felrakva, de szavakba rendezve is jó fali díszek a betűk! Gyerekszobában, közlekedőn, folyosón, konyhában, szinte bárhol jól mutat!

Faldíszítés betűkkel - vegyesen felrakva, de szavakba rendezve is jó fali díszek a betűk! Gyerekszobában, közlekedőn, folyosón, konyhában, szinte bárhol jól mutat!

you & me, azaz te és én: a hálószobai ágy felé helyezett felirat egyértelműen jelzi, hogy ez egy szerelmespár felségterülete.

you & me, azaz te és én: a hálószobai ágy felé helyezett felirat egyértelműen jelzi, hogy ez egy szerelmespár felségterülete.

Ha sűrűn szeretnénk változtatni a falon lévő feliratokat, akkor a krétatábla mellett is dönthetünk, melynek ábráit és szövegeit másodpercek alatt megújíthatjuk!

Ha sűrűn szeretnénk változtatni a falon lévő feliratokat, akkor a krétatábla mellett is dönthetünk, melynek ábráit és szövegeit másodpercek alatt megújíthatjuk!

Kitchen: heart of the home. A készen kapható faltetoválás egy általános igazságot jelent ki, mely szerint a konyha az otthon szíve!

Kitchen: heart of the home. A készen kapható faltetoválás egy általános igazságot jelent ki, mely szerint a konyha az otthon szíve!

Fénykábelből is hajtogathatunk szavakat, ez nemcsak faldekorációként, hanem hangulatvilágításként is funkcionálhat!

Fénykábelből is hajtogathatunk szavakat, ez nemcsak faldekorációként, hanem hangulatvilágításként is funkcionálhat!

Nagyon népszerű a HOME felirat, amely magyarul otthont jelent. Fogasokon, előszobai szekrényeken, órákon, kulcstartó dobozokon fordul elő és a lakás bármely helyiségében találkozhatunk vele :)

Nagyon népszerű a HOME felirat, amely magyarul otthont jelent. Fogasokon, előszobai szekrényeken, órákon, kulcstartó dobozokon fordul elő és a lakás bármely helyiségében találkozhatunk vele :)

Sokaknak az a legnagyobb öröm, ha az utódja keze munkáját láthatja a falon, tehát gyermeki ákombákomok is lehetnek a fal díszei.

Sokaknak az a legnagyobb öröm, ha az utódja keze munkáját láthatja a falon, tehát gyermeki ákombákomok is lehetnek a fal díszei.

Scrabble-faldekor: a népszerű betűkirakós játék a falon is jól mutat! :) Live, love, laugh - azaz élj, szeress, nevess!

Scrabble-faldekor: a népszerű betűkirakós játék a falon is jól mutat! :) Live, love, laugh - azaz élj, szeress, nevess!

Önbizalomnövelő szavak, mindennapi bölcsességek is felkerülhetnek a falra, amelyek jobbá tehetik a hétköznapokat! pl. Légy boldog, légy önmagad, légy nagyvonalú, légy alázatos, légy szenvedélyes, stb.

Ha nem tudunk elég kreatívak lenni, készen is kapható betűkkel teletűzdelt tábla - ily módon a modern lakásdekorációról is gondoskodunk, de nem kell aggódnunk a feliratok kötelező ereje miatt sem - hiszen arra művészi alkotásként tekintünk :)

A lakás betűkkel való dekorációját bármikor elkezdhetjük! A kereskedelmi forgalomban, írószerüzletekben, barkácsboltokban papírból, habszivacsból, fából, fémből is szerezhetünk be betűket, amelyekkel egyedi módon díszíthetjük a falakat.

A betű-dekoráció minden otthonba jól illik, hiszen a betűkből magunk állíthatjuk össze a nekünk tetsző szavakat; a készen kapható feliratokból meg igyekszünk úgy válogatni, hogy illeszkedjen a valósághoz! :)

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog faldekoráció

Ünnepi nyitva tartás 2016.

Ünnepi nyitva tartás 2016.

Vélemények, értékelések

2016. december 20.

Áruházunk a 2016-os karácsonyi ünnepek alatt is nyitva tart! A hajdúböszörményi üzletünk és az ügyfélszolgálat is működik a két ünnep alatt is, illetve természetesen a csomagküldéssel leadott rendeléseket is a szokásos módon teljesítjük. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk minden kedves látogatónknak, vásárlónknak!

Nagy szőnyeget a fürdőszobába!

2016. december 13.

Most sokan őrültnek tarthatnak, de igenis szeretnék egy nagy szőnyeget a fürdőszobába! A fürdő burkolásakor praktikusan a greslapra esett a választás, de a natúr színű padlólapokat kicsit már unjuk, arról nem beszélve, hogy padlófűtés hiányában igencsak hűvös a járófelület.

Kisebb darabszőnyeg van már elhelyezve a mosdókagyló előtt és a zuhany bejáratánál is, de ettől még nagyobbra vágyok, ezért utánanéztem az interneten, hogy másnak volt-e már hasonló ötlete. Igen, volt :) Hadd lássam a beszőnyegezett fürdőket!

Azt hiszem, valami ilyesmi lenne az álmom. Nagy szőrű, vastag, meleg szőnyeg, kellemes pink színben, óriási méretben, amely szinte beteríti az egész padlót.

Azt hiszem, valami ilyesmi lenne az álmom. Nagy szőrű, vastag, meleg szőnyeg, kellemes pink színben, óriási méretben, amely szinte beteríti az egész padlót.

A zuhany előtt mindenképpen kell egy szőnyeg, nehogy vizes lábbal kilépve véletlenül megcsússzunk a padlón.

A zuhany előtt mindenképpen kell egy szőnyeg, nehogy vizes lábbal kilépve véletlenül megcsússzunk a padlón.

Romantikus lábaskád fekete-fehér rojtos szőnyeggel - még ez sem elég nagy, habár faltól falig érő kárpitot sem szeretnék!

Romantikus lábaskád fekete-fehér rojtos szőnyeggel - még ez sem elég nagy, habár faltól falig érő kárpitot sem szeretnék!

Kisebb méretű darabszőnyegek is biztosíthatják, hogy a fürdőszoba teljes területén alápárnázva tudjuk járni - de nagyon macerás takarításkor egyenként pakolászni őket :)

Kisebb méretű darabszőnyegek is biztosíthatják, hogy a fürdőszoba teljes területén alápárnázva tudjuk járni - de nagyon macerás takarításkor egyenként pakolászni őket :)

Szép nagy szőnyeg a fürdőszoba közepén - erőteljes bordós színe jól passzol a rideg fekete csempéhez!

Szép nagy szőnyeg a fürdőszoba közepén - erőteljes bordós színe jól passzol a rideg fekete csempéhez!

Padlószőnyeggel az egész talajt le lehetne fedni, de ez például egy vécé körül egyáltalán nem higiénikus, így jobb is elfelejteni ezt a módot.

Padlószőnyeggel az egész talajt le lehetne fedni, de ez például egy vécé körül egyáltalán nem higiénikus, így jobb is elfelejteni ezt a módot.

Ez a vidám, színes szőnyeg nagyszerűen alkalmas a hófehér szaniterek adta sterilitás megtörésére, de önmagában még vékonykának tartom ahhoz, hogy a talpamat is melegen tartsa.

Ez a vidám, színes szőnyeg nagyszerűen alkalmas a hófehér szaniterek adta sterilitás megtörésére, de önmagában még vékonykának tartom ahhoz, hogy a talpamat is melegen tartsa.

Mikroszálas fürdőszobaszőnyeg - sokfélét gyártanak ebből a puhaságból, de sajnos nagy méretben még nem láttam a boltokban.

Mikroszálas fürdőszobaszőnyeg - sokfélét gyártanak ebből a puhaságból, de sajnos nagy méretben még nem láttam a boltokban.

70% vinil és 30% poliészter alapanyagú szőnyeg - ideális a fürdőszobába, anyaga miatt ráadásul antibakteriális is!

70% vinil és 30% poliészter alapanyagú szőnyeg - ideális a fürdőszobába, anyaga miatt ráadásul antibakteriális is!

Szőnyeg köti össze a mosdótól a fürdőkádig tartó utat. A virágos-narancsos szőnyeg melegséget sugall, ráadásul a talpunkat is elválasztja a hideg padlótól!

Szőnyeg köti össze a mosdótól a fürdőkádig tartó utat. A virágos-narancsos szőnyeg melegséget sugall, ráadásul a talpunkat is elválasztja a hideg padlótól!

Persze tudom jól, hogy a legtöbb szőnyeg elsősorban vízmentes körülményekre lett tervezve. Ha a fürdőszoba közepére beterített nagy szőnyeget nem áztatjuk el, akkor a szobaszőnyeghez hasonlóan kezelhetjük, porszívózhatjuk.

Egyelőre még nem tudom, hogy megvalósul-e az álom, mindenesetre megkezdtem a szőnyeg-kínálat átnézését, hátha találok egy méretben és színben is megfelelő darabot a tisztálkodásra szánt helyiség padlózatára :) Ha pedig mégsem, akkor veszek még egy-két pamut kilépőt a fürdőbe, már csak pár hónap és vége a hideg télnek!

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog fürdőszoba szőnyeg

Öltöztessük díszbe a karácsonyi asztalt is!

2016. december 02.

Már csak néhány hét van karácsonyig, de a legtöbb üzletben már meg vannak őrülve az emberek :) A marketingesek már október eleje óta a hirdetik a közelgő ünnepet, pedig akkor még javában az őszben jártunk. Most december elején azonban egyre több fényfüzér kerül ki a házakra, de nemcsak kívülről, hanem belülről is díszíthetjük az otthont!

Az étkezőasztal fontos része a lakásnak, ráadásul mindennap mellé ülünk reggelizni, ebédelni vagy vacsorázni, ezáltal fordíthatunk némi figyelmet a dekorációra! Az asztaldíszítést apróbb eszközökkel is megvalósíthatjuk, de látványosabb dekorációkat is elhelyezhetünk - ezt befolyásolhatja saját igényünk, ízlésünk, illetve az asztalon rendelkezésre álló hely is! :)

Lássunk néhány ötletet arra, hogy miként tudnánk díszbe öltöztetni hétköznapi asztalunkat, azért, hogy meghitt hangulatban élhessük át a decembert! Örömteli készülődést kívánunk minden blog olvasónknak!

Nem muszáj túlzásba vinni az asztaldekort! Egy elemről működtethető fényfüzérrel hangulatosabb, mégis diszkrét marad az asztal.

Nem muszáj túlzásba vinni az asztaldekort! Egy elemről működtethető fényfüzérrel hangulatosabb, mégis diszkrét marad az asztal.

A vázákba öntött karácsonyfadíszek szépen csillognak az áttetsző üvegben!

A vázákba öntött karácsonyfadíszek szépen csillognak az áttetsző üvegben!

Egy szalvétából vagy asztalkendőből néhány mozdulattal fenyőfa-formát hajtogathatunk, amelyet étkezésig a tányérban hagyhatunk.

Egy szalvétából vagy asztalkendőből néhány mozdulattal fenyőfa-formát hajtogathatunk, amelyet étkezésig a tányérban hagyhatunk.

A fenyő ihlette zöld színű tányéralátét is nagyon jól illik az ünnepi asztalhoz, ráadásul ezzel is szolidak maradunk :)

A fenyő ihlette zöld színű tányéralátét is nagyon jól illik az ünnepi asztalhoz, ráadásul ezzel is szolidak maradunk :)

Egyesek a széket sem hagyják ki a dekorációból. Az AVON-nál is kapható székláb-ruha mókás és különleges :)

Egyesek a széket sem hagyják ki a dekorációból. Az AVON-nál is kapható székláb-ruha mókás és különleges :)

Csillámmal bevont csipkés szalagból házilag is készíthetünk metálos csillogású szalvétagyűrűt!

Csillámmal bevont csipkés szalagból házilag is készíthetünk metálos csillogású szalvétagyűrűt!

Néhány piros masni, kevés zöld fenyőág, barna toboz, girland a függőlámpán - ezek az apróságok ünnepibbé teszik a decemberi napokat!

Néhány piros masni, kevés zöld fenyőág, barna toboz, girland a függőlámpán - ezek az apróságok ünnepibbé teszik a decemberi napokat!

Az Ebay-ről készen is megvehetjük ezeket a figurákat, de ha érzünk magunkban affinitást, akár házilag is levarrhatjuk filcből.

Az Ebay-ről készen is megvehetjük ezeket a figurákat, de ha érzünk magunkban affinitást, akár házilag is levarrhatjuk filcből.

Asztaldíszként legtöbbször az adventi koszorúkkal találkozhatunk, de megteszi bármilyen zöld fenyőág és gyertya párosítása.

Asztaldíszként legtöbbször az adventi koszorúkkal találkozhatunk, de megteszi bármilyen zöld fenyőág és gyertya párosítása.

Az arany színű díszekről se feledkezzünk meg, fémes csillogásuk elegánsabbá és ünnepélyesebbé teszi a belső teret!

Az arany színű díszekről se feledkezzünk meg, fémes csillogásuk elegánsabbá és ünnepélyesebbé teszi a belső teret!

A lakás karácsonyi dekorációjára egyesek sok időt fordítanak, de lehet amiatt teszik, hogy még bensőségesebb miliőben fogadhassák szeretteiket a karácsonyi szabadnapok alatt! :) Kellemes pihenést és nyugodt készülődést!

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog karácsony

Opál burás filament (szálas) LED lámpák

Opál burás filament (szálas) LED lámpák

6 vélemény, értékelés

2016. november 28.

A Chip On Glass LED lámpák lassan átveszik a vezetést a már-már hagyományosnak nevezhető LED lámpáktól. Nyilván ehhez az is szükséges, hogy az árak még jobban közelítsenek egymáshoz, de erre még egy kicsit várni kell. Opál burás szálas LED lámpa eddig is volt a kínálatunkban, a cikk apropóját az adja, hogy az új lámpák fényárama átlépte a 100 lumen/Wattot, azaz új mérföldkőhöz érkeztünk.

Cimkék: 10 Watt 181°-360° (teljes) 230 Volt 9 Watt Chip On Glass LED E27 foglalat filament hideg fehér körte lámpa LED LED lámpa meleg fehér opál természetes fehér üveg

Beton anyagú csillárok E27 foglalattal

Beton anyagú csillárok E27 foglalattal

Vélemények, értékelések

2016. november 28.

A beton a legtöbb ember számára hideg, barátságtalan anyagot takar, amelyet leginkább az építészetben használnak. Az újkori dizájnerek alkotó fantáziájának köszönhetően azonban lakberendezési tárgy, akár világítótest is készülhet a betonból. Most 16 darab új beton alapanyagú függesztéket mutatunk be, illetve azt is, hogy hogyan lehet ilyen lámpatestet házilag készíteni!

Cimkék: 230 Volt beltéri beton bura csillár E27 foglalat függeszthető függőlámpa IP20 lámpatest mennyezet

Naturtex decemberi újdonságok

Naturtex decemberi újdonságok

Vélemények, értékelések

2016. november 24.

Készüljünk együtt a pihentető téli szünetre a Naturtexxel! A decemberi ajándékozási szezonra új termékekkel bővítettük lakástextil kínálatunkat, melyekben olyan különlegességek találhatóak, mint az Atka Stop, vagy Clima Control ágyneműk. Az ágyneműhuzatok kínálata is bővült négy új színnel, a gyerekeknek pedig a díszdobozos plüss plédeket ajánljuk sok szeretettel!

Cimkék: ágynemű ágyneműhuzat párna pléd

Erős (9 Wattos) E14-es LED lámpák

Erős (9 Wattos) E14-es LED lámpák

6 vélemény, értékelés

2016. november 23.

Már hosszú ideje adósok vagyunk egy igazán nagy fényerejű, E14-es foglalatba illeszkedő LED lámpával, azonban most pótoljuk ezt a hiányosságunkat. Rúd alakban érkezett ugyanis a kis menetes foglalatú LED lámpák jelenlegi legerősebb típusa, mely 9 Wattos teljesítményével az 50-60 Wattos E14-es hagyományos fényforrások kiváltására alkalmas.

Cimkék: 181°-360° (teljes) 230 Volt 9 Watt Chip On Board LED E14 foglalat hideg fehér LED LED lámpa meleg fehér opál rúd LED lámpa SMD 2835 természetes fehér

Fekete - fehér oldalfali lámpatestek kültérre

Fekete - fehér oldalfali lámpatestek kültérre

Vélemények, értékelések

2016. november 22.

A kültéri oldalfali lámpatestek speciális típusai az irányított fényű lámpatestek. Lényegük, hogy csak egy, vagy két viszonylag szűk nyíláson keresztül világítanak, ezáltal a fényük kúp alakban jelenik meg. Két jelentősebb típusból is jelentek most meg új termékek: a lefelé és a le és felfelé világító lámpatestek fekete színű változata is elérhető Blacklight név alatt. Mind az öt lámpatest GU10-es foglalattal kerül forgalomba, így tetszőleges teljesítményű és színhőmérsékletű ledes fényforrást lehet hozzájuk választani.

Cimkék: 230 Volt alumínium fekete GU10 foglalat IP44 kerti lámpa kültéri lámpatest oldalfali üveg

Napelemes oldalfali LED lámpák

Napelemes oldalfali LED lámpák

Vélemények, értékelések

2016. november 21.

Napelemes oldalfali LED lámpák érkeztek két színű világítással. A különleges lámpatestek nem igényelnek áramforrást, a napelem és a beépített akkumulátor segítségével működnek. A beépített fényérzékelő gondoskodik az automatikus kapcsolásról. A lámpa előlapján lévő ledek természetes fehér fénnyel, míg a hátoldalon lévő ledek meleg fehér színű fénnyel világítanak!

Cimkék: 2 Watt 3 Watt Chip On Board LED IP65 kültéri LED LED lámpa meleg fehér napelem oldalfali SMD 2835 természetes fehér

Ragasszunk színes pöttyöket a falra!

2016. november 17.

A pötty-minta kicsit retro érzetet kelt, de nagyon divatos; ráadásul ha azok a pontok színesek, akkor még a kedvünket is javíthatják! Miért is ne használhatnánk ezeket a színes pöttyöket a fehér falak dekorációjához? Nincs rá semmi indokunk, mi tehát azt ajánljuk, hogy ragasszunk színes pöttyöket a falra! :)

Gyerekszoba, konyha, nappali, folyosó - bárhol feldobhatjuk az egyszerű falak látványát a kör mintákkal! Kivághatjuk színes kartonpapírból és úgy ragasztjuk fel a festett falra, vagy vásárolhatunk készre gyártott kör-matricákat, amelyeket aztán csak lehúzunk a fóliáról és már nyomhatjuk is a falra! Ez utóbbiak néhány száz forintért akár az Ebay-ről is megvásárolhatóak, bár egy papírboltban is nagy valószínűséggel be lehet lehet szerezni, illetve tényleg egyszerű, ha házilag készítjük el akár gyerkőcünk segítségével!

Modern stílusú szobához is jól illeszkednek a pöttyös falak!

Modern stílusú szobához is jól illeszkednek a pöttyös falak!

Aranysárga pöttyök egy kis hercegnő ágya mögötti falon.

Aranysárga pöttyök egy kis hercegnő ágya mögötti falon.

A pont minták többféle méretben kaphatóak, így egy kis beugrót kisebb pöttyökkel is díszíthetünk :)

A pont minták többféle méretben kaphatóak, így egy kis beugrót kisebb pöttyökkel is díszíthetünk :)

Az arany szín a fémes csillogása miatt nagyon trendi, nem véletlenül választották a fekete tévé mögötti fehér fal kiegészítőjeként a 15 cm-es sárgás köröket!

Az arany szín a fémes csillogása miatt nagyon trendi, nem véletlenül választották a fekete tévé mögötti fehér fal kiegészítőjeként a 15 cm-es sárgás köröket!

Pontok nélkül és pontokkal - könnyen feldobhatjuk az étkező uncsi falait a sötétkék pöttyökkel!

Pontok nélkül és pontokkal - könnyen feldobhatjuk az étkező uncsi falait a sötétkék pöttyökkel!

Az öntapadós hátoldalú pöttyöket tekercses kiszerelésben is megvásárolhatjuk papírboltban vagy dekorációs üzletben.

Az öntapadós hátoldalú pöttyöket tekercses kiszerelésben is megvásárolhatjuk papírboltban vagy dekorációs üzletben.

Miért ne ragaszthatnánk teli a plafont is pöttyökkel? Így is lehet a mennyezetet dekorálni!

Miért ne ragaszthatnánk teli a plafont is pöttyökkel? Így is lehet a mennyezetet dekorálni!

Egy kör alakú szivacs bármilyen színű festékbe mártásával is elkészíthetjük a falra a pöttyöket!

Egy kör alakú szivacs bármilyen színű festékbe mártásával is elkészíthetjük a falra a pöttyöket!

Némi türelem és már készen is vagyunk a falra felvitt pontokkal! Nagyon aranyos lett a hálószoba :)

Némi türelem és már készen is vagyunk a falra felvitt pontokkal! Nagyon aranyos lett a hálószoba :)

Papírból kivágott kör alakú lapok, különböző színben - olcsó és dekoratív módja a faldekorációnak!

Papírból kivágott kör alakú lapok, különböző színben - olcsó és dekoratív módja a faldekorációnak!

Közepes méretű színek körök bézs színű falon, tiniszobában.

Közepes méretű színek körök bézs színű falon, tiniszobában.

Emoji a falon - ha meguntuk az egyszerű pontokat, akkor a sárga arcok vicces alternatívák lehetnek!

Emoji a falon - ha meguntuk az egyszerű pontokat, akkor a sárga arcok vicces alternatívák lehetnek!

Apró zöld pöttyök egy étkező világos falfelületén.

Apró zöld pöttyök egy étkező világos falfelületén.

A kisbaba szobájának egyik falát fiús kékre festették, és tovább dekorálták számos sárga és fehér pöttyel!

A kisbaba szobájának egyik falát fiús kékre festették, és tovább dekorálták számos sárga és fehér pöttyel!

Gyönyörű ötletek és még szebb eredmények érhetőek el a színes kör alakú minták felragasztásával! Festékkel, papírral vagy készen kapható öntapadós ívek felhasználásával is megszépíthetjük a falakat. Ráadásul olcsón és még akár kisfiunk vagy kislányunk (vagy nagypapánk, nagymamánk) segítségét is igénybe vehetjük - tehát a család szórakozása is megoldott! Kellemes díszítést! :)

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: blog faldekoráció kör színes

Beton dizájn a világítástechnikában

2016. november 16.

Beton: cement, sóder és víz házassága; amely már hosszú évszázadok óta fontos alapanyaga az építészetnek! A kortárs dizájnerek és tervezők azonban felismerték a beton különleges tulajdonságait, amelyek között a strapabírás és a könnyű formálhatóság is egyaránt szerepel! A cement a világítástechnikába is "befúrta" magát, ezáltal betonból készülhetnek nagyon menő lámpák is, például olyanok is, amelyet cikkünkben megmutatunk!

Ha a belsőépítészetre gondolunk, akkor eszünkbe juthat, hogy a beton dizájn egy ideje már divatos - padlóburkolatként, falburkolatként, konyhabútorra munkalapként is találkozhattunk már velük lakberendezési magazinok hasábjain. Köszönhető ez a natúr színű beton semleges szürke színének, a porózus felületének, a tartósságának egyaránt - mellyel nagyszerű kiegészítőjévé válhat a vintage, a rusztikus, a loft és a minimal stílusú enteriőröknek is!

A beton felhasználásával készült lámpák trendik. Szépek. Trendik. Hangulatosak. Tartósak. Jól kombinálhatóak más anyagokkal, pl. fémmel, fával, textillel. Festhetőek. Összességében elmondhatóak, hogy különlegesek. Egyszerre merev és törékeny, de a ridegség ellenére mégis meghittséget sugároz!

A betonlámpa jól mutat egy nappaliban, de egy fürdőszobában vagy konyhában is jó választás, ahol a mosdó vagy a pult is betonból készül. Hálószobában éjjeli lámpaként, asztali lámpaként lehet praktikus a betonból készült világítótest, de egy étteremben az étkezőasztalok fölé függesztve is nagyszerű! Az ötletek tárháza kimeríthetetlen, lássunk hát néhány alkalmazást!

The NUD Collection - az eredeti betonfoglalat szövetzsinórral. A rusztikus betonfelület igazi indusztriális fílinget kölcsönöz a világítótestnek.

The NUD Collection - az eredeti betonfoglalat szövetzsinórral. A rusztikus betonfelület igazi indusztriális fílinget kölcsönöz a világítótestnek.

Egyszerű betonfoglalat geometrikus keretezéssel, melyben a sárgaréz ellensúlyozza a szürke ridegségét.

Egyszerű betonfoglalat geometrikus keretezéssel, melyben a sárgaréz ellensúlyozza a szürke ridegségét.

A fentebbi beton foglalatos lámpa tulajdonképpen egy festett betonnal körbevett műanyag E27 lámpafoglalat, amely színazonos textilkábel segítségével szerelhető fel a mennyezetre. Függesztett világítások kedvelt eszköze, hiszen egyszerű, jól variálható, mindemellett nincs lámpaernyő, amely eltakarhatná egy különleges izzó szépségét! Webáruházunkban 9 színben kapható, 2016. novemberében bruttó 2490 Ft-os áron.

Világítás az asztal fölött: a MOHA Design magyar tervezői is alkottak hasonló függesztéket (Blump lámpa néven), melyben a főbb felhasznált anyagok között a beton, a sárgaréz, a LED és a szövetkábel is szerepel!

DIY beton falilámpa: egy kiürült kólásflakon biztosított alapot ehhez a lámpához, amely nagyon jól mutat a fehér téglaburkolatos falon!

DIY beton falilámpa: egy kiürült kólásflakon biztosított alapot ehhez a lámpához, amely nagyon jól mutat a fehér téglaburkolatos falon!

A betontermékeket szívesen párosítják fával is! A bár fehérre antikolt mennyezetéről lógnak le a fa-beton függesztékek, amelyek fényt sugároznak az étkezőpultra.

A betontermékeket szívesen párosítják fával is! A bár fehérre antikolt mennyezetéről lógnak le a fa-beton függesztékek, amelyek fényt sugároznak az étkezőpultra.

A beton párosítható fémmel és fával is. A beton ernyős lámpatest felső része bükk színű fából készül - a kontrasztos fa alkatrész nagyon barátságos a nyers betonfelület mellett! A méretes lámpabura kifejezetten jól mutathat étkezőasztalok felett, kiválóan bevilágítja az alatta lévő teret! Fehér és nyers szürke változatban is kapható áruházunkban!

Sokan belefognak a betonlámpa házilagos
            öntésébe, ezáltal akár különleges ornamentikával díszített lámpabura is kialakítható!

Sokan belefognak a betonlámpa házilagos öntésébe, ezáltal akár különleges ornamentikával díszített lámpabura is kialakítható!

IKEA-hack: a Melodi függőlámpa közvetlen fényt ad bárpultok és asztalok felett, ezúttal azonban már egyedi betonbúrával és melegfehér LED izzóval felvértezve látja el ezt a feladatát!

IKEA-hack: a Melodi függőlámpa közvetlen fényt ad bárpultok és asztalok felett, ezúttal azonban már egyedi betonbúrával és melegfehér LED izzóval felvértezve látja el ezt a feladatát!

A 13 kilós lámpatest biztonságos megtartásáról 12 mm-es betonacél gondoskodik.

A 13 kilós lámpatest biztonságos megtartásáról 12 mm-es betonacél gondoskodik.

A betonfüggeszték nagyon jól beilleszthető például egy betonmosdó fölé, de betonból készült konyhapulttal, padlóburkolattal is harmonizál!

A betonfüggeszték nagyon jól beilleszthető például egy betonmosdó fölé, de betonból készült konyhapulttal, padlóburkolattal is harmonizál!

A nyers betonlámpák akkor a legszebbek, ha egy melegfehér fényű izzóval építjük őket össze! A sárgás fénysugár kellemesen beragyogja a szobabelsőt, mindemellett jól ellensúlyozza a betonfelületek semlegességét! Webáruházunkból elsősorban energiatakarékos LED égőket ajánlunk felhasználásra: E27 melegfehér LED izzó.

A betonfüggesztékek másik típusa azonban kifejezetten az a konstrukció, amikor igenis láttatni szeretnénk az izzót! Manapság divatosak azok a LED lámpák, ahol a fényt LED szálak adják - ezek izzószálhoz hasonlítanak, akárcsak az Edison által tervezett fényforrások! A LED szálak azonban számtalan izgalmas módon elhelyezhetőek az átlátszó lámpabura alatt, továbbá a bura formája-mérete is meghatározó látványt biztosíthat, ezáltal kedveltek a vintage jelölésű égők is, melyek szintén rendelhetőek áruházunkból: Vintage LED égők sárgás fénnyel.

Egyszóval, ha vágyunk valami exkluzív lámpatestre, amely felhívhatja magára a figyelmet és egyből minden szempárt magára vonz, akkor választhatjuk a betonos függesztékeket is.

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: beton blog E27 fényforrás E27 foglalat étterem függeszthető függőlámpa fürdőszoba konyha lámpatest nappali szórakozóhely világítás vintage

Gömb tuják

2016. november 09.

Szeretnél gömb tuját ültetni a kertedbe? Szép formáját metszés nélkül is megtartja. Örökzöld növény, egész évben díszít. Felhasználhatod cserjecsoportban, szoliterként, teraszon kaspóban, vagy akár jelzősövényként is. Sziklakertbe is ültethető. Társítható oszlopos alakú és elterülő formájú tűlevelűekkel csoportba ültetve. Választhatsz alacsonyabb és magasabb növekedésű fajták közül. Az alacsony gömb tuja alacsony termete, fénylő sötétzöld lombszíne, gömb alakja miatt kedvelt örökzöld. 50-60 cm magas, lassan növő, nyírás nélkül is gömb alakú növény. Jellegzetessége, hogy ágai függőleges síkokba rendeződnek. Pikkelylevele fényes zöld, télen bronzos, fakó sötétzöld. A törpe, zöld gömb tuja árszerű tűlevelei szürkészöldek, puhák. Pikkelylevele zöld, télen, fakózöld. Középkötött, mélyrétegű, tápdús kerti talajt, párás klímát kedvel. Közepes vízigényű. A nagy gömb tuja 200 cm-es, erős növekedésű, többé-kevésbé gömb alakú fajta. Lombszíne élénk sárgászöld, amely télen fakóbb lesz. A sárga gömb tuja 140-160 cm-es, lassan nő, többé-kevésbé gömb alakú fajta. Lombszíne élénk sárgászöld, amely télen fakóbb lesz. A gömb tujákat társíthatod évelőkkel, hagymásokkal, cserjékkel, örökzöldekkel.

A gömbtuják szép formájukat metszés nélkül is megtartják.

A gömbtuják szép formájukat metszés nélkül is megtartják.

A gömb tuják modern kertek kedvelt növényei.

A gömb tuják modern kertek kedvelt növényei.

A gömbtuja örökzöld növény, egész évben díszít, így lehetőséget teremt különleges kertek kialakítására.

A gömbtuja örökzöld növény, egész évben díszít, így lehetőséget teremt különleges kertek kialakítására.

Ebben a kertben a gömb alakú növények különleges hangulatot teremtenek.

Ebben a kertben a gömb alakú növények különleges hangulatot teremtenek.

A kisebb nagyobb méretű gömb alakú örökzöldek mozgalmasságot visznek a növénykiültetésbe.

A kisebb nagyobb méretű gömb alakú örökzöldek mozgalmasságot visznek a növénykiültetésbe.

A gömb formájú növények minimalista stílusú kertekbe is beilleszthetők.

A gömb alakú növények minimalista stílusú kertekbe is beilleszthetők.

A gömb és az oszlopos formájú örökzöldek szép kontrasztot alkotnak.

A gömb és az oszlopos formájú örökzöldek szép kontrasztot alkotnak.

Az alacsony gömb tuja  alacsony termete, fénylő sötétzöld lombszíne, gömb alakja miatt kedvelt örökzöld. 50-60 cm magas, lassan növő, nyírás nélkül is gömb alakú növény.

Az alacsony gömb tuja alacsony termete, fénylő sötétzöld lombszíne, gömb alakja miatt kedvelt örökzöld. 50-60 cm magas, lassan növő, nyírás nélkül is gömb alakú növény.

A törpe, zöld gömb tuja árszerű tűlevelei szürkészöldek, puhák. Pikkelylevele zöld, télen, fakózöld. Középkötött, mélyrétegű, tápdús kerti talajt, párás klímát kedvel.

A törpe, zöld gömb tuja árszerű tűlevelei szürkészöldek, puhák. Pikkelylevele zöld, télen, fakózöld. Középkötött, mélyrétegű, tápdús kerti talajt, párás klímát kedvel.

A nagy gömb tuja erős növekedésű, többé-kevésbé gömb alakú fajta. Lombszíne élénk sárgászöld, amely télen fakóbb lesz.

A nagy gömb tuja erős növekedésű, többé-kevésbé gömb alakú fajta. Lombszíne élénk sárgászöld, amely télen fakóbb lesz.

A sárga gömb tuja 140-160 cm-es, lassan nő, többé-kevésbé gömb alakú fajta. Lombszíne élénk sárgászöld, amely télen fakóbb lesz.

A sárga gömb tuja 140-160 cm-es, lassan nő, többé-kevésbé gömb alakú fajta. Lombszíne élénk sárgászöld, amely télen fakóbb lesz.

A gömb tujákat társíthatod évelőkkel, hagymásokkal, cserjékkel, örökzöldekkel.

A gömb tujákat társíthatod évelőkkel, hagymásokkal, cserjékkel, örökzöldekkel.

Vélemény, értékelés írása

Vendégszobát díszítő kockás falpanel

2016. november 03.

Különleges hatást biztosítanak a falaknak a 3 dimenziós felületi mintákkal rendelkező falburkolók. A kipréselt cukornád alapanyagú falpanelek exkluzív látvánnyal örvendeztethetik meg a lakástulajdonosokat és látogatóba érkező vendégeket is! A WallArt falpanelek a mennyezetre is felragaszthatóak, de ebben az esetben egy vendégszoba oldalfalára kerültek fel a kocka mintás lapok.

Egy megunt falat könnyen feldobhatunk a 3 dimenziós lapokkal, de ha még nem találkozott ezzel a típusú burkolattal, akkor hasznosak lehetnek az alábbi képek és a lentebb írt gondolatok. A másfél napos munka során ~6 négyzetméter WallArt panel került fel a falakra, a felrakás folyamata és a végeredmény lentebb látható.

A 3D falpanelek kizárólag olyan helyen építhetőek be, ahol nincs pára, víz, gőz, nem rakható tehát fel egy fürdőszobába vagy egy nyirkos pincehelyiségbe. A cukornád alapú rostos alapanyag ha magába szívná a nedvességet, akkor deformálódna, elvesztené a szépségét és dekorációs jellegét is.

A sokadik panel felrakásánál már az sem jelent problémát, hogy a lapot szögbe kell vágni, és figyelni kell arra is, hogy a minta is fusson.

A sokadik panel felrakásánál már az sem jelent problémát, hogy a lapot szögbe kell vágni, és figyelni kell arra is, hogy a minta is fusson.

A felrakott lapok között hézagok alakulhatnak ki, de ezek tömítésével egybefüggő felületet alakíthatunk ki a burkolatból.

A felrakott lapok között hézagok alakulhatnak ki, de ezek tömítésével egybefüggő felületet alakíthatunk ki a burkolatból.

Kellemes hatású, 3 dimenziós élményt nyújtó falfelülettel szépült meg a vendégszoba.

Kellemes hatású, 3 dimenziós élményt nyújtó falfelülettel szépült meg a vendégszoba.

A vendégszoba falai a kezdeti állapotban sima fehérek voltak. A falpanel felragasztása a felületi egyenetlenségek eltüntetésével kezdődött. Szerencsére nem volt villanykapcsoló a burkolandó területen, így elektromos szakembert nem kellett segítségül hívni. A felragasztás során a ragasztóanyagot a falpanel szélére és közepére is ajánlatos felhordani, majd határozott mozdulattal kell odanyomni a falhoz a panelt hogy megragadjon - az esetlegesen kitüremkedő ragasztóanyagot egy nedves ronggyal javasolt letörölni.

A Pitches falpanelek felragasztása után két lap találkozási pontjánál maradhat egy hézag, ezt is javasolt kiglettelni. Glettelés után természetesen néminemű smirglizés következik. A csiszolás poros munka, szóval ne felejtsük el leteríteni a szobában lévő bútorokat, stb - bár ez az apró por szinte bárhová beférkőzik! Csiszolás után az illesztési pontok már alig láthatóak.

Az alapozással jó alapot teremthetünk a festéknek, így erről is gondoskodni kell. Ezt követően két réteg festék került fel a 3D-s panelekre. Egyik felén fehér, másik felén csokoládé színt kaptak a falpanelek, ezt követően lehetett gyönyörködni a megújult falakban!

Pitches kockás falpanel egy lépcsőfeljáróban: ez a fal a márványos-barnás színtől igencsak tradicionális-klasszikus stílust hordoz.

Pitches kockás falpanel egy lépcsőfeljáróban: ez a fal a márványos-barnás színtől igencsak tradicionális-klasszikus stílust hordoz.

Piros-fehér kontraszt - a rénszarvasos fali akasztó és piros tapéta mellett nagyon jól mutat a hófehér falpanel.

Piros-fehér kontraszt - a rénszarvasos fali akasztó és piros tapéta mellett nagyon jól mutat a hófehér falpanel.

Kocka kockára halmozva - a teljes falfelületet Cubes panellel díszítették, majd fehérre festették.

Kocka kockára halmozva - a teljes falfelületet Cubes panellel díszítették, majd fehérre festették.

Összességében elmondható, hogy a falpanelekkel igazán egyszerű a szoba hangulatának megváltoztatása. Tudjuk javasolni főként modern terekbe, például háttérfalakra, közlekedők dekorálására, tévék mögötti felület díszítésére is. A 3 dimenziós falburkoló lapok 20 különböző mintázattal vásárolhatóak meg: WallArt 3D faldekorációs lapok.

Vélemény, értékelés írása

Cimkék: 3D falburkolat blog falburkolat falburkoló lap faldekoráció falpanel WallArt

Árnyak a kertben

2016. október 29.

A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep október 31.-e éjszakáján. Az angolszász országokból indult szokás, de mára az egész világon elterjedt. Boszorkányok, kísértetek és egyéb démonok ünnepe. Ezt jelenítik meg a kerti dekorációkban. A belsejében mécsessel világító töklámpás lett a halloween tradicionális szimbóluma. Néhány töklámpás remekül mutat a bejárati ajtó mellett, a teraszon vagy a kert kiemelt pontjain egy-egy cserje, örökzöld előtt elhelyezve. A hullámos levelű gyöngyvessző még ilyenkor is díszít élénk rózsaszín virágaival és liláspirosra színeződő leveleivel. A korallberkenye piros hajtásvégei hatásos kiegészítői lehetnek egy-egy halloweeni dekorációnak. Az apró levelű madárbirs levelei szépen színesednek, emellett apró, piros bogyóterméssel is díszít. Gyenge növekedési erélyű, törpe fajta, így teraszon, kőedényben is tartható. A bordó levelű japán borbolya csodálatos dísze a kertnek, őszi élénk színeződése különleges narancsos árnyalatokat eredményez. A rubinpiros virágú rózsalonc másodvirágzása még október végén is megfigyelhető. Készíts hangulatos őszi dekorációt cserjék, örökzöldek és töklámpás felhasználásával!

A színes őszi lombok előtt néhány denevér hangulatos dekoráció október végén.

A színes őszi lombok előtt néhány denevér hangulatos dekoráció október végén.

A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep október 31.-e éjszakáján. Különleges dekorációkra ad alkalmat.

A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep október 31.-e éjszakáján. Különleges dekorációkra ad alkalmat.

A kert nem maradhat ki a halloween-i dekorációból.

A kert nem maradhat ki a halloween-i dekorációból.

Dísztök színes falevelekkel vidám őszi dekoráció.

Dísztök színes falevelekkel vidám őszi dekoráció.

Faragott dísztök a kerti dekoráció része, őszi virágokkal, falevelekkel jól mutat.

Faragott dísztök a kerti dekoráció része, őszi virágokkal, falevelekkel jól mutat.

A bejárati ajtó mellett elhelyezett dísztök cserjékkel, örökzöldekkel barátságos hangulatot teremt.

A bejárati ajtó mellett elhelyezett dísztök cserjékkel, örökzöldekkel barátságos hangulatot teremt.

Vidám esti hangulat a kertben, talajtakaró növények közt elhelyezett hangulatvilágítás.

Vidám esti hangulat a kertben, talajtakaró növények közt elhelyezett hangulatvilágítás.

Törpe gömb tuják dísztökkel.

Törpe gömb tuják dísztökkel.

A korallberkenye  piros hajtásvégei hatásos kiegészítői lehetnek egy-egy halloweeni dekorációnak.

A korallberkenye piros hajtásvégei hatásos kiegészítői lehetnek egy-egy halloweeni dekorációnak.

Az apró levelű madárbirs levelei szépen színesednek, emellett apró, piros bogyóterméssel is díszít. Gyenge növekedési erélyű, törpe fajta, így teraszon, kőedényben is tartható.

Az apró levelű madárbirs levelei szépen színesednek, emellett apró, piros bogyóterméssel is díszít. Gyenge növekedési erélyű, törpe fajta, így teraszon, kőedényben is tartható.

A bordó levelű japán borbolya csodálatos dísze a kertnek, őszi élénk színeződése különleges narancsos árnyalatokat eredményez.

A bordó levelű japán borbolya csodálatos dísze a kertnek, őszi élénk színeződése különleges narancsos árnyalatokat eredményez.

A rubin-piros virágú rózsalonc másodvirágzása még október végén is megfigyelhető.

A rubin-piros virágú rózsalonc másodvirágzása még október végén is megfigyelhető.

Vélemény, értékelés írása

Őszi hangulatban

2016. október 27.

Októberben a természet varázslatos színekbe öltözik. A ragyogó október végi napsütés, majd az azt követő hideg éjszakák hatására sokkal élénkebbé válnak a színek, mint szomorú borongós időben. A labdarózsa levele tavasszal üde zöld színű, május elején csodálhatjuk hófehér viráglabdáit, nyáron növekedésnek indul, gyönyörűen bokrosodik és ősszel varázslatos pirosas árnyalatokba öltözik. A törpe bangita levele hasonlít a labdarózsa levelére. Hófehér virágai 8-10 cm-es lapos bogernyőkben, a szélén steril virágokkal nyílnak, májusban. Termése 1cm-es piros bogyó, télen is az ágakon marad. Ősszel levele gyönyörűen színesedik. A vanília színű cserjés hortenzia különleges, gazdagon színesedő, nagy díszítőértékkel rendelkező cserjés hortenzia fajta. Nagy krém fehér, kúp alakú virágbugái nyár végétől díszítenek. Levele mattzöld, tapintása érdes, ősszel sárgás - rózsaszínes - bíboros árnyalatot ölt. Rendelj az Üdekert webáruház színes őszi kínálatából!

Októberben a fák és cserjék nagy része arany színben pompázik.

Októberben a fák és cserjék nagy része arany színben pompázik.

A sárga lombszín mellett megjelenik a narancs, piros, rózsaszín és a lila sok-sok árnyalata is.

A sárga lombszín mellett megjelenik a narancs, piros, rózsaszín és a lila sok-sok árnyalata is.

Varázslatos színek erdőben, parkokban, kertben.

Varázslatos színek erdőben, parkokban, kertben.

Különleges látvány a szoliterként álló, pirosra színeződő fa. A labdarózsát is ültetheted szoliterként, így ősszel kihangsúlyozhatod a pirosra színeződő leveleinek a szépségét.

Különleges látvány a szoliterként álló, pirosra színeződő fa. A labdarózsát is ültetheted szoliterként, így ősszel kihangsúlyozhatod a pirosra színeződő leveleinek a szépségét.

A labdarózsa levele tavasszal üde zöld színű, május elején csodálhatjuk hófehér viráglabdáit, nyáron növekedésnek indul, gyönyörűen bokrosodik és ősszel varázslatos pirosas árnyalatokba öltözik.

A labdarózsa levele tavasszal üde zöld színű, május elején csodálhatjuk hófehér viráglabdáit, nyáron növekedésnek indul, gyönyörűen bokrosodik és ősszel varázslatos pirosas árnyalatokba öltözik.

A labdarózsát ültetheted vegyes, virágzó, telekhatároló cserjesorba, cserjecsoportba vagy szoliterként.

A labdarózsát ültetheted vegyes, virágzó, telekhatároló cserjesorba, cserjecsoportba vagy szoliterként.

A labdarózsa közkedvelt lombhullató cserje, tőhajtásai mereven felállók, oldalágai bókolók. Kezdeti növekedése gyors.

A labdarózsa közkedvelt lombhullató cserje, tőhajtásai mereven felállók, oldalágai bókolók. Kezdeti növekedése gyors.

A labdarózsa napos és félárnyékos helyen is szépen fejlődik.

A labdarózsa napos és félárnyékos helyen is szépen fejlődik.

A labdarózsa karéjos levelei ősszel csodaszépek.

A labdarózsa karéjos levelei ősszel csodaszépek.

A labdarózsa szoliter cserje vagy felhasználható cserjecsoportban, virágzó sövényben, más tavasszal virágzó cserjékkel, hagymás növényekkel együtt. Június elején vagy kora tavasszal visszametszhető.

A labdarózsa szoliter cserje vagy felhasználható cserjecsoportban, virágzó sövényben, más tavasszal virágzó cserjékkel, hagymás növényekkel együtt. Június elején vagy kora tavasszal visszametszhető.

A törpe bangita levelei hasonlítanak a labdarózsa leveleire és ugyanolyan szépen színesednek.

A törpe bangita levelei hasonlítanak a labdarózsa leveleire és ugyanolyan szépen színesednek.

A vanília színű cserjés hortenzia különleges, gazdagon színesedő, nagy díszítőértékkel rendelkező cserjés hortenzia fajta.

A vanília színű cserjés hortenzia különleges, gazdagon színesedő, nagy díszítőértékkel rendelkező cserjés hortenzia fajta.

A vanília színű cserjés hortenzia nagy, krém fehér, kúp alakú virágbugái nyár végétől díszítenek. Levele mattzöld, tapintása érdes, ősszel sárgás-rózsaszínes-bíboros árnyalatot ölt.

A vanília színű cserjés hortenzia nagy, krém fehér, kúp alakú virágbugái nyár végétől díszítenek. Levele mattzöld, tapintása érdes, ősszel sárgás-rózsaszínes-bíboros árnyalatot ölt.

Rendelj az Üdekert webáruház színes őszi kínálatából!

Rendelj az Üdekert webáruház színes őszi kínálatából!

Vélemény, értékelés írása

Palack csillárok - retro, vintage függesztékek

Palack csillárok - retro, vintage függesztékek

Vélemények, értékelések

2016. október 26.

A különböző megjelenésű italos palackok, pezsgős és boros üvegek nemcsak töltött formában, de tartalom nélkül is izgalmasak lehetnek! Ha levágjuk az alját és egy kábelen lógó izzófoglalattal szereljük össze, máris készítettünk egy lámpatestet, amelyet akár lógó csillárként is hasznosíthatunk! Azonban, ha nincs időnk - kedvünk a palacklámpa elkészítésére, akkor sincs baj, hiszen nálunk már kompletten is meg lehet vásárolni!

Cimkék: 230 Volt beltéri bura csillár E14 foglalat fém függeszthető függőlámpa IP20 textilkábel üveg vintage

Utólagosan beépíthető LED panelek UFO lámpatestbe

Utólagosan beépíthető LED panelek UFO lámpatestbe

9 vélemény, értékelés

2016. október 25.

A mennyezeti lámpatestek (UFO lámpák) jellemzően a hagyományos fényforrások sugárzási szögével működnek hatékonyan. Sajnos a hagyományos LED lámpák sugárzási szöge általában nem teszi lehetővé, hogy kompromisszum mentesen át lehessen cserélni a hagyományos fényforrást energiatakarékosra. Éppen ezekbe a lámpatestekbe került azonban kifejlesztésre ez az utólagosan beszerelhető LED panel, mellyel a mennyezeti UFO lámpák energiatakarékos világítását lehet megoldani.

Cimkék: 20 Watt 230 Volt 9 Watt Chip On Board LED falon kívüli kör lámpatest LED LED panel SMD 5630 természetes fehér

50 Wattos LED reflektor akció!

50 Wattos LED reflektor akció!

Vélemények, értékelések

2016. október 25.

A múlt hónapban meghirdetett 10, 20 és 30 Wattos LED reflektorok mellé most megérkeztek az akciós 50 Wattos típusok is. Az akció most az "Italian Design" változatra érvényes, két év garanciával együtt most mindösszesen bruttó 7.490 Ft-os darab áron kínáljuk ezeket a LED fényvetőket. Mindezek mellett a 100 Wattos LED reflektorok ára is csökkent némileg!

Cimkék: 100 Watt 230 Volt 50 Watt 90°-180° (nagy) Chip On Board LED falon kívüli hideg fehér IP65 kültéri LED LED reflektor meleg fehér szürke természetes fehér

IP44-es, IP54-es LED panelek érkeztek

IP44-es, IP54-es LED panelek érkeztek

Vélemények, értékelések

2016. október 24.

A LED panelek sikere töretlen, ami nem is csoda, hiszen a kisebb-nagyobb méretű homogén világító felületek szinte minden környezetben jól mutatnak. Természetesen ár-érték arányuknak is köszönhetik jó hírnevüket, hiszen talán a legolcsóbb világítási megoldásokká nőtték ki magukat. A beltéri, IP20-as védettségű LED panelek mellé most megérkeztek a falon kívüli, IP44 és IP54-es védelemmel rendelkező lámpatestek is, így nincs akadálya, hogy akár beltéri vizes helyiségekben, vagy akár kültéren használjuk őket.

Cimkék: 10 Watt 15 Watt 20 Watt 230 Volt 8 Watt Chip On Board LED falon kívüli IP44 IP54 kör lámpatest LED LED panel meleg fehér négyzet természetes fehér

Asztali nézet megjelenítése