Terasz világítás ötletek

Utoljára frissítve: 2021 augusztus 02, hétfő Magazin: Blog

Az udvarba, külső térbe telepített fényekkel biztos, hogy éjszaka is élvezheti a kertet! A különböző terasz világítás ötletek segítenek a látási viszonyok megteremtésében, másodlagos szerepe viszont hangulati. Hiszen egy megvilágított térben jobban érezzük magunkat, mint egy nyomasztóan sötét környezetben! A teljesség igénye nélkül bemutatunk néhány olyan eszközt, amelyekkel fényesíthetjük a külső helyszínt, teraszt, szalonnasütő és grillező helyet, járdát vagy akár a kocsibejárót.

A hangulatosan megvilágított környezet pedig szinte kívánja a bulizni vágyókat, így a fény tökéletes kiegészítő lehet egy gyerekzsúr és egy éjszakai grillparti alkalmával is!

Terasz világítás ötletek: mikre figyeljünk?

A kerti világítás szerves részét képezik környezetünknek, és – annak ellenére, hogy nem feltétlenül az elsők között szerepel házépítés vagy felújítás során – gondos tervezést követel. A kreatív terasz világítás ötletek mindenkinek tetszenek, a praktikusságukhoz pedig nem férhet kétség. Mielőtt azonban nekifognánk a különböző fényforrások felvásárlásának, érdemes pár dologra odafigyelni.

Mivel kültéri világításról van szó, győződjünk meg a termék strapabírásáról és minőségéről, hogy a teraszon és a kertben töltött idő is minőségi legyen. A kültéri lámpák beszerzése során fokozottan ügyelni kell arra, hogy a termék a különféle környezeti hatásoknak képes legyen megfelelően ellenállni. Ehhez minimum IP 44-es védettségi szint szükséges kerti világításnál– az első szám a por, míg a második a víz elleni védettséget jelenti. Az ilyen védelemmel ellátott fényforrás hatékonyan bírja a fröccsenő vizet, a rovarokat és az apró törmelékeket is. Természetesen az IP 44-esnél magasabb szintű védettség csak még jobban óvja a kerti világítást.

Ne csak a kültéri lámpákra, hanem azok kapcsolóinak elhelyezésére is fordítsunk gondot. Mindenképpen olyan helyet találjunk nekik, ahol biztosan nem éri majd az eső. A terasz világítás ötletek kigondolása után, vásárlás előtt érdemes vázlatosan megrajzolni, hogy a kert mely részeire szeretnénk – és milyen fajta – világítást.

Terasz világítás ötletek a tervezéshez

Világítsuk meg a közlekedő útvonalakat!

Mielőtt elérnénk a teraszt, már az ahhoz vezető utat is több szempontból érdemes fényekkel övezni. A kertben található közlekedő útvonalak esetében is számtalan lehetőség kínálkozik a hangulat és a látási viszonyok fokozására. Utóbbi különösen éjszaka hasznos, ha gyakrabban van esténként gyalogos forgalom a háznál, és nem szeretnénk botorkálni a sötétben. Arról nem is beszélve, hogy csúszós vagy nedves utak esetén balesetveszélyes is.

A legnépszerűbb megoldások erre a feladatra a különböző álló és földbe szúrható lámpák. Előbbi esetében érdemes olyan választani, amely nem felfelé világít, így nem fogja bántani a szemünket, viszont remekül megvilágítja a kerthez vezető utat. A másik egyre gyakoribb megoldás a közlekedő útvonalak ötletes és egyedi megvilágításához a sokoldalú LED szalag. Kialakításából adódóan szinte bárhol lehet őket használni a házon kívül és belül, így akár keretezhetjük vele a járdát is.

Világítás a teraszon

A terasz az a közösségi tér, ahol a nap folyamán vagy este a barátainkkal vagy családunkkal töltjük időnk jó részét, ezért gondoskodjunk elegendő és egyben esztétikus fényekről. Hüvelykujj szabályként elmondható, hogy a terasz megvilágítása esetén törekedjünk inkább több kis fényforrást elhelyezni, mintsem egy vagy két nagyobbat. Miután az éjszakai sötétben nincs reflexiós felület, a kisugárzott fény 90%-a egy irányba halad, ezért nagyobb fényáram szükséges a jó megvilágításhoz. Az sem megoldás, ha a fényerőt növeljük – ezzel ugyanis csak azt érjük el, hogy elvakítja az ott tartózkodókat.

A különböző terasz világítás ötletek igen széles skálán mozognak, és rengeteg dekoratív megoldást lehet kialakítani. Örök favoritoknak számítanak a süllyesztett lámpák, valamint a már említett LED szalagok. Segítségükkel egyedi és ízléses megvilágítást eszközölhetünk a teraszra: elhelyezhetünk lábazatvilágítást a teraszperem mentén, fedett terasznál a gerendatetőn vagy a padok alján végig futtathatunk egy LED fénycsíkot, szereljük a sablondeszkákhoz vagy a teraszkorlátra halogén izzós fényfüzért, és még sorolhatnánk. A különböző szemet gyönyörködtető kompozíciók tárháza gyakorlatilag végtelen.

A kerti és a terasz világítás ötletek esetében engedjünk teret a fantáziánknak, hogy tökéletesen legyen megvilágítva a kívánt térrész. Ha megfelelő időt és energiát fordítunk a kültéri világítás megteremtésére, biztosan pazar lesz végeredmény.

Terasz világítás ötletek éjszakára - Ugye milyen hangulatos ez a kerti pult? A napernyőre szerelt izzók és a pultlapba süllyesztett lámpák fénye tökéletes az udvarban rendezett partikhoz!

Ugye milyen hangulatos ez a kerti pult? A napernyőre szerelt izzók és a pultlapba süllyesztett lámpák fénye tökéletes az udvarban rendezett partikhoz!

Az ülőkével kombinált fatároló LED szalaggal történő megvilágítása kiemeli a fa természetes erezetét, így lenyűgöző kép tárul elénk!

Az ülőkével kombinált fatároló LED szalaggal történő megvilágítása kiemeli a fa természetes erezetét, így lenyűgöző kép tárul elénk!

Az erős fényű LED szalag nemcsak a falburkolat struktúráját emeli ki, hanem fénnyel is ellátja a fal mellett ülőket!

Az erős fényű LED szalag nemcsak a falburkolat struktúráját emeli ki, hanem fénnyel is ellátja a fal mellett ülőket!

A ház előtti miniteraszokat 'csak' lábazatvilágítással szerelték fel, amely még elegánsabbá teszi az íves szegélyt, így felvidítva a kertet és biztonságosabbá téve a közlekedést!

A ház előtti miniteraszokat 'csak' lábazatvilágítással szerelték fel, amely még elegánsabbá teszi az íves szegélyt, így felvidítva a kertet és biztonságosabbá téve a közlekedést!

Terasz világítás ötletek LED szalaggal - A fedett teraszt nagyon egyszerű volt hangulatvilágítással ellátni, hiszen csak feldobtak a gerenda tetejére egy kis LED szalagot és beüzemelték!

A fedett teraszt nagyon egyszerű volt hangulatvilágítással ellátni, hiszen csak feldobtak a gerenda tetejére egy kis LED szalagot és beüzemelték!

A fénykábellel keretezett járda nemcsak tetszetős, hanem biztonságos is, hiszen megvilágítja a járda szélét, ezáltal jelezve a járófelületet!

A fénykábellel keretezett járda nemcsak tetszetős, hanem biztonságos is, hiszen megvilágítja a járda szélét, ezáltal jelezve a járófelületet!

A stablondeszkához szerelt halogén izzós fényfüzér is kellemes hangulatúvá teszi a homlokzatot, de a ház melletti járdához is vet némi közlekedőfényt!

A stablondeszkához szerelt halogén izzós fényfüzér is kellemes hangulatúvá teszi a homlokzatot, de a ház melletti járdához is vet némi közlekedőfényt!

A dekorációs világításhoz melegfehér LED szalagot használtak, a grillpultnál és a kőfalnál is!

A dekorációs világításhoz melegfehér LED szalagot használtak, a grillpultnál és a kőfalnál is!

A fakerítéssel egybeépített pad aljára LED csíkot húztak, amely folyamatos fény nemcsak mutatós, hanem praktikus is a sötét hátsó kertben!

A fakerítéssel egybeépített pad aljára LED csíkot húztak, amely folyamatos fény nemcsak mutatós, hanem praktikus is a sötét hátsó kertben!

Hangulatos terasz világítás ötletek - A teraszkorlátra szerelt karácsonyfa izzókat nyáron is hasznosíthatjuk, így egy romantikus vacsorához is kellemes helyszínt biztosíthatunk!

A teraszkorlátra szerelt karácsonyfa izzókat nyáron is hasznosíthatjuk, így egy romantikus vacsorához is kellemes helyszínt biztosíthatunk!

Ajánlott termékeink
1.
Garancia: 3 év
GU10
Átlátszó
Fehér
IP44
Biancolight Double-1 kültéri oldalfali lámpa IP44 (2xGU10)
Raktáron: 5 darab
Ár: 8 790 Ft /darab
2.
TOP
Garancia: 2 év
GU10
Átlátszó
Fekete
IP44
Blacklight Double-1 kültéri oldalfali lámpa, IP44 (2xGU10) matt fekete
Raktáron: 20 darab
Ár: 8 090 Ft /darab
3.
TOP
Garancia: 2 év
230V
15 méter
IP65
E27 foglalatos fényfüzér, fekete, IP65, 15 méter, 15 db izzóhoz
600 Watt Nincs
Raktáron: 19 darab
Ár: 20 690 Ft /darab
4.
Garancia: 2 év
GU10
Átlátszó
Króm
IP44
Inox Wally króm oldalfali lámpa, IP44 (GU10) - 1 irányú, króm
Raktáron: 9 darab
Ár: 6 090 Ft /darab
5.
Garancia: 3 év
1400 lumen
Fekete
IP54
IP54 opál mennyezeti LED lámpa ovál (14W/1400lm) fekete - természetes fehér
14 Watt Természetes
Raktáron: 4 darab
Ár: 4 390 Ft /darab
6.
Kifutó!
Garancia: 2 év
IP65
Szürke
660 lumen
Lighthouse oldalfali dekor lámpatest - szürke (6W) természetes fehér
6 Watt Természetes
Raktáron: 1 darab
Ár: 18 790 Ft /darab
7.
Garancia: 2 év
600 lumen
Fehér
IP54
Ovális kültéri LED lámpa (8W - 600 lumen) természetes fehér, IP54
8 Watt Természetes
Raktáron: 15 darab
Ár: 1 990 Ft /darab
8.
Garancia: 5 év
1800 lumen
100 lumen/Watt
IP44
Nem mozgásérzékelős
TARTU IP44 mennyezeti LED lámpa, kör alakú (18W/1800lm) állítható színhőmérséklet, fekete
18 Watt Állítható
5-7 munkanapon belül
Ár: 11 990 Ft /darab
9.
Garancia: 5 év
2500 lumen
104 lumen/Watt
IP44
Nem mozgásérzékelős
TARTU IP44 mennyezeti LED lámpa, kör alakú (24W/2500lm) állítható színhőmérséklet, fekete
24 Watt Állítható
Raktáron: 2 darab
Ár: 19 990 Ft /darab
10.
Garancia: 5 év
1800 lumen
100 lumen/Watt
IP44
Nem mozgásérzékelős
TARTU IP44 mennyezeti LED lámpa, négyzet alakú (18W/1800lm) állítható színhőmérséklet, fekete
18 Watt Állítható
Raktáron: 3 darab
Ár: 11 990 Ft /darab
11.
Garancia: 5 év
2500 lumen
104 lumen/Watt
IP44
Nem mozgásérzékelős
TARTU IP44 mennyezeti LED lámpa, négyzet alakú (24W/2500lm) állítható színhőmérséklet, fekete
24 Watt Állítható
5-7 munkanapon belül
Ár: 19 990 Ft /darab
12.
Garancia: 2 év
GU10
Átlátszó
Fekete
IP44
Wamp Simple-2 kültéri oldalfali lámpa IP44 (GU10) fekete
Raktáron: 11 darab
Ár: 4 690 Ft /darab
Vásárlói képek
Terasz színes fényfüzér világítássalNapelemes gomba lámpák a talajon fotózvaNapelemes lámpa virágzó fa árnyékában :)Színes világítás teraszonTerasz szines hangulatvilágításKültéri világítások, kerti álló lámpák, falikarok, LED lámpatestekKarácsonyi hangulatfények, ünnepi világítások, LED fényfüzérekHangulatos világítás fényfüzérrel és vintage fényforrásokkalAz udvar hangulatáért felelős fényfüzér vintage fényforrásokkalFényfüzér extra meleg fehér vintage lámpákkal Terasz dekoráció fényfüzérrel és RGB reflektorokkalBejárat minimál design stukkóval és oldafali fel-le világító lámatestel Alumínium kocka lámpák falvilágításhozSzauer parkett standja modern homlokzati lámpákkalModern homlokzati lámpák rendezvényenSzauer parkett stand modern megvilágítássalFából készült hatszög polc, szeletelt tégla hátfal, fali lámpával megvilágítva Króm fali lámpa teraszvilágításhoz, látszó téglaburkolatra szerelve
19 év szakmai tapasztalat
806.500+ elégedett vásárló
439.800+ raktáron lévő termék
207.800+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése