Bútorba építhető rejtett elosztók

Utoljára frissítve: 2019 március 14, csütörtök Magazin: Bemutatók, tesztek
Bútorba építhető rejtett elosztók
 
Az irodai és konyhai környezetben általában nagy számú elektromos berendezést használunk, melyek egy része csak időszakos használatú. Ezen eszközök tápellátását legegyszerűbben egy rejtett elosztóval oldhatjuk meg. Csak egy mozdulat és máris rendelkezésünkre áll 3-5 db szabad konnektor.
 
A rejtett elosztó kiváló megoldás abban az esetben is, ha új eszközök beépítését tervezzük konyhánkba, irodánkba, azonban a bútorkészítés, vagy a villanyszerelés során nem építettünk be elegendő konnektort. Ebben az esetben is, utólagos beépítéssel a rejtett elosztók tökéletesen megoldják a feladatot, falvésés nélkül!
 
A süllyesztett dugaszolóaljzatok és beépített konnektoroszlopok hatékony és dekoratív hálózati áramellátást biztosíthatnak például egy üdülőhelyen, apartmanban is, ahol elképzelhető, hogy a vendégek bérlik vagy viszik magukkal a nyaralás idején is szükséges háztartási gépeket, pl. vízforraló, kávéfőző, rezsó, stb. Ilyen környezetben használaton kívül a felületbe süllyeszthető vagy billenthető a csatlakozóaljzat, amely megkönnyíti a takarítást vagy egyszerűen csak rendezettebb látványt kelt!
 

Kör alakú rejtett elosztó

 
A rejtett elosztók ezüst felülete minden konyhába, irodába illik, a szürkés szín minden más színhez passzol. A kör alakú elosztók 3-as, 4-es és 5-ös kivitelben érhetőek el, sőt, a 3-as típusból USB porttal szerelt változat is elérhető.
 
 

 
Használaton kívül az elosztókból csak egy ezüst színű kör látszódik, de egy nyomással oldható az elosztó zárja, majd egy könnyed mozdulattal kihúzható az asztalból. A nyomásra felnyíló konnektorok függőlegesen terjedelmesek, de a bútortervezők, bútorkészítők, bútorbeépítő szakemberek ezt jól tudják, így az ehhez szükséges hely biztosításával kalkulálniuk kell!
 
Kör alakú rejtett elosztó
 
Az elosztó természetesen vezetékkel és dugvillával is fel van szerelve, így további villanyszerelő munkát nem igényel. A kábel jó minőségű, vastag, 3x1,5 mm2-es keresztmetszetű, így összesen 2400 Wattnyi elektromos berendezést üzemeltethetünk egy elosztóról.
 
Kör alakú rejtett elosztó vezetékkel, dugvillával
 
Egy ügyes bútorasztalossal, (vagy akár saját magunk is megtehetjük), vágassunk egy megfelelő nyílást a bútorlapon, vagy konyhapulton. Helyezzük be a furatba az elosztót, alulról csavarozzuk fel, majd a dugvillát csatlakoztassuk egy szabad konnektorba és már készen is vagyunk.
Kör alakú rejtett elosztó beépítése
 

Téglalap alakú rejtett elosztó

 
A fentiekhez hasonló megoldás a négyszögletes rejtett elosztó. A négyzet alakú aljzatok ezüst, fehér és fekete színben is elérhető. Kör alakú társaikkal ellentétben, melyeket fel kell húzni az asztalból, a négyzet alakúak általában egy gyengéd nyomás hatására felbillennek az asztal lapjából.
 
 
Négyzet - téglalap alakú rejtett elosztó, asztalba, asztallapba süllyeszthető. USB és audio kimenet. Felnyitható.     Négyzet - téglalap alakú rejtett elosztó, asztalba, asztallapba süllyeszthető. USB és audio kimenet. Felnyitható.
 
Négyzet - téglalap alakú rejtett elosztó, asztalba, asztallapba süllyeszthető. USB és audio kimenet. Felnyitható.     Négyzet - téglalap alakú rejtett elosztó, asztalba, asztallapba süllyeszthető. USB és audio kimenet. Felnyitható.
 
Négyzet - téglalap alakú rejtett elosztó, asztalba, asztallapba süllyeszthető. USB és audio kimenet. Felnyitható.     Négyzet - téglalap alakú rejtett elosztó, asztalba, asztallapba süllyeszthető. USB és audio kimenet. Felnyitható.
 
Négyzet - téglalap alakú rejtett elosztó, asztalba, asztallapba süllyeszthető. USB és audio kimenet. Felnyitható.     Négyzet - téglalap alakú rejtett elosztó, asztalba, asztallapba süllyeszthető. USB és audio kimenet. Felnyitható.
 
 

Top Elosztó, hosszabbító termékeink 2024. március hónapban

Amíg a készlet tart! Nehogy lemaradjon!

 
A felbillenő konnektorok jellemzően 3 aljzatot tartalmaznak, további funkciók is elérhetőek a különböző típusokon: USB valamint akár audio (RCA) kimenet is.
 
Négyzet alakú rejtett elosztó
 
Természetesen ez a típusú asztali elosztó is vastag 3 eres 1,5 mm2-es keresztmetszetű kábellel és dugvillával érkezik, így a maximális terhelhetőség szintén 2,5 kiloWatt.
 
Négyzet alakú rejtett elosztó teljes felszereltsége
 
A beépítési mód is hasonló, mindössze a kör alakú furat helyett megadott méretű négyszögletes nyílást kell vágni a bútorlapba, majd ebbe helyezni a rejtett elosztót. Az alábbi képen az egyik típus beépítési útmutatójából látható egy rajz a könyebb megértés érdekében. Kérdük, hogy a bútorlapot minden esetben csak a rejtett elosztó átvétele után, annak mérete szerint vágják ki! Az alábbi rajz csak egy típusra vonatkozik, minden süllyeszthető elosztónak más-más kivágási mérete van!
 
Négyzet alakú rejtett elosztó beépítési útmutatója
 
A fentiek alapján elmondható, hogy a süllyesztett konnektorok rejtett elhelyezésük kapcsán dizájnos és kedvelt kiegészítői lehetnek a lakásoknak, háztartásoknak, irodáknak, munkahelyeknek egyaránt. Szerelhetjük a konyhaszigetbe, íróasztalba, a bútorlapba, a munkafelületbe - így kézközelben lesznek a 230 voltos elektromos csatlakozóhelyek! Hogy a téglalap alakú fekvő konnektort vagy a kör alakú álló dugaljoszlopot választjuk-e, az csak az egyéni ízlésünkön, az igényeinken és a beszerelési hely adottságain múlik, de biztos, hogy azután nem kell a vezetékes hosszabbítókkal bajlódni!
Ajánlott termékeink
1.
Garancia: 1 év
85 mm
3 darab
Nincs
Fekete-szálcsiszolt
Rejtett elosztó bútorlapba építhető, kör alakú (3-as), szálcsiszolt fém
Raktáron: 1 darab
Ár: 8 090 Ft /darab
2.
Garancia: 1 év
65 mm
1 darab
Van
Fekete-ezüst
Rejtett elosztó, bútorlapba építhető, kör alakú (1-es+1 USB) ezüst
Raktáron: 3 darab
Ár: 10 510 Ft /darab
3.
Garancia: 1 év
54 mm
85 mm
3 darab
Nincs
Fekete
Rejtett elosztó, bútorlapba építhető, kör alakú (3-as) fekete
Raktáron: 2 darab
Ár: 11 420 Ft /darab
4.
Garancia: 1 év
51 mm
99.9 mm
3 darab
Nincs
Fekete-ezüst
Sarokelosztó, téglalap alakú (3-as)
Raktáron: 4 darab
Ár: 8 570 Ft /darab
5.
TOP
Garancia: 1 év
158 mm
275.5 mm
3 darab
Van
Alumínium
Süllyeszthető elosztó asztalba, kábelkivezetővel, alu (3-as, 2 USB)
Raktáron: 8 darab
Ár: 12 940 Ft /darab
6.
Garancia: 1 év
158 mm
228.5 mm
3 darab
Nincs
Alumínium
Süllyeszthető elosztó asztalba, kábelkivezetővel, alu (3-as)
Raktáron: 3 darab
Ár: 11 320 Ft /darab
7.
TOP
Garancia: 1 év
130 mm
266 mm
2 darab
Van
Fekete
Süllyeszthető rejtett elosztó, téglalap alakú (2-es, 2 USB) fekete
Raktáron: 6 darab
Ár: 32 490 Ft /darab
8.
Garancia: 1 év
130 mm
266 mm
3 darab
Nincs
Fekete
Süllyeszthető rejtett elosztó, téglalap alakú (3-as) fekete
Raktáron: 2 darab
Ár: 24 790 Ft /darab
9.
Garancia: 1 év
110 mm
245 mm
3 darab
Nincs
Szálcsiszolt-fém
Süllyeszthető rejtett elosztó, téglalap alakú (3-as) szálcsiszolt fém
Raktáron: 2 darab
Ár: 16 000 Ft /darab
10.
Garancia: 1 év
45 mm
Nincs
Fekete
System moduláris elosztóhoz: dugalj, 45 fokban döntött - fekete
Raktáron: 6 darab
Ár: 1 390 Ft /darab
11.
Garancia: 1 év
45 mm
Nincs
Fekete
System moduláris elosztóhoz: dugalj, vízszintes - fekete
Raktáron: 3 darab
Ár: 1 390 Ft /darab
12.
Garancia: 1 év
4.35 Amper
IP20
Távirányító és 3 db távirányítható hálózati aljzat (ABC aljzat)
Raktáron: 4 csomag
Ár: 7 990 Ft /csomag
Vásárlói képek
Egyedileg összeállítható beépíthető elosztó: USB, konnektor, HDMI, számítógép csatlakozóRejtett elosztó bútorlapba beépítve, lecsukott állapotbanRejtett elosztó felnyitva, 230V dugalj és USB és HDMI bemenettelKonyha spot és LED világítás, közelség érzékelős vezérléssel, illetve konyhasziget rejtett elosztóvalKapcsolók, dugaljak, villamos szerelvényekKonyhapult és mosogató megvilágítása LED szalaggal alumínium profilba, távirányítós aljaztba kötveKonyha LED világítássalKonyhapultba rejtett elosztóTéglalap alkú rejtett elosztó Működés közben a rejtett elosztó Konyhába rejtett elosztó Bútorlapba épített rejtett elosztóRejtett elosztó konyhabútorba Rejtett elosztó munkapultban.Kerma design + led profilba, és beépíthető konektor saját készítésű francia ágyban.GTV Süllyeszthető rejtett elosztó, négyzet (2-es, 2 USB) fekete (konyhapult - zárva)GTV Süllyeszthető rejtett elosztó, négyzet (2-es, 2 USB) fekete (konyhapult - nyitva)Tárgyalóasztal, bútorlapba építhető rejtett elosztóval

2 vélemény, értékelés

#1 - Volonyecz Emil
2019/03/07, 18:47
Tisztelt ANRO!

Olyan négyzet alakú, sülleszthető elosztót keresek,a konyhánkba, a konyhapultba is illetve a konyyha szigetbe is, amit le lehet csukni, miután begudtuk a konnektrorokat. Szóval úgy gondolom, hogy az elosztó felnyílik az asztalból (asztallapból, nem tudom melyik a helyes kifejezés), majd bedugom a kenyérpirítót, meg a turmixgépet, és utána visszacsukom az ajtót, mintha a kábelek csak egy kis szűk lyukon keresztül jönnének ki. De a gépek persze működjenek a rejtett elosztóból.

Segítségüket köszönöm!
Emil
rlz
#2 - ANRO Épületdíszítés Kft.
2019/03/13, 09:42
Tisztelt Volonyecz Emil!

A alábbi termékeket tudom Önnek ajánlani:

deLight Rejtett elosztó bútorlapba építhető, kör alakú (3-as), ezüst, kapcsolóval
GTV Süllyeszthető rejtett elosztó, négyzet (3-as) fehér

További süllyeszthető rejtett elosztókat az alábbi hivatkozásra kattintva érhet el:
Süllyeszthető rejtett elosztóink.

Üdvözlettel: Sugár Máté

Új vélemény, értékelés írása

19 év szakmai tapasztalat
800.200+ elégedett vásárló
447.500+ raktáron lévő termék
207.100+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése