A stukkó

Utoljára frissítve: 2011 szeptember 30, péntek Magazin: Bemutatók, tesztek
A stukkó épületeken, főleg beltérben alkalmazott, gipszből készült plasztikai elem. A reneszánsztól kezdve szerepe van az enteriőr kiképzésében, a falak és a mennyezet tagolásában, mely a márvány látszatával varázsolja fenségesebbé a belső teret. A plafon és a fal elválasztására a szegélyléc, a plafon szépítésére a rozetta terjedt el. A rozetta tulajdonképpen stilizált rózsaszirmokat utánzó kerek díszítmény. Megalkotása a stukkátor feladata volt, aki saját elképzelése szerint mintázta meg a falra kerülő anyagot.


Művészet vagy divat?
Napjainkban e két megközelítés gyakran kiegészíti egymást. Így van ez a belsőépítészetben is. Habár őseinket még nem ezen elvek vezérelték, már sokféleképpen egyéniesítették lakótereik belsejét. A stukkó nem újkeletű. Történetét egészen a római korig vezethetjük vissza, már akkor megjelent, mint fali díszítőelem. Viszont az antik Rómán kívül az időben előrehaladva a Föld másik részén is találunk stukkóra utaló nyomokat. A közép-amerikai indiánok templomait és palotáit jellegzetesen festett stukkó és kőreliefek díszítik. A középkorban feledésbe merült, inkább a kárpitok, freskók alkalmazása terjedt. Népszerűvé ismét csak a barokk korszakában vált. A 17-18. századi európai művészeti stílust a mozgalmasság és a díszítőelemek tobzódása jellemzi, melyet leginkább az egyszerűen előállítható és könnyen kezelhető stukkó felhasználásával értek el. A 17. századot a stukkó virágkoraként említhetjük. E mutatós, pompás művek alkalmazásának legfőbb mesterei az olaszok voltak, akik számos jellegzetes díszítő motívumot hoztak létre. Kedvelték a stilizált virág- és levélmotívumokat, geometriai formákat, körvonalakat, így sokféle mintás stukkó megalkotására volt lehetőség. Nem véletlenül, hiszen az alapanyagának tekintett gipsz az olasz területeken még ma is jelentős méretekben található és bányászható. A 20. század elején egyes épületek ablakkeretei, homlokzati párkányai és kiegészítő díszei sem kőből készültek, hanem gyakorta gipszből.
Gipsz stukkó
Ortodox templombelső az V. századból


Gazdag stukkódíszítés egy amerikai épületben

A gipsz ornamentika manapság ismét kedvelt díszítőelem - elegáns és időtálló volta miatt -, de a gipsz törékenységét és nehezebb kezelhetőségét elhagyva egyre inkább polisztirolból (nikecell, hungarocell, poliuretán - habkönnyű anyagokból) készül. A stukkózás az enteriőr tervezése során szolgálhat egy adott stílus esszenciális elemeként, viszont a klasszikus irányzat mellett a profilok változatossága miatt modern környezetben is megállja helyét. A kisebb méretű stukkók, gipsz és műanyag díszítőelemek inkább kiegészítő funkcióval bírnak pl. falikarok, spotlámpák alapjának eltakarása; gyerekszoba mennyezet, fal díszítése; tárgyak kiemelése; nyílászáró körüli terület dekorálása.

ANRO Épületdíszítés Kft - Habkönnyű stukkók polisztirolból
Házról a házba - beltéri polisztirol díszítőlécek: rejtett világítás takarók, karnistakarók, saroklecek
Kültéri stukkók, homlokzatdíszek: homlokzatlécek, párkánylecek, osztólecek, ékkövek, kváderkövek

Vélemények, értékelések

Ehhez a cikkhez még nem érkezett vélemény, értékelés.

Új vélemény, értékelés írása

19 év szakmai tapasztalat
800.100+ elégedett vásárló
446.700+ raktáron lévő termék
207.100+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése