Energiacímkék bemutatása

Hozzáadva: 2014 március 12, szerda Magazin: Bemutatók, tesztek
2014. március 1-től érvényes energia címkék bemutatása

2014. március 1-től az összes lámpatestet és fényforrást energia fogyasztás címkével (energiacímke) kell ellátni. Az energia címkéket a 874/2012/EU rendelet szabályozza, mely rendeletet teljes egészében megtekinthetik az előző linken. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóság szerint a rendelet hatálya nem terjed ki a 30 lumen alatti lámpák és LED modulokra, azonban csak akkor, ha nem világítás céljára forgalmazzák őket. Ez egy kicsit nehezen értelmezhető, hiszen ugyanazt a LED diódát lehet visszajelző fényként is értékesíteni (ekkor nem kell rá címke), illetve lehet világítási célú fényforrásnak is értékesíteni (ekkor kell rá címke). Biztos, ami biztos, mi a 30 lumen alatti fényáramú termékeket is elláttuk energia címkével, ebből baj nem lehet.

Az új címkék típusait szeretnénk bemutatni, megmagyarázni, hogy egy-egy felirat mit is jelent, hiszen sok olyan terméken is energiacímkét találunk, ami önmagában nem fogyaszt áramot.

Energia címkék az internetes áruházunkban

A rendelet célja, hogy a fogyasztó könnyen össze tudja hasonlítani a különböző fényforrásokat, és energiahatékonyságukat szem előtt tartva tudjon választani a kínálatból.

Nagyon sokat gondolkodtunk rajta, hogy milyen formában oldjuk ezt meg, hiszen a dobozok rendelkezésre állnak, le kell őket fotózni és a többi, nagyítható kép közé tenni. El is kezdtük, azonban az első néhány termék elkészülte után rájöttünk, hogy ez a megoldás nem lesz jó: túl sokat kell kattogtatni a vásárlónak, mire a címkéhez jut.
Ezért újrakezdtük a munkát, és legyártottuk az összes termékhez a címkét, majd közvetlenül a nagyítható képek alá beszúrtuk, hogy a címke látszódjon nagyban a termék képe mellett:

Energia osztály címkék megjelenítése internetes áruházunkban

A fenti módszerrel könnyedén áttekinthetőek a termékinformációk, illetve a termékkép, az ár és az energia címke is. A válogatás további megkönnyítése érdekében érdemes használni a termék neve alatti lapozó linkeket (a fenti fotón jelölve). A lapozással az egy kategóriában lévő termékek között lépkedhetnek egyesével, így könnyen összehasonlíthatóak a különböző termékek.

Energia hatékonysági címkék

Az alábbi energiahatékonysági címkékkel már biztosan mindenki találkozott, ehhez hasonló címkékkel rendelkeznek pl. a háztartási gépek (mosógépek, hűtők, stb.) is. Értelemszerűen a magasabb osztályú termék jobban hasznosítja az energiát, így, ha egyébként minden műszaki paraméter megegyezik, akkor jobban megéri a magasabb osztályú terméket választani. A besorolás (A++)-tól (E)-ig terjed. A címkéken feltüntetésre kerül még a gyártó kódja és a termék cikkszáma is, illetve az 1000 órára (egy évre) vetített energiafogyasztás is kW-ban.

Energiacímke A++ energia osztályú fényforrásokhoz Energiacímke A energia osztályú fényforrásokhoz Energiacímke B energia osztályú fényforrásokhoz Energiacímke D energia osztályú fényforrásokhoz

A fenti típusú címkék tartoznak az összes olyan világítástechnikai termékhez, mely valamilyen foglalattal van ellátva, tehát cserélhetőek. Ilyenek pl. hagyományos E27-es, E14-es, GU10-es, GU5.3-as foglalattal ellátott fényforrások.

LED-del egybeépített lámpatestek energia címkéi

A különböző leddel egybeépített lámpatesteknél sajnos megszűnik az osztályba sorolás és az éves energiafogyasztás feltüntetése. Egyszerűen nem tudjuk elképzelni, hogy ezekben az esetekben a jogalkotó miért nem tartotta fontosnak az osztályba sorolást, hiszen minden adat rendelkezésre állna. A rendeletben megadott képlettel lehetne számolni, hiszen ismert a sugárzási szög, a lumen érték és a fogyasztás is. Sajnos minden ilyen lámpatest egy energiaosztály címkét kapott, összehasonlításra alkalmatlan, azonban legalább a rendelet számát kötelezően fel kell tüntetni...

Ettől a kategóriától kezdve az energiacímkén megjelennek a különböző feliratok, mely feliratoknak magyarországi értékesítés esetén magyarul kell megjelenniük, így búcsút mondhatunk a nemzetközi dobozoknak, minden országban minden termékhez külön dobozt kell készíteni. Ez természetesen növeli a csomagolási költségeket, illetve nehéz helyzetbe hozza az olyan kereskedelmi céget aki több országba is exportál kis darabszámú terméket.
A feliratból megtudhatjuk, hogy ez egy leddel egybeépített lámpatest, mely ledet nem lehet cserélni.
Energiacímke a leddel egybeépített lámpatestekhez.

Üres lámpatestek címkéi

A rendelet kimondja, hogy a foglalattal ellátott, azonban fényforrást nem tartalmazó (tehát energiát nem fogyasztó) termékeket is el kell látni energia címkével. A címkének azt kell tartalmaznia, hogy a lámpatest milyen energia osztályú fényforrás fogadására alkalmas.

Érdemes ezt a címkét jól szemügyre venni, hiszen itt dől el, hogy a vásárolt lámpatestbe a későbbiekben milyen izzót teszünk. A kompakt fénycsövekkel nincs baj, azonban ha a címke fémhalogén egőt tartalmaz, akkor készüljünk fel rá, hogy ebbe a lámpatestbe a későbbiekben is csak fémhalogén fényforrást tudunk elhelyezni. Ez a címke hivatott még a továbbiakban megvédeni minket attól, hogy egy műanyag lámpatestbe magas üzemi hőmérsékletű halogén izzót helyezzünk be. A műanyag házas lámpatestek általában csak B kategóriától jobb fényforrásokkal üzemeltethető címkét kapnak.

Érdemes lett volna a címkén feltüntetni a lámpatest foglalatának típusát, azaz, hogy milyen foglalatú lámpát helyezhetünk bele.
Energiacímke a fényforrást nem tartalmazó lámpatestekhez.

Fényforrással ellátott lámpatestek

A fenti címke kiegészített változata ez. Abban az esetekben kap ilyen címkét a termék, ha a csomagban valamilyen fényforrást is csomagoltak. Ekkor feltüntetésre kerül a fentivel megegyező címke, ami meghatározza, hogy milyen típusú fényforrást tudunk a lámpatestbe helyezni, illetve a címke alján az, hogy jelenleg a csomag milyen energia osztályú fényforrást tartalmaz. Energiacímke a fényforrást is tartalmazó lámpatestekhez.

Tényleg volt erre szükség?

Az utóbbi két hónapban a világítástechnikai cégeknél a csapból is az energia címke folyik. Rengeteg problémát vet fel, nyilvánvalóan minden vállalkozástól befektetett munkát igényel, azonban mi úgy látjuk, hogy volt rá szükség, jó lesz ez. Magán a rendeleten látható, hogy mindenekelőtt a fogyasztó korrekt tájékoztatása a cél és ennek teljesülése mindig kívánatos. Persze egy-két dolgot át lehetett volna egy kicsit jobban gondolni, de reméljük a következő rendelet módosítás megoldja ezeket a problémákat.

Reméljük, hogy a mellékelt energia címkék Önöknek is segítséget nyújtanak a választásban!

A cikk megjelenésének időpontja: 2014. március 12. Lehetséges, hogy a fenti információk már nem aktuálisak, illetve a termékek ára, elérhetősége időközben megváltozott.

Vásárlói képek

300 watt helyett 20 watt áramfelhasználás - így is lehet világítani, ha halogén helyett ledet használunk a kertben.Igény szerint használhatjuk: 2 db 10 wattos fényvető kinti térvilágításhoz, kertvilágításhoz!Ereszre szerelt LED fényvető, a megtakarítás 140 watt (a 150 wattos halogén fényvetőhöz képest).Négy fényvetőt cseréltem LED reflektorra, ma 40 watt az egész ház megvilágításához elég!Párkány aljára ragasztott LED szalag a konyhábanEzeregy éjszaka meséi...Utólag felszerelt pultvilágítás erős LED csíkkal készítveOldalfal spot megvilágításbanKonyhabútor dekorációs világításÉjszakai hangulat

Ehhez a cikkhez jelenleg nincs hozzázólás.

Új hozzászólás elküldéséhez bejelentkezés szükséges.
Új hozzászólás írása

×

×

    Asztali nézet megjelenítése