Nagy teljesítményű RGB LED eszközök!

Hozzáadva: 2012 szeptember 13, csütörtök Magazin: Bemutatók, tesztek
Nagy teljesítményű RGB LED eszközök!

A már jól ismert, érintésérzékeny távirányítóval ellátott RGB vezérlő családunk megújult! Elsősorban a megnövekedett teljesítményt szeretnénk kiemelni, az eddigi 3-4 Amperes csatornánként áramerősség megnövekedett csatornánként 6 Amperre. Ez azt jelenti, hogy a méterenként 30 LED-es 5050 SMD RGB LED szalagból immár akár 30 métert (3x6Amper) is vezérelhetünk jelerősítő nélkül.

Az új LED vezérlő valamint a jelerősítő is támogatja mind a 12 Volt, mind a 24 Volt feszültségű LED szalagokat, így a 3x6=18 Amper áramerősség 12 Volton 216 Wattnak, 24 Volton 432 Wattnak felel meg.

A kevésbé fontos dolgok közé tartozik a név és doboz megújulása. A név a továbbiakban valószínűleg Touch Series lesz, a megjelent RGB vezérlő és jelerősítő mellett egy színhőmérséklet vezérlőből fog állni a teljes család. Pillanatnyilag csak fényes fekete színű felülettel érhető el, a fehér színű távirányítóról egyenlőre nincs hír.

RGB vezérlő érintésérzékeny felülettel (Touch) csomagolás

Az új felépítésnek, a fém háznak és a belső áttervezésének köszönhetően a teljesítmény megnövekedett, azonban teljes teljesítményén használva a vezérlő és a jelerősítő viszonylag nagy hőt termel, így ajánljuk jól szellőző vagy hővezető felületre felszerelni.

Csatlakoztatás tekintetében sokkal jobb a dolgunk mint az előző generációnál: végre sorkapcsos be-, és kimeneteket kapunk, nem két szabad kábelvéget. Használat során ennek ugyan nincs jelentősége, de beépítéskor sokkal egyszerűbb a helyzetünk.

Az INPUT oldalra kell a megfelelő feszültségű (12/24V) tápegységet csatlakoztatni, a megadott polaritásnak megfelelően. Az alkalmas feszültséget minden esetben a LED szalag dönti el, tehát 12 Voltos LED szalaghoz 12 Voltos tápegységet, 24 Voltos LED szalaghoz 24 Voltos tápegységet használjunk. A nem megfelelő működési feszültség a LED szalagot azonnal, véglegesen tönkreteheti!

Az OUTPUT oldali sorkapcsokba kell az RGB LED szalag 4 eres vezetékét csavarozni, a V+ jelöléshez az RGB LED szalag (+) pozitív vezetékét, melynek színkódja jellemzően fehér vagy fekete. Az R/CH1 lesz az RGB szalag piros, a G/CH2 a zöld, a B/CH3 pedig a kék ága, melyek ugyanilyen színkódú vezetékek csatlakoztatását jelentik.

Nagy teljesítményű RGB vezérlő csatlakoztatása

A távirányító szerencsére külalakra semmit sem változott, de jól is van ez így, igen jól eltalált a forma és a gombok kiosztása, így kár is lett volna változtatni. Belsejét tekintve az érintés érzékeléséért felelős chip is nagyobb pontosságúra változott (eddig sem volt gond vele), valamint a két AA-méretű elem helyett 3 db AAA méretű elemmel szerelik.

Az eddigi 2 db program helyett 18 db fényjáték program került a vezérlő memóriájába, ezek között a színgyűrű közepén található gombokkal válthatunk. Egyéb változás nem történt, maradt a már említett színgyűrű, amelyet megérintve a megérintett színnel világít tovább a LED szalag; maradt az alsó két gomb a fényerő/program futási sebességének növelésére és csökkentésére; valamint megmaradt a felső két ki-, és bekapcsoló gomb.


Nagy teljesítményű RGB LED jelerősítő

Az új eszköz szintén a már fent említett 12/24V-os feszültségen, maximum 3x6 Amper RGB LED szalag használatát oldja meg. 12 Voltos feszültség mellett ugyanúgy 30 méter RGB LED szalagot tud fogadni, akárcsak a vezérlő, így 1 db vezérlő + 1 db jelerősítő párossal akár 60 méternyi RGB LED szalagot tudunk üzemelni. Ugyanehez a 60 méterhez az előző termékekkel 1 db vezérlőre (108 Watt) és 3 db jelerősítőre (144 Watt/darab) volt szükség.

Nagy teljesítményű jelerősítő  csomagolása

A csatlakoztatása természetesen hajszálpontosan ugyanaz mint az összes RGB jelerősítőnek: az INPUT oldalra csatlakozik a megfelelő feszültségű tápegység és az RGB vezérlő, az OUTPUT oldalra pedig az RGB LED szalag erősített szakaszai.

Nagy teljesítményű jelerősítő  csatlakoztatása

Mint minden újdonság, ez is árcsökkenést hoz magával: az előző (108 Wattos, Obsess) változat ára 14.900 Ft-ról 10.990 Ft-ra mérséklődött, sőt még az új változat is olcsóbb a régi eredeti áránál: mindössze 12.990 Ft (2012. szeptemberi árak). Ezek az árak már alig magasabbak egy hagyományos fólia gombozattal ellátott RGB vezérlő áránál, így azt ajánljuk, gondoljanak ezekre az érintésérzékeny vezérlőkre is színváltós LED szalag választása esetén.
A cikk megjelenésének időpontja: 2012. szeptember 13. Lehetséges, hogy a fenti információk már nem aktuálisak, illetve a termékek ára, elérhetősége időközben megváltozott.

Vásárlói képek

Leugró álmennyezetsziget polisztirol burkolattalMarbet mennyezeti polisztirol lap van beragasztva a sziget belsejébe, ezt rgb szalag világítja megNappali álmennyezet rózsaszín LED fénnyelEgyik kedvenc színünk a rózsaszín!Zölden világító RGB szalagKülönleges álmennyezet szoba közepébe benyúló szigettelRGB LED szalag különleges álmennyezetbenRejtett színváltós LED szalagA tető adottságait kihasználva a LED szalagokat a fogópárra ragasztották fel.A tető adottságait kihasználva a LED szalagokat a kakasülőnek is nevezett fogópáron vezették végig!

24 hozzászólás érkezett

#1 - Kovács Róbert
2013/02/25, 08:52
Tisztelt Anrodíszléc!
Igen tetszetős az új RGB led vezérlő, így az eddigi led modulos rejtett világításomat ilyenre tervezem lecserélni, de előtte egy kis segítséget szeretnék kérni. A led szalag teljes hossza 18 m, a beépítendő szalag 14,4 W/m fogyasztású beltéri 5050-es 60led/m-es szalag lenne. 18m-el számolva ez 260w fogyasztás , tehát gondolom 300w-nyi táp kellene a rendszerhez minimum. Így egy vezérlő+1 jelerősítő elég lehet? A led szalagnál a leírásban az szerepel, hogy 2,5 méterenként párhozamosan kell kötni. A jelenlegi led modul is 4, 5 méterenként párhuzamosítva van, de jelerősítővel nem teljesen világos, hogy hogy kellene összeállítani a kapcsolást. Nincs valahol esetleg, egy minta-kapcsolási rajz?
A vezérlő input oldala 12v. A trafót meg plusszba kell illeszteni hozzá?
Még 1 kérdés: A távirányítóval fehér szín is kikeverhető?
Bár tudom, hogy fényerőbe jelentős növekedés lesz a led modulhoz képest, de 300w-ot fog valóban fogyasztani a rendszer teljes fényerőn?

Üdv:
Kovács Róbert
#2 - Tályai Péter
2013/02/25, 15:14
Tisztelt Kovács Róbert!

Az 5050-60 ledes szalag gyárilag 5 méteres tekercsekben készül, így a 18 méternyi szalagot 4 részletben (5m, 5m, 5m, 3m) kapná meg. Ezt a 4 szakaszt kell párhuzamosan bekötni. Egy 17m-es szakasz bekötéséről van kész rajzom, ezt becsatolom. A 18 méteret is ugyanígy kell bekötni. Tápegység tekintetében 2 db 180 Wattos tápegységet tudok ajánlani, vagy 1 db 400 Wattosat, ez utóbbi már ventilátoros hűtésű, tehát csendes környezetbe nem ajánlom.
17m 5050-060 RGB led szalag bekötése
Nagyobb méretű rajz (1886x611)

A távirányítóval természetesen kikeverhető a fehér szín. A programváltó gombbal a 7-es programra kell kapcsolni, ez a fehér szín. Természetesen az RGB szalag működéséből adódóan ez a fehér szín a piros, kék, zöld színek kevertje, tehát nem olyan homogén tiszta fehér fény, mint egy hidegfehér színű led szalag esetén.

Fényerőben jelentős növekedés várható a modulos kiépítéshez képest. A rendszer a legnagyobb terhelés mellett (fehér szín) 260-280 Watt körüli lesz.

Remélem tudtam segíteni!
#3 - Kovács Róbert
2013/02/27, 09:21
Tisztelt Tályai Péter!

Köszönöm a válaszát, így már teljesen érthető a kapcsolás. Még az lenne a kérdésem, hogy az RGB led szalaggal 90 fokos kanyart hogyan lehet szépen megvalósítani a szoba 4 sarkában? Érdemes elvágni ott és valamilyen toldóval elfordulni? Mivel a szoba mérete 5*4 m, így lehet érdemes lenne 5m, 4m, 5m, 4m-es darabokra bontani a párhuzamosítás és így minden ág saroktól sarokig érne, és a két trafó illetve vezérlő is egyenletesen lenne terhelve. Ennek az RGB led szalag leírásában az szerepel, hogy 2,5 m-enként érdemes párhuzamosítani a teljes fényerő érdekében. Ez valóban ajánlott? Vagy 2 oldali megtáplálás esetén elég a 4-5 m?
Erről a led szalagról van esetleg valahol egy videó működés közben ?

Üdv:
Kovács Róbert
#4 - Tályai Péter
2013/02/28, 12:23
Tisztelt Kovács Róbert!

A sarkokat 3 módszerrel lehet áthidalni:
- GTLED forrasztásmentes sarokelem RGB LED szalaghoz
- vágás, néhány cm vezeték beforrasztása
- a nyák elhajtása derékszögben
Led szalag elhajtása 90 fokos sarokban

Az 5050-60 ledes szalag 5 méteres tekercsben készül gyárilag. Az 5 méteres tekercsek mindkét végén van gyári betápvezeték. Az 5 méteres tekercseket javasolt mindkét végén megtáplálni, tehát 5 méterenként 2 betáp ajánlott / 2,5 méterenként 1.

Az adott helyiségben valóban az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha az 5 méteres falakra teljes tekercs, a 4 méteres falakra pedig 4 méteres szakaszok kerülnének, mind a 4 szakasz 2 oldalról betáplálva. (A kétoldali betáplálás az egyenletes fényerőt, valamint a megbízható, hosszantartó működést biztosítja.)

Az alábbi videót tudom mutatni:
Rádiós RGB vezérlő programjainak bemutatása

Amennyiben megrendeli a 18 méter szalagot, akkor kérheti a 4 méteres szakaszok méretre vágását, valamint tetszőleges hosszúságú betáp vezetékkel történő ellátását. Így a helyszínen Önnek már csak a bekötést kell elvégezni.
LED szalag forrasztás - szerelés (méretre vágás)

Remélem tudtam segíteni!
#5 - Kovács Róbert
2013/03/05, 10:43
Tisztelt Tályai Péter!

A 4eres RGB kábel, mely jelenleg sajnos nem kapható önöknél, milyen paraméterű? Milyen átmérőjű kábellel váltható ki, hogy ne legyen feszültségesés a távolabbi végeken?
A megrendelt termékek időközben megérkeztek. A 180w-os tápon látható egy potméter is. Azon kell állítani valamit? Vagy gyárilag 12V-ra vannak állítva? Feszmérővel rámérve mennyi legyen üresjáratban, hogy ne károsodjanak a ledek?

Üdv:

Kovács Róbert
#6 - Tályai Péter
2013/03/07, 10:07
Tisztelt Kovács Róbert!

A gyári adatok szerint 20 AWG a keresztmetszet, azaz 0.5 mm2-es keresztmetszetnek felel meg (eszerint a táblázat szerint).

A tápegységeken található potméteren nem kell állítani semmit. A kimenő feszültség finomhangolására szolgál, de ez gyárilag a megfelelő értékre van beállítva (12V).

Remélem tudtam segíteni!
#7 - Kovács Róbert
2013/03/07, 21:07
Tisztelt Tályai Péter!

Köszönöm, 1,5-ös hangfalkábelt sikerült közben beszereznem, így azzal lesz megvalósítva a bekötés.
Még egy utolsó kérdésem lenne a hétvégi nagy szerelés előtt:
A párhuzamosításkor a vezetékelágazásokat elegendő sorkapcsokkal megvalósítani? Érvéghüvelyezni mindenképp ajánlott, vagy inkább forrasztani célszerűbb? A led szalagok végein lévő gyári vezetékek vékonyabbak mint az 1,5-ös kábel, így vélhetően az lesz a rendszer "gyengepontja". Érdemes egészen a led szalagig elvinni a vastagabb vezetéket?

Üdv:

Kovács Róbert
#8 - Tályai Péter
2013/03/08, 14:58
Tisztelt Kovács Róbert!

Elegendő a sorkapcsos bekötés is, illetve a Wago karos vezeték összekötőit is nyugodt szívvel tudom ajánlani. Az érvéghüvely, illetve az ónozás célja, hogy a sodrott vezeték elemi szálai ne lóghassanak ki, ne okozzanak így zárlatot. Ha körültekintően blankolja az ember, illetve kézzel / fogóval (vezeték keresztmetszettől függően) szorosan összetekeri, akkor ezek sem feltétlenül szükségesek.

Az 5 méteres tekercsek 6 Ampert vesznek fel. Mivel 3 szálon, 2 oldalról vannak betáplálva, így a szalag végén lévő vékony gyári vezetékek (6 Amper hatodával) 1 Amperrel lesznek terhelve. Itt a terhelés tehát nem lesz gond. A vékony vezetékeknél a feszültségesés nagyobb távolságokon szokott gondot jelenteni. Amennyiben van hely a led szalag mellett a vastagabb vezetéknek, illetve már amúgy is megvan a 2 eres hangfalkébel, akkor érdemes azt használni a teljes szakasz bekötésekor.

Remélem tudtam segíteni!
#9 - Lévai Gábor
2013/04/15, 00:46
Tisztelt Tályai Úr!

1.
Érdeklődné, hogy az Obsess Touch vezérlő "frissített" változatánál már nem lehetséges a színek telítettségét beállítani? A régi vezérlőn erre hivatott 2 gomb az új adón esetében már csakis a programok beállítására szolgálnak?

2.
A nappalimban tervezek egy L alakú
#10 - Lévai Gábor
2013/04/15, 01:09
2. Folyt
Falszakaszon 7,8fm hosszú 5050-60 vagy 5050-30 RGB világítást.
Jelenleg egy táp kiállás lett kialakítva a kérdéses szakaszon. Bár több helyen olvastam az 5 méterenkénti 2 végpontos betáplálást, mégis érdekelne, hogy mennyire életképes az elképzelésem, miszerint megtoldok egy 5 méteres alaphoszt további 2,7 méterrel és mindössze a teljes 7,8m-t egy végén táplálnám meg.
Milyen eredményre számíthatok ezesetben?

Sajnos nem alakítottam ki előre kábelezést a végpontok között vagy a felezőnél, mert az előkészületek során még nem tájékozódtam a szükséges szakaszolásokról vagy az ajánlott 2 végű betáplálásról.

Kíváncsi volnék a véleményére az esetleges megoldásokkal kapcsolatban.

Táp: /nyilván a választott ledszallaghoz mérten/ álmennyezetbe rejtve
Vezérlés: RF obsess v. új touch v. 144w-os 20gombos álmenyezetbe rejtve
Bekötési alternatívák: ? A ledszalag mentén csak az egyik végpont hozzáférhető az álmennyezet felől így ha muszály osztani vagy több ponton betáplálni akkor azt csak falon kívül tudnám megoldani, ami rontana a látványon.
Várom a válaszát!

Köszönettel,
L.G.
#11 - Tályai Péter
2013/04/15, 12:20
Tisztelt Lévai Gábor!

Az Obsess Touch vézérlőn továbbra is lehetőség van a színtelítettség álllítására. A Touch Series vezérlőn (amelynek távirányítója nagyon hasonló az Obsess Touch vezérlő távirányítójához) nincs ilyen funkció, ott az adott gombok a programok léptetésére szolgálnak.

A szalagok kétoldali betáplálását a gyártó írja elő, tehát a termékre a garancia is csak így érvényes. Amennyiben 5 méternél hosszabb szakaszt táplál be, akkor a szakasz eleje nagyobb terhelést kap, ami csökkentheti a várható élettartamot, illetve a szakasz vége kisebb feszültséget kap, ami a fényerő csökkenését eredményezi.

Ha nem megoldható a kétoldali betáplálás, akkor én mindenképp a kisebb teljesítményű 5050-30-as RGB szalagot ajánlanám. Itt vélhetőleg nem lesz annyira feltűnő a fényerőcsökkenés, mint az erősebb szalagnál.

Az 5050-30-as szalagot 5 méterenként elegendő egy ponton megtáplálni. Így a következő megoldást tudnám a legszerencsésebbnek: a végpontról behúzni a led szalag nútjába egy 2.8 méteres 4 eres vezetéket. Ebből a toldott végpontból pedig elindulni mindkét irányba led szalaggal. Visszafelé, a tápegység felé, a 2.8 méteres led szalaggal, a másik irányba pedig az 5 méteres szakasszal.

Tápegység tekintetében egy darab 120 Wattos tápegységre lesz szükség. Vezérlőből ki kell választani az Önnek megfelelőt.

Remélem tudtam segíteni!
#12 - Lévai Gábor
2013/04/16, 13:15
Kedves Péter!

Köszönöm a gyors választ és a hasznos 5letet.

Üdv.,
L. Gábor
#13 - Géczi Attila
2013/11/20, 21:02
Kedves Péter!

A nappaliba szeretnék 5050-RGB világítást. A LED szalag hossza 20 m (4x5m). Azt tervezem, hogy egy 180 w-os tápegységgel és egy Touch Series Black szalag vezérlővel oldom meg. Kérem segítsen abban, hogy milyen eszközöket vásároljak (elég a fenti összeállítás? kell még más is a teljes rendszerhez?) és azokat hogyan kössem be!

Köszönettel: GA
#14 - Tályai Péter
2013/11/21, 16:12
Tisztelt Géczi Attila!

A rendszer működtetéséhez a tápegységre, vezérlőre és természetesen a led szalagra van szükség. Ezek, amik feltétlenül szükségesek.
LED tápegység (180) 12 Volt, ipari (15A/180W)
RGB vezérlő - Rádiós - 12V/216 Watt - Touch Series Black
LED szalag beltéri (5050-030-FN) - RGB


A bekötéshez a #2-es hozzászólásban található kép lehet a segítségére. Ezen a képen van egy jelerősítős rész is, azt természetesen nyugodtan figyelmen kívül hagyhatja. (Emellett a led vezérlő adatlapján is talál bekötési segédletet.)

A bekötéshez esetleg szükség lehet még 4 eres vezetékre is. Ennek a hossza főleg a rendszer kialakításától függ, 15-20 méter vezetékkel biztosan megoldható a bekötés, de szerencsés helyzetben akár ennek a fele is elegendő lehet.
Színes vezeték RGB LED szalaghoz, 4 eres (feh./kék/piros/zöld)

Remélem tudtam segíteni!
#15 - Géczi Attila
2013/11/22, 16:16
Igen. Köszönöm!
#16 - Turi Ferenc
2013/12/17, 21:51
Tisztelt Péter!
RGB vezérlő - Rádiós - 12V/216 Wattos szabályzó csatornánként 72W teljesítményt tud vezérelni egyszínű led szalagból.Ha a csatornáit összekötöm akkor birja a 216W teljesítményt egyszínű led szalagból?
Köszönettel:
#17 - Tályai Péter
2013/12/19, 08:18
Tisztelt Turi Ferenc!

Pontosan úgy van, ahogy mondja. A kimenetek közösítése esetén egyszínű led szalagból 216 Wattnyi teljesítményt tud meghajtani a vezérlő.

Remélem tudtam segíteni!
#18 - Pecze Tamás
2014/01/04, 00:53
Tisztelt Tályai Péter!

Érdeklődnék, hogy az új Touch Series vezérlő megtartja-e az utoljára beállított színt, fényerőt, programot abban az esetben, ha megszűnik a táplálás (értesüléseim szerint a régebbi Obsess Touch elfelejtette).

Köszönettel,
Pecze Tamás
#19 - Kovács Gábor
2016/03/11, 14:21
Jónapot kivánok, csak szeretném megtudni az igazságot a távvezélőmmel kapcsolatban ami a következő: 8099-RGB vezérlő-Rádiós-12V/216Watt-Touch ECO. Sajno már a csere készülék van a kezemben de az sem úgy működik ahogy a leírásban szerepel,vagyis nem én rendelkezem a kapcsolgatás örömével hanem a vezérlő saját maga,a 6 funkció gomb közűl melyiket kell megérinteni hogy alvó módból kilépjen mert ez nekem még egyszer sem sikerűlt,és meddig kell hozzá érni: (((A távirányító 30 másodperc után alvó üzemmódba vált. Alvó módból bármelyik funkció gomb megnyomására lép ki, majd ezt követően bármelyik gombbal vezérelhető. Alvó módból a színtárcsa megnyomására nem lép ki a távirányító.))) Ezeket én mindig betartottam de a csere készülék is saját életet él. Csak mondják meg hogy melyik az a varázs gomb amitől újra kapcsolgathatom a Ledeket. Link: A saját videócsatornámról: https://www.youtube.com/watch?v=Yp43UCoqO7I
#20 - Kovács Gábor
2016/03/11, 14:22
https://www.youtube.com/watch?v=Yp43UCoqO7I
#21 - Tályai Gábor
2016/03/16, 16:01
Tisztelt Kovács Gábor!

Sajnos elképzelésem sincs, a hibával egyenlőre még nem találkoztam, de elhiszem, hogy nem jókedvéből készített videót :)

A vezérlő ECO változat, így semmi sem lehetetlen. Ha nem okoz túl nagy problémát, legyen szíves küldje vissza és átcseréljük egy drágább típusra, a különbözetet nem kell kifizetnie.
Legyen szíves visszaküldéskor a fenti csere igényét jelezze a csomagban, hogy a garanciát végző kollégák is tudják, hogy mit kell tenniük.

Elnézését kérjük az okozott kellemetlenségért!
Üdvözlettel:
Tályai Gábor
#22 - Kovács Gábor
2016/03/17, 22:37
Már válaszoltak a Facebook-on is,mire én is válaszoltam önöknek,de ezért ide is bemásolom a felfedezésemet amiről majd egy másik videót készítek: Most én is éppen tesztelem a készüléket ugyan is valami újdonságot fedeztem fel a távvezérlőn,méghozzá azt hogy az érintésre most sem reagál de valamiért hogy ha leteszem az asztalra és 1perc múlva felveszem akkor egyből működik,és ha nem használom akkor 30mp-múlva elalszik.Úgy néz ki hogy ez a távvezérlő (((mozgásérzékelővel))) van ellátva,mert érintésre most sem reagál,de ha egy kicsit megrázom akkor újra lehet vezérelni a funkció gombokkal és ez így nekem megfelel,főleg hogy a tv távírányítóm is mozgásra aktiválódik-ONE-FORALL!!! Csak akkor ki kellene egészíteni a leírásban hogy a távvezérlő bármely funkció gombjának érintésére visszatér alvó módból.Akár videóval is tudom bizonyítani hogy csak enyhe rázásra tér vissza alvó módból! Lehet hogy az én távvezérlőmben mozgásérzékelő van,vagy giroszenzor? Így még jobban is jártam mert elég egy kicsit megmozgatnom a készüléket és már mehet is a színkavalkád,hozzáteszem,az elemek nem mozognak,elég szorosak tehát nem attól lép ki az alvó módból!
#23 - Kovács Gábor
2016/03/17, 22:43
Csak akkor ki kellene egészíteni a leírásban hogy a távvezérlő bármely funkció gombjának érintésére visszatér alvó módból,és rázásra is egyes példányokban! Régebben rendeltem már önöktől Mini rgb vezérlőt is kétszer is az első csak simán kézi állítású volt,a másodikban már Demo mód is volt pedig nem volt rá írva csak véletlenűl rájöttem!
#24 - Kovács Gábor
2016/03/17, 22:48
És természetesen így hogy ilyen szuper mozgásra aktiválódó távvezérlője van az RGB-vezérlőnek nem akarom mégegyszer kicserélni,bár az előző komolyan rossz volt azt önök is megírták.Úgyhogy a második vezérlővel nagyon meg vagyok elégedve,mert jobb a mozgásra aktiválás mint az érintésre!

Új hozzászólás elküldéséhez bejelentkezés szükséges.
Új hozzászólás írása

×

×

    Asztali nézet megjelenítése