Elektromos autó töltő: 11kW és 22kW-os töltők a munkaválallóknak is

Utoljára frissítve: 2023 augusztus 07, hétfő Magazin: Karbonsemlegesség 2023-ra!

22 kW AC elektromos autó töltő telepítése
22 kW-os AC töltő az elektromos autókhoz (EVSE)

 

Az elektromos autók elterjedéséhez nagyon fontos a jelenlegi töltőhálózat bővítése, illetve az is, hogy a munkahelyeken is lehetőséget biztosítsuk a munkavállalóknak az elektromos autóik töltésére.

Erre a feladatra és a céges autók töltésére telepítettünk a Kemény krt. 20. sz alatti telephelyünkre egy 22 kW-os AC töltőt. A DaheimLaden típusú EVSE akár mágneskártyával, akár WiFi-n keresztül is működhet. Az Almássy utcai telephelyünket pedig egy 11 kW-os és egy 22 kW-os Webasto AC töltővel láttuk el.

 

Elektromos autó töltő: DC vagy AC illetve mi az az EVSE?

Persze a marketingmaszlag ebben a szegmensben is nagyon erős. Nézzük, hogy miről is van szó valójában:

  • DC töltő: a töltőberendezés tartalmaz egy nagy transzformátort, mely a három fázisú 380V-os hálózati áramból ~400 Voltos egyenáramot állít elő, majd ezt közvetlenül az autó akkumulátorába tölti. Teljesítménye lehet 50 kW-tól 150 kW vagy akár 300 kW is, nyilván ez a teljesítmény folyamatosan nő. Beépített kábellel rendelkezik, jellemzően CCS Type 2 típus terjed el Európában, illetve az újabb autókat már szinte csak ezzel szerelik. 2022-es árak alapján az 50 kW-os típus olyan nettó 8-10 millió Ft körül alakul.
  • AC töltő avagy EVSE (Electric Vehicle Supply Equipment): ez pedig egy sima, háromfázisú hosszabbító (nagyon kicsi túlzással*). Ebben az esetben nem beszélhetünk töltőről, hiszen a szükséges AC-DC konverziüt maga az autó fogja elvégezni. Tehát tesznek az elektromos autóba egy 3,6 / 11 / 22 kW-os transzformátort, ebbe dugjuk be a sima három fázisú ipari áramot, az autó pedig tölt annyival, amennyit a fedélzeti elektronika át tud alakítani. 2021-es árszint típustól függően olyan nettó 250-400 ezer Ft körül alakul.

(* Az AC CCS Type2, vagy más néven Mennekes töltőfej nagyon hasonlít egy három fázisú dugvillához. A 3 db fázis 1 db nulla és a föld vezeték mellett azonban még beépítésre került két csatlakozási pont, a CP és a PP pin. Ez a két tüske gondoskodik a kommunikációról az autó és a töltő között. Ennek ellenére is sima rablásról beszélhetünk.)

 

22 kW AC elektromos autó töltő és BMW i3
EVSE = 250.000 Ft-os hosszabbító...

 

Szóval a DC töltő az tényleg töltő, hiszen közvetlenül az akkumulátort tápláljuk, míg az AC töltő egy hosszabbító, ahol a munkát az autó végzi. Maga az AC töltő csatlakozója egy laikus számára szinte megkülönböztethetetlen egy sima 3 fázisú dugvillától. Persze a fizikai méretei nem ugyanazok, illetve az EVSE csatlakozó még két plusz csatlakozóval is rendelkezik, amin keresztül tud kommunikálni a töltő és az autó. Persze komoly információcsere nem történik: megmondják egymásnak, hogy készen állnak a töltésre. Ha mindketten azt mondják, hogy kész, akkor elindul a töltés...

Ezt mindenkinek a saját értékítéletére bízom, hogy azt minek tartja. Én simán zöld színre festett lehúzásnak ipari méretben, de ez csak az én magánvéleményem.

Csak a vicc kedvéért megnéztük mi van benne:

  • Vezérlés és wifi: ESP 8266-os mikrovezérlő: ~16 dollár
  • Kijelző: 4" LCD panel és 4 db LED dióda: ~10 dollár
  • Belső felépítés: egy tenyérnyi NYÁK lap amin nem sok minden van, leginkább csak a hálózati áram bemenete és a kimeneti csatlakozókábel bekötése történik itt. Legyen újabb ~10 dollár
  • RFID kártya olvasó: ilyet pont nem találtam, de ~10 dollárért rendelhető író / olvasó eszköz, 10 db üres RFID kártyával
  • Fröccsöntött műanyag ház - ezt nem tudom, de kb. 1 kg anyag, szóval ez sem egy óriási összeg
  • 3 méter gumírozott kábel és egy CCS csatlakozó. A kábelnek olyan ~4000 Ft körül van az ára, egy három fázisú dugalj pedig ~2000 Ft tehát majdnem ez kerül benne a legtöbbe.

A fentiek darabos kisker árak, tehát a gyártó ennél jóval kedvezőbb áron be tudja szerezni, szóval nagyságrendileg olyan 30.000 Ft az anyagköltsége. És most meg lehet nézni, hogy mennyi az ára...

 

22 kW AC töltő kezelése
Az AC töltőt indíthatjuk RFID kártyával, WiFi-vel (majd egyszer), de van automata módja is

 

Mindezek mellett a terméket WiFi-vel hirdetik, rá is van írva, csak az applikáció nem készült még el hozzá. Végül is mindegy, nekünk automatára van állítva, azaz ha bedugjuk az autóba, akkor elindul a töltés, nem kell kártyázni a WiFi meg ugye nem is működik.

 

Elektromos autó töltő telepítése.

Egyébiránt  a telepítés nem bonyolult, egy kevésbé felkészült villanyszerelő is be fogja tudni kötni azt az öt vezetéket (3 fázis + 1 nulla + 1 föld). A falra szerelés sokkal nagyobb kihívás, főleg ha hőszigetelt falra szeretnénk feltenni.

Mivel nálunk is 10 cm szigetelés van az épület falán, mi átmenő csavarral (menetes szárral) szereltük fel a töltőt. Ezt javasolnám egyébként másnak is, hiszen a töltőn viszonylag nagy fizikai igénybevétel keletkezik, amikor azt a vastag gumírozott kábel le és feltekerjük.

Elektromos autó töltő leválasztó kapcsolója
Átmenő csavarozás és leválasztó kapcsoló a 22 kW-os AC töltőhöz

 

A másik amit ajánlok, hogy vastag kábellel kössük be, 22 kW teljesítmény nem játék! Érdemes a töltő telepítésekor közvetlenül a villanyórából egy új vezetéket kihúzni, hogy ne legyen probléma.

A másik amit ajánlok az egy három fázisú leválasztó kapcsoló, ami akkor jön jól, ha véletlenül elromlik a töltő, így ezzel ki lehet zárni azt az áramkörből.

Hasznos lehet még egy háromfázisú mérőóra azoknak, akiket érdekel, hogy mennyi energiát fordítottak a töltésre. Egyébiránt ez az autók nagy részéből kiolvasható, a töltő is kiírja, viszont a mérőórán leolvasható az összes betáplált energia, nem csak az autó által felvett energia. Mert hiszen a kettő között akár 10-20% veszteség is lehet, függően autó / akku típustól és a külső hőmérséklettől.

 

Elektromobilitás támogatása

Webasto 11 kW-os EVSE azaz elektromos autó töltő

A munkavállalóink is használhatják az elektromos autó töltőket, akár saját gépjárműveik töltésére is

 

Mivel az idei, 2022-es évre már szinte az összes autónkat átcseréltük elektromosra, így a töltőknek is egyre nagyobb a kihasználtsága. A három AC töltőn kívül még több  230V-os aljzattal rendelkezünk a parkolókban, így egyetlen autó sem marad töltés nélkül. Sőt, munkavállalóink akár saját autóikat is tölthetik a telephelyeinken!

Az autók töltését igyekszünk napközben, lehetőleg napsütéses időben elvégezni, hogy a felhasznált energia lehető legnagyobb része zöld energia legyen.

 

Az ANRO Épületdíszítés Kft. folyamatosan a minél hatékonyabb és kisebb karbonlábnyomú működésre helyezi a hangsúlyt. Ennek fontos eleme a LED világítás is, melyet közvetlenül értékesítünk is kedves vásárlóinknak! Hatalmas választékban kínálunk különféle LED szalagokat, LED lámpákat, LED paneleket és különböző ipari LED lámpatesteket! Ezek legnagyobb része, raktárról, azonnal elérhető! Ha szimpatikusnak tartjátok környezetvédelmi törekvéseinket, kérjük, támogassatok minket azzal, hogy a szükséges termékeket tőlünk szerzitek be!

19 év szakmai tapasztalat
800.200+ elégedett vásárló
447.800+ raktáron lévő termék
207.100+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése