Komplett LED szalag szettek: ágyvilágítás!

Utoljára frissítve: 2019 október 16, szerda Magazin: Hírlevelek

Komplett LED szalag szettek: ágyvilágítás!

 

A LED szalagok igen széleskörű felhasználási lehetőségei szinte végtelenek. Nincs is erre jobb bizonyíték mint a most bemutatásra kerülő, minden szükséges egységet tartalmazó "ágyvilágítás" szett. Talán egy kicsit jobb lenne ágy alatti világításnak hívni, hiszen elsődleges feladata szerint az ágy alá kell felragasztani, majd mozgásérzékelésre bekapcsol!

Ideális közlekedőfény létrehozására alkalmas, hiszen nem minden esetben szeretnénk felébreszteni a családot a villanykapcsolással, vagy a sötétben botorkálással hiszen éppen akkor rugunk bele / lépünk rá valamire, amikor a leghalkabban szeretnénk közlekedni. Ez a LED szalag szett azonban mozgásra bekapcsol, tehát amint letesszük a lábunkat az ágyról, máris kapcsol a világítás!

Mindezek mellett a világítás fényereje állítható, akár egészen alacsony szintre is, valamint beállítható, hogy felkapcsolás után hány percig működjön a közlekedőfény.

A szettből kapható 1 db 120 cm-es szalaggal szerelt típus, egyszemélyes ágyakhoz, vagy 2 db 120 cm-es LED szalagot tartalmazó típus a franciaágyak mindkét oldalára. Az alábbi videóban egy kicsit bővebben is megtekinthetőek az ágyvilágításos LED szalag szettek:

 

Ajánlott termékeink
1.
Garancia: 3 év
350 lumen
1.2 méter
12 Volt DC
LED szalag szett ágyvilágításhoz, fényerő állítás, mozgásérzékelés, 1x120 cm természetes fehér
3.5 Watt Természetes
Raktáron: 1 csomag
Ár: 8 090 Ft /csomag
Vásárlói képek
Egy érdekes projekt mozgásérzékelővel :) szobabútor belső világítás Egy érdekes projekt mozgásérzékelővel :) Nyitásra felkapcsolódó fény szekrény belsejében Mozgásérzékelős ágyvilágítás gyerekszoba ágya alá szerelveMozgásérzékelős led szalag, ágy alsó felére szerelveAz ágy ferde lábára felszerelt mozgásérzékelő kapcsolja az ágy alatti led csíkotÁgy hangulatvilágítás mozgásérzékelős LED szettel
19 év szakmai tapasztalat
800.200+ elégedett vásárló
448.000+ raktáron lévő termék
207.100+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése