Tárolás és dekoráció hungarocell falipolcokkal

Utoljára frissítve: 2024 január 31, szerda Magazin: Blog

Az emberek különbözőek, így vannak olyanok, akik szeretik, ha lakásuk különféle díszekkel van felvértezve! A fali polcok nemcsak tárolóelemként lehetnek jelen az enteriőrben, hanem a faldekoráció részét is képezhetik! A bejegyzésben szereplő hungarocellből készült polcrendszerek nem elsősorban a könyvgyűjtemények és a porcelán-étkészletek kiállítására készültek, jóval inkább alkalmas apróságok és könnyű súlyú holmik bemutatására, melyek számára viszont tökéletes megoldás! Ha nehéz dolgokat szeretnénk tárolni a polcon, akkor a bútorlap fali polcok bizonyulnak megfelelő választásnak!

Ennek ellenére nagyon kedveltek a habkönnyű hungarocell, illetve polisztirol falipolcok is, hiszen házilag is nagyon egyszerűen festhetőek. A festés az egyik legnagyobb előnye, hiszen ezáltal igényünk szerint változtathatjuk meg a külsejét! A színes fali polcok nagyon vidám hangulatot eredményeznek egy gyerekszobában, főként, ha már fel is pakoltuk rá a plüssöket és egyéb játékokat!

Az EPS fali polcok emellett vághatóak is! Egy szikével, fűrésszel könnyedén több darabba szelhetjük a polcot, amelyből így akár még több polcot állíthatunk elő. A lekerekített fali polc kettévágásával két íves sarkú polcot hozhatunk létre, míg a szögletes fali tárolóból derékszögű sarokkal rendelkező lebegő polc fabrikálható. A habpolcok variálhatósága lehetővé teszi, hogy szobádat még inkább a saját elképzeléseid szerint formáld át!

Falipolc az étkezőben: az MDF-ből készült lebegő polc strapabíró, ámde meg kell hozzá fúrni a falat! Van-e alternatíva fali tárolóra, ha maximum ragasztani szeretnénk?

Falipolc az étkezőben: az MDF-ből készült lebegő polc strapabíró, ámde meg kell hozzá fúrni a falat! Van-e alternatíva fali tárolóra, ha maximum ragasztani szeretnénk?

A hungarocell polcok könnyű súlyuk miatt ragasztással is felerősíthetőek a falra (így elkerülhető a falfúrás), mindemellett oldószermentes festékkel igény szerinti színre festhetőek!

A hungarocell polcok könnyű súlyuk miatt ragasztással is felerősíthetőek a falra (így elkerülhető a falfúrás), mindemellett oldószermentes festékkel igény szerinti színre festhetőek!

Az EPS polcszett nevű 5 darabos család nálunk is kapható!

Az EPS polcszett nevű 5 darabos család nálunk is kapható!

A hungarocell polcok csekély teherbírással rendelkeznek ugyan, de az átlagos dekorációs tárgyak, díszek, fotók prezentálásához kiváló választás!

A hungarocell polcok csekély teherbírással rendelkeznek ugyan, de az átlagos dekorációs tárgyak, díszek, fotók prezentálásához kiváló választás!

A hungarocell kereteket el is lehet vágni, ezáltal úgy is felragaszthatjuk a megmaradt részeket, hogy azok egy egymáson áthaladó, egymást keresztező formát alkossanak! A toldási pontról még inkább elvehetjük a figyelmet, ha eltérő színű festékkel festjük ki a négyzet alakzatokat!

A kocka polc szett kettévágásával máris U alakú polcszettet nyertünk! A retro mintás narancs-sárga-barna tapéta mellett szuper a fehér lebegő polc!

A kocka polc szett kettévágásával máris U alakú polcszettet nyertünk! A retro mintás narancs-sárga-barna tapéta mellett szuper a fehér lebegő polc!

A fürdőszobában is hasznos lehet egy falipolc, amely elbírja a vattapamacsokat, a parfümöket és a láng nélküli gyertyatartót is! Ehhez nem kell MDF anyag, ezt a pillepolc is megbírja!

A fürdőszobában is hasznos lehet egy falipolc, amely elbírja a vattapamacsokat, a parfümöket és a láng nélküli gyertyatartót is! Ehhez nem kell MDF anyag, ezt a pillepolc is megbírja! De a 18 mm-es bútorlapra vágyunk, abból is van mód elkészíteni ezt a falitartót.

A lekerekített FP2 jelű polcszett külső oldalát fehérre festették, belső oldalát pedig megszínesítették, így a belerakott sálak nélkül, üres állapotában is mutatós dekorációja lesz a szobának!

A lekerekített FP2 jelű polcszett külső oldalát fehérre festették, belső oldalát pedig megszínesítették, így a belerakott sálak nélkül, üres állapotában is mutatós dekorációja lesz a szobának!

Kocka polcok színesben: a hálószobai ágy felett is hasznos lehet egy kis tárolófelület!

Kocka polcok színesben: a hálószobai ágy felett is hasznos lehet egy kis tárolófelület!

Egy polc szett többféle méretű polcot is tartalmaz, ezáltal izgalmas faldekorációt hozhatunk létre bármelyik szobában, legyen szó nappaliról vagy tiniszobáról!

Egy polc szett többféle méretű polcot is tartalmaz, ezáltal izgalmas faldekorációt hozhatunk létre bármelyik szobában, legyen szó nappaliról vagy tiniszobáról!

A legnagyszerűbb dolgok is sokszor egyszerű alapötletből alakulnak ki! A hungarocell fali polcok a felszerelésükből adódó sajátosságok kapcsán (vágás, színezés) egyedivé formálhatóak, ezáltal esztétikus polcrendszerek is létrehozhatóak. A polisztirol polcok faldekorációnak és tárolóelemnek is alkalmasak, amennyiben nem terheljük őket súlyos tárgyakkal. A formahabosított polcrendszerek polconként ~5 kg súly megtartására képesek, ezáltal leginkább csak parfümöt, képeket, plüssöket, ajándéktárgyakat helyeznek rá, mindemellett könyvvel is megpróbálkozhatunk :)

A ragasztással felrakott polcok függesztési pontját nem látjuk, ezért lebegő polcnak is hívhatjuk őket. Másfelől azonban egyfajta térbeli képkeretként is tekinthetünk a falból kiemelkedő polcra. Mindenesetre izgalmas kis tárolódobozok, amelyek praktikusan a falra kerülnek. Néha egy kis portalanítás nem árt nekik, de egyébként karbantartást nem igényelnek.

A hungarocell polcok bár sérülékenyek, a funkciójukat mégis jól elláthatják pár évig, aztán a következő szobafelújításkor lehet a falakat is megújítjuk és új polcrendszert helyezünk a kiöregedett polcok helyére! Ne feledjük, a fali polcok mindenhol mutatósak, legyen szó hálószobáról, nappaliról, irodáról, üzletről. Ha házilag szeretnénk a fali polcot létrehozni a lakásban, akkor a laminált polclapok is hasznos kiegészítők lehetnek.

Ajánlott termékeink
1.
Garancia: 1 év
Laminált
Fehér
20 cm
Íves sarokelem, laminált sarokpolc (20x20 cm) fehér
Raktáron: 4 darab
Ár: 850 Ft /darab
2.
Garancia: 1 év
Laminált
Fehér
25 cm
Íves sarokelem, laminált sarokpolc (25x25 cm) fehér
5-7 munkanapon belül
Ár: 1 090 Ft /darab
3.
Garancia: 1 év
Laminált
Sonoma tölgy
25 cm
Íves sarokelem, laminált sarokpolc (25x25 cm) sonoma tölgy
Raktáron: 5 darab
Ár: 1 190 Ft /darab
4.
TOP
Garancia: 1 év
Laminált
Fehér
40 cm
Íves sarokelem, laminált sarokpolc (40x40 cm) fehér
Raktáron: 4 darab
Ár: 2 090 Ft /darab
5.
Garancia: 1 év
Íves sarokelem, ragasztott fenyő sarokpolc (30x30 cm) natúr
Raktáron: 3 darab
Ár: 1 275 Ft /darab
6.
Garancia: 1 év
Laminált
Fehér
60 cm
Laminált polclap (20x60 cm) fehér
Raktáron: 4 darab
Ár: 1 490 Ft /darab
7.
TOP
Garancia: 1 év
Laminált
Fehér
80 cm
Laminált polclap (20x80 cm) fehér
Raktáron: 5 darab
Ár: 1 940 Ft /darab
8.
Garancia: 1 év
Laminált
Bükk
60 cm
Laminált polclap (25x60 cm) bükk
Érkezik: 2024.04.08. (2 darab)
Ár: 1 500 Ft /darab
9.
TOP
Garancia: 1 év
Laminált
Bükk
120 cm
Laminált polclap (30x120 cm) bükk
Raktáron: 2 darab
Ár: 3 640 Ft /darab
10.
TOP
Garancia: 1 év
Laminált
Bükk
100 cm
Laminált polclap (40x100 cm) bükk
Raktáron: 2 darab
Ár: 3 990 Ft /darab
11.
TOP
Garancia: 1 év
Laminált
Bükk
120 cm
Laminált polclap (40x120 cm) bükk
Raktáron: 2 darab
Ár: 4 630 Ft /darab
12.
TOP
Garancia: 1 év
Ragasztott fenyő polclap tartó konzollal, virágtartó (20x20 cm) natúr
Raktáron: 3 darab
Ár: 2 190 Ft /darab
Vásárlói képek
Kedvenc helyem: a nappali kényelmes pontjaEPS fali polc szett 5 részes szimetrikus - 2 szettEPS fali polc szett - feketére festveTöbbrészes fali polc szettTöbbrészes fali polc szettModern falipolc az előszobábanTürkizkék polc a gyerekszobábanFaldekoráció: nagyon ötletesen felragasztott fali polc!Fali polc sárga-zöld festéssel - élénk képzelőerővel csodákat lehet kihozni a hungarocell polcból!Gyerekszobában játékok tárolására is alkalmas a hungarocell polc szettFali polc belső led világítássalHálószoba fali polc - ötletes felrakás, kreatív festés - dekoráció és tároló egyben!Hálószoba fali polc - ötletes felrakás, kreatív festés - dekoráció és tároló egyben! Nappali hungarocell polcokkal, benne virággal és fotókkalKépkeretként is használható a falra ragasztott hungarocell polcKépet is keretezhet a szögletes polc elem.Lekerekített sarkú fali polc, pink, narancs és zöld színbenFali pol szett kreatívan felragasztva
19 év szakmai tapasztalat
800.000+ elégedett vásárló
446.000+ raktáron lévő termék
207.000+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése