Utcai LED lámpák 30-tól 150 Wattig

Utoljára frissítve: 2016 január 26, kedd Magazin: Bemutatók, tesztek
Utcai LED lámpák 30-tól 150 Wattig

Az ipari világítási megoldások fontos részei a kültéri fényforrások, melyek jellemzően a mai napig halogén, vagy fém-halogén fényforrásokkal kerül kivitelezésre. Eddig mi is ezeket a típusú fényforrásokat ajánlottuk, azonban a ledek folyamatos áresése már elérhetővé teszi a költséghatékony LED kültéri fényforrások létrehozását.

A LED fényforrások irányított fényük révén általában jobb mérhető megvilágítási értékeket adnak, mint a halogén, fém-halogén vagy nagynyomású nátrium lámpák, hiszen azok megvilágítási értékei nagyban függenek az alkalmazott lámpatesttől, annak foncsor kialakításától illetve a foncsor állapotától. A nagy hőtől a foncsorréteg egy idő után mattul, így a megvilágítási érték is csökkenhet.

A LED chipeket ez a típusú megvilágítási érték csökkenés nem jellemzi, hiszen "hideg" fényforrások, azaz hőtermelésük elhanyagolható a halogén fényforrásokhoz képest, üzemi hőfokuk ritkán haladja meg a 60°C-os értéket. Természetesen a fényáram csökkenés idővel a LED lámpákat is érint, mint minden egyéb technológiával készülő világító eszközt, azonban a fényáram csökkenés szintén jóval alacsonyabb, mint a régebbi technológiáknak.

Ennek köszönhető, hogy az utcai lámpák (divatos nevén street light) kategóriájában a tavalyi évben már erős eltolódás volt érezhető a LED technológia irányába. Ebben az évben pedig több gyártó is kivonta a forgalomból a hagyományos kültéri világítótesteket és LED lámpákkal helyettesítette őket. Mivel megoldást szeretnénk nyújtani a kültéri, ipari jellegű megvilágításokhoz is, így mi is "beálltunk a sorba" és kínáljuk ezeket az új fényforrásokat, hiszen lassan nem is lesz más alternatíva helyettük.

Utcai LED lámpák (ST sorozat)

Az új fényforrásokban nagy teljesítményű SMD 5730-as Chip On board ledek világítanak, melyeket már jól ismerünk a LED szalagokról és az egyéb, foglalatos LED lámpákról. Kiváló energia hasznosítás és nagy fényerő jellemzi őket, mindezek mellett az éves fényáram csökkenésük jellemzően 1% körüli.

Utcai LED lámpák 5730-as Chip On Board leddel.

A LED fényforrások esetében a jó hűtés igen fontos szerepet játszik, függetlenül attól, hogy nem melegszenek oly mértékben mint az izzószálas technológia. A keletkező hőt ugyanis el kell vezetni a LED chipekről, ugyanis a hosszú élettartam, és alacsony fényáram csökkenés csak így garantálható. Ezeknél az utcai lámpáknál nem bíztak semmit a véletlenre, hiszen a LED fényforrások mögött, teljes felületen egy nagy méretű hűtőborda vezeti el a keletkező hőt.

Utcai LED lámpák LED chipjeinek masszív hűtése.

Felépítését tekintve igen masszívnak mondható ez a termékcsalád: az egész ház masszív alumínium öntvényből készül. Akik szerint a súly a minőség jele, azok is megnyugodhatnak, hiszen a legkisebb, 30 Wattos típus is több mint 2,5 kg-ot nyom. Az utcai LED lámpa előlapja edzett üvegből készül, a nem világító részeken feketére festve, így igazán modern megjelenésűvé vált a lámpatest.

A típusok a teljes teljesítmény skálát lefedik, azaz elérhetőek 30 Wattos, 50 Wattos, 100 Wattos, 120 Wattos és 150 Wattos teljesítménnyel. Színhőmérsékleteket tekintve a 30 és 50 Wattos típusból kapható meleg fehér fényű is, azonban a magasabb teljesítményű változatok egyenlőre csak természetes fehér (4500 Kelvin) és hideg fehér (6000 Kelvin) fénnyel érhetőek el. Ez a gyártó szerint azonban még változhat.

Oszlop adapter utcai LED lámpákhoz.

Rögzítését tekintve az utcai LED lámpákat 60 mm-es külső átmérőjű csövekre lehet felszerelni. A közeljövőben elérhetővé válik majd egy csuklós adapter is, mely kompatibilis lesz mindegyik ST reflektorral, a csuklón pedig állítható lesz a lámpa döntési szöge is.

A LED utcai lámpák előnyei:

  • A hagyományos izzószálas fényforrások tökéletes alternatívája.
  • Az izzószálas fényforrásokhoz képest 80%-al alacsonyabb energiaköltség, hatékonyabb, hosszabb élettartamú.
  • Dedikált IP65-ös optikai lezárás.
  • Optikailag tökéletes üveg lencse.
  • Egyenletes fényeloszlás - maximális hatékonyság a bevilágításban.
  • Extrém időjárási körülmények között is használható, hőtűrés: -20°C-ig.
  • Alacsony karbantartási és fenntartási költség.

A termékek raktárról, vagy rövid szállítási határidővel megrendelhetőek áruházunkban, országos házhoz szállítással!

Vélemények, értékelések

Ehhez a cikkhez még nem érkezett vélemény, értékelés.

Új vélemény, értékelés írása

19 év szakmai tapasztalat
800.200+ elégedett vásárló
447.500+ raktáron lévő termék
207.100+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése