Tegyük alu sínbe a LED szalagot!

Utoljára frissítve: 2020 április 16, csütörtök Magazin: Blog

A LED világításokat már egyre jobban ismerjük, azonban a LED szalag beépítésére alkalmas profilokról kevés említés esett. Az alumínium sínek feladata a LED csík esztétikus rögzítése, valamint a hűtőfelület biztosítása.

A következő képeken szinte fel sem tűnik a fémsín, hiszen elvakít minket a LED szalag - világítás közben tehát inkább a hűtőfelület biztosítása a lényeges, míg a LED fénysor kikapcsolt állapotában már az alusín takarási funkciók fontosak; pl. egy lépcsőfok megvilágítására használható profilnál napközben nem szükséges a fény biztosítása (amely eltereli figyelmünket a LED szalag beépítésének módjáról), ezért nappali fényben is esztétikusnak kell lennie a világítás alkotóelemeinek. A legtöbb profil tehát önmagában is dekoratív, hogy a led szalag felkapcsolt és lekapcsolt állapota esetén is jól mutasson a beépítés helyén!

A fa polcra telepített fém sín észrevétlenül gondoskodik a LED csíkok rögzítéséről, hűtéséről és takarásáról is, amely rendszer kiválóan megvilágítja a különböző borokat!

A fa polcra telepített fém sín észrevétlenül gondoskodik a LED csíkok rögzítéséről, hűtéséről és takarásáról is, amely rendszer kiválóan megvilágítja a különböző borokat!

Mennyezeti hangulatfényhez is használhatóak. A lefelé irányított fény hangulatosabb, ha nem vakít, ezért itt opál fedős alusínt szereltek fel a falak találkozási pontjába.

Mennyezeti hangulatfényhez is használhatóak. A lefelé irányított fény hangulatosabb, ha nem vakít, ezért itt opál fedős alusínt szereltek fel a falak találkozási pontjába.

A talajba süllyesztett led profil közlekedőfényként, irányfényként, jelzőfényként alkalmazandó, ide az erősített burás bemarható profilokat szokták beépíteni.

A talajba süllyesztett led profil közlekedőfényként, irányfényként, jelzőfényként alkalmazandó, ide az erősített burás bemarható profilokat szokták beépíteni.

A lépcsőfok aljába süllyesztetten építették be a LED világítást.

A lépcsőfok aljába süllyesztetten építették be a LED világítást.

Korlátvilágítás a kapaszkodóba süllyesztett LED szalagos alumínium profillal.

Korlátvilágítás a kapaszkodóba süllyesztett LED szalagos alumínium profillal.

Az opál takaróbura megfelelő sűrűségű LED szalag  (vagy megfelelő profilmélység) esetén összefüggő fénycsíkot láttat, amelyet funkcionális és dekorációs világításhoz is igénybe vehetünk.

Az opál takaróbura megfelelő sűrűségű LED szalag (vagy megfelelő profilmélység) esetén összefüggő fénycsíkot láttat, amelyet funkcionális és dekorációs világításhoz is igénybe vehetünk.

Egyes profilok oly módon vannak kialakítva, hogy a tápegység is elhelyezhető legyen benne, így csak az áramot kell a beépítés helyére vinni, utána már dekoratívan elvégezhető a trafó és a szalag beszerelése.

A nagy profilba alul-felül lehet led sort helyezni, középen a tápegység is elhelyezhető, így tulajdonképpen egy komplett lámpatestet kapunk végeredményként. A középső üregben kényelmesen elfér a trafó és a szellőzés is biztosított.

Szekrényvilágításoknál is kedvelt a LED szalag. Ha gyártatjuk a bútort, akkor bemarható profil is alkalmazható, ha viszont bútorboltból szerezzük be, akkor a felületre szerelhető változatok telepítése egyszerűbb.

Az alumínium profilok típustól függően 1 vagy 2 méteres szálakban vásárolhatóak meg. A szálhossz megvásárlásakor fontos szempont a gazdaságosság, illetve a minél kevesebb toldási pont kialakítása, így a legtöbben a 200 cm-es profilokat választják. Manapság azonban nemcsak a szürke, mattkróm színű fém síneket választják, hanem a kínálatunkban elérhető színes profilok is kelendőek: Lumines színes L profilok és Lumines színes U profilok.

A színes profilok kifejezetten jól használhatóak, ha szeretnénk, hogy a led világítás még inkább beleolvadjon a majdani helyére. A fehér LED profilok egyértelműen kiválóak a fehér MDF táblákhoz és a fehérre festett gipszkarton felületekhez is. A fekete alu profilok leginkább a sötét bútorlapoknál alkalmazhatóak jól, de akár feltűnő kontrasztot is képezhetünk egy világos alapon. A bronzbarna LED sínek a barna-földszínű-aranyszínű festett felületekhez és bútorlapokhoz illeszkedhetnek.

Mindemellett az ezüstszürke fém profilok bármilyen felülethez illeszthetőek, hiszen ez a szín modernséget és semlegességet egyaránt képvisel. Miután időtlen dizájnt képviselnek a szürke színek, a gyártók is ebből készítik a legváltozatosabb típusokat. Webáruházunkban éppen ezért már több, mint 50-féle változatban vásárolhatóak meg házhoz szállítással: Szürke LED profil.

Ajánlott termékeink
1.
TOP
Garancia: 3 év
200 cm
7 mm
14 mm
Átlátszó bú
Ezüst
-MINI-01-A - Alumínium profil (felületre) LED szalaghoz (Átlátszó PVC búrával)
Raktáron: 1202 méter
Ár: 1 590 Ft /méter
2.
TOP
Garancia: 3 év
200 cm
7 mm
14 mm
Opál búra
Ezüst
-MINI-01-A - Alumínium profil (felületre) LED szalaghoz (Opál PVC búrával)
Raktáron: 1890 méter
Ár: 1 590 Ft /méter
3.
TOP
Garancia: 3 év
200 cm
7 mm
20 mm
Opál búra
Ezüst
-MINI-01-B - Alumínium profil (süllyeszthető) LED szalaghoz (Opál PVC búrával)
Raktáron: 1890 méter
Ár: 1 690 Ft /méter
4.
TOP
Garancia: 3 év
200 cm
7 mm
20 mm
Átlátszó bú
Ezüst
-MINI-01-B - Alumínium RS profil (süllyeszthető) LED szalaghoz (Átlátszó PVC búra)
Raktáron: 1202 méter
Ár: 1 690 Ft /méter
5.
TOP
Garancia: 3 év
200 cm
8 mm
23 mm
Átlátszó bú
Ezüst
ALP-001 Ezüst - Alumínium U profil LED szalaghoz, süllyeszthető (Átlátszó búrával)
Raktáron: 522 méter
Akciós ár: 1 690 Ft /méter
-6%
6.
TOP
Garancia: 3 év
200 cm
8 mm
23 mm
Opál búra
Ezüst
ALP-001 Ezüst - Alumínium U profil LED szalaghoz, süllyeszthető (Opál búrával)
Raktáron: 602 méter
Akciós ár: 1 690 Ft /méter
-6%
7.
TOP
Garancia: 3 év
200 cm
7 mm
17.2 mm
Átlátszó bú
Ezüst
ALP-002 Ezüst - Alumínium U profil LED szalaghoz (Átlátszó búrával)
Raktáron: 518 méter
Ár: 1 790 Ft /méter
8.
TOP
Garancia: 3 év
200 cm
17.2 mm
7 mm
Opál búra
Ezüst
ALP-002 Ezüst - Alumínium U profil LED szalaghoz (Opál búrával)
Raktáron: 518 méter
Akciós ár: 1 590 Ft /méter
-11%
9.
TOP
Garancia: 3 év
200 cm
16.2 mm
16.2 mm
Opál búra
Ezüst
ALP-006 Ezüst - Alumínium sarok profil LED szalaghoz, íves (Opál búrával)
Raktáron: 504 méter
Ár: 1 990 Ft /méter
10.
Garancia: 3 év
200 cm
7 mm
16 mm
Opál búra
Ezüst
Type-Z Ezüst - Süllyeszthető LED szalagos alu profil (Opál búrával)
Raktáron: 86 méter
Ár: 1 990 Ft /méter
11.
Garancia: 3 év
200 cm
16 mm
7 mm
Opál búra
Fehér
Type-Z Fehér - Süllyeszthető LED szalagos alu profil (Opál búrával)
Raktáron: 26 méter
Ár: 2 190 Ft /méter
12.
Garancia: 3 év
200 cm
16 mm
7 mm
Opál búra
Fekete
Type-Z Fekete - Süllyeszthető LED szalagos alu profil (Opál búrával)
Raktáron: 80 méter
Ár: 2 290 Ft /méter
Vásárlói képek
Konyha spot és LED világítás, közelség érzékelős vezérléssel, illetve konyhasziget rejtett elosztóvalNappali - fríz spot+led és spot+led(RGBW) "csillár" világításaModern konyha díszléces led szalagos rejtett világítássalModern konyhabútor energiatakarékos hangulatfényElkészült a konyha, lakásunk csodás pontja!A konyha fő díszítőeleme a led rejtett világítás!Alu led profil süllyesztve mennyezeti lámpakéntModern led étkező világításÉtkező felújítás utánLed konyhai bútorvilágításÖtletesen megtervezett kis méretű konyhaKonyhapult és falipolc alá szerelt LED szalag dekorfényHelytakarékos konyhabútor RGBW színváltós világítássalMinikonyha dekoratív LED világítássalFa lambéria mennyezet alu profilból és led szalagból készített lámpávalAlu LED sín mennyezetre szerelve, benne LED szalag, szoba világításhoz Melegfehér fényű LED szalag fővilágításLed lámpatest lambériás mennyezeten
19 év szakmai tapasztalat
806.500+ elégedett vásárló
439.600+ raktáron lévő termék
207.800+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése