Ledes lépcsővilágítás fokról-fokra

Utoljára frissítve: 2020 április 16, csütörtök Magazin: Blog

Lépcsővilágítás - sokféleképpen meg lehet oldani, de most kukkantsunk bele milyen eredmények születhetnek, ha a LED szalagot választjuk. A direkt világítás elkerülendő, hiszen ha a szemünket elvakítja a fény, akkor még veszélyesebb a lépcsőn való fel-le járkálás, ezért a LED csíkot többnyire a lépcsőfok alsó peremén helyezik el. Ily módon indirekt fény képződik, amely éppencsak kiemeli a lépcsőket a sötétből, így biztosítva elegendő fényt a közlekedéshez!

A lépcsők, feljárók megvilágításához ismét néhány képpel kívánunk ötletet adni, mely segíthet egy jövőbeni kivitelezéskor. Ne feledjük, hogy a lépcsőházak sokszor ablaktalan helyiségek, így a fényről nemcsak sötétedéskor kell gondoskodnunk, hanem akár nappal is! És még meg sem említettük, hogy a kivilágított lépcső milyen dekoratív lehet.

A sötétben balesetveszélyes a közlekedés, viszont a lépcsőházakban általában kevés a fény - ebből következik, hogy jól járunk, ha a fényes LED szalagokat választjuk :)

A sötétben balesetveszélyes a közlekedés, viszont a lépcsőházakban általában kevés a fény - ebből következik, hogy jól járunk, ha a fényes LED szalagokat választjuk :)

Piros-tilos. Persze attól, hogy pirossal van megvilágítva még nem tilos a lépcsőn lemenni! A piros LED csík fénye az éjszakai közlekedésben is segít.

Piros-tilos. Persze attól, hogy pirossal van megvilágítva még nem tilos a lépcsőn lemenni! A piros LED csík fénye az éjszakai közlekedésben is segít.

A lépcsőfokok alján, azok teljes szélességében felragasztották a padlót megvilágító beltéri LED fénysort.

A lépcsőfokok alján, azok teljes szélességében felragasztották a padlót megvilágító beltéri LED fénysort.

Alulról-oldalról érkeznek a jelzőfények, amelyet a lépcső mellett végigfuttatott led szalag ad. Nemcsak a látási viszonyokat javítja, hanem a fénycsík dekoratívan választja el egymástól a lépcsőt és az oldalfalat.

Lépcsővilágítás LED szalaggal - szerelés közben. Zöld és piros fények cikáznak, így egyértelmű, hogy színváltós RGB LED szalag van a háttérben :)

Lépcsővilágítás LED szalaggal - szerelés közben. Zöld és piros fények cikáznak, így egyértelmű, hogy színváltós RGB LED szalag van a háttérben :)

Egy vietnámi zöld ház fával burkolt pincelejárójában vagyunk, ahol a lefelé vezető útvonalat az oldalról kiszűrődő LED csík fénye is jelzi.

Egy vietnámi zöld ház fával burkolt pincelejárójában vagyunk, ahol a lefelé vezető útvonalat az oldalról kiszűrődő LED csík fénye is jelzi.

A csempézett lépcsőfeljáró környékén semmilyen kültéri fényforrást nem látunk, így itt kötelező a lépcsőfokok megvilágítása a balesetveszély csökkentése végett!

A csempézett lépcsőfeljáró környékén semmilyen kültéri fényforrást nem látunk, így itt kötelező a lépcsőfokok megvilágítása a balesetveszély csökkentése végett!

A kőfurnér borítású lépcsőlap egyedi mintázattal rendelkezik, amelyet a mögötte lévő LED szalag még elegánsabbá tesz! Ráadásul a változatos kőminta minden egyes lépcsőfokot egyedivé tesz!

A kőfurnér borítású lépcsőlap egyedi mintázattal rendelkezik, amelyet a mögötte lévő LED szalag még elegánsabbá tesz! Ráadásul a változatos kőminta minden egyes lépcsőfokot egyedivé tesz!

Biztonsági üveg lépcsőfokok színesben - az élben megvilágított üveglapok a színváltós RGB szalag miatt képesek igény szerinti színben tündökölni!

Biztonsági üveg lépcsőfokok színesben - az élben megvilágított üveglapok a színváltós RGB szalag miatt képesek igény szerinti színben tündökölni!

Kültéren is gondoskodnunk kell a szintváltások kiemeléséről. Ehhez a fa padló aljára ragasztott LED szalagok kiválóak, erős fényük a sötét éjszakában is jól érzékelhető.

Kültéren is gondoskodnunk kell a szintváltások kiemeléséről. Ehhez a fa padló aljára ragasztott LED szalagok kiválóak, erős fényük a sötét éjszakában is jól érzékelhető.

Ha csak egy lépcsőfok van, azt is érdemes kiemelni! Trópusi környezet kék led szalaggal.

Ha csak egy lépcsőfok van, azt is érdemes kiemelni! Trópusi környezet kék led szalaggal.

A kültéri lépcsők és szintváltások észrevehetővé tételéhez mindenképpen a kültéri LED csíkot ajánljuk. Ezek nemcsak a szabadban megjelenő vízpárától óvják meg a LED szalagot, hanem a mechanikai sérülésektől (például sepregetés) is óvhatja a fénysort. Természetesen ugyanezen okok miatt beltérben is használhatóak, de beltérre inkább a beltéri változatokat javasoljuk :)

Az IP20 minősítésű szalagokat víz- és pormentes környezetben lehet felhasználni, amelyet a lakás helyiségei tudnak biztosítani. Egy nappaliban vagy hálószobában nem képződik olyan mértékű por- vagy pára, amely károsítaná a LED csíkot, ezáltal érdemes a bevonat nélküli, beltéri LED csíkokat választani. A modern lakásokban ugyanis nemcsak az egyes helyiségek között lehet szintváltás, hanem egy nappalin belül is (például amerikai konyhánál egy étkező és társalgó között), amely buktatóra érdemes egy kis élénk világítással felhívni a figyelmet!

19 év szakmai tapasztalat
800.200+ elégedett vásárló
448.200+ raktáron lévő termék
207.100+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése