Sínre szerelhető LED tápegységek (12V DC)

Utoljára frissítve: 2015 szeptember 04, péntek Magazin: Bemutatók, tesztek
Sínre szerelhető LED tápegységek (12V DC)

Új épületek kivitelezésénél egyre inkább igény az elektromos eszközök biztonságos kiszolgálása, egyre több és több kismegszakító és fi-relé költözik be a villamos elosztó dobozokba, melyek mérete is folyamatosan nő évről évre. Főleg az intelligens otthonok kialakítása során, illetve az elektromos fűtési rendszerek kivitelezése esetén szokott az elosztó doboz mérete eddig ismeretlen magasságokba emelkedni.

Természetesen a biztonság az első, illetve ha az ipari felhasználást nem is tekintjük, csak a saját háztartásunkban mennyivel több elektromos berendezést használunk, mint pl. 10-15 évvel ezelőtt. Az akkori háztartásokban jellemzően egy bojler, egy vasaló és egy TV/videó/hifi jelentette az elektromos berendezéseket, a világításon kívül. A világítás szintén egy-két mennyezeti lámpatestre és asztali lámpára korlátozódott. Ezzel együtt jellemzően a felvett teljesítmény sem nagyon haladta meg a néhány kW-ot.

Ehhez képest egy mai háztartásban már az a ritka, amihez nem kell áram. A konyhatechnikában tulajdonképpen már minden elektromos, gondoljunk csak az elektromos tűzhelyekre, sütőkre, illetve a megszámlálhatatlan típusú konyhai segédeszközre: robotgépek, kenyérpirítók, elektromos kések, konyhamalac, stb.

Mindezek mellett az informatika is magával hozta a kábelrengeteget a számítógépek és mobiltelefonok kelletlen velejárójaként. Illetve, hogy témánál is maradjunk: a világítástechnika is rohamléptekben fejlődik, így ma már sokkal nagyobb számú és több különböző típus fényforrást használunk akár egy helyiségen belül is.

Villamos elosztó szekrény
A villamos elosztó dobozból így lesz szekrény: egyre több és több elektromos berendezésünk egyre több védelmet igényel

Új ház építésénél tehát természetes igény, hogy a fent említett elektromos berendezésekhez szükséges "kócok" minél kevesebb helyet foglaljanak el a ház hasznos alapterületéből, illetve a későbbiekben egyszerűen és gyorsan karbantarthatóak, cserélhetőek legyenek. Ezek az igények hívták életre a különböző sínre építhető termékeket, melyek a többi elektromos védelmi berendezés mellé, különállóan beépíthetőek. Így egy esetleges üzemzavar esetén nem kell a villanyszerelőt behívni a hálószobába, esetlegesen kibontani a gipszkarton mögül a tápegységet, hanem be lehet küldeni a mestert az elosztódobozt tartalmazó kiszolgáló helyiségbe. Éppen ezért ezeket a szekrényeket legcélszerűbben pl. a garázsba, vagy mosókonyhába érdemes elhelyezni, így egyszerűen megközelíthető a privát szféránk megsértése nélkül.

Sínre építhető LED tápegységek

A hosszúra nyúlt bevezető után eljutottunk új termékeinkhez is. A világítástechnikában a kisfeszültségű fényforrások (LED szalagok, LED modulok, LED lámpák) terjedése rohamos, s ezek jellemzően 12 Voltos egyenfeszültségről működnek, azaz tápegységet igényelnek. Érdemes már a kábelezés előtt jól átgondolni, hogy hová, milyen fényforrást építünk be a későbbiekben, hiszen ezek egy része tápegységet igényel. A tápegységek jellemzően elférnek a gipszkarton álmennyezetben is, már ha van ilyen. Azonban karbantartásuk, szellőzésük kevésbé megoldott. Ilyenkor jöhetnek jól ezek a sínre építhető tápegységek, melyek kényelmesen elférnek a villamos elosztó szekrényben, s ezáltal könnyen karbantarthatóak, felügyelhetőek.

Első körben három új típussal jelentkezünk, melyeket a Platinum Electronics gyártja. Ez ugyanaz a gyártó, mely a már jól ismert és jól bevált kültéri, műanyag házas tápegységeket is gyártja, így a minőséggel és az esetleges garanciáztatással biztosan nem lesz probléma. Az új típusok között egyenlőre a 12 Voltos kimeneti feszültségű 15 Wattos, 30 Wattos és 100 Wattos típus szerepel, de a következő beszállítás alkalmával 60 Wattos típus biztosan lesz, illetve ígéretet kaptunk egy nagyobb teljesítményű változatra is, azonban az még fejlesztés alatt áll.

A teljesítmények első ránézésre kicsinek tűnhetnek, de természetesen a kimenetek több tápegység esetén is közösíthetőek, így nincs akadálya a nagyobb teljesítményű LED világítások létrehozásának sem. 12 voltos rejtett világításokhoz is kitűnően alkalmazható, és várhatóan nemcsak a felhasználók, hanem a beépítők és a villanyszerelő szakemberek is örömmel fogadják ezeket a DIN sínes tápegységeket!

Ajánlott termékeink
1.
Garancia: 2 év
12 Volt DC
100 Watt
Sínre
IP20
LED tápegység 12 Volt - sínre szerelhető (99.6W/8.3A)
10 munkanapon belül
Ár: 9 790 Ft /darab

Vélemények, értékelések

Ehhez a cikkhez még nem érkezett vélemény, értékelés.

Új vélemény, értékelés írása

19 év szakmai tapasztalat
800.200+ elégedett vásárló
447.700+ raktáron lévő termék
207.100+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése