Fürdőszoba színterápiával

Utoljára frissítve: 2020 április 16, csütörtök Magazin: Blog

A beállítható színű RGB LED világításokkal minden esetben látványos belső teret alakíthatunk ki! A látvány mellett azonban egészségi állapotunkat befolyásolhatja vagy éppen javíthatja hangulatunkat a különböző színek. A kromoterápiát már őseink is ismerték viszont a 21. században sem merült feledésbe jótékony hatása, ezért sok wellness fürdőben alkalmazzák manapság is. A mindenki számára elérhető RGB LED szalagok segítségével pedig szinte gyerekjáték a színváltós világítás kiépítése, amely után a vezérlővel azt a színt hozzuk elő, amelyikre csak vágyunk!

Az alább bemutatott képeken a fürdőszobában kiépített színváltós hangulatvilágításokra koncentrálunk. A fürdő önmagában is a pihenés-ellazulás egyik helyszíne, ha pedig összekapcsoljuk egy kis színterápiával, felerősíthetjük hatását! Ha ki akarjuk használni a színváltás adta előnyöket, akkor olvasgassunk utána a színterápiának, hogy pontosan tisztában legyünk melyik színtől milyen hatás várható! Például:

  • Zöld: a természetesség színe, idegnyugtató hatása van.
  • Piros: élénkít, fokozza a vérkeringést, de agresszívvá is tehet!
  • Kék: hűsít, segít koncentrálni és a mélyebb alvást is elősegítheti.
  • Meleg színárnyalat: serkenti az immunrendszert, azáltal energetizál.
  • Hideg színárnyalat: nyugtat, gyulladáscsökkentő hatással bír.

Lássuk a képeket, amelyben családi házak fürdőszobáiba kukkantunk be, hogy ellessünk néhány ötletet a világítás kreatív kialakításához. Többnyire a mennyezetre szerelve, álmennyezetbe építve találkozunk a színváltós RGB LED szalagokkal, de áttetsző fedlappal takart alumínium profilba és polisztirol vagy gipsz profilba is befektethetőek!

Színterápia a fürdőkád felett - RGB LED szalagok egy ovális gipszkarton szerkezetben.

Színterápia a fürdőkád felett - RGB LED szalagok egy ovális gipszkarton szerkezetben.

A modern stílusú fürdőszobát szépen kiegészítik az energiatakarékos LED lámpák!

A modern stílusú fürdőszobát szépen kiegészítik az energiatakarékos LED lámpák!

Pörögj fel a pirossal! A színterápiás világításhoz használt RGB LED szalagokat egy gombnyomással piros színűre állították, amely élénkítően hathat a lélekre!

Pörögj fel a pirossal! A színterápiás világításhoz használt RGB LED szalagokat egy gombnyomással piros színűre állították, amely élénkítően hathat a lélekre!

A fürdőben a lila szín világít, amely jól oldja a feszültségeket, az üvegfallal elválasztott hálószobában pedig a dekoratív melegfehér LED szalag fénye látható.

A fürdőben a lila szín világít, amely jól oldja a feszültségeket, az üvegfallal elválasztott hálószobában pedig a dekoratív melegfehér LED szalag fénye látható.

A kádtöltő csap egy csempéből készült falifülkében kapott helyet, ebbe a fülkébe pedig LED-sort szereltek, amely a fürdésnél tökéletes hangulatfényt ad! Természetesen a zuhanyzó sem maradhatott LED csík nélkül :)

Barna üvegmozaik, fa polcok, dupla mosdó és mennyezeti rejtett világítás - általános használatra válasszuk az RGB fehér fényeit a fürdőszobában!

Barna üvegmozaik, fa polcok, dupla mosdó és mennyezeti rejtett világítás - általános használatra válasszuk az RGB fehér fényeit a fürdőszobában!

Csillapíts a kékkel! Gyulladáscsökkentő és hűsítő hatása miatt alkalmazhatjuk a kék színű rejtett világítást például enyhe betegség esetén!

Csillapíts a kékkel! Gyulladáscsökkentő és hűsítő hatása miatt alkalmazhatjuk a kék színű rejtett világítást például enyhe betegség esetén!

Gyógyulj zölddel! Oldja a feszültséget a zöld szín, választhatjuk tehát egy kiadós kádfürdőhöz egy téli éjszakán de akár egy nyárestén is!

Gyógyulj zölddel! Oldja a feszültséget a zöld szín, választhatjuk tehát egy kiadós kádfürdőhöz egy téli éjszakán de akár egy nyárestén is!

A valóságban kissé sötét érzetet kelt a piros színű RGB LED világítás, de az amatőr fotósnak sikerült szép képet csinálnia a fürdőszobában elkészült színterápiás fényekről!

A valóságban kissé sötét érzetet kelt a piros színű RGB LED világítás, de az amatőr fotósnak sikerült szép képet csinálnia a fürdőszobában elkészült színterápiás fényekről!

Az RGB szalagokkal a piros, zöld, kék színeket is meg tudjuk jeleníteni, viszont a 3 szín keveredéséből ellőállítható fehér fény sem probléma a fürdőben - egy jó LED vezérlővel pedig a szivárvány teljes skáláját kihozhatjuk a felszerelt LED szalagból :)

A fürdőbe, lévén vizes-párás közeg, nem mindegy, hogy milyen anyagokat építünk be. Vonatkozik ez a világításra is, ahol javasolt gondoskodni a vízvédelemről. A LED szalagok között vannak bevonatos típusok, ahol a szabadon lévő LED chipeket epoxygyanta vagy szilikonréteggel látják el, ezzel megóvva a világító diódákat a víz- és páralecsapódás okozta károktól: Bevont, kültéri LED RGB szalagok.

Amennyiben a fenti színváltós fürdővilágítások elnyerték tetszését, bátran nézzen szét webáruházunkban, ahol számtalan kapcsolódó terméket (LED vezérlő, LED tápegység, LED profil) is megtalálhat, mindemellett további megvalósult elképzeléseket is megtekinthet galériánkban: Fürdőszoba és wellness világítás ledekkel.

Ajánlott termékeink
1.
Garancia: 1 év
G9
Opál
Króm-fehér
IP44
Becca mennyezeti-oldalfali fürdőszobai lámpatest IP44 (2xG9), króm-fehér
5-7 munkanapon belül
Ár: 10 990 Ft /darab
2.
Garancia: 1 év
G9
Opál
Króm-fehér
IP44
Becca mennyezeti-oldalfali fürdőszobai lámpatest IP44 (G9), króm-fehér
5-7 munkanapon belül
Ár: 6 290 Ft /darab
3.
TOP
Garancia: 2 év
3 Volt
AAA (2 db)
RGBW vezérlő
Érintésérzékeny fel
Group Control RGBW csoport (zóna) távirányító RGB+fehér LED szalaghoz, sárga FUT096
Raktáron: 194 darab
Akciós ár: 4 990 Ft /darab
-9%
4.
TOP
Garancia: 2 év
900 lumen
129 lumen/Watt
12 Volt DC
60 ledes
RA>80
LED szalag beltéri 5050-60 (12 Volt) - RGB DEKOR!
7 Watt RGB
Raktáron: 1642 méter
Akciós ár: 710 Ft /méter
-10%
5.
Garancia: 3 év
750 lumen
35 lumen/Watt
12 Volt DC
30 ledes
RA>80
LED szalag kültéri 5050-30 (12 Volt) - RGB PureSilicone! Nagy fényerejű!
7.2 Watt RGB
Raktáron: 142 méter
Ár: 2 590 Ft /méter
6.
Garancia: 2 év
140 lumen
20 lumen/Watt
12 Volt DC
60 ledes
RA>80
LED szalag kültéri 5050-60 (12 Volt) - RGB 5 méter
7 Watt RGB
Raktáron: 21 tekercs
Ár: 4 890 Ft /tekercs
7.
Garancia: 3 év
1500 lumen
35 lumen/Watt
12 Volt DC
60 ledes
RA>80
LED szalag kültéri 5050-60 (12 Volt) - RGB PureSilicone! Legerősebb!
14.4 Watt RGB
Raktáron: 256 méter
Ár: 2 990 Ft /méter
8.
Garancia: 2 év
12-24V DC
18 Amper
AAA (3 db)
RGB vezérlő
Érintésérzékeny fel
RF Touch RGB LED vezérlő (T18AJM) - 216W - fekete (LLE)
Raktáron: 21 darab
Ár: 11 190 Ft /darab
9.
Garancia: 2 év
12 Volt DC
6 Amper
CR2025
RGB vezérlő
Mechanikus
RGB vezérlő - Infravörös, 24 gombos (72W)
Raktáron: 30 darab
Ár: 2 290 Ft /darab
10.
Garancia: 2 év
12-24V DC
12 Amper
CR2025
RGB vezérlő
Mechanikus
RGB vezérlő - Rádiós - 144W (20 gombos távirányítóval)
Raktáron: 10 darab
Ár: 6 690 Ft /darab
11.
Garancia: 1 év
12 Volt DC
200 Watt
Vízálló LE
IP67
Vízálló LED tápegység 12 Volt (200W/16.6A) IP67, fémházas
Raktáron: 4 darab
Ár: 20 950 Ft /darab
12.
Garancia: 1 év
12 Volt DC
250 Watt
Vízálló LE
IP67
Vízálló LED tápegység 12 Volt (250W/20.8A) IP67, fémházas
Raktáron: 6 darab
Ár: 24 689 Ft /darab
Vásárlói képek
Extravagáns dekoráció fürdőszobában: fehér kavicsok kék led szalaggal megvilágítvaSzínváltós RGB LED szalag polcba szerelve, italosüvegek dekor világításáhozLed konyhai bútorvilágításÖtletesen megtervezett kis méretű konyhaKonyhapult és falipolc alá szerelt LED szalag dekorfényHelytakarékos konyhabútor RGBW színváltós világítássalMinikonyha dekoratív LED világítássalPraktikusak és hangulatosak a lakásba beépített LED szalagos fények (fali dekor, mennyezet, tolóajtó)Hatszög lapok gipszkarton álmennyezeten. a fővilágítás és a hangulatfény is bele lesz építve.10 cm-es RGB LED szalag darabok világítják meg a mennyezeten elhelyezett hatszög formákatMennyezeti dekoráció: indirekt világítású hexagon lapok Mennyezet 3. Fotó: hatszögek indirekt világítássalMennyezet: LED szalag beltéri 5050-60 (12 Volt) - RGB DEKOR 10-cm re vágva RGB led szalag szép kék színRGB led szalag fa lépcsőfok aljára ragasztvaRGB led szalag piros színRGB led szalag narancs színSzínváltós RGB LED szalag lépcsővilágítás
19 év szakmai tapasztalat
800.200+ elégedett vásárló
447.700+ raktáron lévő termék
207.100+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése