Fürdőkád LED szalagos hangulatfényben

Utoljára frissítve: 2020 április 23, csütörtök Magazin: Blog

A történelem folyamán számos kultúrában fontos volt a fürdőzés, melyet szertartásszerűen végeztek elődeink és egyfajta társadalmi eseményként tekintettek reá. Azonban a 21. században -amikor minden ingatlanhoz egy vagy több fürdőszoba is tartozik- a tisztálkodás az ember magánügyévé vált, ezzel lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra, ellazulásra is!

Fürdőszoba felújításakor vagy építésekor a cél olyan környezet létrehozása, amelyben a mindennapi teendők praktikusan elvégezhetőek és időnként módot nyújt a szórakozásra is! A fürdőszobában a legnagyobb szórakozást talán a kádfürdő jelenti, hiszen ez idő alatt elnyújtózhatunk a kádban, élvezhetjük az aromaterápiát, de akár fény- és színterápiát is!

A fürdőzés hangulatának javítása érdekében különböző kellékek közül válogathatunk, melyekből most a fényekre összpontosítunk. A fények hangulatteremtő erővel rendelkeznek, amelyet jól használhatunk a fürdőszobában is. Bejegyzésünkben a kád alatti rejtett világításokhoz adunk néhány ötletet, de láthattunk már példát a mosdókagyló vagy a tükör körül beépített világításokra, illetőleg az álmennyezetből indirekt módon kiszökő LED fényekre is. Blogbejegyzéseink között számos ötletet találhat a fürdőszoba dekoratív megvilágítására: Fürdőszobai hangulatvilágítások LED szalaggal.

Rejtett és spot világítás, valamint függőlámpa teszi kompletté a fürdőszobai hangulatot - napszaknak és tevékenységnek megfelelően tudjuk szabályozni, hogy épp melyik dolgozzon!

Rejtett és spot világítás, valamint függőlámpa teszi kompletté a fürdőszobai hangulatot - napszaknak és tevékenységnek megfelelően tudjuk szabályozni, hogy épp melyik dolgozzon!

A víz szine a kék, a fürdőszobában tehát igenis van helye a kék fényű megvilágításnak. Speciálisan beépített LED csík a kád felső peremén, illetve a kád előlap aljára ragasztva.

A víz szine a kék, a fürdőszobában tehát igenis van helye a kék fényű megvilágításnak. Speciálisan beépített LED csík a kád felső peremén, illetve a kád előlap aljára ragasztva.

A fények különböző funkcióval rendelkeznek. Hangulatteremtő, relaxáló jelleggel a fürdőkád alá is szerelhetünk LED világítást, viszont a kád aljára csak vízálló LED csíkot telepítsünk!

A fények különböző funkcióval rendelkeznek. Hangulatteremtő, relaxáló jelleggel a fürdőkád alá is szerelhetünk LED világítást, viszont a kád aljára csak vízálló LED csíkot telepítsünk!

A modern fürdőszobákat még speciálisabbá tehetjük a dizájnos fényt biztosító LED csíkokkal, amelyek itt a csempeburkolat aljára vannak ragasztva.

A modern fürdőszobákat még speciálisabbá tehetjük a dizájnos fényt biztosító LED csíkokkal, amelyek itt a csempeburkolat aljára vannak ragasztva.

A kád felső pereméhez ragasztott ledek fénye egészen a padlóig terjed, így tulajdonképpen egy világító fürdőkádat hoztak létre.

A kád felső pereméhez ragasztott ledek fénye egészen a padlóig terjed, így tulajdonképpen egy világító fürdőkádat hoztak létre.

Egyedi kialakítású luxusfürdőszoba kék LED világítással. 12 voltos vízálló LED csíkot használtak, amely érintésvédelmileg is biztonságos a vizes helyiségben!

Egyedi kialakítású luxusfürdőszoba kék LED világítással. 12 voltos vízálló LED csíkot használtak, amely érintésvédelmileg is biztonságos a vizes helyiségben!

Különleges és megnyugtató élményt biztosít a kádfürdő, amelyhez további hangulatfokozóként a háttérfényeket, LED világításokat, gyertyafényeket is használhatjuk!

Különleges és megnyugtató élményt biztosít a kádfürdő, amelyhez további hangulatfokozóként a háttérfényeket, LED világításokat, gyertyafényeket is használhatjuk!

A fürdőszobai környezet vizes-párás helyiséget feltételez, amely azt jelenti, hogy a felhasznált anyagoknak, eszközöknek vízállónak kell lennie, de legalábbis jól kell bírnia a párás közeget. Miután a víz jól vezeti az elektromosságot, hangulatvilágításokból is elsősorban az érintésvédelmileg biztonságos változatot kell választanunk. A 12 voltról működő LED szalagok alacsony működési feszültsége felnőttek és gyerekek számára sem jelent életveszélyt!

Mindemellett a LED szalagok megvásárolhatóak bevont verzióban, amely bevonat megóvja a LED chipeket a víztől és annak káros ártalmaitól, a rozsdásodástól. A bevonat által a LED szalag a fröccsenő víz ellen is védetté válik, így már nyugodtan alkalmazhatjuk a fürdőszoba bármely részén! Epoxy vagy szilikon bevonattal rendelkező fénysorokat a kültéri LED szalagok között találhat!

A LED szalagnak gyönyörű fénye és színe van, melyet jól használhatunk egy nyugtató kádfürdő során:

  • a melegfehér LED csíkokkal általánosságban tudunk kellemes háttérfényeket biztosítani,
  • a hidegfehér LED sorokkal a modern hatást erősíthetjük,
  • a színes szalagokkal egy konkrét színnel világíthatunk,
  • a színváltós LED RGB szalagokkal pedig kedvünk szerint állíthatjuk a fényszíneket!

 

Bármelyik típust is válasszuk egyedi ötlet kell, hogy megvalósítsunk egy dizájnos kádvilágítást! A képek között láthatunk olyat, ahol közvetlenül a kád peremének aljára ragasztották a világító ledeket, de olyan is volt, amikor a tartószerkezet a csempeburkolat vagy a kádelőlap aljára rögzítették a ledsort. Vásárlóink megoldásai között szerepelt olyan megoldás, amelynek keretében a sarokkádat a talprésznél elhelyezkedő üvegtéglák LED szalagos megvilágításával tettek hangulatosabbá: üvegtégla LED világítással, üvegtégla LED világítással sötétben.

Ajánlott termékeink
1.
Garancia: 1 év
12 Volt DC
200 Watt
Vízálló LE
IP67
Vízálló LED tápegység 12 Volt (200W/16.6A) IP67, fémházas
Raktáron: 3 darab
Ár: 20 950 Ft /darab
2.
Garancia: 1 év
12 Volt DC
250 Watt
Vízálló LE
IP67
Vízálló LED tápegység 12 Volt (250W/20.8A) IP67, fémházas
Raktáron: 6 darab
Ár: 24 689 Ft /darab
Vásárlói képek
RGB szalag kör alakú álmennyezetbe szerelve, dekoratív rejtett világításWellness folyosó: balra a szaunák, jobbra recepció, mögötte üvegtégla fal, felül gipszkarton LED világításGipszkartonba vágott kör alakzat, belsején távirányítható RGB LED szalaggal megvilágítva.Wellness részleg színváltós LED belső világítással: hangulatos közeg az infra és finn szaunák számáraKerti kiülő led hangulatfénnyelKerti kiülő led hangulatfénnyel a pad alá szerelve
19 év szakmai tapasztalat
806.300+ elégedett vásárló
440.100+ raktáron lévő termék
207.700+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése