GU10 lámpa sárga ledek nélkül!

Utoljára frissítve: 2015 március 23, hétfő Magazin: Bemutatók, tesztek
GU10 lámpa sárga ledek nélkül!

A halogén szpot lámpák vége

A halogén fényforrások ideje véglegesen leáldozott. Míg a tavalyi évben még csak csak értékesítettünk néhány ezer darabot, addig az idei évben eddig 200 darab alatt vagyunk valamivel. Köszönhető ez a LED szpot lámpák egyre inkább növekvő típusválasztékának, és az egyre csökkenő árnak. A fényáram növekedése a tavalyi évben tulajdonképpen megállt, hiszen szinte minden ledes lámpa teljesíti a megfelelő halogén izzó fényerejét, így innen már nem nagyon van hová fejlődni.

Design

Az a gyártó, aki ki akar tűnni ezen a piacon, már lassan csak a design terén tud mozogni. Ennek köszönhető pl. a 6 Wattos, GU10-es nagy sugárzási szögű LED lámpa, szürke és fehér házas változata. Mindkettő tulajdonképpen ugyanaz a kiváló fényforrás, csak a ház színében térnek el. Pár éve még örültünk volna egy ilyen jó kis LED lámpának, akkor is ha valamilyen vállalhatatlan színű házban érkezett volna, ma pedig már két színben is készül a vásárlók igényeinek kielégítésére.

Retrofit

A következő előrelépés a teljes retrofit kompatibilitás, ami annyit tesz, hogy a LED lámpák külmérete teljesen egyezzen meg a hagyományos halogén izzók méretével. Ez is egy viszonylag szűk piaci szegmens, de tény és való, hogy mi is forgalmazunk néhány lámpatestet, amibe nem minden LED lámpát lehet elhelyezni. Ez főleg a design, illetve alumínium lámpatesteket érinti, a problémás termékeknél a termékleírásban ezt a tényt szoktuk is jelezni.

Ne lássam a sárga ledeket!

A következő szintén réteg probléma, hogy egyes felhasználókat, lakberendezőket a hideg rázza, ha látják a sárga színű LED chipeket. Nyilván ez is egy szűk réteg problémája, de erre is lehet piacot építeni, még ha nem is nagyot.

Új 5 Wattos LED lámpánk megpróbál egyszerre megfelelni minden új követelménynek: egyrészt ugye energiatakarékos, az 5 Wattos teljesítménnyel a 35-50 Wattos halogének kiváltására alkalmas. Másrészt 38°-os sugárzási szöggel érkezik, ami megfelel a hagyományos halogén szpotok sugárzási szögének, így kiváló kiemelő világítás hozható létre vele. Harmadrészt teljesen retrofit, azaz ugyanakkora minden mérete mint a halogén izzóknak, így bármely GU10-es foglalattal ellátott lámpatestbe behelyezhető. Negyedrészt eleget tesz a "Ne lássam a sárga ledeket!" kérésnek is, hiszen a lámpa előlapján egy homokfújt, opálos felület takarja el a beépítet Chip On Board ledet. Ez némileg a lámpák vakításán is segít.

Új, 5 Wattos GU10 LED lámpa: retrofit, homokfújt előlappal, meleg fehér fénnyel.

Használat

A GU10 foglalattal szerelt lámpatestek közismertek a vásárlók, építtetők, lakberendezők körében is, elterjedtsége miatt a bele való GU10 led lámpa is kedvezőbb árban van a többi fejelésű LED fényforráshoz viszonyítva. A GU10-es LED lámpák népszerűségének több oka is lehet:

  • egyrészt sokfélét találhatunk belőlük, amely változatos típusok lakberendezés során a kialakítani kívánt belső térhez jól felhasználható.
  • másrészt a GU10 foglalatos lámpatestekben viszonylag egyszerű a fényforrás cseréje, áramtalanítást követően a legtöbb világítótestben mindössze néhány percet vesz igénybe a halogén égő kicserélésre, így akár házilagosan is elvégezhetjük azt az energiatakarékosság jegyében.
  • tapasztalható egy olyan trend is, mely szerint a GU10-es foglalattal szerelt világítótestek olcsóbbak, mint egy E27, E14 izzóhoz készült lámpatest, ezért választják a lakásfelújítók a spotos GU10 típusokat.
  • felmerülhet még az is, hogy a hagyományos foglalattal legyártott lámpatestet nem szeretnénk cserélni, de ebbe is lehet LED lámpát tekerni az úgynevezett lámpa foglalat átalakító adapter segítségével E27 és E14 hagyományos fényforrásokhoz.

A GU10-es foglalatú 5W LED lámpa tehát csereszabatos a meglévő 230V halogén izzókkal, éppen ezért a legtöbb lámpatestben azonnal alkalmazható, ha a bajonettzáras LED fényforrás külső mérete lehetővé teszi ezt. Spotos falikarok és mennyezetlámpák, gipszkarton álmennyezetbe süllyesztett lámpa tartók, éjjeli lámpák, íróasztali lámpák, csipeszes spotlámpák, kültéri homlokzatvilágítók, állólámpák, járdába süllyeszthető lámpák - csak néhány példa a LED izzók felhasználási területére.

2015-ben is érdemes LED-re váltani a meglévő halogén izzókat, amelyeket naponta több órán keresztül használunk. A LED izzó tovább tart és kevesebb energiát fogyaszt, mint a hagyományos izzók, ezért a beltéri és kültéri világítási megoldásokhoz is praktikus választásnak bizonyul!

Rendelés, vásárlás

Egyenlőre raktáron csak a meleg fehér változatot tartjuk, azonban e-mailben (info@anro.hu) rendelhető a 4500 Kelvines természetes fehér fényű, és a 6000 Kelvines hideg fehér fényű változat is, jellemzően 5-10 napos szállítási határidővel. A garanciaidő az áruházba fel nem töltött két másik színhőmérsékletű termék esetén is 2 év!

Vásárlói képek
A 22 éves fiam szobája.A 20 éves fiam szobája.Gipszkarton vázrendszer átfűzött villanyvezetékkelA gipszkarton kész, de bandázsolás, glettelés, csiszolás és még festés is kell!Lefestett gipszkarton beépített szögletes spotlámpákkal és oldalfali hangulatfénnyel kiegészítveMegszépült a nappali: friss festés, új álmennyezet, energiatakarékos led világításRGB spirál - a színváltós szalag egyik fő színe a piros.RGB spirál - spirálisan tekeredik a gipszkarton és a LED szalag is!Gipszkarton spirál RGB LED megvilágítássalKész gipszkarton ív távírányítós fényerőszabályzás ledszalaggalNappali polcok megvílágítása aluprofilos távvezérelt ledszalaggalGipszkarton ív ledszalaggal és led égővelPolcok megvilágítása ledszalaggal és led égővelModern és energiatakarékos konyhai LED világításNappali, étkező, konyha fényárbanÉtkező spotokNappali, étkező, konyha világításszerelés közbenÉtkező világítás

Vélemények, értékelések

Ehhez a cikkhez még nem érkezett vélemény, értékelés.

Új vélemény, értékelés írása

19 év szakmai tapasztalat
800.200+ elégedett vásárló
448.000+ raktáron lévő termék
207.100+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése