Sávos roló: az ideális árnyékoló megoldás

Utoljára frissítve: 2015 február 13, péntek Magazin: Bemutatók, tesztek
Sávos roló: az ideális árnyékoló megoldás

Gardinia doppel avagy sávos rolók

A napsütés kizárására több árnyékolástechnikai termék létezik, leggyakrabban a különböző függönykarnisokkal kombinált függönyöket használjuk erre a célra. Azonban nem vagyunk egyformák, van akit már a hideg ráz a különböző függöny rendszerektől, nekik pedig igazán megfelelő megoldások a különböző kivitelű rolók.

A februári árnyékolástechnikai hetek keretében három különböző roló típust mutatunk be, ennek az első tagja a doppel avagy sávos roló. A sávos roló lényege, hogy a sötételő anyag egymás mögött két rétegben fut, azonban nem teljesen homogén anyagból készült, hanem sávosan váltakoznak egymás alatt az átlátszó és az árnyékoló rétegek. Az ötletesen kialakított kezelővel tudjuk ezeket a sávokat egymáshoz képest elmozdítani, ezzel létrehozva az alábbi három állapotok egyikét:

A sávos roló három állapota: nyitott vagy fényáteresztő, félig zárt, és zárt állapot.

Természetesen nem csak ez a három állapot létezik, fokozatmentesen szabályozható a lakásba jutó fény mennyisége, illetve a kezelővel természetesen fel lehet húzni a rolót teljesen, így biztosítva a fény akadálytalan beáramlását.

Rolók színei, méretei

Pillanatnyilag négy divatos színben elérhetőek a Gardinia sávos rolói: a hagyományokat kedvelőknek a fehér színt ajánljuk, a modern lakásokba a krém illetve mokka színeket érdemes választani, míg a fekete igazán extravagáns megjelenést biztosít.

Ablakra és ajtóra is van megfelelő roló megoldás.

Méreteket tekintve megkülönböztetjük az ablakra való rolókat, ezek egységesen maximum 150 cm magasságig engedhetőek le, és 45 cm, 60 cm, 75 cm, 100 cm illetve 120 cm szélességben érhetőek el. Ajtóra is van roló megoldásunk: ennek 90 cm a szélessége és maximum 220 cm a magassága.

Easy fix - egyszerű beépítés

A már említett három új roló család közös jellemzője, hogy mind csavar és szerszám mentes beépítést biztosít. Ez azt jelenti, hogy nem kell összefurkálni, csavarozni az ablakokat, egy ötletes klipszes rendszerrel az ablakok nagy részére könnyedén felrögzíthetőek és bármikor eltávolíthatóak. Elképzelhető néhány egyedi kivitelű nyílászáró, melynek nyíló részének felső pereme túl vastag a klipsz beakasztásához, probléma azonban ekkor sincs: a mellékelt kétoldalú ragasztóval továbbra is könnyen rögzíthető a roló, azonban nyilvánvalóan az egyszerű eltávolításról ebben az esetben le kell mondanunk.

A rolók beépítése, felszerelése

Az alábbi videóban megtekintheti, hogy hogyan kell felszerelni a doppel rolókat. Néhány perc alatt elvégezhető feladat, szakértelmet nem kíván. Figyelem! A videóban található kezelőn lévő végsúly típusa eltér a forgalmazott típustól, de ez a felszerelés menetét semmiben nem érinti.

Ajánlott termékeink
1.
TOP
Garancia: 2 év
Mokka
60 cm
150 cm
EasyFix
Poliészter
EASYFIX sávos roló, dupla roló, mokka, ablakra: 60x150 cm
Raktáron: 5 darab
Ár: 9 550 Ft /darab
2.
TOP
Garancia: 2 év
Mokka
75 cm
150 cm
EasyFix
Poliészter
EASYFIX sávos roló, dupla roló, mokka, ablakra: 75x150 cm
Raktáron: 2 darab
Ár: 11 150 Ft /darab
3.
TOP
Garancia: 2 év
Mokka
100 cm
150 cm
EasyFix
Poliészter
EASYFIX sávos roló, dupla roló, mokka, ablakra: 100x150 cm
Raktáron: 6 darab
Ár: 14 150 Ft /darab
4.
TOP
Garancia: 2 év
Mokka
90 cm
220 cm
EasyFix
Poliészter
EASYFIX sávos roló, dupla roló, mokka, ajtóra: 90x220 cm
Raktáron: 6 darab
Ár: 15 890 Ft /darab
5.
Garancia: 2 év
Fehér
45 cm
150 cm
EasyFix
Poliészter
EASYFIX sávos roló, fehér, ablakra: 45x150 cm
5-7 munkanapon belül
Ár: 7 990 Ft /darab
6.
TOP
Garancia: 2 év
Fehér
60 cm
150 cm
EasyFix
Poliészter
EASYFIX sávos roló, fehér, ablakra: 60x150 cm
Raktáron: 5 darab
Ár: 9 290 Ft /darab
7.
Garancia: 2 év
Fehér
75 cm
150 cm
EasyFix
Poliészter
EASYFIX sávos roló, fehér, ablakra: 75x150 cm
5-7 munkanapon belül
Ár: 10 950 Ft /darab
8.
TOP
Garancia: 2 év
Fehér
100 cm
150 cm
EasyFix
Poliészter
EASYFIX sávos roló, fehér, ablakra: 100x150 cm
Raktáron: 6 darab
Ár: 13 590 Ft /darab
9.
TOP
Garancia: 2 év
Fehér
90 cm
220 cm
EasyFix
Poliészter
EASYFIX sávos roló, fehér, ajtóra: 90x220 cm
Raktáron: 8 darab
Ár: 15 450 Ft /darab
10.
TOP
Garancia: 2 év
Krém
60 cm
150 cm
EasyFix
Poliészter
EASYFIX sávos roló, krém, ablakra: 60x150 cm
Raktáron: 2 darab
Ár: 9 950 Ft /darab
11.
Garancia: 2 év
Krém
75 cm
150 cm
EasyFix
Poliészter
EASYFIX sávos roló, krém, ablakra: 75x150 cm
5-7 munkanapon belül
Ár: 11 650 Ft /darab
12.
TOP
Garancia: 2 év
Krém
100 cm
150 cm
EasyFix
Poliészter
EASYFIX sávos roló, krém, ablakra: 100x150 cm
Raktáron: 1 darab
Ár: 14 750 Ft /darab
Vásárlói képek
Karácsonyi hangolódásErkély és szobaablak rolóvalErkélyajtó és szobaablak függöny helyett rolóvalCsudajó roló függöny helyeettFürdőszobába roló a belátásgátlásértSötét barna sávos roló kinyitva illetve zárvaSávos rolóSávos roló, ajtóra, ablakra (krém színben)Barna sávos roló az ablakunk belső oldalára felrakvaGardróbszekrény LED szalagos világítássalNyitott gardróbszoba LED világítással, zebra rolóvalDupla roló ablakonElegáns konyha sávrolóval és két modern spotlámpávalElkészült a szépséges nappalink! Üveges ajtó sávrolóval Sávroló ajtón, bézs színben Erkély kijárati ajtóra szerelt sávosrolóNincs leírás

Vélemények, értékelések

Ehhez a cikkhez még nem érkezett vélemény, értékelés.

Új vélemény, értékelés írása

19 év szakmai tapasztalat
805.500+ elégedett vásárló
448.400+ raktáron lévő termék
207.600+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése