Indul a 2013-as év és a LED bemutatóterem!

Magazin: Cég, szállítási információk
Üdvözöljük a 2013-as évben!

Örömmel üdvözlünk minden kedves látogatót a 2013-as új évben! A mai naptól újra nyitva tart hajdúböszörményi és budapesti bemutatótermünk és az internetes csomagküldő szolgálatunk is. Először a szünetben leadott megrendelések feldolgozását kezdjük meg, így az első héten várható, hogy a csomagfeladás 1-2 napot csúszhat, türelmüket, megértésüket előre is köszönjük!

Megnyílt a LED bemutatóterem Hajdúböszörményben!

A 2012-es év nagy részét az új telephelyünk építésének szenteltük, év közepén elkészült a raktár, majd az iroda részleg és a díszléces bemutató szoba. Az év második felét pedig a LED bemutatóterem elkészítésére szántuk, reméljük elnyeri tetszését minden látogatónknak. Engedjék meg, hogy felsorolás szerűen bemutassuk, miért is éri meg szétnézni:
- összes spot lámpatest (~150 db) élőben, fényforrással megtekinthető
- minden LED szalag és LED modul típus külön kapcsolhatóan megtekinthető
- minden RGB LED vezérlő bekötve kipróbálható
- minden LED dimmer vezérlő bekötve kipróbálható
- LED lámpás bemutatópolcainkon az összes forgalmazott LED lámpát külön kapcsolva kipróbálhatja
- mennyezeti LED lámpás szigetünkben a 10 leginkább ajánlott LED lámpából 10-10 db (tehát összesen 100 db LED lámpa) külön kapcsolhatóan megtekinthető
- az oldalfalon körbefutó gipszkarton szerelvénybe a legerősebb hideg és meleg fehér LED szalagból készítettünk rejtett világítást egy dimmer segítségével, mely dimmeren be van jelölve az összes típusú LED szalag fényereje, így tulajdonképpen az összes konfiguráció élőben megtekinthető

Jöjjön el, nézzen szét, biztosan tudunk Önnek is ajánlani valamilyen energiatakarékos világítási megoldást.

Fotók a LED bemutatóteremről:

LED bemutatóterem: süllyeszthető szpot lámpa foglalatok és kapcsolók teljes választéka.  Hagyományos szpot lámpatestek halogén és LED lámpához  Szpot foglalatos bemutató fal  Üveg és kerámia anyagú spotok LED és halogén fényforráshoz 
Válogasson kedvére több mint 150 szpot lámpatest között!  Minimal design süllyeszthető lámpatestek halogén és LED izzóhoz.  LED lámpás bemutató fal. Minden 230V-os és 12V-os feszültségű lámpa külön kapcsolható.  A LED lámpás bemutató fal mögött a kisebb teljesítményű RGB (változtatható színű) LED szalag bemutatása. 
A LED lámpás bemutató fal alján LED-es bútor-világítók és lépcső-világító lámpatestek.  Színes GU10 foglalatú LED lámpák, szűk sugárzási szöggel.  LED-es bútor-világító lámpatestek.  LED-es lépcső-világító lámpatestek. 
LED Showroom: G9-es foglalatú fényforrások. Egyenként ki-, és bekapcsolhatóak.  LED Showroom: GU10-es foglalatú Chip On Board LED fényforrások. Egyenként ki-, és bekapcsolhatóak.  LED Showroom: GU10-es foglalatú SMD LED fényforrások. Egyenként ki-, és bekapcsolhatóak.  LED Showroom: E14-es foglalatú SMD LED fényforrások. Egyenként ki-, és bekapcsolhatóak. 
LED Showroom: E27-es foglalatú SMD LED fényforrások. Egyenként ki-, és bekapcsolhatóak.  Minden LED fényforrás megtekinthető, ellenőrizhető. Márkás és kiemelkedő minőségű OEM LED lámpák.  A LED lámpák a halogén fényforrásokkal is helyben összehasonlíthatóak, hogy otthon ne érje meglepetés.  Alumínium profilok átlátszó és opál fedővel LED szalagokhoz. 
RGB LED vezérlők és LED dimmerek teljes választéka, csatlakoztatva, kipróbálhatóan.  LED reflektorok 10 Wattól - 120 Wattig. Mozgásérzékelős és mozgásérzékelő nélküli LED reflektor típusok.  Előtérben: optikai szállal díszített művirág. Háttérben: LED történelem, LED chipek bemutatása, energihatékonysági mutatók.  Mennyezeti szigetek bemutatása csillagos égbolttal (64 db Oyo LED) és a legerősebb színváltós RGB LED szalaggal. 
A mennyezeten a legjobban ajánlott LED fényforrásokból megtekinthető 9 típus (típusonként 10 db lámpával, azaz összesen 100 db lámpa), külön kapcsolhatóan, egy 22 m2-es  szobában. A fényforrások között a 10. tipus a 35 Wattos halogén, így azonnal összehasonlíthatóak a halogén és LED fényforrások.  LED szalagok összes típusa és LED vezérlők dobozai.  Minden fényforrás megvilágítási értéke azonnal mérhető egy kiváló minőségű Testo luxmérővel.   


2012-es év végi nyeremény sorsolás

Ezennel is köszönjük mindazoknak, akik részt vettek év végi nyereményjátékunkon, rengeteg jó fotót, ötletet kaptunk. Egy kis statisztika: 219 pályázó 1178 db fotót küldött vissza, összesen 1.86 Gbyte méretben. A fotók feldolgozás alatt állnak, valószínűleg 14 új fotógaléria fogja tartalmazni a visszaküldött képeket, melyek 2013. január 10-11-ig felkerülnek weboldalunkra. A nyerteseknek ezúton is gratulálunk!

Természetesen ebben az évben újra lesz év végi fotópályázat, melyre bármikor, egész évben lehet jelentkezni 5 db jó minőségű fotóval.

Minőség

Amennyiben ez lehetséges, megkérjük Önöket, hogy NE mobiltelefonnal fotózzanak, akárhány megapixelesnek is marketingezi a gyártó. Egy noname, 10.000 Ft kategóriájú kompakt fényképezőgéppel 10x jobb képet lehet készíteni, mint bármelyik csúcskategóriás, legújabb telefonnal. Sajnos az idei képek közel harmadát mobillal készítették, ennek nagy részét ki kellett dobnunk, mert sajnos használhatatlanok. Ez kifejezetten igaz a sötét, beltérben készült fotókról: szinte nem is kaptunk éles, bemozdulás nélküli mobil fényképeket.
Érdemes a kivitelezés végén egyébként is rendes géppel körbefotózni a házat, lakást: egyrészt nagyon jó emléknek, másrészt esetleges eladáskor nagyon jól fog jönni, hogy a hirdetéshez egy rendezett kültérről / beltérről tudunk fotót csatolni.

Téma:

Vásárlóinknak, látogatóinknak elsősorban az a segítség, ha komplett szobabelsőket / házakat láthatnak, ahonnan ötleteket tudnak meríteni. Egy díszléces fotó pl. akkor használható, ha látszódik a mennyezet a tapéta, az oldalfal, esetleg még a padló is; lévén kész, komplett szobákból tudjuk kiemelni, hogy mi az ami nekünk tetszik, vagy amit mi semmiképpen sem úgy csinálnánk. Ehhez képest egy 10 cm-ről lefotózott díszlécnek, vagy egy közelről lefotózott lámpatestnek nincs sok információtartalma.

Mi is és látogatóink is várják az Ön fotóit, küldje be, hiszen Önnek semmibe sem kerül, mi pedig sokat tanulhatunk belőlük. Nem mellesleg év végén ismét értékes tárgynyereményeket sorsolunk a fényképet visszaküldők között!
19 év szakmai tapasztalat
806.700+ elégedett vásárló
451.400+ raktáron lévő termék
207.800+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése