Szín-játék: dekorációs világítás RGB szalaggal

Utoljára frissítve: 2020 május 25, hétfő Magazin: Blog

Anno volt egy televíziós műsor: Játék a betűkkel. No, 2020-ban már a színekkel is nyugodtan játszhatunk! A színváltós RGB LED fényszalagok segítségével jóformán bonyodalommentesnek ítélhetjük meg a szín-játékot, hiszen nem kell festenünk, kárpit-függönyanyagot cserélnünk; hanem csak rápittyentünk a vezérlő megfelelő pontjára és máris indulhat a színváltás!

Az RGB szalag egy olyan fénysor, amelyen a LED diódák színkeverése útján többféle színt meg tudunk jeleníteni. 12 volt feszültségről működik, tehát áram szükséges neki, valamint nem árt egy villanyszerelőt is megbízni a kivitelezéssel (azonban némi kézügyesség és elektrotechnikai ismeret mellett a készen kapható LED RGB szettek házilag is összerakhatóak). A műszaki igényekről még annyit, hogy általában kell hozzá valamilyen vezérlő, amely által könnyen és egyszerűen indíthatjuk el a fényjáték programokat, különböző színű hangulatvilágításokat.

Most pedig hadd jöjjön néhány megvalósított ötlet, amin látható, hogy ugyanazon szalaggal milyen sokféle színnel tudunk világítani!

Akvárium világítás vízbe meríthető RGB szalaggal. A különböző fényszínek jól átfestik az egész akvárium vizét - természetesen csak optikailag :)

Akvárium világítás vízbe meríthető RGB szalaggal. A különböző fényszínek jól átfestik az egész akvárium vizét - természetesen csak optikailag :)

Lábtér világítás autóban: többféle módon tehetjük vagányabbá a kocsit, ennek a kocsinak a tulaja a színváltós led csík mellett döntött.

Lábtér világítás autóban: többféle módon tehetjük vagányabbá a kocsit, ennek a kocsinak a tulaja a színváltós led csík mellett döntött.

Közlekedőfolyosó egy zenész otthonában, 5050x60 SMD RGB LED szalagos mennyezeti fényekkel.

Közlekedőfolyosó egy zenész otthonában, 5050x60 SMD RGB LED szalagos mennyezeti fényekkel.

Blogbejegyzésünk tárgya a színváltós LED szalag. Megannyi színt megjeleníthetünk vele, melyek dekorációs világításhoz, partifénynek is kiválóak!

Blogbejegyzésünk tárgya a színváltós LED szalag. Megannyi színt megjeleníthetünk vele, melyek dekorációs világításhoz, partifénynek is kiválóak!

A Group Control vezérlőkkel külön-külön is szabályozhatjuk a külön körre kötött LED szalagok fényét. Így lehet az, hogy az álmennyezet egyik felén kék, másik felén világoszölden világít a szalag!

A Group Control vezérlőkkel külön-külön is szabályozhatjuk a külön körre kötött LED szalagok fényét. Így lehet az, hogy az álmennyezet egyik felén kék, másik felén világoszölden világít a szalag!

Kedvelt felhasználási terület a tévé háttérvilágítás, amely jól feldobhat egy nagy családi mozizást is!

Kedvelt felhasználási terület a tévé háttérvilágítás, amely jól feldobhat egy nagy családi mozizást is!

Egy példa a LED szalag tévé hátoldalán való elhelyezésre. U alakban van felragasztva, majd a tévéhez csatlakoztatva, így a betáplálási pont sem látható.

Egy példa a LED szalag tévé hátoldalán való elhelyezésre. U alakban van felragasztva, majd a tévéhez csatlakoztatva, így a betáplálási pont sem látható.

Képszerkesztővel is át lehet festeni a szobát :) Valójában nem ilyen hatása van a színváltós mennyezeti világításnak, de valami hasonló látvány nyújt a végeredmény :)

Képszerkesztővel is át lehet festeni a szobát :) Valójában nem ilyen hatása van a színváltós mennyezeti világításnak, de valami hasonló látvány nyújt a végeredmény :)

Gravírozott akril táblák, cégfeliratok megvilágítására kiválóak a színváltós fények, hiszen a folyamatos színváltással folyamatosan fenntartják az emberek érdeklődését - így hatásosabbá téve a reklámot!

Gravírozott akril táblák, cégfeliratok megvilágítására kiválóak a színváltós fények, hiszen a folyamatos színváltással folyamatosan fenntartják az emberek érdeklődését - így hatásosabbá téve a reklámot!

A multikolor világításokat leginkább nappaliban és szórakozóhelyen alkalmazzák, valamint reklámcélú világításokhoz. Mindemellett hálószobában és gyerekszobában is népszerű, és sokszor feltűnik konyhában is. Egy modern hangulatú szobát méginkább felpezsdíthet a színváltós világítás, melyhez minden szükséges hozzávalót megtalálhat kínálatunkban!

A szükséges alkatrészek listája, nagyságrendileg:

  • RGB LED fénycsík: ez maga a led szalag, ami a fényt adja. 10 mm széles, 2-5 mm magas kiterjedésű, amely a legtöbb helyre jól befér; legyen szó díszléc nútról, gipszkarton kiállásról, tévé hátoldaláról vagy egyéb szűk helyről, mert a led csík várhatóan be fog férni!
  • LED tápegység: a trafó szükséges ahhoz, hogy a 230 Volt hálózati feszültséget 12 (vagy 24) Volt működési feszültségre alakítsa át. A szalag ily módon törpefeszültségről üzemel, érintésvédelmileg kevésbé balesetveszélyes. Tápegységből többféle kialakítás és teljesítmény létezik, mellyel a rövid és hosszú LED világításokat is üzemeltethetjük, 5 cm-től akár 25 méterig!
  • LED vezérlő: ahhoz, hogy kényelmesen tudjunk színt váltani, fényerőt szabályozni, fényjáték programot indítani, kell egy vezérlő, amelyen keresztül közvetíteni tudjuk óhajunkat a LED világítás felé. Fali és távirányítós kivitel is létezik, modern érintőfelületes és klasszikus nyomógombos verzióban is.
  • LED csatlakozók: sarokelemek, betápcsatlakozók, vezetékek, apróságok, amelyek hasznosak lehetnek a led világítás összeszerelésekor.

 

Ajánlott termékeink
1.
Garancia: 1 év
200 lumen
1 méter
5 Volt
- USB csatlakozós színváltós LED szalag szett: 1 méter RGB + vezetékes RGB vezérlő
3.6 Watt RGB
Raktáron: 20 csomag
Ár: 1 770 Ft /csomag
2.
Garancia: 3 év
750 lumen
104 lumen/Watt
12 Volt DC
30 ledes
RA>80
LED szalag beltéri 5050-30 (12 Volt) - RGB - nagy fényerejű típus
7.2 Watt RGB
Raktáron: 118 méter
Ár: 1 790 Ft /méter
3.
Garancia: 2 év
500 lumen
83 lumen/Watt
12 Volt DC
30 ledes
RA>80
LED szalag beltéri 5050-30 (12 Volt) - RGB DEKOR!
6 Watt RGB
Raktáron: 3 méter
Akciós ár: 560 Ft /méter
-10%
4.
TOP
Garancia: 2 év
900 lumen
129 lumen/Watt
12 Volt DC
60 ledes
RA>80
LED szalag beltéri 5050-60 (12 Volt) - RGB DEKOR!
7 Watt RGB
Raktáron: 1642 méter
Akciós ár: 710 Ft /méter
-10%
5.
Garancia: 3 év
1500 lumen
104 lumen/Watt
12 Volt DC
60 ledes
RA>80
LED szalag beltéri 5050-60 (12 Volt) - RGB Legerősebb!
14.4 Watt RGB
Raktáron: 352 méter
Ár: 2 490 Ft /méter
6.
Garancia: 3 év
910 lumen
47 lumen/Watt
12 Volt DC
60 ledes
RA>80
LED szalag beltéri 5050-60 (12 Volt) - RGB+CW Legerősebb!
19.2 Watt RGB+CW
Raktáron: 283 méter
Ár: 4 290 Ft /méter
7.
TOP
Garancia: 3 év
810 lumen
42 lumen/Watt
12 Volt DC
60 ledes
RA>80
LED szalag beltéri 5050-60 (12 Volt) - RGB+NW Legerősebb!
19.2 Watt RGB+NW
Raktáron: 375 méter
Ár: 4 290 Ft /méter
8.
Garancia: 3 év
910 lumen
47 lumen/Watt
12 Volt DC
60 ledes
RA>80
LED szalag beltéri 5050-60 (12 Volt) - RGBWW Legerősebb!
19.2 Watt RGB+WW
Raktáron: 178 méter
Ár: 4 290 Ft /méter
9.
Garancia: 2 év
70 lumen
20 lumen/Watt
12 Volt DC
30 ledes
RA>80
LED szalag kültéri 5050-30 (12 Volt) - RGB DEKOR! 5 méter
3.5 Watt RGB
Raktáron: 12 tekercs
Ár: 4 590 Ft /tekercs
10.
Garancia: 3 év
750 lumen
35 lumen/Watt
12 Volt DC
30 ledes
RA>80
LED szalag kültéri 5050-30 (12 Volt) - RGB PureSilicone! Nagy fényerejű!
7.2 Watt RGB
Raktáron: 142 méter
Ár: 2 590 Ft /méter
11.
Garancia: 3 év
1500 lumen
35 lumen/Watt
12 Volt DC
60 ledes
RA>80
LED szalag kültéri 5050-60 (12 Volt) - RGB PureSilicone! Legerősebb!
14.4 Watt RGB
Raktáron: 256 méter
Ár: 2 990 Ft /méter
12.
Garancia: 2 év
1000 lumen
5 méter
12 Volt DC
LED szalag szett, beltéri, 5 méter RGB+vezérlő+tápegység 5050-60
7 Watt RGB
Raktáron: 9 csomag
Akciós ár: 8 890 Ft /csomag
-10%
Vásárlói képek
Színváltós LED dekoráció tévé háttérfalba beépítve Nappali - fríz spot+led és spot+led(RGBW) "csillár" világításaModern konyha díszléces led szalagos rejtett világítássalModern konyhabútor energiatakarékos hangulatfényElkészült a konyha, lakásunk csodás pontja!A konyha fő díszítőeleme a led rejtett világítás!Konyhánk őrült átváltozása úgy kezdődött, hogy mindent leromboltunk.Konyhánk a teljes felújítás előtt. Már ráfért a stíluscsere.Ezt a konyhát újítottuk fel: retro csempe, régi bútor, csúnya falakSzínváltós RGB LED szalag polcba szerelve, italosüvegek dekor világításáhozLed konyhai bútorvilágításÖtletesen megtervezett kis méretű konyhaKonyhapult és falipolc alá szerelt LED szalag dekorfényHelytakarékos konyhabútor RGBW színváltós világítássalMinikonyha dekoratív LED világítássalPraktikusak és hangulatosak a lakásba beépített LED szalagos fények (fali dekor, mennyezet, tolóajtó)Hatszög lapok gipszkarton álmennyezeten. a fővilágítás és a hangulatfény is bele lesz építve.10 cm-es RGB LED szalag darabok világítják meg a mennyezeten elhelyezett hatszög formákat
19 év szakmai tapasztalat
800.200+ elégedett vásárló
448.000+ raktáron lévő termék
207.100+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése