Környezetbarát falvédő fa panelből

Utoljára frissítve: 2020 május 21, csütörtök Magazin: Blog

A fa burkolatok nem újak a belsőépítészetben, gondoljunk csak a lambériázott-halszálkás felületekre. A fa borítás elsősorban a falat védi, manapság azonban egyre inkább háttérbe szorul ez a funkció és jóval inkább a dekorációs oldalára koncentrálunk! A fa falpanelek olyan gyönyörű látványt biztosítanak, hogy eddig még nem is láttunk olyat, akinek ne tetszett volna - csak olyat, aki sokallta érte a pénzt és ezért azt mondta, hogy akár otthon is meg tudom magamnak csinálni!

Na persze, ha az ember nem rendelkezik elegendő mértékű barkács-szenvedéllyel vagy éppen anyagilag van miből gazdálkodnia, akkor leginkább a kész megoldásokról akar hallani, mint az előre gyártott fából készült falpanelek. Kedveltségük betudható a fa természetességének, ezáltal akár a természetvédők is beépíthetik otthonukba. A fa melegsége minden lakásban hangulatos látványt biztosít, felszerelése praktikus lehet tehát a ridegnek minősített, kevés fantáziával berendezett ingatlanban is! Mindemellett a fa burkolatokon megjelenő erezettség és szálmintázat a legtöbb embert lenyűgözi, ezért nemcsak privát házakban találkozhatunk ezzel a természetes anyaggal, hanem üzleti környezetben, például áruházban, étteremben, kozmetikában is!

 

Legtöbbször háttérdekorációként alkalmazzák a környezetbarát fa paneleket, például kedvelt felhasználási terület a tévé mögötti falrész.

Legtöbbször háttérdekorációként alkalmazzák a környezetbarát fa paneleket, például kedvelt felhasználási terület a tévé mögötti falrész.

Újrahasznosított fahasábokból elkészített burkolat egy zenekari próbateremben!

Újrahasznosított fahasábokból elkészített burkolat egy zenekari próbateremben!

Környezetbarát falvédőként is tekinthetünk a faburkolatra, hiszen védi a falat, másrészt többször készítik újrahasznosított anyagból pl. maradék, hulladék fából, uszadékfából, stb.

Környezetbarát falvédőként is tekinthetünk a faburkolatra, hiszen védi a falat, másrészt többször készítik újrahasznosított anyagból pl. maradék, hulladék fából, uszadékfából, stb.

Borospince dekorációnak is jó választás a fa falpanel, mert illik a nedű természetességéhez!

Borospince dekorációnak is jó választás a fa falpanel, mert illik a nedű természetességéhez!

Sötétbarna, fa mozaikkockák díszítik az étkező falát, amely nagyon jól néz ki a krém és hófehér enteriőrben!

Sötétbarna, fa mozaikkockák díszítik az étkező falát, amely nagyon jól néz ki a krém és hófehér enteriőrben!

Egy jó kis beülős kávézóban is hangulatos a fából készült falpanel, melegsége összhangban van a díszpárnákkal!

Egy jó kis beülős kávézóban is hangulatos a fából készült falpanel, melegsége összhangban van a díszpárnákkal!

A szabálytalan vastagságú, felületű és méretű hasábok segítségével egy igazi 3 dimenziós falat kapunk!

A szabálytalan vastagságú, felületű és méretű hasábok segítségével egy igazi 3 dimenziós falat kapunk!

A fa burkolatok nem olcsó, mégis látványos - nem szükséges tehát nagy falfelületet beburkolni, hogy különlegesebbé tegyük a konyhát!

A fa burkolatok nem olcsó, mégis látványos - nem szükséges tehát nagy falfelületet beburkolni, hogy különlegesebbé tegyük a konyhát!

Ajtó melletti falrészek dekorációja gyalult és hasított felületű fapanelekkel.

Ajtó melletti falrészek dekorációja gyalult és hasított felületű fapanelekkel.

Az ágytámlás rész is kaphat faburkolatot! A meleg, barátságos és természetes fa talán még az álmunkat is megszépíti a hálószobában!

Az ágytámlás rész is kaphat faburkolatot! A meleg, barátságos és természetes fa talán még az álmunkat is megszépíti a hálószobában!

A nappali falára akasztott kabát alatt is fa falvédőt pillanthatunk meg.

A nappali falára akasztott kabát alatt is fa falvédőt pillanthatunk meg.

Webáruházunkban is találhat fából készült falpanelt, amelyet beltéri helyiségek oldalfalainak burkolására is felhasználhat. Alkalomadtán laminált parkettát is szoktak a falak dekorációjára alkalmazni, de a 3 dimenziós kiemelkedő formák még szembetűnőbb és exkluzívabb dekorációt képeznek! Kínálatunkban jelenleg gyalult vagy hasított elemekből álló falpanelt lehet megvásárolni, amelyek rövid gyártási idő kivárása után az Ön falait is díszíthetik!

Ajánlott termékeink
1.
Garancia: 2 év
Dió
55 cm
9.2 cm
20 mm
Wallure Fa panel sávos, dió, keskeny, gyalult-lakkozott
3 munkanapon belül
Ár: 46 250 Ft /m2
2.
Garancia: 2 év
Dió
55 cm
9.2 cm
20 mm
Wallure Fa panel sávos, dió, keskeny, gyalult-natúr
3 munkanapon belül
Ár: 46 250 Ft /m2
3.
Garancia: 2 év
Dió
55 cm
9.2 cm
20 mm
Wallure Fa panel sávos, dió, keskeny, hasított-lakkozott
5-7 munkanapon belül
Ár: 46 250 Ft /m2
4.
Garancia: 2 év
Dió
55 cm
9.2 cm
20 mm
Wallure Fa panel sávos, dió, keskeny, hasított-natúr
3 munkanapon belül
Ár: 46 250 Ft /m2
5.
Garancia: 2 év
Tölgy
55 cm
9.2 cm
20 mm
Wallure Fa panel sávos, tölgy, keskeny, gyalult-natúr
3 munkanapon belül
Ár: 46 250 Ft /m2
6.
Garancia: 2 év
Tölgy
55 cm
9.2 cm
20 mm
Wallure Fa panel sávos, tölgy, keskeny, hasított-lakkozott
3 munkanapon belül
Ár: 46 250 Ft /m2
7.
Garancia: 2 év
Tölgy
55 cm
9.2 cm
20 mm
Wallure Fa panel sávos, tölgy, keskeny, hasított-natúr
3 munkanapon belül
Ár: 46 250 Ft /m2
8.
TOP
Garancia: 2 év
Tölgy
55 cm
9.2 cm
20 mm
Wallure Fa panel sávos,tölgy, keskeny, gyalult-lakkozott
Raktáron: 4 m2
Ár: 46 250 Ft /m2
Vásárlói képek
Sávos fa falburkolat és mozaik fa falpanel valódi fábólMozaik falburkolat világos faanyagbólMozaik falburkolat különböző méretű fa hasábokbólWallure referenciafotó: fa burkolatba ágyazott faliképekWallure falburkolat: illesztés a sarkoknálFából készült falpanel nappaliba, kandalló köré8045 Wallure faldekoráció kandallóhoz
19 év szakmai tapasztalat
806.800+ elégedett vásárló
450.500+ raktáron lévő termék
207.800+ nagyfelbontású termékfotó
Bizalommal vásárolhat

Jogszabályoknak megfelelő, ISO minősített, megbízható webáruház!

Karbonsemlegesség 2023-ra! Ország Boltja 2021 - minőségi díj II. helyezett Árukereső.hu Opten "A" minősítés - stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodású cég Itt biztonságosan vásárolhat! - Net-Jog által ellenőrízve ISO 9001:2009 - elkötelezettség a minőség mellett

SimplePay - Mastercard - Maestro - Visa - Visa Electron

A termék a kosárba került! Kosár

Asztali nézet megjelenítése